újracucc kategória bejegyzései

Ha már van egy új ruhám, ugye nem gondoltátok, hogy ott hagyom heverni parlagon?

Ezúttal kivételesen nem akartam volna felvenni hozzá vicces zoknit, de a leghalványabb fogalmam sincs, a munkázó helyemen mekkora a cidri ezekkel az új fogyasztáscsökkentési eljárásokkal, úgyhogy evvan. Igaz, mostanra a zokniparkom olyan irreális méreteket öltött, hogy bármilyen színösszeállítású áutfithez akad benne vicces zokni. Ezen például kávégépek meg kávészemek vannak, úgyhogy ébrentartáshoz is megteszi, ha esetleg elkobozták volna menet közben a vízforralónkat, mint a munkavégzéshez nem kötelezően szükséges elektromos eszközt. (Ó, dehogynem szükséges! A múlt félévben még olyan is volt, hogy a négy akárhánykor kezdődő órára én láttam el kávéval a diákokat, mielőtt kiájultak volna a padból. A szopornyica alatt elvitték a kávéautomatánkat, és azóta se hozták vissza.)

Tegnap sütöttem egy adag tökös-csokicseppes sütit,

és persze mikor már elkezdtem bekeverni a tésztát, akkor derült ki, hogy elfogyott a lakásból az összes étcsoki-csepp, úgyhogy belga karamelles fehércsokisat és narancsosat voltam kénytelen beletenni.

Mindezek alapján úgy tűnik, mintha éppen megnyitnám a halloween-szezont, de valójában nem. Vagy mégis. Eh, mindegy.

Ja, még valami: csak ma reggel realizáltam, hogy a tegnapi bejegyzés volt ezen a blogon a négyezredik. Mivel úgysincs semmi érzékem a kerek évfordulók megünnepléséhez, ezt most itt hagyom.

Minden fantázia meg hozzáállás kérdése, nem? Például az is, valaki hogyan képzel el egy bosziruhát. Én például így.

Ilyen volt, amikor csak egy 52-es ruha plusz egy 38-as póló alakjában lehetett lefotózni, mert a többi még az én fejemben volt:

Ilyen lett:

Közben meg ennyi minden történt vele:

Van bennem egy enyhe késztetés, hogy pipi(ke)t is varrjak rá a hosszúlábú fajtából, de egyelőre ellenállok. 🙂

Ma úgy megyek dolgozóba, hogy a táskámban van a RK három kiszuperált inge meg négy frissen vásárolt fakanál. Az élet egyre hülyébb, és én igen elszántan próbálom élvezni a hülyeség azon részét, ami élvezhető.

Fijajim, én úgy ki vagyok dögölve, mint egy kutty. Az új vaterás fényzőgépem viszont ölég jó.

Kidögölve azért vagyok, mert a Repülő Kutató úgy döntött, hogy lemegy a piacra. Mivel éppen itt van a zanyám, ő is jött velünk. Na mármost normál körülmények között mi általában ordítozunk a RK-val, hogy menjen már lassabban, a hétszentségit neki, de ezúttal így nézett ki a processzió, és csekély másfél óra alatt sikerült le- meg felvonszolnunk magunkat.

Nyilván három hét után már benne volt a lábában a bugi, hogy neki ki kell mennie, de hát ebben a tempóban haladni még fárasztóbb, mint rohanni utána.

Most megpróbálok valami produktívat is csinálni, ha el nem alszom a folyamat közben…

Azt szokták mondani, az ember annyi idős, amennyinek érzi magát. Nos, mindent összevéve most vannak olyan alkatrészeim, amelyek nyolcévesnek érződnek, vannak, amelyek nyolcvannak, és olyanok is, amelyek tényleg negyvenhétnek.

Boldog szülinapot nekem vagy mi a tosz.

Já, ilyen az én őszi esőben piacra vonulós öltözékem.

Ha nem tetszik, mutatok mást. (Vö. Groucho Marx: “Ezek az elveim. Ha nem tetszenek, mutatok másokat.”) Ebben vonultam el tegnap kutatókéjszakázni, táskámban csicseriborsóval és fogpiszkálókkal, rajtam meg a Muzsika Hangja és más válogatott diverziók.

Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy nem jódliztam a közönségnek.

A fotóim most már nem néznek ki sehogy se délutáni napfényben, sem délelőtti esőben. Megette a fene az egészet, mondhatni, de most már elvi kérdés, hogy néha én is itt legyek ezen a blogon.

Vagy nem, mondaná Groucho Marx.

Minekutána tegnap itthon voltam felfordulva, a takony tengerén evezgetvén kis ladikomban,

• sütöttem négy szezámmagos szendvicskenyeret
• megfőztem a crockpotban egy úgynevezett tépett disznót (mindenféle fűszerekkel bepacsmagolt csontos tarja, alatta bögrényi almalével, kilenc óra szütymögés alacsony hőfokon)
• megvarrtam és kitömtem három alkarméretű dísztököt, befejezni a ma délutáni órámon fogom (ez nem tűnik túl érthetőnek, de nyugi, majd mutatok képet róla, ha kész)
• kihímeztem négy filclevelet (lásd mint előző pontnál)
• tartottam egy nagy hisztit a RK-nak, mert végre nyomtatni akartam valamit a nyomtatón, amit én vettem anno. A nyári vizsgaidőszak alatt használtam utoljára, most pedig kiderült, hogy kifogyott belőle a festék.

Zöld kandeláberemre, nem is tudom, miben különbözik egymástól az, amikor én betegnapot tartok, és harákolva próbálok jobban lenni a hét hátralevő részére, meg az az, amikor csak élek a mindennapokba bele.

Mindehhez persze tegnap volt a hét egyetlen olyan napja, amikor verőfény meg hétágrasüt meg vénasszonyoknyara, ma ezzel szemben már megint csurog az eső. Én ugyan nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan eljön a polár cikcakkruhák szezonja, de így esett. Hadd legyen valami puha meg meleg meg jóleső is ebben a taknyos, hideg, nedves világban.

A bokicám mellett abban a ménkű nagy türkiz batyuban a tökök vannak, filclevelek, fonalak meg még másfél kilónyi polárhulladék a Bűnök Barlangjából. Ha másra nem is lesz jó ez a Bábkészítés tárgy, legalább feldolgozzuk a varrási szemetemet.

Rendes néni módjára indulok a bányába, pedig kerülget valami takonykór vagy efféle, a tárgyak is egymás után esnek ki a kezemből: tegnapelőtt a kis virágos gintonicos poharakból törtem el egyet, ma a kedvenc teáskannám fedelét, és kissé tartok attól, mi lesz a következő.