“There was a glitch”, mondta derűsen a Microsoft Teams, mikor már másodszor vágott ki a rittyóba az órám közepén.
Hogy én mennyire vissza akarok már menni az osztályterembe, arra nincs kifejezés.
újracucc kategória bejegyzései
8/160 – Törek
Pipiros restaurálva és felrobbantva,
(az úri közönség kedvéért még Simone-t is felkentem a számra),
az összes díszpárnahuzat kimosva, épp szárad,
(tényleg nem tudom, miért strapálom magam, a szőrös dögök a jelek szerint így is tök jól elvannak),
fent a vendégszobában pedig a kiskomódon megszáradt másfél réteg festék, most már csak az esztétikai izébizé van hátra.
Igazán nem mondhatjátok, hogy nem törekszem. Oké, valószínűleg nem a legjobb irányba, de akkor is.
8/157 – Huszoniksz pár
Órriási szenzácijóóó, éppen világgá megyünk.
Oké, csak Szegedre, de az így szopornyica idején már valódi világgámenetelnek számít. A húgommal találkozunk, akit nem láttam több mint egy éve, de most átjön könyvtárazni az egyetemre (vannak elhivatott emberek, no), és ennek örömére hozzávágok egy családi méretű és célú szeretetcsomagot.
Ezt itt, ni:
Csokicsók, horgolt takaró, gyermekméretű arcmaszkok, polár kötényruhácskák meg más kedves és értelmetlen cuccok mellett van benne huszoniksz pár vicces zokni is, különböző méretekben. Ez, gondolom, már többé-kevésbé kereskedelmi mennyiségnek számít, de ha van a világon bárki, aki ki tudja magyarázni mindezt a szerb vámosnak, a húgom az.
8/156 – Csokicsók
“Ma te is bemész, nem?… Csokicsókot vinni a barátnőidnek a karanténba?…”
Nos.
8/155 – Képzelt április
De tényleg: ha már úgyis a Képeslapok Irreáliából sorozatban ülünk, miért kéne komolyan venni, hogy február van?
8/150 – Van Dógom
Az már többé-kevésbé ismert ezeken a tájakon, hogy annyi eszem van, mint egy vödör lepkének, de azért még mindig meg tudom lepni néha magam. Ezúttal például éppen az eszemsemmi állapotra való tekintettel még egyszer leellenőriztem, ugye tényleg délután háromtól Van Dógom, mégpedig tanszéki értekezlet. Tényleg háromtól, ezt eltaláltam. De nem ma, hanem holnap.
Ebből kifolyólag ma szabad a délutánom, úgyhogy heroikus lendülettel berohanok a székesfőfaluba Dógokért (ezúttal nem tanszéki értekezlet). Ha megszereztem a Dógokat, természetesen referálok.
8/148 – Rongy
A tűzdelt paidagógosz néni hazaérkezése államvizsgáról, 2021., vegyes technika (főként rongy).
8/147 – Lapu
Holnap végre útilapuról is szó lesz, de ma még mindig úgy ülök itt a szöszmötében, mint a kopott gyöngy.
8/146 – Nadír
Most vagy feladtam, vagy erőt gyűjtök, még nem tudtam eldönteni. Mindenesetre amikor odavonszoltam magam a szekrényhez, és belenéztem, rám jött a nyafoghatnék, hogy mennyi klassz ruhám van, és mennyi fáradságba telik felvenni valamit, amit utána úgyis visszateszek.
8/143 – Teljes kiőrlésű
Azt hiszem, többé-kevésbé megegyezhetünk abban, hogy amikor itt felnőtt néninek látszom, akkor éppen nagyokat hazudok, amikor meg kissé kótya középcsoportosnak, akkor tényleg kint voltam a világban.
Ma, mint ezt élesszemű olvasóim megállapíthatják, tényleg kint voltam. Heti nagybevásárlás rulez. Valamilyen vidám agyrágóbogárnak engedelmeskedve vettünk még egy majdnem kétkilós lazacfilét is, annyira kirúgtunk a hámból. Emesében ma amúgy rádió szólt (az a gyanúm, a RK kicsit megunta a playlistet, pedig nem is nagyon császkál Emesével olyan hosszú utakon, mint a szopornyica előtti időkben), így kénytelen voltam realizálni, hogy a rádióreklámok az égegyadta világon semmit sem javultak az elmúlt harminc évben. Mindenesetre amikor a reklámbige elhadarta a kellő mennyiségű mű-lelkesedéssel a hangjában, hogyaszongya “Drágám, itt az új év, kell egy új ruhatár! Elugrom a *mittoménhova, nem járok én sehová, max. turkálókba, biztos valami bevásárlóközpont lehetett*!”, odafordultam a RK-hoz, és azt mondám: “Drágám, elfogyott a teljes kiőrlésű rozsliszt, dobjál ki a kereszteződésnél! Elugrom a Halmschlágerhez!”
És így is lett.
8/141 – Gumicsizma
Nyilván ma sem megyek sehová.
Azaz, mégiscsak: kiviszem a kukába azt a két tonna macskaszart és macskapisit, amit a szőrös disznók gyártottak nekünk ajiba. Mondanom sem kell, ehhez nyafogóruhában és a latyakra való tekintettel gumicsizmában leszek.
8/138 – Kucik
Ma reggel lényegében saját magamat lőttem lábon, de minden jó valamire, ha másnak nem, akkor elrettentő példának. Úgyhogy, kedveszkéim, teljes pompájában bemutathatom, miért nem használok én hajszárítót.
Porszívót, na azt használnék. Nék.
Nyilván velem van a baj, én pakoltam be a macskáknak szánt párnát a polárok helyére (úgyis bemásztak, akkor legalább ne az alapanyagaimat szőrözzék össze, köszipuszi), de már egy hete nem mászott be a kucikba* senki. Gondolom, Maci direkt arra várt, hogy az egészségügyi határértéknél feljebb nőjön a szöszmöszök és pormacskák száma.
Summa summárum, engem itt most megszabotáltak.
* Ez, mint idén nyáron megtudtam, szlovákul annyit tesz, hogy “sarok”. Tanári életem legbizarrabb jelenetei közé tartozik, amikor ott ülök a záróvizsga-bizottságban, és érdeklődő, ámde mégis üres tekintettel hallgatom a szlovák szakirányos hallgatók feleleteit. Egy vakkantást sem értek belőle, az “áno” kivételével. Mindenesetre eldöntöttem, hogy államvizsgánként egy új szót mindenképpen megtanulok. A “kúcik” volt az első.
8/137 – Tomte néni meg a Macskásék diliháza
Azt ugyan nem igazán tudom (nem szóltatok), hogy mennyire hiányolja a tisztelt olvasóközönség bőségesen terjengő bülbül szavaimat és/vagy egészalakos őtözködős fotóimat, de mostanság (ha észrevettétek) meglehetőst kussban vagyok, és minimálisan mutogatom magam. Nincs rá ugyan okom nagyjából semmi, de átmenetileg afféle rágódik-magábandörmög időszakomat élem, meg aztán mi a francot mutogassak azon, hogy már megint ugyanabban a nyafogóruhában ülök egyre terjedelmesebb seggemen?*
Mindemellett annyi kiderült, hogy valahol lent, ahol a kurtafarkú malac túr, van egy igen hűséges háromfős nézőközönségem (a legkisebb még olvasni sem tud, de ruhákat szívesen nézeget), akik igazi műértő módon megkritizálják, éppen mi van rajtam, és hogyan áll. Noblesse oblige, a közönségért meg bármit, úgyhogy visszatérünk az őtözködős fotókhoz, plusz még hazudni is fogok, de sokat, mint Pinokkió.
Ez utóbbit tessék úgy értelmezni, hogy én ugyan minden nap ki fogom rittyenteni magam Filoméla, Tosca és Perpéta kedvéért, de utána valószínűleg visszavedlem öreg nyafogóruháim egyikébe, és azokat innentől nem mutogatom, hacsak nem gyártok néhány újat, amire persze minden esély adott. Ma speciel nem kell hazudoznom, mert tényleg kivágtattunk a házból hetibevásárolni. Azt nem tudom garantálni, hogy akkor is tomte néninek öltöztem volna-e, ha nem gondolok közben a kölkökre, de hát így esett.
Szóval, nyugi, lányok, a bolond nagynénétek még megvan. A bolond nagybátyátok is. Meg a kupi. Meg az összes macska.
A tévét viszont tényleg ki fogom hajintani, csak előbb még restaurálnom kell hozzá egy komódot. Egyszer majd az is meglesz.
* Ezt, mi tagadás, csak a plasztikus költői kép mián írtam. A ma reggeli méretkezés alapján pont fél kilóval nyomok többet, mint márciusban, amikor beütött a világkrach.
8/135 – Fánk
Éjjel álmomban találtam egy századeleji újsághírt egy gazdag öregemberről, aki szerelmi vallomás gyanánt jótékonysági árverésen negyvenezer lekváros fánkot vett meg egy ifjú hölgy számára. Az ifjú hölgy erre ezt a negyvenezer lekváros fánkot szétpakolta a lakásában, és belépőjegyért árulta a látványt. Mindezt (még mindig álmomban) elmeséltem kocsmázás közben a barátnőimnek, hogy megröhögtessem őket, de ők nem értették, miért röhögök ezen az igen szép romantikus történeten.
Konklúziók, avagy mitisakarhatott mondani nekem a cihém:
- fánkot kéne sütnöm;
- ideje megint vicces dolgokat böngészni az Arcanumban;
- marha rég találkoztam a barátnőimmel.
Mindeközben a való világban, ó, öröm, ó, bódottá, végre összeereszthettük a macskákat.
Pocin ugyan az látszik, hogy “mingyá lekenek neked egyet” (megtörtént), de ezzel együtt is jóval nagyobb nyugi van, mint az elmúlt héten bármikor. Phű.
8/133 – Levelet vittem, lájf
Újabb felvonás a “jól kinézünk” sorozatból, postára megyek egy levéllel, amit már pénteken fel akartam adni, de aztán a muszikák beleköptek a levesembe.
8/132 – Mégisbunda
Helló, vasárnap. Hajrobbantás, majd háziasszonyi teendők.
Macskafronton még nem jöttünk ki a szarból, bár ma reggel már kellő előkészületekkel nyomtuk bele Maciba a gyogyit, úgyhogy egyszer sem köpte vissza, és Pocit, aki a tegnapi napot igen bágyadtan hevergélte végig, a szekrény tetejéről kellett leszedni a saját gyogyi-adagjához.
Képünk az “úgyse jövök le, bebebe” során készült,
és tényleg piszkosul ideje lenne már annak, hogy a gardróbszekrény pucér hátára visszaszögeljem a borítást, de miután kimostam, kiderült, hogy kiszívta a nap, így át kell forgatnom a visszájára, és miután három darabból volt összevarrva, ez nem olyan egyszerű folyamat, mint a kifordítom-befordítom, mégisbundaabunda.
Na, gyürkőzzünk neki. Annak is.
8/130 – Vizsga
Ma összesen négyféle tárgyból vizsgáztatok, ami a régi szép világban úgy festett, hogy felöltözöm embernek, aztán elpendlizem Esztergomba. Na most ehhez képest ebben az új világban ez a vizsgáztató hacukám,
(a nyafogóruha legalább vadiúj, ilyen állapottyában még az utcára is felveszem),
ez itt a Vizsgahelyszín 1.,
(asszisztensem éppen abbahagyta saját segge nyalogatását, most horkol),
ez meg a Vizsgahelyszín 2.
(kupleráj minden mennyiségben, a másik asszisztens a radiátoron melengeti a hasikáját, és közben halkan szörcsög).
Ha nem lenne humorérzéksz, talán még nyivácskolnék is, de hálistennek van.
8/127 – Szélkakas
Éppen azt élveztem, milyen mókásan ültek be a cicák az emeletes mászókájukra, mint egy macska-szélkakas, esetleg két kommandós, egyik erre figyel, a másik arra,
de vajon mi az a percegő halk hangocska?
Ó. Tűlevél. Marha sok tűlevél.
Nos, azt hiszem, még sose bontottam le ilyen korán a horizontális karácsonyfát.
Ez már a bontás utáni állapot, valamelyest mégis van határa annak, mekkora disznóólban élünk. Viszont mivel megint porszívózni kéne, a szőrös disznók testületileg bealudtak a nappaliban.
8/126 – Hétfő
Olyan nyavalyás, ködös, muszáj-vakus nap van ma, amilyen csak az év első munkanapjához passzol, pláne hogy ez ráadásul egy hétfő.
