Szakítottam a Hádával. Tudom, ezt sokan túlfinnyáskodásnak fogják érezni, de van olyan, hogy az ember nem csak olcsó ruhákért jár turkálóba, hanem mindenféle illúziókat is dédelget, például hogy ezzel úgynevezett etikus vásárlást követ el. Reciklálás, újrahasznosítás, kevesebb környezetszennyezés, kevesebb varrógép fölött görnyedő pakisztáni kisgyerek, védd a fákat, egyél hódot, satöbbi. Ilyen esetben viszont különösen csúful fest, amikor az ember egyszer csak belesétál egy ilyen pofonba. A “visszaélésszerűen igénybe vett 338 millió forint munkahelyteremtő támogatás” rohadtul nem hangzik jól. Etikus vásárlás, heh?… Vívódtam egy ideig, hogy mit csináljak, de sajna nemigen látok más lehetőséget, mint hogy búcsút intsek nekik. Ettől nyilván nem fog fájni különösebben a szívük, nagy üzletláncról van szó, nekik meg se kottyanik, ha én nem vásárlok náluk, de nekem fontos, fene a lelkiismeretembe.
Na most, nekem ugyan van lelkiismeretem, meg vannak mindenféle védd a fákat, egyél hódot elveim, de szent, az nem vagyok. Az a sok szép kilós ruha, nem is beszélve a nyavalyás lakástextilekről, már évek óta csak onnan veszek ágyneműt, pfühp. Úgyhogy még egyszer utoljára elmentem a Hádába, és végigrontottam az általam leggyakrabban látogatott két boltjuk összes részlegén. Mindent összevéve olyan volt, mint egy kapcsolat végén a búcsúszex, kapkodós és dühöngős, utána meg némi enyhe csömör, de most békével lehet azt mondani, hogy “huhh, túlvagyunk rajta”. Ráadásul 50% engedmény is volt mindenre, úgyhogy nemigen fogtam vissza magam. A kapkodós dühöngés egyik szép mellékhatásaként nem csak olyan holmikat vettem, amelyek passzoltak méretben (ez általában sem a legfőbb szempont tájainkon), hanem olyanokat is, amelyek túl kicsik vagy túl nagyok, de maximum negyedóra munkával rám alakíthatók.
Ezt a két szoknyát például nehezen tudtam volna otthagyni, pedig a zöld egy számmal kisebb, a barna pedig egy számmal nagyobb a kelleténél.
Ez a kettő viszont pont jó.
Az alábbiakat elspájzolom őszre/télre, ezek közül csak a barna hímzett virágos nagyobb két számmal nálam, de ez is megoldható, bár egy kis fifikát fog igényelni. A mustárszínű gyűrt selyem nem mutatja a legjobb arcát ezen a képen (valamiért ezúttal igen pocsékak lettek a fotók, pedig többféle opciót is kipróbáltam), de majd úgyis látjátok rajtam, tessék várni türelemmel úgy két hónapot.
Ruhákat is vettem, nyilván. Az alábbi virágos olyan áttetsző, mint a fene, de mielőtt úgy döntöttem volna, hogy otthagyom, három vállfával odébb szembejött egy szintén áttetsző spagettipántos hosszú izé, ami viszont pont jó lesz hozzá alsóruhának.
Az alábbi kettő is igényel majd némi korrekciót, de a rövidebbiknek csak az ujját kell megrövidíteni (nem tudom, miért orangutánokra tervezik a ruhákat, tényleg nem), a vállpántosra pedig már van tervem, ami ha bejön, akkor minden oké, ha nem, akkor meg szoknyát gyártok belőle.
Az alábbi kettőből csak a szürke batikolt az, amivel még nem tudom pontosan, merrefelé futtatom ki, talán szoknyának. Ebben a formában nemigen maradhat, borzasztómód Csöcsös Macának látszom benne.
És végül, mivel éjszakai öltözködési szokásaim változóban vannak (értsd: egyre kevesebb slampos hálóinget hordok), vettem egy csomó tarkabarka pizsifelsőt
meg hálóinget és pizsamanadrágot is.
Huhh, túlvagyunk rajta. Csodák csodájára mindent sikerült begyömöszölni a szekrényeimbe is.
Minden nap más - mindennap más 