RSS

Jóleső Január 1. – Zenezene

01 jan

Mindenki megvan? Kutyákmacskák rendben? Kis Vuk sem járt arrafelé? Remélem, kevesen jártak úgy, hogy már édesen aludtak, amikor a ház előtt háromnegyed egykor ágyúzni és rikoltozni kezdett a komplett szomszédság, de még az út túlfelén is éljenezett egy kisebb tömeg. (Úgy kell nekem, miért költöztem egy szoborpark mellé.)

Indítsuk a januárunkat zenével! Nekem már vagy harminc éve van egy afféle január- és újév-indító zeném, és addig nem érzem úgy, hogy január van, amíg meg nem hallgatom. Bizony, egyszer még a kétezres évek elején volt egy olyan alkalom is, hogy amíg nem másztunk vissza január harmadikán a hegyekbű (nagyanyám háza volt az, de kicsire nem adunk), és nem töltöttem fel az elemeket a discmanbe, hogy elővehessem a cédét, aztán meghallgathassam, még mindig december volt.

Ezt a cédét, ni:

Na persze most már nem tökölök cédével-discmannel, de azért biztos, ami biztos, megvan mindkettő. És a januárindító zeném is megvan:

És ezt továbbra is minden január elsején meghallgatom. Talán éppen azért, mert (legalábbis szerintem) ez a szám pontosan leírja, hogy mi a helyzet: “Nothing changes on New Year’s Day”.

Nektek van évindító zenétek?

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2022/01/01 hüvelyk ajándék, jólesőjanuár, otthoncsücsü, tél

 

5 responses to “Jóleső Január 1. – Zenezene

  1. Zsuzsi

    2022/01/01 at 09:19

    All is quiet on new year’s day – édes valóságom ma reggel, az éjszakai háború után. 🙂 Most kéne végigszirénázni várost “hálából”…

     
    • mák

      2022/01/01 at 09:23

      Á, szirénázik nekik a fejükben a tegnapi pezsgő pálinkával és tojáslikőrrel vegyest. 😀

       
  2. Zsuzsi

    2022/01/01 at 09:27

    Évindító zenem meg nincs, eddig nem tudtam, hogy kell nekem olyan. 😀
    De akkor az idei legyen ez, aztán majd meglátjuk. 🙂

     
  3. peony67

    2022/01/07 at 18:28

    Ö, hát eddig nem merült fel, hogy kellene lennie. (Nálunk évindító, piros szerencsehozópulcsi-kötés van)

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: