(Volt nekem valamikor az idők hajnalán egy főzősblogom is, ami azzal a szent céllal jött létre, hogy dokumentáljam, mi a nyimnyámot eszem akkor, amikor a Repülő Kutató nincs itthon. Egyrészt marha sokat nem volt itthon, másrészt meg (egyem a kicsi szívét) mindig megkérdezte, ettem-e rendesen, amikor nem tudta felügyelni. Mindezek után én meguntam ezt az egészet, és csináltam egy főzősblogot, amin követhette, miket zabálok távollétében. Ez a főzősblog már rég nincs meg, de azért még előkotrok néha az archivált bejegyzések közül egyet-mást. Ezt, ami most következik, valamikor 2013-ban raktam össze, de most aktualizálom.)
Egy recept, ami tulajdonképpen két recept. Az egyik pár napon belül fogyasztható bodzalimonádét eredményez; a másik hosszabb ideig eltartható, édesebb-sűrűbb szörpöt. A kiindulópont Pelle Józsefné – Nem boszorkányság című mindentudó háztartás-könyvében (Aldina Könyvkiadó, h.n., 1994.) szereplő Üdítőital bodzavirágból, de persze amióta csinálgatom, az összetevők mennyiségén változtattam egy kicsit, az eredeti nagyon-nagyon édes volt.
Mind a két verziót egy-egy háromliteres uborkásüvegre méreteztem, ezek voltak a legnagyobbak a kamrában.
Hozzávalók a limonádéhoz:
- 7-8 bodzavirág-tányér, leöblítve és “proteinmentesítve”*
- 50 deka cukor
- 3 citrom, héjastul felkarikázva
- 1 csomag citrompótló tabletta
A hozzávalókat beledobáltam az üvegbe, feltöltöttem hideg vízzel, majd az üveg tetejére kistányért helyeztem, és az egészet betettem a kamrába.** Naponta néhányszor fel fogom kavarni a tartalmát, majd amikor már kis buborékok jelennek meg benne, és enyhén pezsegni kezd (ez általában két-három nap múlva következik be), leszűröm, és üvegekbe palackozva hűvös helyen tartom. A limonádét mi fele-fele arányban szódavízzel vagy csak sima vízzel hígítva szoktuk inni, nagy melegben jégkockával, nyamm.
Íme, így néz ki az idei limonádé-adag a teraszon.
A frissen fogyasztható mellett mindig csinálok eltartható, sűrűbb bodzaszörpöt is.
Hozzávalók a szörphöz:
- 10-15 bodzavirág-tányér, mint fent
- 1,5 kiló cukor
- 3 citrom, héjastul felkarikázva
- 1 csomag citrompótló tabletta
A cukrot 2 liter vízzel felforraltam, majd az üvegbe rétegezett bodzavirágokra, citromra és citrompótlóra öntöttem. (Vigyázni kell, nehogy elpattanjon a forró létől az üveg – nekem egyszer egy üvegem és egy teljes adag bodzaszörpöm és egy tiszta konyhám bánta. Talán az a legjobb megoldás, ha a töltögetés a mosogatóban történik: a fém elvezeti a hőt, és ha mégis kreccs, akkor legalább nem kell cukros-citromos-üvegszilánkos levet törölgetni az egész konyhában.)*** Miután kihűlt, ez is tányérkát kap a tetejére, viszont kamra helyett a pincében fog kikötni, ahol hidegebb van. Ha egy hét múlva még nem pezseg, leszűrve tiszta üvegekbe töltöm, és a pincében tartogatom fogyasztásig. Ha ezalatt pezsegni kezd (egyszer előfordult), akkor valószínűleg elszúrtam valamit a főzés közben, de sebaj: ebben az esetben úgy kezelem, mint a limonádét, csak persze értelemszerűen több vízzel fogjuk felengedni.
* Vénségemre ellustultam, úgyhogy már nem strapálom magam azzal, hogy a “fölös fehérjét” leszedegessem a bodzavirágokról. Egyrészt próbálok minél kevésbé olyan tányérokat keresni, amelyben nincs albérlő, másrészt meg úgyis leszűröm. Ezúton kérnék elnézést mindazon tetvektől és az Úr más bogárkáitól, akiket ilyenkor legyilkolászok.
** A kamra helyett most már inkább a teraszon az ablakpárkány lett a befutó, többek között azért is, mert a kamrában ezúttal tenyérnyi hely sincs a padlón.
*** A “jaj, vajon most elpattan-e az üveg vagy nem” rituálé közepén egyszer csak megkérdeztem magamtól, ugyan miért marháskodom én ezzel – muszáj üvegben tartanom valamit, ami úgyis a sötét pincébe kerül?… Úgyhogy azóta egy kívül piros, belül fehér zománcos fazékban dögölesztem a tartósnak szánt bodzaszőrt, rendes fedővel a tetején. Érdemi különbséget nem vettem észre a végeredményben.
Minden nap más - mindennap más 