És lőn első nap a bolondokházában, ahol én négy plusz személyre vetettem tegnap méretarányos és esztétikus ágyat, aztán reggelre a húgom mégis a szőnyegen kötött ki pokrócba csavarva.
A hajam egyelőre csak alig-alig áll égnek, de a jövővel kapcsolatban csak mérsékelten vagyok optimista.
Ma özönlenek be Sisera hadai, ami persze a szokásosnál is izgalmasabb logisztikai feladat, mert ma éjjel négyen lesznek, utána szombatig ketten, majd szombat-vasárnap öten, mert akkor szép, ha zajlik. A Repülő Kutató persze ezt meglehetősen egyszerű logisztikai feladatnak tekinti, mivelhogy csak a kajára koncentrál, ma reggel például begyúrta a darálthúst a paradicsomos fasírthoz, majd ellejtett bokros másjellegű teendői felé, én viszont itt állok meglőve, hogy hová fektessek ennyi embert, hogyan és miként, mert mindenki máskor kel meg fekszik, és egyesek például hajnali zsolozsmákat is szoktak tartani. Úgyhogy tegnap ahelyett, hogy a vendégszobával melóztam volna, a RK kutricáját takarítottam ki, mert a hencseren is lesz majd szombaton valaki, és mondhatnánk ugyan, hogy ejráérünkarramég, de speciel tegnap volt az a nap, amikor a RK elment túrázni a Nagy Kopasz meg egyebek irányába, és addig kellett ütnöm a vasat, amíg a kovácsműhely tulajdonosa nem áll mellettem sipákolva, hova viszed a jegyzeteimet, asszony, olyan jól elvoltak ott a padlón (meg a hencseren meg a szekrényen meg a polcon meg mindenhol). Úgyhogy emiatt minden csúszik, ma például szerettem volna elmenni fonalat vásárolni, de ehelyett takarítani fogok, no shit. Azt, amit amúgy tegnap takarítottam volna.
Summa summárum, itt állok, némiképp taknyomba-nyálamba habarodva,
küzdök az entrópiával meg minden mással, bár tulajdonképpen fölöslegesen, mert az egész banda olyan iszonyatosan rendetlen, hogy az már borzasztó, és amúgy is vasárnapra már úgy fog kinézni a ház, mintha Batu kán maga rohant volna rajta keresztül az összes kutyafejűjével.
Nyilván a makkák is azért vannak, hogy bemutassák, hogyan kell nem-kooperálni, ide például ágyat kéne vetnem két személyre:
Már megint innen szép nyerni, a kirelejzumát neki.
Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor a mintás anyagodon 47 centisek a mintaegységek, ráadásul azt is ki kell találnod, merre forgatod őket és milyen módon, az egyszínű anyagodra meg úgy tudod legegyszerűbben rámérni a szabásminta darabjait, ha az egész négyméteres darabot végignyújtod a folyosón. Mindeközben persze folyamatos küzdelmet kell vívnod Erikkel, Bélával meg a saját rottyant fizikumoddal, nem is beszélve a macskákról, akik mindig ott vannak, mint a mongúzok. Azt ezek után meg nyilván mondanom sem kell, hogy ábrándosan úgy vágtam ki az oldaltámlára a darabokat, hogy túl rövidek lettek (pedig mindent kétszer vagy háromszor lemértem vágás előtt), és további egy óra munka kellett, hogy be tudjak ügyeskedni bele egy megfelelő méretű toldalékot, a fekvőfotel-részre a komplett huzatot össze kellett varrni, mielőtt felhúztam, és minden félcenti számított, összesen vagy ötszáz kisbélát béláztam bele a produktumba, a szőrös disznók meg rögtön nekiláttak tönkretenni az egészet.
Sok beszédnek sok az alja, galériát a népnek!
Ezt most tekintsük úgy, mint mai napomat en bloc: kakaós csigát zabálgatok az ágyacskámon pizsiszerű ruhában, közben meg szemrehányóan merednek rám a már két hete kimosott és összehajtogatott, de azóta sem elrakott ruhák.
Tudom, hogy lesz ez még így se, azért akarom kiélvezni, amíg ez van.
Hejhó, irány a macskapapibót.
Tegnap este, mikor éppen átmenetileg abbahagytam a vendégszoba bútorokkal a tetriszt (nyilván lesz majd róla részletes beszámoló is, úgyse bírom ki nélküle), kaptam egy képet a barátnőimtől, amelyen épp valami miabokám koncerten álltak, örvendezvén. A képaláírásban (idegöny nyelvön vót, na) hozzávetőlegesen poshadt puliszkának tituláltak, amiért nem állok velük örvendezvén a miabokám koncerten. Ezen én előbb elröhögtem magam, aztán eltűnődtem, végül pedig elmosolyodtam, és ez így együtt minden bizonnyal fontosabb volt, mint ott ácsorogni a miabokámon. Harminc évvel ezelőtt valószínűleg mélysötét depresszióba zuhintott volna egy ilyen lepuliszkázás, de most csak elmosolyodok rajta, mint Júlia, akire ráköszöne Balassi, mert sokan vagyunk és sokfélék, különböző dolgoktól és különböző helyzetekben érezzük jól magunkat, én meg már elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne zavarjon, amiért én másképpen vagyok sokféle, mint mások, és egy derűs vállvonással visszatérjek a tetriszemhez.
Nna, muszáj beblognom a kanapéval való küzdelmeket, de az elejére istenbizony nincs energiám, még annyi se, mint a második felére. Maradjunk abban, hogy muszáj volt lebontanom a horribilis állapotú huzatot, amit három éve húztam fel rá, aztán persze emiatt térdig jártam a fekete möszmőben, amit eddig felfogott a huzat, innentől meg nem fogta meg semmi, úgyhogy a biztonság kedvéért csináltam a kanapéra egy belső védőhuzatot, amihez megpróbáltam átmenteni a korábbi huzatból a nem egészen szétvert részeket, de közben nyilván szép lassan kiderült, hogy már szerkezetileg sem tuti az egész, a háttámla tökre el volt kajszulva, feszesre kellett bélázni benne a hevedereket, majd begyömöszölni mögéjük két elvénült kispárnát, de ez is csak ideiglenes megoldásnak jó, a hátlapon elcsúsztak a szivacslapok, úgyhogy fel kellett vágnom az egészet, és amikor végre úgy festett, na most végre jutunk valamire, rájöttem, hogy az ülőrészben eltört egy rugó, pontosabban nem a rugó, hanem a deszka törött ketté, ami a rugót tartotta, és én ott álltam egy kalapáccsal meg a Repülő Kutatóval, akit megkértem, hogy segítsen, de ilyet soha többé, tényleg, inkább befizetem valahová nyaralni, amíg én itthon szopok egyedül Erikkel, Bélával meg a szőrös hátramozdítókkal.
Remélem, nem értettetek ebből egy kukkot sem. Nesztek galéria, minden kérdésre szívesen válaszolok, csak ne kelljen a fentieknél részletesebben elmesélnem magamtól, mert azt inkább kihagyom.
A kép arról az öt percről ad bizonyítékot, amikor átmenetileg civilizáltra cibáltam magam, hogy átmenjek az úton a szembetrafikba, majd hazajöjjek belőle. (Az jó kérdés, hogy miért strapáltam magam, ilyen nyári reggeleken láttam már a sétálóutcán pizsis lányt is zuhanykonttyal és papucsban slattyogni hazafelé a pékségből egy papírpohár kávéval meg egy zacskó péksütivel.)
Mindenesetre most már itthon vagyok, és nagy sóhajtozások közepette fel fogom ragadni a porszívót, majd a mérőszalagot is. Csicsóné a jövő héten bepottyan hozzánk mind a három lányával, majd a középsőt tovább ragadja, a két szélsőt meg itt hagyja nálunk őrizetben.
A vendégszoba, mondanom sem kell, alapvető állapotában lomtár, civilizált állapotában meg egy személy fogadására alkalmas. Mámegin hórukkasszonyt fogok játszani, ajvé.
Az új kanapé egy napot se bírt ki anélkül, hogy a szőrös terroristák ne kezdjék szétszedni, úgyhogy tegnap estére rettenetesen búnak engedtem a fejem, és prédikációt tartottam családtagjaimnak arról, hogy itt senki le sem szarja az én törekvéseimet. A prédikációt szintúgy le sem szarták, Maci például a közepén hanyattvágta magát a futonon, és hasisimit kérincsélt.
Tudom, hogy ez így leírva vicces meg minden, de akkor is elkeserítő, hogy az egész élet arról szól, likas vederrel merjük a vizet, hogy megtöltsünk vele egy feneketlen lavórt, mint valami danaida*, és még akkor is, amikor kizárjuk a külvilágot, a belvilágban máris jön egy szőrös geci négydekás aggyal, hogy szétkapja az extra kopásálló (100000 martindale), speciálisan folttaszító anyagot, métere 5500 forint. És már egyetlen nap alatt sikerül neki, bmeg!
Úgyhogy az éccaka varrtam magamnak egy ruhát,
ráadásul egy olyan anyagból, amit még a szopornyica alatt rendeltem magamnak zum Trotz, és azóta tologatom. A rohadt életbe, igenis megérdemlem, hogy buggyruhákra pazéroljam el a drága anyagaimat, és hogy magamnak varrjak, ne ennek a három hálátlan semmirekellőnek.** (Megjegyzem mellesleg, félszemmel rákancsalítottam az internetes szövetboltok kínálatára. Az a fél szem rögtön tikkelni kezdett. Igen jó úton tartunk afelé, hogy az otthon varrogatás az unatkozó milliomosfeleségek hobbija legyen, vagy már talán oda is értünk.)
Na persze amikor a dögök éppen nem cincálják a kanapét, tagadhatatlanul jól festenek rajta,
de ez nem teszi semmissé az én keserveimet, pfühp.
Lehet, hogy megyek, és bánatomban rendelek magamnak anyagokat, mint az unatkozó milliomosfeleségek.
* Egyszer írtam amúgy egy verset a danaidákról, amelyben épp a Tartarosz kocsmájában voltak pincérlányok, és szünet nélkül veszekedtek egymással. Ez (vagy valami efféle) a realitás, feleim.
** A Repülő Kutatóról sincsen sokkal jobb véleményem, mint a macskákról, bár ő legalább nem fekszik hanyatt a szőnyegen, hogy húsz körömmel cincálja a kanapéhuzatot.
Mikor varrjon az ember magának új ruhát, ha nem hajnali fél kettőkor.
Holnap, azazhogy ma nyilván fel is veszem.
A mai szép napot önmagam és a lakás lassú, ámde kitartó tatarozásával töltöm, mind a ketten le vagyunk robbanva nemkicsit a Nagy Kanapé Hadművelet miatt. Nekem például sikerült még tegnapelőtt belerúgnom a kihúzható ágyrész egyik vasalkatrészébe, úgyhogy a jobb bokicámról csak most szedtem le a ragtapaszt, mert nem akartam összevérezni a drága bútorszövetet. Prioritások, kéremszépen.
A “lassú, ámde kitartó” persze nálam úgy fest, hogy hajnali háromkor felporszívózok és felmosok a Bűnök Barlangjában, aztán megmosom a hajamat is, és visszaalszom. Ha bármi magyarázat kéne arra, miért áll égnek a hajam, hát ezért.
Hát én ezt meg.
Majd beszélni is fogok róla, de most itt ülök a teraszon egy sörrel, és nem csinálok seeeemmmiiiiiit.
Azt mondtam, hogy ha ezen a hétvégén nem fejezem be a kanapét, sikoltozni fogok, de nem akarok sikoltozni, mert túl kimerítő lenne ebben a melegben. Úgyhogy úgy döntöttem, a hétvége nem ért véget, ma is vasárnap van.
A tegnapi vasárnap így ért véget,
a mai vasárnap meg így kezdődött,
de holnap már akkor is hétfőnek kell lennie, ha trollasszonyok és nagyibugyik potyognak az égből. A hátralévő munka egyébként nettó időben nem lehet több négy óránál, de ebben a hőségben annyi eszem van, mint egy hintalónak. Igen, ehhez itt ész is kell.
Erősen egysíkú hetem volt képek és Fapipa tekintetében, merthogy vagy macskákat fotóztam, vagy a fanafét fedett kanapét, vagy pedig tuinvan. Az a csokor rózsa csak anomália.
De tényleg. Még a lábamat is csak azért fotóztam le, mert nem tudtam elhinni, hogy két porszívózás és menet közbeni sepregetés ellenére is ennyi fekete möszmő van ráragadva.
(A kanapéval lassan és káromkodva, de haladunk. Mikor kész lesz, természetesen részletezem a küzdelmeket és nyomorúságokat, de most visszakocogok a harc színterére, vár Béla.)
A piacra menetelt még kifejezetten frissen és capkodószan abszolváltam,
de most úgy érzem, mindjárt elalszom. Időjárás-változás lesz, vagy mi a túró?
A tegnapi napban nagyrészt ez volt az ún. leitmotiv:
Igen, ez pont annak néz ki, aminek látszik. Szétkaptam a kanapét, mint foxi a lábtörlőt, majd a tragikus állapotokra való tekintettel debéláztam, vagyishát eltávolítottam belőle az általam három éve beleküldött kisbélákat, olyan eszközökkel, amilyenek éppen rendelkezésre állnak. Háromszáznál hagytam abba a számolást.
Mindezt harmincizé fokban, bokáig fekete szöszmőben (ennek majd külön jeremiádot is fogok szentelni, de ezek is közreműködtek a döntésben, hogy debélázzam a roncsot), nagyon változatos káromkodások és a Fringe második évada közepette.
Nyilván volt olyan, aki élvezte az egészet, naná.
Még hátra van vagy ötven debélázandó kisjószág, aztán jöhet a(z újabb) porszívózás. Mindent összevéve igen nyűgös vagyok, és ebből kifolyólag lassan is haladok, pláne hogy kitört rajtam a lázadhatnék. Általában megpróbálom a szétver-összerak akcióimat a RK utazásaihoz igazítani, hogy minél kevésbé zavarjam a nagyembert az ő tevékenységében, de ezúttal nincs az a szájbavert szerencse, hogy én ezt be tudnám fejezni még ma, mielőtt hazaér, meg különben is, miért csak én szopjak a felfordulással.
Egyébként is ma du. találkozóm van a barátnőimmel, amit eredetileg iszogatós bulinak terveztünk, de közbeszólt ez a csodálatos nyár, úgyhogy valószínűleg limonádén fogok tengeni egész este. Vagy nem.
Az én akcióimban mindig van egy fázis, amikor minden teljesen reménytelennek tűnik. Asszem ezúttal ez volt az.
Vagy az, amikor elmentem kezet mosni, mert ebben a hőségben teljesen ráragadt az ollóra, és közben mind a kettő rávetette magát az anyagra, hogy leteszteljék a szakítószilárdságát. Meg nyilván az enyémet is.
Asszem mától vakációm van, úgyhogy most jön az az időszak, amikor vad tettvágy feszít, közben viszont a dögmelegtől alig-alig bírok bármit is csinálni.
Valószínűleg át fogok állni az éjszakai életre, ami most péntekig kiválóan meg is valósítható, mert a RK elmegy Madridba, úgyhogy akkor és ott zajonghatok, amikor csak kedvem szottyan. Amikor visszajön, akkor már kissé neccesebb lesz a helyzet, mert ő se bírja a meleget, és emiatt sose tudni, az emeleten vagy a földszinten alszik-e éppen. Na mindegy, erre mindenképpen ki kell majd találnom valamit, mert ha nem, azzal fogom tölteni a nyarat, mint Maci.
Csak én nem leszek dögölészés közben ilyen cuki.
Mindannyian másként kezeljük ezt az időjárást: én elmosódott-formán ténfergek gyűrött paplanruhákban, és borsmentás tusfürdőtől szaglok,
mások meg direkt befekszenek a délutáni nap útjába, az egyetlen le nem függönyzött ablaknál, 29 fokban.
Én úgy gondolom, nekem van több eszem. Ők valószínűleg úgy gondolják, hogy… á, nem gondolnak ezek az én eszemről semmit, csak élnek bele a nagyvilágba.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 