Helló, szombat, tancsinap, piacnap, helló, bagett.
eská kategória bejegyzései
9/17 – Rücsök
Ma is tancsinap, holnap is tancsinap, viszont a levelezősökkel délután van órám, úgyhogy azt terveztem, legalább hétig döglök az ágyacskámban, az eddigi napokon ugyanis olyan időpontokban kellett kelnem, mint háromnegyed öt meg fél hat. Ha ezt azzal is kombináljuk, hogy éjjelente felébredek kettő körül, aztán kábé négyre tudok visszaaludni, akkor egyre inkább közelg az a pillanat, amikor halk káromkodások közepette feltúrom a fiókokat félig-meddig beszáradt korrektorok és alapozók után, mert a szemem alatt is akkora táskák lesznek, mint a vállamon, márpedig tegnap majdnem púposan jöttem haza az egész napos pofázás után. (És mindeközben valahol elhánytam a kulacsom. Az épületen belül történt, annyi biztos, úgyhogy reméljük, az asztalomon hagytam az irodámban, vagy pedig egy tanteremben, ez utóbbi esetében meg bízom abban, hogy lesz egy jótét lélek, aki leadja a portán. Ha viszont valahol a mosdóban vagy az udvaron pakoltam le, erősen esélyes, hogy egyszerűen elvész, mint az ártatlanság hímpora. Pfühp. )
Szóval azt mondám én roppant optimizmusomban, hogy hétig döglés. Erről valószínűleg szólnom kellett volna az időjárásnak és a macskáknak is, mert negyed hatkor elkezdte verni az eső a tetőablakot, ezt pedig mintegy jelzésnek vették a szőrös disznók arra, hogy hurrá, bulivan. Előbb Fapapucs Futam, majd bokszmeccs az ágy alatt, végül Maci egy adott ponton elkezdett fel-alá defilálni rajtam mind a hét kilójával, és nyávogott is hozzá, ha nem venném észre. Grr.
Summa summárum, továbbra is kialvatlan vagyok és majdnem púpos, viszont legalább sikerült hajat mosnom, és hidratáló pacsmagokat pacsmagnom a pofámra, mert a környezeti ártalmak hatására kezdek egyre rücskösebb és ripacsosabb lenni, és erre csak tüneti kezelés a fiók a félig-meddig beszáradt korrektorokkal és alapozókkal. A bides dögök persze mostanra kifeküdtek, mint akik jól végezték dolgukat,
és nyilván a saját fogalmaik szerint ez így is van.
Egyelőre érjétek be velük, mert az én hajam még mindig szárad, és különben sem tudom még, mi a nyavalyát vegyek fel egymást váltogató eső, napsütés, szél, buszoncsücsü, terembencsücsü, valamint 17-től 28-ig terjedő celziuszfokok közé.
Ha rájövök, majd frissítem a bejegyzést.
*
Néhány órával és kávéval később:
most akkor játsszuk azt, hogy frissek vagyunk, üdék, pirospozsgásak és munkaképesek.
9/16 – Retro
Már túl vagyok a napi pofázásom kétharmadán, most bevágok egy szendvicset, aztán uccuneki folytatás.
Ez itt még reggel volt indulás előtt,
meglehetősen barátságtalan fényviszonyok között. Leszezmégígyse!
(A rúzs neve Retro Red. Gondoltam, ez fontos lehet.)
9/15 – Purc
Könyörgöm, még csak az oskola második napján vagyok túl, ehhez képest meg úgy nézek ki, de úgy, mint… eh.
Hatkor indultam, most értem haza, egész éjjel összevissza forgolódtam, az ebédszünetem egy értekezlet volt, előtte-utána öt órát pofáztam, megatöbbi. Hogy néznék ki másként, na hogy.
9/14 – Hajrá!
Az idei holazoknim szezont ünnepélyesen megnyitom.
Igaz, ezúttal ez a “hol a Léna bugyija” szezon volt, de megvan a laptoptok is, csapathatjuk.
Mint a mellékelt ábra mutatja, ezúttal sem árulok zsákbamacskát, a táska viszont kényszerű használatlanságában úgy elkezdett foszladozni, hogy öröm nézni. Hajh, te világ.
9/13 – Maksz
Mától röffen be a tanév, pontosabban nekem csak holnaptól, ebben a félévben ugyanis a vasárnapom lesz a szombatom, a hétfőm meg a vasárnapom, teccikérteni. Ennek örömére éppen most olvasgatok egy fél órája élesedett dokumentet, amit az egyszerűség kedvéért hívjunk úgy, hogy “375. számú, Frissített és Aktualizált Rektori Utasítás Szopornyica Idejére”. (Jó na, nem volt belőle 375, de teccikérteni ezt is.) A lényeg, hogy mátul fogva kötelező odabent a maksz, bár aki pofázik, leveheti. Oké. Akkor mindenképpen úgy szervezzük a táskáinkat, hogy legyen bennük maksz, pótmaksz meg rúzs.
Ez utóbbi nyilván azért, mert engem a pofázásért tartanak, és van is rúzsom légió, ez például itt most éppen az Obsession fedőnevű a múltkoriban vett szortimentből,
és jelen állapotjainkhoz találóbbat nagyítóval sem lelnék, hahh.
Ó, jöjj, drága oktatás és buszonzötyögés és az összes tökömbököm, lázméréstől kezdve a másfél perces kézmosásokig, jöjjön bármi, csak online oktatás ne, mert abból rohadtul elegem van, és különben is, az online oktatási körülmények nem adottak jelenleg énfelém,
és amíg a szőrös Maksz nem takarodik el onnét, javítani se tudok rajtuk.
Bár tudjátok mit, nem is nagyon akarok. Jöjjön inkább a táska, pendrájv, kézmosólötyő, kesztyű, maksz, pótmaksz, rúzs, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
9/12 – Pocska
Egészen mintaszerű őszi vasárnapocska kinézetű őszi vasárnapocskánk van, feleim.
Jó eséllyel szundikálni is fogunk. Poci biztos.
9/11 – Tömegjelenet
Az “ez a nap is jól kezdődik” témára: a mai speciel nálunk így kezdődött.
9/10 – Nindzsák
Az otthoncsücsü napok vége felé döngetünk, jövő héten már teljes erővel repesztek bele a mindenfélébe, és huszonötödike estig lényegében nincs megállás, levelezős órák halomszám, huszonhetedikétől viszont megint jöhet a körömrágós majré, hogy a gyakszihéten vajon melyik hallgató alól karanténozzák ki a Babóca csoportot. Az álmaim is egyre lükébbek (bár ezt nehéz elképzelni), egyre gyakrabban álmodom néma csendben érkező űrnindzsákkal, ma éjjel például egy minden irányból védtelen kis víkendházból kellett kimenekíteni miattuk fél tucat gyereket, ők természetesen nem bírták befogni a szájukat, én meg nem ijeszthettem meg őket, mert akkor pláne bömbölni kezdenek. Jajistenem, az a sok szétszórt kis cipő, amit mind fel kellett rájuk adogatni, és közben rozoga fotelek alól húzkodtam ki tiszta pelenkákat meg plüssmacikat, ez is kell, az is kell, odakint meg egyre több villám közepette nyílt meg egyre több dimenziókapu. Nyilván nyöszörögve ébredtem és teljes pánikban, aztán már csak azért fohászkodtam, hátha legalább van vagy hajnali öt, de nem volt, csak háromnegyed három, én meg nem tudtam visszaaludni fél hatig, amikor már amúgy fel is kelhettem volna.
Ha láttok valakit talpig rózsaszínben és virágmintásan, ne gondoljátok automatikusan azt, hogy hej de csuhaj kedvében van. Az is lehet, hogy az éjjel űrnindzsákkal álmodott.
9/9 – Pokróc
Időnként az az érzésem, én leszek ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren az utolsó dominós, a többiek már mind felnőnek/kihalnak/lelépnek, én pedig még mindig adategyeztetgetek a kártyikámmal meg a butatelefonommal. A Telekom ezúttal külön megnehezítette a dolgom, egy hét különbséggel kétszer is megpróbáltam adategyeztetni onlány, egyik esetben állítólag nem voltam félreérthetetlenül azonosítható magammal (true story), a másikban meg addig jutottunk el, hogy “írja be a mezőbe a telefonszámát”, de hát bakker, nem volt ott mező. Nem volt ott semmi. Mint amikor Michael Endénél gyün a semmi, és megeszi a világot. Vagy mint nagyanyámnál a köd, aminek három komplett hegyet sikerült megennie reggelenként. (Ez utóbbi a nap folyamán elmúlt.)
Szóval, mit volt mit tenni, felöltözék legszebb adategyeztető ancúgomba*,
és elvándoroltam az ügyfélszolgálatig.
Jelentem, félreérthetetlenül azonosítottak önmagammal, bár eközben olyan kedvesek és barátságosak voltak, mint egy rosszabbfajta lópokróc. Talán mégiscsak kiskosztümben kellett volna mennem. (Frászt.)
Apropó, pokróc. Tegnap a buszra várva volt fölös húsz percem, amit nem óhajtottam a tűző napon abszolválni, úgyhogy bementem egy turkálóba, és kijöttem egy pokróccal. Szép barátságos zsenília pokróc volt, vadiúj, nálam meg volt egy szatyor (nálam mindig van szatyor), úgyhogy hazahoztam.**
Itthon ledobtam átmenetileg a tévéállványra, amiről négy év nemhasználat után végre eljutott a hulladékudvarba a tévé (aka porfogó és macskaülőke).***
Átmenetileg, höhö.
Bizisten csak pisilni meg kezet mosni mentem el, de hát Poci tudja, mi a zélet értelme.
Az új zseníliapokróc, az.
* Külön felhívom a figyelmet az öt évvel ezelőtt háromszáz forintért turkált tüllszoknyára, ami még Torontó legmagasabb pontját is megjárta, amióta velem van. Nédda!
Rosseb, milyen fiatalnak és optimistának látom az akkori önmagam, brr.
** Mivel már végtelennek tűnő ideje onlány marháskodásokkal tengetem az életem, megfeledkeztem arról, hogy a 14:45-ös valójában egy iskolabusz. Nos, ezúton szeretném újabb szent esküvéssel megfogadni, hogy ezzel én nem jövök haza. Ebben az a különösen pikáns, hogy ebben a félévben a nappalis hallgatókkal hetente kétszer is 14:00-kor érnek véget az óráim, úgyhogy a 14:45-ös lenne a legpraktikusabb választás. Haha. Én arra a szardelladobozzal keresztezett petricsészére nem teszem fel többé a lábam, ha tehetem. Tegnap különösen kriminális volt a helyzet, a csuklós helyett csak egy rövid busz jött, és az utolsó két esztergomi megállónál ki kellett szólnia a sofőrnek, hogy kedves várakozók, engedjék fel azokat, akiknek tényleg sürgős, de sajnálja, többen már nem férünk. Én akkor éppen ott álltam fél lábbal az egyetlen ponton, ami még jutott nekem, pokróc et al., az üléseken gimisek csiszatoltak az okostelefonjaik képernyőjén, az egész buszon csak hármunkon volt maszk, és ekkor megszólalt a fülem mögött tíz centivel egy csaj, hogy “Gecire fáj a torkom, tesa”.
Tavaly ősszel mondtam egy olyat, hogy ha valahol elkapom a szopornyicát, a 880-as busz lesz az. Ezt idénre is fenntartom.
*** Mint látható, a tévé mögött különösen derámai állapotok uralkodnak, úgyhogy ezt valamikor az igen közeli jövőben orvosolni kell.
9/8 – Venti
Csapatom a szamarakat Esztergomba, juhé.
Ez most még nem tancsitancsi, csak félév előtti ventilálás (mikor a nyavalyába lett egy L a ventillálás, he? én megint lemaradtam valamiről) meg kétségbeesett kísérlet arra, hogy megszervezzük ezt a tervezhetetlen világot.
9/7 – Gyöp
Mikor tegnap búcsút vettünk egymástól, a helyzet nagyrészt tarthatatlan volt, valamint csíkos és elrettentő. Nos, azóta szántottam gyöpöt, vetetettem gyöngyöt festettem hajat, körmöt meg szemöldököt, szóval haladunk, ha lassan is.
Gondoltam, még kihozok néhány utolsót a paplanruhákból, mert ők is igencsak mennek a szezonból kifelé.
9/5 – Ásít
Belenéztem a szekrénybe, aztán az egyetlen reakcióm egy némiképp enervált ásítás volt.
Eská 9/2 – Körbe-körbe 1.: Polcok
Oké, tudom, hogy ez gyorsan jön, de addig kell ütnöm a vasat, amíg még megvan – ha elkezdődik a tanítás, valószínűleg úgyis csak arra lesz energiám, hogy munkába menet meg munkából jövet horgolásszak kicsit a buszon.
Annak, ha tökegyedül mázolgatod összevissza a lakást, az az előnye, hogy olyan ütemben haladsz, amilyenben bírsz. Itt például éppen ez várható, majd megyek szépen körbe-körbe, és amikor a végére érek, akkor kész lesz. Egyszerű, nem?
A konyha után ezúttal a konyha és az étkező közötti falat támadtam meg, ahol ebből a szép nagy tohuvabohuból indultunk,
aztán miután lekaptam a polcokat a falról, és elvittem őket lefesteni, a fal pucolása, csiszolása, mélyalapozása, glettelése, újracsiszolása, újraalapozása majd festése után itt kötöttünk ki, ni:
Ezek után penig rádörrentem a RK-ra, hogy nézze át a tohuvabohut, és telepítse vissza mindazt, amit nélkülözhetetlennek vél belőle.
És lőn.
Nem tűnik nagy ügynek, de ha méterenként kell visszacsalogatnom a civilizációt, akkor úgy lesz. Annyi ütött-kopott fal meg bútor van ebben a lakásban, ami még teljesen használható, csak már megrágta az idő vasfoga.
9/4 – Pattog
Egyezzünk meg, mókusnyuszik: ma ti pattogtok, amíg én dögölészem, nem pedig fordítva.
9/3 – Derékszög
Fél nap a Mentolos Zuzmóban és önsajnálatban tapicskálva, szegény én, harmadik napja ugyanaz a festékfoltos ümög van rajtam, egyedül és egyre fáradtabban küzdök a maszkolószalagokkal meg a létrával meg lakásunk derékszögtelen derékszögeivel, és közben idegen halott macskákon bőgicsélek, akikkel sosem találkoztam.
Inkább beküldöm most nektek tegnapról a mi két igencsak élő macskánkat, akik azonnal odaülnek, ahonnan én épp felállok pár percre.
Eská 9/1 – Piros sapi
A kilencedik évre visszahozunk néhány korábbi hülyeskedést: egyrészt megpróbálok legalább heti egy eská-projektet összehozni*, másrészt meg visszatér Boldizsár, a kalapmodell.
Piros sapkát még úgyse horgoltam eddig.
* Amióta nem sorszámozom, nem bütykölök kevesebbet, de mindenképpen kevesebbet blogolok be mindabból, amit csinálok. Ha tudom, hogy 52-re van szükség, többet fogok. Igazán nincs mit, szívesen, máskor is.
9/2 – Megyeget
Egyesek megnyerték Dél-Amerikát (úgy nagyjából),
mások meg a glettelést,
így megy ez.
9/1 – Kacatmadár
Helló, új év, épp úgy nézel ki, mint a régi. Az álmaim se jobbak, ma hajnalban ezúttal a követező mondatra ébredtem: “Komfortos kis kacatmadár vagy, mondtam Pötyinek, aki erre nem válaszolt semmit, de fél óra múlva elköltözött tőlem.” Mások ilyenekből írnak novellákat. Valamikor én is ilyenekből írtam novellákat, de most inkább sóhajtva elővettem a smirglit meg a mélyalapozót, és elindultam a konyha felé a macskák érdeklődő kíséretében.
Más híreink se kedvezőbbek, a hajam például kriminálisan fel van robbanva, a muszikák az éjjel összevissza vuzigálták rohangálás közben a szőnyegeket (kis híja volt, hogy nem gurultam le a lépcsőn, amikor kilátogattam a vécére), a szél pedig olyan ordas módon fúj, hogy muszáj lesz beköltöztetnem valahová a teraszról a festőműhelyt, mielőtt minden megtelik nyírfaszöszmővel.
Ami a festőműhelyt illeti, sokadjára bizonyosodott be, hogy a dobozban más színe van a festéknek, mint felkenve, és ismét más színe van laptopképernyőn, amikor az ember NCS S kódokat próbál leválogatni. Hát, na, khm. Én nem ilyen lovakat akartam.
Afölött nincs vita, hogy ezek is elég csinos lovak, de attól még nem ilyeneket akartam, no. Még nem tudom, hogy a valóságot fogom hajlítani a szándékaimhoz (=pacsmagok kevergetése és más csapások) vagy a szándékaimat a valósághoz (=hagyom az egészet a francba, jóleszaz! felkiáltással). Mit szóltok?
Mindent összevéve nem állítanám persze, hogy az életem egy összecammantott szarkupac, de mikor tegnap elfogyasztottam a konyhapultnál állva* szerény sülttojás-vacsorámat egy dokumentumfilm mellett, mely azt mutatta be, miért robbant fel Texasban egy kőolajfinomító,
mindeközben a Repülő Kutató és Professor Krtek ezt vacsorázták Berlinben:
Lehet, hogy amikor hazaérnek, a professzor véletlenül be fog esni fejjel a vécébe. Csak úgy egészen véletlenül.
* Az étkezőasztalon van minden, amit leszedtem az akkor-még-nem-zöld lovakról. Nekem már nem jutott hely.
8/364 – Wonton
Erre sem volt még példa az eddigi nyolc alatt, de valahol menet közben elvesztettem az évből egy napot. Mármint blogice. Augusztus 31. van, ergo ma kéne kijönnie a 365. bejegyzésnek, ehhez képest meg ez itt a 364. Szép. Mondjuk az is igaz, hogy amilyen év volt ez 2020 szeptemberétől 2021 szeptemberéig, örüljünk, hogy csak egyetlen napot vesztettem belőle. (Továbbra is blogice.)
A hülyeség és marhaság persze ma sem nyugszik, négykor ébredtem egy olyan álomból, amelyben sorozatgyilkosok után kellett nyomoznom, mert aki adós, fizessen. Nagyon szép komplex ügy volt, minden áldozat szénné tetoválva, és valahol a tetoválásaikban kellett bujkálnia a megfejtésnek, meg az sem volt mellékes, hogy éppen hány darab kábelkötöző szalag van a hullákon, mert azzal is volt valami számmisztikai idiotizmus. Az álom többi fele se volt jobb, olyan problémáim voltak, mint hogy pl. tésztanyújtást félbehagyva kimásztam a konyhaablakon, aztán nem találtam vissza a lakásomba, mert mindez épp valami tengerparti bungalótömegben történt, én pedig nem ismertem fel a saját ajtómat, a számát meg pláne nem jegyeztem meg a házikómnak. Gyanítom, valamilyen komplex módon ez is egy “aki adós, fizessen” projekt volt a tudatalattimban. Ezért majd még számolunk. (Értitek, számolunk, höhö.)
Úgyhogy ha már felvert négykor az alattas énem, gondoltam, adjunk egyet a fölöttesnek, és legyünk rém rendes kislányok. Ennélfogva, kapaszkodjatok meg, nekiláttam wontonokat töltögetni.
Istókbizi.
A szőrösök minderre teljesen belelkesedtek, ott keringéltek köröttem ordítva a konyhában, és azt kérdezgették, hát a mi reggelinkkel mi lesz. Ha eddig nem mondtam volna, vannak a világon verbális macskák, és vannak nonverbális macskák, Maci például sokat pofázik, Poci meg szinte alig, az “ide a kajánkkal, de azonnal” általában úgy fest, hogy Maci énekel, Poci pedig táncol hozzá, de ezúttal mind a kettő ott orgenyált nekem fél ötkor, miközben én a kis lisztes lapocskákkal tököltem. Húsz wontonig bírtam, aztán befogtam a duett száját fél-fél zacskó tasakossal, és amíg ők csámcsogtak, betöltöttem a maradék tizennégyet. A zuniverzum váratlan ajándékaként épp annyi töltelék volt, amennyi pünkt belement a wontonokba.
Munkám végeztével még megcsodáltam a napfelkeltét,
aztán kicsit kiájultam a futonon, és további színes-szagos hülyeségálmokkal múlattam az időmet. Ezúttal valami titkos női társaságba vettek fel, ami látszatra csak sminktippekről meg öltözködésről szólt, de valójában a céljuk a világuralom volt, amikor meg ezt megtudtam, azon kezdtem melózni, hogyan rúgathatnám ki magam konfliktus- és fájdalommentesen, mert hálistennek álmomban sem érdekelt jottányit sem a világuralom.
Mindenesetre egy adott ponton ebből is felébredtem, és akkor ők
megkérdezték, hogy hol a második reggeli.
Hát ezek történtek ma reggeliben, és nekem most valami évértékelőt kéne tartanom, a nyolcadik te magad légy vagy mi, de hát nézzetek a világomra, mit értékeljek azon, hah.
Minden nap más - mindennap más 