Parodontológus, második felvonás. Éppen annyi kedvem van hozzá ma is, mint tegnap volt.
Na sebaj, délután egy újabb kör hidegrázásos fetrengés a kanapén, aztán utána fél évig megint nyugivan.
ősz kategória bejegyzései
5/4 – Plakk
A mai naphoz vajmi kevés kedvem van, és jelentkezzen, akinek lenne a helyemben. Az én helyem ugyanis már megint a parodontológus székecskéjében lesz, pofám telenyomva fél tucat érzéstelenítő injekcióval, miközben centi mélyen kotorgatják a fogágyamból a plakkokat.
Ja, és holnap is odamegyek.
5/2 – Vízöntő
Az idei év eddigelé a víz jegyében telik: tegnap ugyebár akkor vették el azt, amelyik a csapból folyik, amikor a festéket kellett lemosnom a hajamról. Jelentem, a hajam még megvan, ezt a sorscsapást megúsztuk.
Az este folyamán viszont sikeresen feldöntöttem egy poharat, és lelocsoltam a laptopot. A laptop ennek folyományaként megdöglött. Muszáj lesz behajóznom Budapestre szervizbe, ha még bármit akarok kezdeni vele, mert az nem elég, ha csak folyékonyan káromkodom a világra, bár most úgy jön belőlem, mint az özönvíz. Nyilván piacra menet megvert az eső is, mert miért ne.
Hát ezek folynak mostanság nálunkfele. Most pedig nem játszunk többet thesaurus-szótárt, mert önmagában is bőven elegendő erőfeszítés azzal a törpe netbookkal bohóckodni, ami most rendelkezésemre áll. A móka kedvéért ennek is döglődik az akkuja, ergo csak konnektortól konnektorig vándorolva használható.
Csuhaj, móka és kacagás. Leszezmégígyse!
Évnyitó – Az ötödik
Ahhoz képest, hogy eredetileg csak egy évre terveztem a blogot, holnaptól kezdek bele az ötödikbe, és valószínűleg csinálom is addig, amíg van, aki olvassa. Ilyenek vagyunk mink, hiú állatkák, a közönségért bármit. (További állatkákért a bejegyzés aljára tessék pörgetni.)
Az eddigi évkezdetek terveire és célkitűzéseire nézve itt találni bőségesebb tájékoztató anyagot, ha érdekel valakit. Az ideit (ami a tradícióknak megfelelően szeptembertől szeptemberig tart – hja, akinek az oktatás határozza meg az életét, annak a januárelseje csak egy nap a téli vakáció közepén) mérsékelt mennyiségű önszabotálással tervezem, lesz dolgom-bajom éppen elég. Alig kétféle megszorítást célozok be:
a) ha veszek/turkálok valami ruhafélét vagy cipőfélét, továbbra is az “egy darab be, egy darab ki” szellemében teszem, vagyis minden új beszerzéssel repül egy hasonló kategóriájú régebbi darab. (Szoknya helyett szoknya, kardigán helyett kardigán satöbbi. Tetszik érteni az elvet.)
b) az év során legalább ötvenkét (vagyis nagyjából heti egy) olyan posztot írok, aminek valamiféle kézimunka-témája és -jellege van. Ez lehet egy új holmi varrása, egy régi átalakítása (bármilyen aprócska átalakítás is legyen az), esetleg bármi más kreatívnak nevezhető meló. Ha minden kötél szakad, és semmit nem tudok felmutatni az adott hétre, azt fotózom be, mit főztem éppen, de ebben az évben annyit kell majd használnom az agyamat, hogy a józan eszem és realitásérzékem megőrzéséhez tutira szükségem lesz valami kézzelfogható kapaszkodóra. Ha ezt színes anyagficlikben és thai currykben találom meg, akkor ott, de szükségem lesz rá.
Más változást ezúttal se tessék várni. Középkorú nő vagyok két macskával meg több szekrényre rúgó tarkabarka ronggyal, és nem azért öltözöm, hogy unatkozzak.
És hogy valami látnivalót is nyújtsak a duma mellé, tessék.
Ha nem is blogév vége, deazért
Mivel a wordpress nem szeptembertől szeptemberig számolja az évet, rápillantottam egy pöttyöt a statisztikára, haddlám, mennyi helyről olvastatok 2016-ban.
Mit mondhatnék mást, köszönöm.
4/92 – Újabb nemposzt
Gondolom, szerintetek sincs abban semmi érdekes, hogy nyafogóruhában ülök a kanapén, és időnként elalszom.
4/91 – Még három
Újabb szerda, én meg úgy festek, mint egy papagájjal keresztezett csigabiga rétes.
A sapkában nyilván nem vagyok olyan cuki, mint az unokahúgok, de igen kellemes meleg darab, lesz még belőle néhány példány, ha lesz rá idő is.
4/90 – Csomósodó
Tegnap a masszázson megkérdezték tőlem, nem élek-e mostanában stresszes időszakot, mert a gerincem mellett olyan új izomcsomók jelentek meg, amilyenek eddig nem voltak agnoszkálhatóak. Höhh – mondtam én erre -, majd nézd meg két hét múlva, akkor lesz ám az igazi!
Még három hét van hátra a tanításból, de ha ebben az ütemben sűrűsödik és csomósodik a zélet, nem is tudom, mit csinálok. Ráadásul vadul közeledik a saját dolgozataim leadási határideje is, és egyelőre csak annyit mondhatok, hogy ezzel a doktorival három hónap alatt jutottam el oda, ahová a másikkal három év után: annyi mindent olvastam már összevissza, és annyi újratervezésen meg spekuláción vagyok túl, hogy elvesztettem az irányt, merre akarok haladni, és hová akarok kilyukadni.
Még mindig innen szép nyerni, de kezdek egészen tragikusan kávéalapú létformává válni, és kényszerrel kell legyömöszölnöm entorkomon az ételt, ez pedig nem tölt el túl nagy örömmel.
Oké, csapjunk a lecsóba, futás.
Mint látható, megirigyeltem a kislányoktól a virágocskás sapkát, de azt ne kérdezzétek meg, mikor gyártottam magamnak is egyet, mert istenuccse nem tudok válaszolni. Valószínűleg valamikor két rohanás között, miután félretoltam egy könyvet, ami lokális társadalmakról vagy társadalomelméleti kutatásokról szól.
4/89 – Vigasságok és Varsó
A Repülő Kutató keményen dolgozik azon, hogy megszolgálja a nevét – ismét elpályázott, ezúttal Varsóba. Csütörtökig csak én vagyok, a macskák, a Bermuda-háromszög meg a meló, ez utóbbiból a szokásos adagnál is több, és ha ez így nem lenne elég, magamnak is gyártok plusz szórakoznivalókat. Csütörtökön például az egyetemi irattár mélységes bugyraiba fogok leereszkedni, izgi lesz.
Ma viszont leginkább azon kell dolgoznom, hogy elvégezzem mindazt, amire a hét további részében piszkosul nem lesz idő: hajfestés, macskakaja-vásárlás, az új bankkártyám átvétele (egyszer egymás után három új kártyámat vesztette el a posta, azóta a bankfiókba kérem), mosás, főzés, könyvtár, masszázs. Amit elvégezhettem itthon, már megvan, úgyhogy most nyakamba veszem a várost intézendőim kicsiny listájával, és addig haza se jövök, amíg mindent ki nem pipáltam rajta.
Természetesen semmi kedvem elhagyni a kellemes meleg lakást, úgyhogy az ilyenkor szokásos stratégiához menekültem, és kicsíptem magam papagájba.
4/88 – Egy, kettő, állj
Egynéhány terv füstbe ment kicsinyég az elmúlt napokban, a vendégek például már tegnap le akartak falcolni, de a doktori védéssel járó kimerültség és természetesen az üvöltő másnaposság miatt csak ma támolyogtak haza. A húgom például tizenhárom órát aludt és fetrengett, miközben a macskák jajongtak, desőt üvöltöttek a fejében, amire valószínűleg évek óta nem volt példa. Végülis, ja, az embernek életében maximum egyszer van doktori védése. A normálisabbjának. Nekem nyilván kettő lesz. De ott még én is megállok, mert mindennek van határa.
Ma amúgy szerfölött erényesnek és önelégültnek érzem magam, mert miután a zenészek kitotyogtak az ajtón, én elővettem a porszívót, kikergettem a nappaliból a macskákat, és eltüntettem a szőreiket a szőnyegről. Nagyrészt. Valamennyi nyilván maradt belőle. Annyira viszont, azt hiszem, nem fogom erényesnek érezni magam, hogy kiskefével és gumikesztyűvel is nekiessek. Mint mondtam, mindennek van határa. Kár, hogy a hajamat nem informálta erről senki, és így ismét felrobbant. Rámférne egy fodrász. És, ami azt illeti, egy manikűr is.
4/87 – Ma van a tegnap holnapja
Azt hiszem, elég annyit mondanom, hogy a házban egyedül én nem vagyok másnapos, és én is csak azért, mert mielőtt a többiek vedelni kezdtek, rajtaütésszerűen bealudtam a kanapén.
Ó, ismerkedjetek össze az új nyafogóruhámmal. Új nyafogóruha, olvasók; olvasók, új nyafogóruha.
4/86 – Mit Auszeichnung
Kezdjük egy képrejtvénnyel.
A képen, ha nem jöttetek volna rá, a Repülő Kutató is látható, ámde nem látható a legnagyobb poén, pedig azt hittem, az igencsak látszani fog. Öt perccel azután, hogy a húgom summa cum laude ledoktorált, az én cipőmnek úgy levált a talpa, mint egy rossz viccben. Két perccel ezután találtam kint az utcán egy fekete színű hajgumit, amit ráhúztam az említett cipőre, és így legalább nem hagytam el azt az inkriminált talpat Graz egyik utcáján sem.
Most pedig ünneplünk. Penszér, pezsgőt ide.
4/85 – Körbecsukó
Kissé sűrű napoknak nézek elébe: ma kétórás monstre tanszéki értekezlet Esztergomban, holnap pedig a húgom doktori védése Grazban. Az egész enyhén az Alice Csodaországban körbecsukójára emlékeztet, aminek az a fő szabálya, hogy mindenki akkor kezd futni, amikor elkezd futni, és addig fut, amíg abba nem hagyja.
Nyilván a lakás is beállt körbecsukót játszani, a macskákról nem is beszélve, amivel önmagában még együtt lehetne élni, de holnap este a frissen védett húgom is visszatér velünk férjestül, és természetesen a varrószobában van az egyetlen kétszemélyes vendégfekhely, jelenleg ízlésesen lepve mindennel, ami egy varrószobában ellephet egy vízszintes felületet.
Egyik kezemben portörlő, másikban mintatanterv, harmadikban kávé, a fél kutya megint ott rohan Trelleborg felé.
4/84 – Még négy
Azt hiszem, még ebben a félévben nem volt olyan reggel, amikor nehezebben keltem volna fel, mint éppen ma. Nyilván nem segített a helyzeten az sem, hogy fél egykor arra ébredtem, a szervezetem azt sikítja, Cataflamot neki, de azonnal.
No de attól kipintyölöm magam, és kivonszolom korpuszomat az ajtón, abban hiba nincs.
4/83 – Csigabiga, menjél ki
A félév vége felé általában mindig feltör a talajvíz és eldugul a vécé (képletesen szólva, természetesen), és pillanatnyilag az a leghasznosabbnak látszó stratégia, hogy mindig csak egy hétre előre tartsam számon a programjaimat, másként előbb-utóbb egy sarokban kötök ki kis csomóba gyűlve, és azt hajtogatom, hogy deháténnemilyenlovatakartam. Egyébként is úgy tűnik, megint azt az időszakomat élem, amikor éppen enyhén hisztérikus igényem van a begubózásra meg a szöszmötölésre, ami persze erős összefüggést mutat azzal, mennyi tennivalóm meg szaladgálnivalóm van, itt-ott apró és röhejes bosszúságokkal pitykézve. Ráadásul a rutin is kezd lenyelni, és definitíve kéne az életembe valami Történés. Csak ne nagy legyen, mert a Nagy Történésekből sose sül ki semmi jó.
A vicces amúgy az, hogy igenis vannak Történések, de ezekhez is tenni meg szaladgálni kell, és én ugyan sose számítottam arra, hogy sült galambok röpülnek majd a számba, de jelenleg úgy érzem, esetleg megpróbálkozhatna a zuniverzum egy kis szájbaröpített valamivel, és lehetőleg ne pofon legyen.
Tanítani persze necesse est, úgyhogy megyek is.
4/82 – Nemposzt
Ma nincs kedvem blogolni, úgyhogy ez itt most egy nemposzt. Holnap visszatérek.
(Nincs baj semmi, csak nincs kedvem blogolni.)
4/81 – Csőstül
Amíg én tegnap rázúdítottam a hallgatókra Comeniust, Rousseau-t, a Ratio Educationist, Pestalozzit, Herbartot, Ellen Keyt, Montessorit és Rudolf Steinert (ezek csak a hájlájtok, volt ott minden, mint a búcsúban, Melanchtontól Cecil Reddie-ig, Tuiskon Zillertől Olive Decroly-ig és még mi nem – a végére már én is szédelegtem, nem csak ők), itthon meghótt a fagyasztó. Mondjuk már éppen vártam, mi fog legközelebb megkrepálni, a tizenhét vagy tizennyolc éve beépített konyhai elektronyikus ketyerék egymás után dobják fel a pacskert, négy éve a mosogatógép, két éve a hűtő, tavaly a sütő, most már tényleg csak a fagyasztó volt hátra. A mókás az, hogy a mikró (évjárata 1993) még mindig köszöni, jól, de azért nem akarom ezt elkiabálni. Miután a Repülő Kutató megmentette a megmenthető dolgokat (van egy másik fagyasztó is a pincében), és kidobta a beazonosíthatatlanokat, itt maradt nekem egy fél csirkemell, egy ökölnyi marhafelsál meg kétmaréknyi magozott meggy, hogy csodákat művelhessek velük. Hátizé, érdekes feladat lesz.
Nem csak étkezésileg várható igen komplex és mulatságos nap, ma reggel fél órát harcoltam már egy szakdolgozattal. (Vajon miért van, hogy egyébként értelmesnek tűnő ifjak, mihelyt írni kezdenek, szinte azonnal elfelejtik egyeztetni az alanyt-állítmányt, és mindezt fél mérföld hosszú mondatokban? Rejtély.) Mindehhez pedig ma még újabb családi hülyeség és marhaság várható, merthogy az unokaöcsi saját kezűleg gyártott, személyre szóló meghívóval invitált a szülinapjára, melyet már ugyan megünnepeltünk múlt héten, de ma újabb felvonás gyön belőle. Mivel a házukban összesen kilenc szék van, de a fiatalembernek nem erőssége a matek, gyanúm szerint többen is a padlón ülve fogunk ünnepelni.
Viszont mivel varrtam neki párnákat, legalább tudom, mit kérjek a senekem alá, ha így alakul.
A hajam viszont úgy döntött, a vasárnap örömére tovább robban. Juhé.
4/80 – Mintegy fölösleges
Én ugyan roppantul meg vagyok győződve az oktatás nélkülözhetetlenségéről, de azért vannak alkalmak, amikor felmerülnek bennem néminemű kétségek. Ma például délután negyed kettőtől negyed hatig tanítok olyan levelezősöket, akiknek reggel fél kilenc óta gyalulják az agyát fejlődéslélektannal, ráadásul óvodapedagógusokat pedagógiatörténetre, aminek az abszolválása nélkül ugyan nehéz elképzelni egy pedagógust, de ami mégiscsak oly mértékben iskolacentrikus diszciplína, hogy a 19. századig nincs is benne egy mukk se az intézményes kisgyermeknevelésről. És én még csak Luthernél és az ő iskolareformeri ambícióinál tartok.
Hja, innen szép nyerni.
Mindehhez meg a hajam is felrobbant. Na akkor sapkát neki, hadd legyen lelapulva és felrobbanva.
4/79 – A boltig meg vissza
Mára is igen nagyívű terveim vannak, például vacsorafőzés. Hogy miből, az a kisbóttól függ, mert a nagyig akkor se megyek el, ha fizetnek érte.
Minden nap más - mindennap más 