Mikor tegnap este végre hazaértünk (még délelőtt indultunk el, de a Repülő Kutatónak vannak olyan ötletei, hogy Erdőbényéről Szentendrére Kassán keresztül érdemes eljutni), itthon egy sértetten sipákoló macska fogadott, aki rögtön beült a RK utazótáskájából kipakolt holmik közé, ezzel deklarálva, hogy innen mi már csak vele együtt megyünk bárhová, de inkább mégiscsak maradjunk a seggünkön, mert azt úgy kell.

És lőn éjjel, amikor féltékenyen őrzött minket, és lőn reggel, amikor ugyancsak, és valahol a kettő között hirtelen beszökött az ősz, legalábbis akkora zuhé esett le az égből, hogy csak na.

A sarkantyúkáim amúgy úgy nekiindultak, mint a bolondóra,

sőt, hoppá, még ilyen is van rajtuk, ni:

Jellemző módon ez is akkor virágzott ki, amikor nem voltam itthon.

Hm. Talán gyakrabban kéne elmennem hazulról. Igaz, az most kisebb nehézségekbe ütközne. Olyan kábé ötkilós nehézségekbe.