ősz kategória bejegyzései

Az idő ugyan messze nem annyira ronda, mint amilyennel riogattak, de azért örülök, hogy nem kell elhagynom a lakást, és pizsamánál épp csak egy hajszállal szalonképesebb holmikban tarthatok itthoni maszogónapot.

A múltkori nagy fürdőszobapucoláskor szigorú voltam, mint a herbartiánus pedagógia, és mindent, de mindent kidobtam, aminek az alján öt évesnél régebbi dátum volt. (Azokat a cuccokat meg pláne kidobtam, amiknek az alján már nem is látszott a dátum.) Mindebből kifolyólag rá kellett döbbennem, hogy nem érdemes alapozót tartanom a házban (a 80%-ig teli üveg alján 2006-os dátum volt – aujnye), szemhéjfestéket se nagyon (találtam egyet még egyetemista koromból), a rúzsaim száma pedig olyan drámaian megcsappant a nagy purgálás után, hogy muszáj volt vennem néhány újat, többek között ezt a “vérző szájú anyatigris” színűt. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy jó ötlet volt. Vélemény?

Oké, csak a sarki pékségig megyek.

(Szép dolog a neveléselmélet, neszpá.)

“Élvezze a novemberi tavaszt, hétvégére erős lehűlés jön”, informált az időjárás-jelentés. Oké, én benne vagyok.

Mai szezonon kívüli darabunk a múltkor turkált selyemtunika, szezonon belüli darabunk az utolsó pár vaterás csizma. A beleírt szám ellenére ugyan eggyel nagyobb a kelleténél, de erre találták ki okos emberek a talpbetétet. És télen jól belefér majd a dupla zokni.

(Duplanap lesz ez is.)

Ma délután szülinapi buliba vagyok hivatalos, a Repülő Kutató nagymamája tegnap kilencvenöt lett. Ennél jogosabb ok az ünneplésre nincs is – ép ésszel, mérsékelt mennyiségű egészségügyi problémával megérni a kilencvenötöt egyre nagyobb kihívás. Mondjuk ha a család nem főzne olyan jól, ahogyan főz, kevésbé lenne megterhelő az öttől kitudjameddig tartó hepaj, de én harcra készen állok, és holnap tanítani sem kell mennem, mert ezúttal az óvodapedagógusok húztak el gyakszira.

Ha ezek után arra számítanátok, hogy most egy igazán ünnepi áutfit következik, még várnotok kell délutánig, mert mégsem ácsoroghatok ötig kisestélyiben. Viszont ezúttal extrán kicsípem magam az alkalomra, még magassarkú cipőt is veszek, mert úgyse kell benne közlekednem, csak át a teraszon, aztán majd vissza, szóval várjatok türelemmel.

(Du.)

Nnna. Csak azért nem állítom azt, hogy én vagyok az ismert univerzumban a legtöbb hordatlan bársonyruhával rendelkező nő, mert az univerzum nagy, és tele van bolond nővel.

Elmentem ünnepelni.

(A doboz azt állítja, hogy “Érzéki Rézvörös”, de ne hülyüljünk, kérem, “Pumukli” ez.)

A hajfestéssel az a baj, hogy ha elkezded, nem lehet csak úgy simán abbahagyni, amennyiben nem akarsz elhanyagolt-kétszínű fejjel szaladgálni az emberek között. A másik baj esetemben az, hogy én tényleg szeretem ezt a vöröst, a havi egyszeri bűvészkedést büdös és koszolós löttyökkel a fürdőszobában viszont marhára nem. Mindezek miatt előbb-utóbb bekövetkezik az a nyárelő (már a vizsgaidőszakon túl, ahol a kurta farkú malac túr, én meg amúgy is csak az árnyékban kuksolok, és a dögmeleget átkozom), amikor lenyíratom a fejem csutkára, és visszatérek az eredeti szőkéhez, feltehetőleg sok ősz szállal. Addig viszont maradnak a büdös és koszolós löttyök.

Mindegy, ezen is túlvagyunk máma, innentől egy hónapig nyugivan. Most pedig házimunka.

Időnként (és sajnos egyre gyakrabban) kapok afféle kishitűségi és szégyenkezési rohamokat, hogy tulajdonképpen mi értelme van ruhákról és más semmiségekről blogolni, amikor minden recseg-ropog, emberek bolyonganak kétségbeesetten, gyermekek nem kapnak vacsorát, tűz van meg lövöldözés meg robbantások, én pedig itt ülök az olcsó kis eszképizmusommal és színes harisnyákat mutogatok kábé harminc ember szórakoztatására – legalábbis remélem, hogy szórakoznak is rajta, ha már megnézik.

A felnőttség azzal a nyomorúságos felismeréssel kezdődik, hogy az ember mennyire keveset tehet a világért meg a világgal szemben, és azt a keveset is csak akkor, ha ő maga is működőképes. Úgyhogy a felnőtt elmegy rákszűrésre és panang curryt főz, rendet rak maga körül, kimossa és összehajtogatja a hordatlan pulóvereket, amikre másoknak nagyobb szüksége lehet, a Szuno webshopból vesz karácsonyi ajándékot, és puha párnákkal veszi körül magát, miközben háromszáz helyről gyűjt össze mindenféle szövegeket, hátha ezzel jobban meg tudja értetni a hallgatóival, miért van szüksége minden gyereknek segítségre és szeretetre, akár államtitkár az anyjuk, akár pedig ötgyerekes cigányasszony. A világban a sok rémség mellett vigyorgó ovisok is vannak meg doromboló macskák meg almás-fahéjas tea, és ezekre mind szükség van, hogy reggelenként fel tudjak kelni, kirúzsozni a számat, és nekiugrani az újabb munkanapnak.

Egye fene, még a színes harisnyákra is szükség van ehhez. Nekem legalábbis igen.