De hívhatjuk melléfogásnak is.
Remek vasárnapom van, az eső vigasztalanul csorog, én meg fel vagyok puffadva, mint egy varangyosbéka, és vérzem, mint egy leszúrt disznó.
újracucc kategória bejegyzései
8/40 – Langsam
Olyan siralmas-nevetségesen fáradt vagyok, hogy a mai napot garantáltan molyolgatással és szöszmötével fogom tölteni nyafogóruhában és fésületlenül, és fotózni is csak azt fotóztam eddig, ami elém tévedt.
Poci,
a kertben egy gombica,
az ablakpárkányon meg az az őszi izé, amit anyósomtól kaptam szülinapomra.
Ha össze tudok gyűjteni annyi enerzsiát, pottyantok még ma egy bejegyzést néhány további turkálós darabról vagy az Esztergomban töltött hetemről vagy nemtommiről, de most egyelőre csak annyit tudok nyöszörögni, hogy életben vagyok, és az éppen elég nekem mára teljesítménynek.
8/37 – 45
Egészségem gyöngy (az a fröccsöntött fajta, körben jól látható Made in China felirattal – a biztonság kedvéért extra csomag papírzsepit is viszek magammal), sálam van, sapkám van, két váltás arcbugyi a táskámban, az is van.
A férjem már megint külföldön kujtorog egy plüss vakonddal, mára basz nagy esőt jövendöltek, én meg indulok Esztergomba nemezisemen, a 880-as buszon, hogy majd végigpofázzam a mai 7×45 percemet. Nem szoktam úgy tekinteni magamra, hogy rettentő nagy illúzióim volnának nagy általánosságban, de azért a 45-ik születésnapomra dobhatott volna valami mást is a zuniverzum.
8/33 – Telegráf
Sok és sűrű káromkodásba telik most a blogolás, de akkor sem hagyom magam, a jebezeusát neki. Ez az egyetlen megbízható eszközöm arra, hogy a szélrózsa minden irányába, minimum három országba szétszórt famíliám minden nap láthassa, ha akarja, hogy egészben vagyok és épp olyan hülyén, mint eddig. (Ha újak lennétek errefelé: nem akarok nagyképűzni, de én vagyok a világon a legrosszabb telefonhasználó. Mindannyiótok óriási szerencséje, hogy Alexander Graham Bell nem hozzám hasonlókon próbálta ki a találmányát, mert akkor még mindig telegráffal, füstjelekkel és postagalambokkal próbálnánk kommunikálni egymással.)
Mindenesetre ezt most tekintsük egy kísérleti bejegyzésnek, hogy elő tudom-e csalogatni mindazokat az izéket, amiket általában a posztjaimba szoktam beleprodukálni. Például, ha már amúgy is emlegettem a telegráfot, nédda videó.
Plusz képeksz, főként lábakszról. A tegnap, miután a Repülő Kutató besuppantott csomagjaimmal egyetemben a kocsiba, és hazafuvarozott, az egybeesések mókás kedvű istenkéjének egyik szórakoztató poénjával szembesülhettünk:
Igazán nem mondhatjuk, hogy a sorsnak semminő humorérzéke. Mindkettőnknek annyi zoknija van, mint Himnuszban a balsors. (A papucsért nem vállalom a felelősséget, de a RK se. Apósom vette magának, de neki nagy volt, úgyhogy kellett kezdeni vele valamit, nemdebár.)
Mindenesetre végre itthon vagyok, és a tegnap délutánt már a szokásos felállásban ünnepelhettük mink csajok:
A Bűnök Barlangja, papagájsegg színű környezet, papagájsegg színű horgolnivaló, valamint Poci. Ha nem kéne csinálni semmi mást, akkor is ellennék ezzel, semmi kétség.
8/31 – Ébren
Újabb szorgos munkanap, ami igencsak későig tart, így nem teljesen fölösleges olyan áutfitet összerántani, ami az diákokat ébren tartja. Azt hiszem, ez ezúttal is összejött.
8/30 – Rondicska
Pocsékul aludtam, sok felriadással, most ezért kellőképp nyamvadt vagyok, az idő is olyan rondicska, nyúlós meg maszatos meg novemberi.
No de attól még vár a bánya, abban nincs hiba.
8/29 – Tanulság
A mai nap tanulságaként írjuk fel azt, hogy az időt akkor is el tudod izélni, ha száz méterre laksz a munkahelyedtől, nem csak akkor, amikor 45 kilométerre.
Viszont varrtam magamnak új arcbugyit, looky.
8/25 – Vinete
Már megint a hülyeség, a marhaság és a dühöngés, most pakolok éppen egyheti holmit Esztergomba, délután már megint 5×45 percezek, ráadásul tegnap nem tudtam elmenni a barátnőimmel se kocsmázni, mert leterített a hasmenés.
Ne egyetek ötnapos majonézes vinetét, és ne menjetek hozzá olyan csávóhoz, aki folyton elmegy hazulról, ehhez meg mindig dugig hagyja a hűtőt.
8/24 – #minekmentoda
Mámegin kezd egészen dicstelenül szétesni körülöttem a világ, és ez legnagyobbrészt az én saram, mert képtelen vagyok jól beosztani az időmet, és figyelmen kívül hagyni tőlem független dolgokat. Valamikor tudtam, hogyan kell, de az még a tehetetlen kéztördelések ideje előtt volt. Egyszerre kellene rendet raknom, csomagolnom, mindenféléket koordinálnom, és holnapra főzni valamit ennek a vándormadárnak, de egyszerűen nem megy.
Majd eszik száraz kenyeret, punktum. Hashtag #minekmentoda. Cserébe én is elmegyek ma este kocsmázni a barátnőimmel, ott egye meg a fene a világot.
8/23 – -gat, -get
Hajnali kettőkor jajgatva ébredtem egy rémálomból, amelyben egy karikatúraszerű őrült tudós éppen a lábamat amputálta érzéstelenítés nélkül. Gondolom, nem lep meg senkit, ha elmondom, hogy még fel sem ébredtem egészen, de már rögtön tudtam, miért álmodok ilyen marhaságokat, nyafogásomra ugyanis felállt a térdemről egy ötkilós plüss, végigtiport szerencsétlen zsibbadt csülkeimen, és kényelmesen átsétált egy másik szobába, ahol nem hallani, hogyan jajgatok. Hülye Poci. Bundakesztyű, bmeg, az lesz belőled, ha így folytatod.
Ez után az erős kezdés után persze a mai napom előreláthatólag félig kómás állapotban fog telni (marha hosszan nem bírtam elaludni, úgyhogy végül kínomban összevakarodtam, és kipucoltam ecettel a kávéfőzőt), de ma amúgy is szigorúan itthoncsücsü szabadnapot tervezek, takarítgatósat, sütögetőset, varrogatósat. A takarítgatás amúgy tényleg nem maradhat el, mert valahová úgy elhánytam az önfotózós fényzőgépet, hogy majdnem kép nélkül maradtatok mára.
Bár, őszintén, lehet, hogy így jártatok volna jobban, ez a fotó a másik géppel készült, és egy rakás trágya, pedig még élesítettem is rajta.
Viszont legalább dokumentációnak jó, mert látható, hogy a lábaim még megvannak. A macska is.
Eská 8/1 – Útipite
(Össze kell vakarnom magam, hogy legyen itt némi süt-varr-horgol-bármi tartalom is, úgyhogy kezdjük el, amindenit.)
A hétvégén a Repülő Kutató főzött egy szép vastag báránycsülök+vöröslencse ragut, amiből kétszer is ettünk, és még maradt belőle egy kevés. Mivel ma úgyis elment világgá, a világgámenetelhez sütöttem neki egy fél tucat minipitét, mert úgy véltem, az mégiscsak izgalmasabb, mint néhány szendvics.
A tésztával kezdtem:
- 15 deka finomliszt
- 10 deka vaj
- fél teáskanál só
- pár kanálnyi hideg víz.
Ezeket szépen összegyúrattam a géppel, aztán a tésztát folpackba csavarva betettem másfél órára a hűtőbe.
Másfél órával később kivettem, hagytam tíz percig melegedni, közben pedig szétnyomkodtam villával apróra a ragut, és belereszeltem egyujjnyi provolonét is a masszába.
Kivajaztam egy hatdarabos muffinformát, a tésztát 3 mm vékonyra nyújtottam, a sütőt pedig bekapcsoltam 200 fokra. Mivel nincsenek végtelen kiszúróforma-készleteim, a piték alsó részéhez egy kis cseréptálka alját használtam sablonnak,
a felsőhöz pedig egy üvegpohár száját.
A pitécskék tetejét keresztalakban bevágtam, hogy ne robbanjanak fel sütés közben, megkentem őket egy kis felvert tojással, aztán 20 percre bedugtam az előmelegedett sütőbe.
Utána vártam öt percig, majd kiszedtem a pitéket a formából (nagyon könnyen ment), és rácson hagytam őket kihűlni.
Azt, gondolom, talán mondanom se kell, hogy a RK gondosan becsomagolta őket, aztán a kapuból fordult vissza értük, mert persze ott felejtette az egészet a konyhapulton…
8/21 – Színek és évek
Mától gyakszihét van, ami normális esetben azt jelenti, hogy ezen a héten a gyivákjaim teljesen önjáróak, és én nyugodtan malmozva várhatom, amíg visszajönnek a tanításba. Ezzel szemben az épp aktuális bolondokháza miatt egész héten ugrásra készen fogok állni, mikor jelenti be valamelyik, hogy a szopornyica miatt bezárták az óvodáját vagy őt vagy a családját vagy bárkit és bármit. Normális esetben egyébként valamikor október közepén-végén, az őszi szünet előtt lenne a gyakszihét, és szép lassan csepegtethettem volna nekik a tudást majdnem másfél hónapon keresztül, nem pedig hisztérikusan rohanok végig az anyagon, mint az elmúlt két hétben tettem.
Végeredmény? Még mindig le vagyok gyalulva, szerintem éveket vénültem az elmúlt hetek alatt, és tegnap még vacsora előtt elaludtam (a RK nem mert felébreszteni, mert ismer engem, hajaj, de mennyire). Most is folyton őröl az agyam erőgyűjtés helyett, mert nekem Aggódós a középső nevem, és ezt már nem növöm ki sose. Mindemellett mégiscsak kitakarítottam kicsinyt a Bűnök Barlangját, az általános hangulat javítása érdekében teleszórtam papagájsegg színű ágyneműkkel a futont,
és kilagoztam lábamnak körmeit, mert ugyan ebben az időszakban már nem fogja látni ezt senki, de nekem szükségem volt rá.
A nap meg gyönyörűen süt. Örüljünk ennek, amíg még lehet.
8/18 – Foglalt
Félig-meddig itthoncsücsü nap, mert tanítanom ugyan ma nem kell, de a heti bevásárlás nem jön be a sok pici lábán magától a házba. Munka viszont így is volt-van-lesz dosztig, fél hattól nyolcig csak anyagokat rakosgattam, töltögettem meg küldözgettem.
Mellesleg tegnap elintéztem egy esztergomi hotelfoglalást szeptember 25 és október 2 közöttre, de arról majd részletesebben is mesélek.
Hm, ezt a szoknyát is szétvághatnám a rittyóba, mert így nagyon uncsi.
8/16 – Terítő
A tarkabarka néni a robbantott hajjal és a házilag ácsolt arcbugyiban ismét elindul hosszú harcára a tudomány terítése érdekében. Megjegyzem, többé sose jövök haza a 880-as busz 14:45-ös járatával, bármennyire az lenne a legjobb választásom kedden. Az a járat egy iskolabusz, tele épp a tanításból kiszabadult gimnazistával, akik úgy gondolják, ők sose halnak meg.
Amúgy, ha feltettem volna a kérdést, hogy vajon még mi hiányzik nekem (nem tettem fel), akkor ma megkaptam volna rá a választ, az édes anyatermészet ugyanis félreérthetetlenül közölte velem, hogy továbbra is szaporodóképes vagyok. Az édes anyatermészetnek toll a fülébe.
8/13 – Szardella
Vasárnap lévén végre meg kéne pihenni, de mára takarítónapot terveztem, bár nyilván azt sem akaharohom. Tegnap extrán beütött a szentkúti búcsú, valamilyen pesti baleset miatt a busz 38 perc késéssel érkezett a buszmegállómba. Ezt a 38-at sikerült lefaragnia 45 kilométer alatt 14-re, és még sosem ültem ilyen imádkozós expresszjáraton, ahol a népek két kézzel kapaszkodnak egyszerre, nehogy kivigye őket az ablakon a menetszél.
A visszafelé út sem volt kalandok nélküli, érzésem szerint a fél ország kizúdult a Dunakanyarba, és nyilván nem is akartak ott maradni, úgyhogy már megint szardellakonzervben utaztam, mint a régi szép pre-szopornyica időkben. Továbbra is erős meggyőződésem, hogy ha én elkapom ezt a szart, az a 880-as buszon lesz, de munkázni necesse est, odajutni meg szintén. Mindenesetre a kirándulók lassan szotyogó tömegei Dömös Templom megállótól kezdődően olyan hosszúra nyújtották a menetidőt, hogy megörvendeztettek egy igazi apokaliptikus visegrádi naplementével is,
pont passzolt az általános világállapotokba. És még a piros táska is csúnyán viselkedett velem, három helyen szaggatta fel a cipzárja azt a csipkés liberókot, ami tegnap rajtam volt, nem is nagyon érdemes strapálnom magam azzal, hogy megmentsem. Ó, jaj.
Az általános világállapotok ellenére otthonom máma igen békés és színes, bár ordenáré módon koszos orcáját mutatja, a fejem meg irdatlan módon fáj. Ez után a hét után nem vagyok ezen meglepve. Pocit viszont ki kell kergetnem ebből a szép őszies ambianszból,
mert a portigrisekhez már nem elég a seprű, és hangtalan porszívót még nem láttam, Nagyseggű Maruszja meg azt az eszközt szívből utálja.
Ezekkel is kéne kezdeni valamit, hívjuk jobb híján főzésnek,
mert estére a RK is hazabokázik, és asse tudom, mi a lófüttyöt adjak neki.
Jól kinézünk, mi?
8/12 – Fitty
Most pedig a bolond tanár néni felőtözik szokásos harminc rétegébe, és ménkű sok fitty-, valamint kereszthányás kíséretében elmegy tanítani.
Igen, szombat van. Tudok róla.
A szemöldökfestés úgy sikerült, mint az álom, hogy mondjak valami jót is mára. Szerintem én ezzel többet nem is szaladgálok kozmetikushoz.
8/11 – Öldök
Mivel ma vagyok a szabadnapos óvónéni, meglepő módon pirkadat óta dógozom, még ha nem is a katedrán, hanem itt, ni:
Azzal, hogy ez az őszi félév olyan kemény lesz, mint Tarzan sarka, még nem mondtam semmiccse. Már most annyit leveleztem diákokkal, mint amennyire eddig még nem volt példa, és nem látom magam előtt, innentől ez ugyan miért változna meg.
Mivel fél éve voltam utoljára kozmetikusnál, tegnap beszereztem egy ilyet,
mert szemem az még van, de öldököt hozzá olyan színűt adott az Úr, hogy mázgálás nélkül nem látszik. Eddig még nem csináltam olyat, hogy magamnak fessem, de ezekben a vészterhes időkben még ilyesmivel is megpróbálkozik kínjában az ember.
Közben persze Poci is meg van húzatva, fel-alá pattog és nyivákol,
ráadásul ma már kétszer karmolt meg, amivel nagyjából negyedévi adagot tudott le egy füst alatt.
Közben meg aszongyák a hírek, hogy 718. Bmeg. Tényleg nem tudom, merrefelé tartunk, de én most elmegyek szemöldököt festeni.
8/10 – De, du
Ma (fogalmazzunk így az egyszerűség kedvéért) én leszek a délutános óvónéni. Holnap a szabadnapos óvónéni leszek, de ne irigyeljetek nagyon, szombaton is én leszek a délutános óvónéni.
8/8 – Hajrá
Térdre, imához, megkezdem a félévet. Nyilván most sem árulok zsákbamacskát, hogyisne.
Lábakat természetes állásba, aztán csapassuk.
8/6 – Lovastul
Az, hogy másfél hétre kivontam magam a világból, és boldogan csámcsogva vakációztam a saját fejemben, kizárva a realitásokat meg minden mást (piszok jó vagyok benne, istók bizi), rendkívül izgalmas és lebilincselő fejezet volt az életemben, de ki kellett tenni utána a pontot, most meg visszamászni a lóra, és bele az eceteshordóba, mégpedig lovastul.
Kedden már tanítok, és ez a félév iszonyú lesz, minden reggel a hírekkel kezdek, hogy most mi van meg merre, hogyan állnak a számok, és gyakorlatilag szünet nélkül aggódom azon, hogy a diákjaim, az ovisok, a szopornyica, aztán megint elölről. Valószínűleg sokkal barátságosabban eszkalálódtak volna ezek a dolgok, ha nem megyek el vakációzni a saját fejembe, de az meg kellett nekem, mint egy falat kenyér, úgyhogy ott vagyunk, ahol a part szakad. Tegnap például fél óra elteltével vettem észre, hogy úúúú, na ez aztán szép húzás volt öltözködéskor,
úgyhogy ezen már nem tudtam mást, mint röhögni. Kínomban.
Summa summárum, megint be kell rúgni a motorbiciklit, berakni egy-két három mosást,
felrántani a takarítóholmit a kiskacsás zoknikkal, renoválni a pipirost, aztán uccuneki.
Minden nap más - mindennap más 