A mai napom egyetlen képben, bassza meg a ló.
Amikor a Repülő Kutató hétkor kirobogott az ajtón Bern irányába, ahonnan csak szombat este robog vissza, még csak ott tartottam, hogy “Buksi*, én nem érzem magam jól”. Azóta valamilyen sejtelmes indíttatásból** megmértem a lázam is, és a hőmérő aszonta, hogy 37,8.
Szombaton is vannak óráim, és azokat nem tudom olyan könnyen pótolni, mint a maiakat, úgyhogy nagy zsörtölődések közepette*** megírtam leveleimet, mint Szilágyi Örzsébet, csak az én leveleimben az vót, hogy mára ne várjanak Strigonium városába’.
Szóval így állunk fekszünk most, odakint gyönyörűen süt a tavaszi nap, idebent csúnya dolgokat gondol egy nyűgös tanár néni, akinek ráadásul minél sürgősebben fel kell tápászkodnia innét, hogy megkeresse a neocitránt, mert.
Tényleg bassza meg a ló, de hetedíziglen.
* Igen, Buksi. Most mér. Szociológiailag szólva egymás elsődleges csoportja vagyunk, amelyben teljes személyiségünkkel veszünk részt, ennélfogva lesheti, hogy összes címével, doktordoktor Bubó projektvezető és főigazgató úrként hivatkozzak rá. (Ilyen dolgokat, hogy elsődleges csoport, láztalanul is tudok. Bizony.)
** Égett a szemem, és hideg volt az orrom, na. Nálam ezek ún. Baljós Jelek.
*** Ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy a hangom is menyen elfele.
Zsuzsi
2022/03/24 at 14:03
Jobbulást! 🙂
mák
2022/03/24 at 14:13
Köszi!
Dalbergia
2022/03/24 at 23:24
Jobbulást!
mák
2022/03/25 at 06:30
Köszi!