RSS

macs kategória bejegyzései

8/128 – Szörcs

Extra jó napunk van eddig: én hajnali négyig nem tudtam elaludni, ébredés ótától úgy fáj a fejem, hogy majd eldurran, Poci meg szörcsögve kelt, úgyhogy mostanra túl van vizsgálaton, röntgenen, injekción, és bele kell majd gyömöszölni a felső légúti kutykuruttyára a gyogyit. Emellett szeparálva van Macitól, aki pénteken lesz hivatalos az orvoshoz, ha addig nem kezd ő is szörcsögni, mert akkor hamarabb. Ja, és délelőtt elvették a vizet. Ez a fűtést is érinti, úgyhogy, hm, vajon hová tettük a hősugárzót?

Áram van meg internet is, no. Lesz ez még így se!

(Csak azért tettem fel képet, hogy legyen, a megvilágítás nem a legszerencsésebb, de azt legalább látni, milyen gondosan betakargattam a kis maródit. Aztán, persze, elaludtunk.)

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2021/01/06 hüvelyk macs, otthoncsücsü, tél

 

8/127 – Szélkakas

Éppen azt élveztem, milyen mókásan ültek be a cicák az emeletes mászókájukra, mint egy macska-szélkakas, esetleg két kommandós, egyik erre figyel, a másik arra,

de vajon mi az a percegő halk hangocska?

Ó. Tűlevél. Marha sok tűlevél.

Nos, azt hiszem, még sose bontottam le ilyen korán a horizontális karácsonyfát.

Ez már a bontás utáni állapot, valamelyest mégis van határa annak, mekkora disznóólban élünk. Viszont mivel megint porszívózni kéne, a szőrös disznók testületileg bealudtak a nappaliban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/01/05 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/123 – Nyomozás

Tegnapi terveimet maradéktalanul sikerült teljesítenem a varrogatást kivéve, viszont legalább kiszabtam egy újabb kötényruhát. Mivel az is tervek között volt, hogy fél tízre leteszem a fejemet, ezt különösen fontosnak tartván már fél kilenckor átvedlettem alukálóruhába. A Repülő Kutató azidő tájt távozott szerény hatszáz elemes svédasztalos vacsoránk egytálnyi tartalmával a szomszédba a családjához, a macskák meg az odakintről érkező folytonos durrogtatást igyekeztek negligálni.

Ezzel a képpel búcsúztam 2020-tól, hogy aztán tizenkét órával később arra ébredjek, mindenki alszik, de senki sem ott és úgy, ahogyan várnám: Poci a vendégszobában alszik a radiátoron, Maci a hálószobában a RK helyén, a RK maga meg a hencserén horkol egy pokróc alatt.

Jobb helyeken és különböző CSI-sorozatokban ilyenkor a helyszínen hagyott nyomokból próbálják rekonstruálni a bűnesete(ke)t, és nekem lenni bőséggel efféle tapasztalat, de ezúttal meglehetősen ellentmondásos bűnjelekbe ütköztem. A szőnyegen például a nappaliban krékermorzsákat és diódarabkákat találtam, de ezek közül egy sem volt az asztali kínálatban, hogy a macskákat gyanúsíthassam az elkövetéssel, a kávéfőzőben ott volt még a tegnapi zacc, ergo ma nem főzött kávét senki, a szemetesben pedig a frissen használt macskaeledeles tasakocskákon túl (az már az alvásukból nyilvánvaló volt, hogy kaptak enni, másként tutira felóbégatnak engem) ott volt egy üres coldrexes zacskó.

Talán nem tévedek nagyot, ha ordenáré részegeskedést sejtek a háttérben.

(A “hatszáz elemes svédasztalos vacsora” amúgy így festett, ni:

Szerintem még vasárnap is ennek romjaival fogunk táplálkozni.)

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2021/01/01 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/december

Huh, na, ezt majdnem elfelejtettem. Galéria!

 
 

8/122 – Tervek

Hadd mesélem el, milyen terveim vannak mára. Sütögetek, főzögetek, mosogatok, porszívózgatok, varrogatok, zabálgatok, aztán este fél tíz környékén szépen leteszem a fejem, és mikor felébredek, már 2021 lesz.

Találkozunk túlfelül, addig is mulassatok jól.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/31 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

Intermezzó – Lóci óriás lesz

Épp ma egy éve, hogy délutáni álmomból a Repülő Kutató azzal ébresztett: “Drágám, találtam egy macskát a teraszon, most a mosókonyhában van”. Az első feladat az volt, hogy leellenőrizzem, mennyire az ő vagy az én fantáziám terméke ez az egész.* Természetesen ez a macska ezúttal igazi volt, ott ácsorgott a mosókonyhában, dorombolt, a fülén egy a mosógép mögül rákerült pösz, és én már akkor sejtettem, hogy a nyakunkon marad.

Azt már persze a legelső pillanatban hozzátettem, hogy “amennyiben semmi baja nincs”, de hát kiderült, hogy van, FIV-pozitív a drágám. Naná hogy nem jelentkezett senki érte, pedig látványosan jó állapotú, domesztikált, kipöszörőzött kandúr volt. Igen csúnyákat gondoltam arról, aki december végére feltehetőleg fellélegzett, jajdejó, végre elkallódott valahol az a dög.

Csak hát, ugye, kellett neki szereznünk valaminő lakhatást, mert Filoméla szobájában nem tarthattuk in aeternum. Mivel mi barlangi morcok vagyunk, és semminő kapcsolatunk nincsen beteg macskákat befogadó népekkel, rettenetes mennyiségű brainstorming után egyetlen dolgot tudtunk kikotlani: a RK marad a tulaja, de odaadjuk a mucut dajkaságba, mint egy Dickens-regényben. És mivel barlangi morcok vagyunk, akiknek semminő kapcsolata stb. stb., anyósom kapta meg Lócit, ahajt a teraszon túl az ikerház másik felében.

Az azóta eltelt tizenegy és fél hónap újólag bebizonyította, hogy anyósomnak olyan türelme van, mint Jóbnak, mert Lóci természetesen fujvást ide-oda pisilt a lakásban**, plusz nem volt olyan hónap, hogy ne kellett volna orvoshoz hurcolni válogatott nyavalyákkal, leginkább pityikélési gondokkal. Ez utóbbi novemberben kulminált egy kellemes hétvégi estén, kilenc után kicsivel, amikor kijárási tilalom közepette kellett éjjeli ügyeletes cicakórházat keresni, és hordozóba gyömöszölni az elesetten nyervogó tonnadonnát, akinek katéterezésre volt szüksége.***

A helyzet utána drámaian romlott, aztán drámaian javult – nem részletezném, mert minek, a lényeg az, hogy Lócinak a cicakórházban gyártottak a régi girbegurba helyett egy új, dizájnos húgyutat, természetesen királyi váltságdíjért cserébe.**** Aztán nyilván jött egy hólyaggyulladás meg a varratok meg antibiotikumok halomszám, mert minek egyszerűen, ha bonyolultan is lehet. Mindenesetre most Lóci újra a régi fickós szépségében tündököl, és neki is hoztunk lézerpointert Esztergomból, mert Lócinak fogyókúráznia kell, a testedzésre pedig kizárólag a piros pötty utáni rohangálás tudja rávenni.

Na szóval az elmúlt évben volt valami összességében jó is, nem csak morgás, nyivácskolás és magunk siratása. Mindemellett az a gyanúm, szokásomtól eltérően holnap valami évértékelőt is tartok, már ha nem zavar bele a szilveszteri lakoma gyártásának folyamata, én ugyanis megterveztem a menüt, és már most sütöm a savanyúkápis kenyeret meg abálom a crockpotban a barbecue-szószos virsliket, mert aki hülye, az az is marad.

* Pár hete a RK azzal dugta be a fejét hozzám a Bűnök Barlangjába egy délutáni szundika után (ezt kivételesen ő abszolválta, nem én), hogy “drágám, nem hoztál be a lakásba sok-sok kiscicát?” Megnyugtattam, hogy ezt csak álmodta, még mindig csak Marja Afanaszijevna és Maxim, a Kajla vannak nálunk, de meglepődni, azt nem lepődtem meg.

** Ezek ilyenek. Mihelyt érzik, hogy biztos a helyük, rögtön elkanászodnak. Maci mostanság fél hatkor már megjelenik reggeliért óbégatva, pedig az is milyen szende törleszke volt még az elején.

*** Mikor már elmúlt a pánik, és Lóci biztonságban alukált a cicakórházban, kínunkban azon röhögtünk, hogy az egészségügy jelen helyzetében valószínűleg a konyhapulton kéne megműtenünk magunkat a Fiskars Santokuval, ha valamelyikünket elkapná egy vakbélgyulladás, de Lóci bezzeg rögtön kapott helyet egy olyan kórházban, ahonnan naponta videókat küldtek nekünk arról, milyen édesen brünnyög a személyzetnek.

**** Ezen is röhögtünk. Lóci új pityikélője többe került, mint az új komód.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/30 hüvelyk blabla, macs, nyár, tavasz, tél, ősz

 

8/119 – Sötét

Olyan sötét van majdnem fél kilenckor, mint a Sátán segglikában, ráadásul arra ébredtem egy órával ezelőtt, hogy zárul az ajtó, mert a Repülő Kutató rendes ember módjára megy dolgozóba. Nekem bezzeg tényleg iszonyú módon twixtmas van, tele vagyok tennivágyással, de semmi mocorgás nem akarózik, és a macskák se nyújtanak ebben hajdenagy segítséget.

Tegnap délelőtt például megállapítottam, hogy a jócicák alszanak,

aztán felmentem maszogni az emeletre, és egy ponton én is követtem a jócicákat a tevékenységben. Mire délután háromkor visszatértem begyógyult szemekkel, a jócicák, na, mekkora meglepetés,

még mindig aludtak. Így mutattok példát nekem, ti szőrös disznók, fujj.

Restaurálni kéne a pipirost, meg gatyába kéne rázni egy csomó minden mást is, de nehemahakarohom, ehelyett inkább vissza óhajtanék vonulni a ficnijeim közé, de erős a gyanúm, hogy akkor meg újra elalszom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/28 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/117 – Twixtmas

Mint megtudtam, ez az angol neve a nagykarácsony és kiskarácsony, vagyis karácsony és újév közötti időszaknak, amikor az ember sokszor igencsak nehezen tudja eldönteni, mi merre, és egyáltalán, hétvége van vagy hétköznap.

Nagyon twixtmas-mód érzem magam, úgyhogy nesztek, néhány random kép a reggelemből.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/26 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/116 – Bújj, bújj

Karácsony napja egyetlen képben. Van, aki bebújik a takaró alá, és van, aki meg mindenáron akar csinálni valamit.

Én még nem döntöttem el. Lehet, hogy varrni fogok, talán végre magamnak is, nem csak a lakásnak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/25 hüvelyk macs, otthoncsücsü, tél

 

8/115 – Kuckó

Már három napja túl vagyunk a téli napfordulón, de én minden évben úgy érzem, hogy február közepéig ugyanolyan rövidek maradnak azok a nyavalyás nappalok, és nem akarózik kimászni a házból. Végül is érthető: ez van kint,

ez meg idebent.

Na, ugye.

(Ma még jövök, ne rágjátok le a lábatok izgalmatokban.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/24 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 22. – Piros

Poci alatt az a piros anyag, az kéne most nekem, hogy befejezzem a Kabátfalvédőt. (Igen, ez a neve, majd elmondom, miért.)

Természetesen nem költünk fel alvó macskát, és nem csak Ceylonban (azóta Srí Lanka), hadd irigykedjen Bátky János, akit bezzeg felvertek Walesben.

Mindent összevéve régen éreztem olyan nyájas kinemszarja nyugalmat, mint most. A Repülő Kutató tudományos podcastot hallgatva kevergeti a konyhában a tejes libazsírt, a piacról van egy csomó sütink, holnap pedig összerakom a vízszintes karácsonyfát, de csak ha olyanom van. Rengeteg időm van, mondogatom, az adventnek meg amúgy is nagyrészt arról kéne szólnia, hogy lelassulunk egy kicsit. Hát én most le vagyok lassulva, de piszkosul.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/23 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 21. – Plusz húsz centi

Lényegében az egész napom elment arra, hogy még egy másik komódhoz terveztem meg a falvédőmet, és most bele kellett toldanom húsz centit pluszban. Nyilván monomániás őrült vagyok, mert most úgy vélem, nekem perpill a falvédőm fontosabb, mint sütik meg ablakpucolások.

Amúgy, könyörgöm, legyünk már egy kicsit realisták: Jézus istállóban született, még ha nem is éppen Augeiászéban. Ugye, Maci?

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/22 hüvelyk advent, újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 20. – Pokróc

Ma a pokrócmosások napja volt. Holnap a párnahuzat-mosások napját tartom meg, holnaputánra pedig teljesen szétverem mindazt, ami a háttérben látható. Hell yeah.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/21 hüvelyk advent, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/112 – Allegória

Ímé, Maci, alias Maximilián, a Kajla, mint lakásunk és a hétfő allegóriája. Rengeteg kreatív és tarka jóakarat közepette döglik a lehető legcsámpásabb módon, emellett pedig ráférne egy fésülés, és büdös a szája.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/21 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/111 – Széllel szemben

A mai szép napot újabb dzsuvátlanításoknak és rendezkedéseknek óhajtom szentelni, reménykedvén abban, hogy azért valami kreatív tevékenységre is jut időm. A helyzet persze súlyos és reménytelen, ebben a kuplerájban ugyanis egyedül én törődöm nemcsak lakberendezési kérdésekkel, de a felületek és lakástextilek állapotával is. Az összes többi lakótársam beéri azzal, hogy összeszőrözi a párnákat és/vagy szétnyomja azokat a mázsás seggével, minden elképzelhető vízszintes helyet megtölt papírral, a szőnyegre pedig ráköpködi a megcsócsált cipősdoboz cafatjait.

Ízlés szerint szétválogathatjátok, melyikük csinál mit, de összességében az eredmény ugyanaz. Nédda.

Kiseggelik, összeszőrözik és szétnyomkodják, lehányják meg bekoszolják, engem pedig le se tojnak. Istenbizony néha nem is tudom, miért strapálom magam.

Egen, pontosan tudom, hogy a szeretet ünnepe jön éppen. Mi mást mondhatnék, tartsd meg az aprót, te mocskos állat.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/20 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

Adventi dekkolás 17. – Begoromb

Már úgy festett, hogy a mai nap bűnös csámcsogós szundikával fog telni, amikor kaptam az egyik diákomtól egy levelet. Ismeritek ti is azokat a leveleket, amiktől instant felkúrja az agyát az ember, “miért nekem írtad”, “mi közöm hozzá”, “haggyálbékén” – na, ez is ilyen volt. Mi közöm nekem ahhoz, hogy mások által oktatott tárgyakkal milyen extra szarai vannak neki (pláne, ha minden jel szerint ő maga tojt bele a palacsintába), oldják meg, nem vagyok őrzője senkinek a kisbaltám kivételével, különben is már vakációba helyeztem magam. Grr.

Summa summárum, úgy felkúrtam az agyam, hogy kimásztam Poci mellől, és nekiestem egy újabb doboz felnőttlegónak.

Azóta már összekalapáltam meg -imbuszkulcsoltam a cuccot, és felfordítottam a Bűnök Barlangját, mindeközben divattervező-műsort nézve, mert csak. (Igen, az új darab felnőttlegó is a Bűnök Barlangjába megy. Mostanra értük el azt a stádiumot, hogy ki kell mennie valaminek ahhoz, hogy bejöhessen valami más, de én nagy vagyok, dicső, vakmerő és dilinyós, ergo mindig kész a megújulásra.)

Poci, mint látható, úgy viselkedett mindeközben, mint a Fekete gyémántok senki által el nem olvasott bevezető fejezetében a lajhár, egy tapodtat se mozdult azóta, hogy szétvertem körülötte a komplett ambianszot.

Ha majd újra gatyába ráztam a diliházat, természetesen bemutatom.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/18 hüvelyk advent, újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/109 – Fele

Ma reggel jöttem rá, hogy azóta nem is mutattam be a fejemet, amióta levágtam róla a fele hajat, ami rajta volt.

Nos, tessék.

Olyan álmos vagyok amúgy, mint a fene, a szőrös terroristák nemcsak hogy végigbugizták a fél éjszakát, de egyszer konkrétan végigrohantak rajtam, déltől észak felé. Mondhatnám ugyan azt is, hogy biztos Picur viszi őket bűnbe,

de attól tartok, anélkül is hülyék, mint a tök.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/18 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/107 – Vegyes lábaksz

Képzeljétek el, hogy itt ülünk Macival eltepsenve, és minden csupa dolce far niente.

Egy nagy frászt. Maci éppen nyivákolva lódörög az emeleten, én pedig felgyűrtem a nyafogóruhám ujját, és nekiugrom lécekből komódot gyártani, helló, IKEA.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/16 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü

 

8/102 – Bumfordi

Muszáj elhagynom a körletet, mert már kezdek megkukulni idebent, egész héten csak a munkamunka, és ma délután is zárthelyit íratok onlány, plusz vár egy bírálandó szakdolgozat. (Ha ma nem bírok nekiesni, hétfő lesz belőle, mert holnap és holnapután nemnemnem akarok dolgozni.)

Legyünk őszinték, a “ki az utcára, ki a térre” fő indoka (azon felül, hogy tényleg elegem van az itthoncsücsüből) az, hogy Macinak kifogyott a lézerpointeréből az elem. Macskák rabszolgái vagyunk, bmeg.

Mindeközben Maxim, a Kajla éppen kiterült a kanapén.

Piszok nagy hazugság lenne azt állítani, hogy azért tartjuk, mert szép és kecses állatka. Ez egy bornyú. Amióta megjött, Pocit egyre kisebbnek és csinosabbnak látjuk, Poci meg minket kötözni való bolondoknak. Nézzetek csak rá, mennyire megvan a véleménye a világról.

Ezt a véleményt ráadásul az előszobafal aljában felgyűlt holmikon gyakorolja, mert miért ne. Ajj, de rendet kéne rakni már ott is.

Előbb viszont ki az utcára, ki a térre, mert tényleg teljesen be vagyok már pudvásodva.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

Adventi dekkolás 9. – Tizenhét kisfilm

A dolgozatíratás meg -javítás mellé meg kell néznem máma tizenhét kisfilmet is, a hallgatóim produkcióit (nem az én tárgyamhoz csinálták, de zsűritag vagyok), úgyhogy kellő svunggal nekikészültem a feladatnak.

Nézzétek, feleim, én ezt a konferencia előtt kezdtem el idegizgatottságomban, és ha ez így megy tovább, jövő hétre be is fejezem, vagy legalábbis elfogy a drapp fonal, ami nélkül úgysem tudom folytatni. Mindenesetre a kettős munkafolyamat közepébe betelepült Poci őfelsége is,

mert akkor szép a zélet, hogyha zajlik.

Még hátra van két kisfilm. És közben megsül a “pótkenyér” is, aki a tegnapi búsan elpacsált rozsos helyett készül. Összességében nem mondanám, hogy tétlenül folyt a mai nap, no.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/09 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél