Ahogy a Repülő Kutató hívta, “vifonleves gazdagon”. Nos, technikailag nem is igazán vifonleves, mert a tasakból csak a tésztát őriztem meg.
Holnapra legyen a szavunk, tudomisén, PILÁCS.
Jóleső Január 8. – Doboz
Egészségi okokból úgy elmaradtam tegnap, mint a borravaló, úgyhogy mára két szavunk is lesz: az egyik a DOBOZ. Merthogy végre elrendeztem a fonalaimat. Dobozban. Dobozokban.
Hátöö.
Döntsétek el, hogy most dicsekszem vagy panaszkodom, mert engem felváltva kerülget mindkettő. Egy biztos, én addig nem veszek most újabb fonalakat, amíg legalább egy doboznyi el nem fogy.
Mai szavunk a LEVES, mert még mindig roggyant vagyok, és ilyenkor nincs jobb, mint egy bödön leves. Du. jövök is vele.
9/131 – Légy
Én már nem értek semmiccse, de tényleg. A tegnapi napot végigaludtam (nem vicc, talán három órát voltam ébren, azt is kis részletekben), mára pedig itt vagyok teljesen egészségesen, nuku láz, nuku másegyéb, leszámítva, hogy gyenge vagyok, mint az őszi légy.
A nyuszifülek azért a tőlük telhető módon megpróbáltak szórakoztatni ébrenlétem rövid perceiben,
és ezt a képet leginkább azért teszem be ide, mert a komplett tegnapi nap ilyen volt, piros és homályos.
Na de ma már egy másik nap van, sálálá. Megyek, megmosom a hajamat.
9/130 – Pálcika
Az éjjel folyamán csúnyán leütött valami, rázott a hideg, fájt a fejem, és folyton a vécére szaladgáltam, mert eresztettem alul is, felül is. A gyomorgondok elmúltak, de olyan ernyedt és kimerült vagyok, hogy az párját ritkítja. Őszintén, legutóbb az első Astra Zeneca után voltam ennyire pocsékul, a gyomromat leszámítva a tünetek is ugyanazok, úgyhogy összes nyomorúságomhoz egy pálcikát is felnyomtam az orromba. Negatív.
Amikor tudok, majd újra jövök. Most próbálok aludni, már ha hagynak a szőrös disznók, mert persze mind a kettő rajtam héderezik. Édesjóistenem, mekkora felfordulás van itt, ma rendezni akartam, nem dögleni!
Jóleső Január 7. – Fenyő
Eredetileg más tervem volt erre a hívószóra, de hát nézzétek meg, mecsoda pompás teljesítményt hoztam én össze a cérnáimmal:
Igazi szellemi sasmadár vagyok vajmi, kábé tíz évembe került rájönni, hogy a cérnaspulnik állítva jobban elférnek és könnyebben áttekinthetők a dobozban, mint fektetve. Annyi eszem van, mint egy vödör lepkének, no.
Ja, és hogy hol a fenyő? Látjátok balról lent azt az illatgyertyát? Na azon. Ne üssetek meg, szemüveges vagyok.
Holnapi szavunk a DOBOZ. (Már megint pakolok, mint Bogdán az üres boltban, mert ha az ember elkezd rendet rakni egyfelül, akkor rögtön feltűnőbb, mekkora a kupi másfelül.)
9/128 – Liszt
Mai főprogram:
- Felöltözni réteges kápuctának.
- Kirontani a farkasordító hidegbe (ne sajnáljatok nagyon, csak Emeséig kell eltalpalnom), mert fogyóban a macskapapi, és a kritikus szint, vagyis három kiló alá csökkent a szabad felhasználású liszt.
9/128 – Hajaz
Mára a vízkeresztből valószínűleg a “vagy amit akartok” jut nekünk, melynek keretein belül hálásak leszünk azért, ami van, részben meg azért is, ami nincs. Az én hajam ugyan cefetül fel van robbanva, de legalább még nem hullt ki minden szála, a RK pedig épp valami gyomorrontásra hajazó akármivel issza akószámra a teákat, de ha nem mondta volna le a fél panel a jelenléti bulit, épp most indulna New Orleansba félig-meddig betegen. (Egen, novemberben is ott volt. Azt a várost nagyon komálják a történész konferenciák.)
Na szóval “Örüljünk annak, ami van vagy nincs.” Elég jó tervnek tűnik.
Megjegyzem, ezt a bejegyzést igen hányattatott körülmények között írtam meg, mert volt rajtam közben egy Maci.
Jóleső Január 6. – Párna
Mint már mondtam tegnap, ti akár ölelgethetitek is, de én ilyen cím alatt inkább gyártok egy újat. 🙂
Merthogy ugye van nekem kettő darab új párnám, amiket három darab régi párnából gyömöszöltem össze. A másikra még készül a huzat, de ezt, gondoltam, már most bevetem.
A fényviszonyok ilyenkor fél kilenckor még a szokásosan kriminálisak (az egyik ok, amiért Jóleső Januárt tartok “csakazértis” alapon), de amikor éppen a fedlapot állítottam össze, így nézett ki az egész egy porszívózással ezelőtt:
Holnapi szavunk a FENYŐ. Úgy éljek, fogalmam sincs, mit fogok kezdeni vele, csak ez jutott elsőre eszembe.
9/127 – Rien
Afféle kócoszka otthoncsücsü napom van, és csak azért nem mondom, hogy “amikor nem történik semmi különös”, mert a Semmikülönösök mindig ugrásra készen állnak, és elég, ha az ember emlegeti őket, máris elinalnak, hogy helyet adjanak az Új Kihívásnak, a Nélkülözhetetlen Teendőnek és a Tudom, Hogy Rövid A Határidő, De Te Biztos Megoldodnak.
Úgyhogy nem is beszélek a Semmikülönösökről.
A makkák közben úgy döntöttek, hogy a húgom ágya egy igen jó ágy, és skandalum, hogy őket itt ebből a szobából kizárják éjszakára, de most nappal van, szóval banzáááj!!!
Jóleső Január 5. – Narancs
Lehet az íze, a színe, az illata, a leve, de akár az álmodozás egy narancsligetben tett sétáról – bármi. Én most eccerű leszek, mint a pof, és tusfürdőben utazom.
Igen, karácsonyi tusfürdők, hát ugyan hol van az megírva, hogy december 26. után össze kell csomagolni ezeket, aztán besuvasztani a szekrény hátuljába.
Holnapi szavunk a PÁRNA. Én nyilván varrni fogom, de ti akár ölelgethetitek is. 🙂
Jóleső Január 4. – Matat
(Ezt még reggel szerettem volna, de aztán megevett minket a Szamárhegy.)
Mivel mára a “matat” szó volt a jelige, és ebbe sok minden belefér a turkálástól bármiféle csendes pepecselésig, én úgy gondoltam, a matatófalammal foglalkozok kicsikét.
Ez a két drága jó SKÅDIS tábla nekem egyidejűleg inspirációs fal, projektfal, dzsuvatartó és nélkülözhetetlen tárgyaimhoz a “mindig-kéznél-legyen” fityegtetőfal is, de mostanra kissé beporosodott meg a szokásos eljárás keretein belül természetesen ellepte a káosz.
Amikor már nem tudsz leszedni valamit anélkül, hogy előtte lepakolj négy másik izét is, lépni kell.
Úgyhogy lepakoltam az egészet, hurrá.
A visszapakolásnál csaltam egy kicsit, mert szereztem az ikejából további kiegészítőket hozzá,
a következő félórát meg úgy töltöttem, mint egy középcsoportos a Montessori-óvoda fejlesztőfalánál, pakoltam és rendeztem és próbálgattam, és nyamnyam.
És végül látám, hogy ez nekem itt most éppen jó.
A holnapi szavunk legyen az, hogy NARANCS. Lássuk, mit tudunk kihozni belőle!
9/126 – Mellékutca
Eredeti tervem az vala, hogy ma matatónapot tartok, de a húgom aszondá, mászkálni akar Szentendrén, úgyhogy “kis városi séta” címén elindultam vele. Azt hiszem, végül nem jártuk be a Szamárhegy összes mellékutcáját, de kicsi híja volt.
A matatónap mindemellett nem marad el, reggel megjött az ikeás kiscsomagom a megfelelő kellékekkel, úgyhogy várjatok csak türelemmel, lesz itt még Montessori-program.
Jóleső Január 3. – Ajándék
“Ajándék, höhh, pont jókor, most múlt el a karácsony”, mondhatnátok. Hát épp ez az, hogy elmúlt. Január harmadika, ronda, sötét hétfő van, és dolgozni kell – mikor van az ember ennél jobban rászorulva arra, hogy valamilyen ajándékot kapjon?
Szóval ma az a program, hogy adjunk valakinek valamit. Nem kell toronyóra lánccal, elég egy szelet csoki vagy egy mosoly, vagy ráköszönni a morcos nénire a liftben, hiába tudni előre, hogy nem köszön vissza. És ha túl fáradt vagy ahhoz, hogy másvalakinek adj ajándékot, adj magadnak. Végül is, ki tudja nálad jobban, hogy éppen mire vágysz? Öt perc csendre, egy meleg teára, egy könyvre vagy egy új tusfürdőre – de végül is bármi szóba jöhet.
Én elmentem dolgozni a saját ajándékomon, majd délután megmutatom.
(Du.)
Mosogatás, kenyérkelesztés és a vendégszoba ágyneműs-fényfüzéres gatyába rázása közben felvarrtam a RK barna télikabátjára két csellengő gombot, aztán visszavonultam ide egy kicsit:
(Ja, mondtam már, hogy luxuséletem van.)
Mivel jelenleg nekem az a legnagyobb ajándék, ha tudok előre tervezni valamilyen formában, bevackoltam magam a rókák meg az összes többi közé, és készítettem egy ide-oda ugrándozó listát arról, miket tudok én kedvelni ebben a januárban. Azt hiszem, elég jól bemutatja, hogyan asszociálok egyik izéről másik izére, aztán körbekörbe.
Tudjátok mit, legyen holnapra az a hívószó, hogy MATAT.
9/125 – Követelmény
Azt hiszem, van arra valamilyen szabály, hogy a naptári év első hétfőjének kötelezően undorítónak kell lennie. A mai hétfő mindenképpen megfelel a követelményeknek: szél, enyhe eső és tizenhárom fok, mindehhez pedig setét, mint a Sátán segglyukában.
Engem ezek közül csak az utolsó érint, mert elvileg tizenhetedikéig nem kell bemennem a munkahelyemre (a gyakorlatban persze ez másként fest, de akkor is luxuséletem van, nem vitás). Na de mit csináljunk a setéttel? Hát egy csomó tarkabarkát neki bele!
Sajna ez a ruha és narancssárga testvérkéje nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, miszerint folyton bennük ficergek majd: túl hosszú lett mind a kettő, de nem alul, ami könnyen megoldható, hanem derékban. Érthetetlen. Ezt a szabásmintát nem ezeknél használtam először, az eddigi példányokkal nem volt semmi probléma.
Na nem baj, majd én szépen mind a kettőt nyissz. Majd. Most ellejtek odatenni kelni egy tepsi ticinói kenyeret.
Jóleső Január 2. – Pucupucu
Ma kitakarítom a vendégszobát, mert egy tiszta szoba kellemes dolog, és holnap jön a húgom látogatóba, úgyhogy van is miért kitakarítanom. Ha ti olyan rendes gyerekek voltatok, hogy végigpucoltátok karácsony előtt a lakásotok, talán nem kell ekkora küzdelmet beletenni, mint amekkorát most nekem, mindemellett biztos vagyok benne, hogy mindenkinél akad egy zug vagy vacok vagy doboz, amit gatyába kéne rázni. Ha akartok, csatlakozhattok – éppen azért, mert nem muszáj. Lehet azt is, hogy kimentek sétálni, agytakarítás céljából, vagy tornáztok egyet, vagy megnéztek egy filmet. A lényeg, hogy pucoljunk meg, le, ki valamit, amíg ilyen szépen süt a nap.
Na akkor fülbezene, folyadékpótlás (én egy Kofolát bontok ki hozzá), aztán uccuneki.
(Du. majd ilyenvolt-ilyenlett képekkel is jelentkezem.)
Az ígéret szép szó, úgyhogy tessék:
Por volt, káosz, macskaszőr, pókháló meg kupi, úgyhogy összeszedtem az ott fityegő holmikat, aztán kitakarítottam, és most ilyen. Holnapra ki is dekkolom. 🙂
Mivel ez a Jóleső Január eléggé ad-hoc módon alakul, megpróbálom azt a módszert, hogy előző nap kijelölöm a másnapi “hívószót”, amit mindenki úgy értelmez majd, ahogy csak akar. Ezúttal legyen az, hogy AJÁNDÉK.
9/124 – Takanyó
Úgy kell azt, hogy az ember lánya felveszi a neki-új ruháját, beparfümözi magát, sminkel, desőt felkeni a szájára a Részeges Pifkét is, aztán… aztán nekilát takarítani.
Ezt a ruhát ti még nem is láttátok, a szorgalmi időszak utolsó hetén túrtam ki pár másik hacukával egyetemben (ja, be kéne blogolnom őket vajmi), és nyilván nem takarításhoz van tervezve, de mit érdekel engem az ilyesmi, Jóleső Januárt tartok, amikor a takarítást is full sminkben és dekoratív ruhában intézem. (Az persze nem árt, ha a ruha mindehhez olyan kényelmes, mint egy pizsi. Hé, még zsebe is van, igaz, hogy csak egy, de van neki.)
Majd elmagyarázom bővebben is, de most vár a vendégszoba, és elhihetitek, Augeiász istállója kutyafasza ahhoz képest. Most még.
9/123 – Lakk
Íme, délelőtt egy olyan szombaton, amikor még piac sincs, de szépen süt a nap, és Pocika feje áldásosan kitakarja, milyen dekoratívan lepattogzott a körmömről a lakk, minekutána mosogatással kezdtem a napot, közvetlenül a kávécigi és a macskahányás feltakarítása, majd az évindító zene meghallgatása után.
A miheztartás végett azért azt is bemutatom, mi után kellett nekem elmosogatnom.
Legalább ma sem fogunk éhezni, no.
Jóleső Január 1. – Zenezene
Mindenki megvan? Kutyákmacskák rendben? Kis Vuk sem járt arrafelé? Remélem, kevesen jártak úgy, hogy már édesen aludtak, amikor a ház előtt háromnegyed egykor ágyúzni és rikoltozni kezdett a komplett szomszédság, de még az út túlfelén is éljenezett egy kisebb tömeg. (Úgy kell nekem, miért költöztem egy szoborpark mellé.)
Indítsuk a januárunkat zenével! Nekem már vagy harminc éve van egy afféle január- és újév-indító zeném, és addig nem érzem úgy, hogy január van, amíg meg nem hallgatom. Bizony, egyszer még a kétezres évek elején volt egy olyan alkalom is, hogy amíg nem másztunk vissza január harmadikán a hegyekbű (nagyanyám háza volt az, de kicsire nem adunk), és nem töltöttem fel az elemeket a discmanbe, hogy elővehessem a cédét, aztán meghallgathassam, még mindig december volt.
Ezt a cédét, ni:
Na persze most már nem tökölök cédével-discmannel, de azért biztos, ami biztos, megvan mindkettő. És a januárindító zeném is megvan:
És ezt továbbra is minden január elsején meghallgatom. Talán éppen azért, mert (legalábbis szerintem) ez a szám pontosan leírja, hogy mi a helyzet: “Nothing changes on New Year’s Day”.
Nektek van évindító zenétek?
9/122 – Illuminating & Ultimate Grey
Én ugyan továbbra is értetlenül nézek az óév-újév kérdésére, de azért azt tervezem, hogy összedobok vacsira egy kis büféasztalt töltött tojással, malackákkal-takaróban, majonézes vinetével kis pirítósokon, blinivel meg némi karácsonyi maradékkal (gravlax!). Igaz, utána még tíz előtt édesen elvonulok bubukálni, mert ez olyan remek tradíció, amihez továbbra is szívesen tartom magam. (A makkák valószínűleg ott fognak nyafogni rajtam-mögöttem, mert egy szoborpark mellett lakunk, és a fél szomszédság a házunk előtt eregeti istentelen röppentyűit, nehogy a saját fészerét gyújtsa fel vele. Ha esetleg felébredek rá, bár ez nem jellemző, a tetőablakon keresztül az ágyamból nézhetem a tűzijátékot, high life.)
Száz szónak is egy a vége, ez itt egy hülyenap, a holnapi is egy hülyenap lesz, ahhoz meg, hogy mégiscsak reagáljak rá valamelyest, további új ötletem támadt, mert ezek úgy teremnek nálam mostanság, mint a dudva. Ha már úgyis (elvben) őtözködős blogot tartok, innentől minden szilveszterkor a Pantone azévi színével fogom búcsúztatni az óévet.
Idén még elég könnyű dolgom van, mert ezt a duplát találták ki 2021-re,
nekem meg van szürke és sárga holmim is bőséggel.
Jövőre már közepesen szarban leszek, mert 2022 színe a Very Peri, ami a periwinkle-ből jön, az pedig kék meténg. Egy olyan virág, amit úgy lehetne legpontosabban leírni, hogy “leginkább kék, de azért egy kicsit lila meténg, de nem annyira lila, hogy kékeslila meténg legyen”. Ilyen színű holmim még egy sincs. Még.
Nem baj, ezt a hidat majd akkor gyújtjuk fel, ha odaértünk. Viszlát a túloldalon!
Egy új projekt: Jóleső Január
Tegnap este leszedtem a Bűnök Barlangja ablakáról a fényfüzért, aztán feltettem helyette egy hosszabbat, aminek sokkal több, meleg borostyánsárga fényű égője van. Alapvetően ez volt az a bökés, amitől beindult a morfondír, aztán kilyukadtunk itt, ebben a posztban: az igény, hogy januárban is jól érezzem magam, csakazértis. Vagy, hogy afféle mozgalmi jelszót használjak, amilyeneket az önismereti guruk szoknak: “Szeresd magad szilveszter után is!”
Nekem ugyan az év kezdete meg vége az akadémiai évhez, magyarán a tanévhez kötődik*, január 1. csak egy olyan nap, amikor újra meg kell tanulni, milyen évet írunk**. Ez viszont nem változtat azon, hogy a januárt igencsak keserves hónapnak érzem, azt pedig csak elképzelni tudom, mennyire érzi keservesnek az, aki tényleg úgy gondolta, hurrá, új év, újrakezdés, tiszta lap.
A január valószínűleg a legnagyobb pofára esések és legnagyobb kiüresedések hónapja: az adventi sütemények elfogytak, a pénz elment a karácsonyi ajándékokra, a halászlé-töltöttkáposzta-bejgli-szaloncukor felment az ember seggére, le kell bontani a fát, ami fúriafűz módjára szórja a leveleit, a szilveszterezésról nem is beszélve, mert vagy elment valahová az ember bulizni, és közben azt gondolta, bár maradt volna inkább otthon, vagy pedig fordítva. Summa summárum, januárban majdnem mindenki ott áll üres pénztárcával, röcögő hájacskákkal, macskajajosan, és a szép új jövőt keresi, amihez rossz esetben fogadalmakat is tett – olyanokat, amelyekről nagyjából tizenötödikén már látja, hogy betarthatatlanok.
Szó se róla, sokra becsülöm azokat, akik megfogadják, majd be is tartják, hogy heti háromszor futni mennek, beiratkoznak egy jógatanfolyamra, félreteszik azt a pénzt, amit extra mocha lattéra költöttek volna az ebédszünetben, naponta esznek salátát és nem hagyják ki a reggelit, ezentúl külön gyűjtik a színes és fehér mosnivalót, mellőzik a piát, a cigit, a gyorsan felszívódó szénhidrátokat és a zsírt és a mit tudom én még mit – de azért lássuk be, ennek itt lent igenis igaza van.
(Angolul nem tudók számára: “Nyitni fogok egy edzőtermet, amit úgy hívnak, FOGADALMAK. Az év első hónapjában sportszerek lesznek benne, a következő tizenegyre pedig bárrá változik.”)
A baj ugyanis az, hogy januárra leginkább az energia fogy el az emberekből, anélkül meg nem megy semmiféle változtatás. A másik baj pedig, hogy a fogadalmaink ilyenkor nagyrészt önsanyargatásról szólnak: olyasmikről akarunk lemondani, amik egyébként örömet szereznek nekünk, és olyan dolgokra akarunk rászokni, amiket rühellünk. Nem gondolom azt, hogy ezzel most feltaláltam a spanyolviaszt, de a január a legkevésbé alkalmas időszak olyanfajta radikális életmódváltásokra, amiket ilyentájt át akarnak verni magukon az emberek. Az idő jellemzően pocsék, latyak van meg szél meg (az elmúlt években legalábbis) jóformán semmi hó, a napok hosszabbodnak ugyan, de iszonyú laaaassssaaaan, a mézeskalácsok meg jinglebellsek meg csillagszórók viszont rettenet gyorsasággal távolodnak. Az összes puha kis kuckómeleget elhasználtuk decemberben, most meg heti háromszor futócipőt akarunk húzni, és a széfbe rakjuk az utolsó tábla csokit is, nehogy engedjünk a kísértésnek.
Összességében erről szól az én egyszerű kis ötletem: fenébe a bűntudattal, van bajunk úgyis elég, tartsunk egy olyan januárt, amikor megpróbáljuk jól érezni magunkat. Az elmúlt két év után különösképpen ráfér ez mindenkire, és még nem értünk a végére***, hát tényleg nem az a fő cél, hogy magunkat marcangoljuk, abból még sose sült ki semmi jó.
Nyilván nem arra akarom bátorítani a nagyérdeműt, hogy ezentúl nagykanállal egye a mézes kacsazsírt, zárja el a futócipőit, és hanyagolja a fogselymezést. Azok a módszerek, amiket arra használok, hogy jól érezzem magam, valószínűleg nem jönnek be mindenkinek, és ez így is van rendben, különbözőek vagyunk. Viszont igenis kell minden nyavalyás napra valami, aminek örülhet az ember, legyen az egy kocka csoki, egy illatgyertya, egy zeneszám, vagy akár az, ahogyan a fény megcsillan egy pocsolyán. És az apróságok is többnek látszanak, ha megosztjuk őket, mert így többen tudunk nekik örülni.
Na, ki tart velem?
* 2022-ben éppen a negyvenéves évfordulóját ünneplem annak, hogy bevonultam az oktatásba, aztán ki se jöttem belőle, leszámítva munkanélküliségem fél keserves évét, de azalatt se képzeltem magamnak más jövőt, mint taníííítani.
** Bizony van úgy, hogy még márciusban is eltévesztem.
*** Igen, az omikron nevű szarra gondolok. Kivételesen amúgy reménykedem is kicsit, hátha tényleg ez lesz az a variáns, amivel takonykórrá szelídül ez a rohadt szopornyica.
