Nem hittem volna, hogy ilyen nehezen veszem rá magam erre, de hát így adódott: csak másfél hónappal azután ugrottam neki a melónak, miután bemutattam a rettenetes átalakítandók kupacát (akkor is két részletben, mint ez a képek világításából látható). Az időjárás átmeneti jóindulata miatt elsőre ezt ragadtam magamhoz, ez a legősziesebb darab – azt hiszem, nem is volt rajtam más évszakban, csak ilyenkor. Tavaly novemberben például háromszor is: egyszer kardigánnal, egyszer mellénnyel, a harmadik alkalomra pedig megelégeltem a hosszát, és nekiugrottam az ollóval.

Aztán meg jól félretettem, és nem vettem fel többet. Részben azért, mert a harmincdarabos marháskodás újabb hónapjába már nem fért bele, másrészt meg tényleg sikerült rettenetesen nekiugranom az ollóval, lényegében alig maradt belőle valami. Amit a kardigánok meg mellények miatt eddigelé sikerült eltitkolnom – sajna már eredetileg is el volt baszarintva rendesen. Túl nagyra méreteztem a nyakkivágását.

Szóval itt állunk egy olyan hosszúságú ruhaállattal, ami leginkább tunikának elég, állandóan kivillan alóla a melltartóm is, az ujjak meg, hát izé, azért mégis csak puffosabbak a kelleténél.

Ezeken a tájakon már megszokott jelenség, hogy ha én nekilátok átalakítani valamit, általában kötényruha lesz belőle. Na de most ellenálltam a kísértésnek, maradjon ruha, slussz. Első állomásként kegyelettel levágtam róla az ujjakat, viszont inkább fércbontóval szedtem le a barna paszpólt, marhára nem volt szükségem egy még szélesebb nyakkivágásra.

Nagy szerencsémre ez egy kötszövött anyag, semmi mással nem merném megcsinálni azt, amit a folytatásban: a nyakkivágás csökkentésére bevenni hátulról. (Ha az anyag nem rugalmas, irgalmatlanul aránytalan lesz a végeredmény, de a kötszövött anyagok kibírnak pár centi különbséget az elöl meg a hátul között.) Kifordítottam a ruhát, ék alakban végigvarrtam a géppel a háta közepén, eltisztáztam, levágtam, voálá.

Mivel ahhoz az időponthoz képest, amikor négy vagy öt évvel ezelőtt megvarrtam őkelmét, jelentősen megszaporodtak a ruhatáramban a narancssárga darabok, előkotortam néhány megmaradt narancs-rozsda színű pólóanyag-cafatot. Arra egyik darabka sem lett volna elég, hogy bármi önállóan is hordható holmit szerkintsek össze belőlük, de a jelenlegi céljaimra tökéletesen elég volt ez is. Egy öreg, jól bevált Burda-szabásminta alapján legyártottam belőle az új ruhaujjakat, aztán beillesztettem a helyükre.

Mivel a nyakkivágáson még mindig volt mit szűkíteni, ezt az eddiginél szélesebb ferdepánttal oldottam meg.

Az aljára rávarrtam egy öt centi széles csíkot a már jelzett narancs-rozsda anyagból, így még mindig mini maradt, de már nem a hordhatatlan fajtából.

Hurrá. Holnap fel is veszem.