Már úgy festett, hogy a mai nap bűnös csámcsogós szundikával fog telni, amikor kaptam az egyik diákomtól egy levelet. Ismeritek ti is azokat a leveleket, amiktől instant felkúrja az agyát az ember, “miért nekem írtad”, “mi közöm hozzá”, “haggyálbékén” – na, ez is ilyen volt. Mi közöm nekem ahhoz, hogy mások által oktatott tárgyakkal milyen extra szarai vannak neki (pláne, ha minden jel szerint ő maga tojt bele a palacsintába), oldják meg, nem vagyok őrzője senkinek a kisbaltám kivételével, különben is már vakációba helyeztem magam. Grr.

Summa summárum, úgy felkúrtam az agyam, hogy kimásztam Poci mellől, és nekiestem egy újabb doboz felnőttlegónak.

Azóta már összekalapáltam meg -imbuszkulcsoltam a cuccot, és felfordítottam a Bűnök Barlangját, mindeközben divattervező-műsort nézve, mert csak. (Igen, az új darab felnőttlegó is a Bűnök Barlangjába megy. Mostanra értük el azt a stádiumot, hogy ki kell mennie valaminek ahhoz, hogy bejöhessen valami más, de én nagy vagyok, dicső, vakmerő és dilinyós, ergo mindig kész a megújulásra.)

Poci, mint látható, úgy viselkedett mindeközben, mint a Fekete gyémántok senki által el nem olvasott bevezető fejezetében a lajhár, egy tapodtat se mozdult azóta, hogy szétvertem körülötte a komplett ambianszot.

Ha majd újra gatyába ráztam a diliházat, természetesen bemutatom.