eská kategória bejegyzései

Innentől, ha a fene fenét eszik is, szabadságon vagyok, desőt. Reggel megejtettük a heti nagybevásárlásunkat, innentől kezdve pedig a jövő hétig jó eséllyel csak akkor hagyom el a körletet, ha ég a ház.

Odakint pilinkék jönnek az égbül, nekem viszont ki kell mennem a házból,mert Dógom Van. Amikor a félév nyűgeivel veszkődtem, azt reméltem, hogy majd a végére érek, aztán veszek egy naaagy lélegzetet, de ez valamiért még mindig várat magára, továbbra is nyűgös vagyok és álmoskás.

Elvileg ugyan mától már kifelé megyünk a sötétből, de ezt úgysem érzem meg február végéig, és addig még két hónapon át kell azzal tökölni, hogy mit vegyek fel, amikor kikutyagolok a zegernyébe.

Bár, ami azt illeti, ez már inkább nagybőgő. Ma van az év legrövidebb napja, én meg azzal ünneplem meg, hogy 11-től 16-ig vizsgáztatok máma. Ennek örömére pedig úgy ébredtem fel fél háromkor, hogy dajnnng, innentől kezdve te ébren vagy, szokjál hozzá.

Hát jó. Lássuk, Uramisten, mire megyünk mi ketten, mondta a pofa, miközben cséphadaróval püfölte a jégverésben a szőlőtőkéket. Fél háromtól ötig kimostam egy gépnyi ruhát (plusz szárító), beírtam a tegnapi vizsgák jegyeit*, aztán jobb híján körmöt lakkoztam**, mert az embernek mégiscsak adnia kell magára, neszpá. És azután visszaájultam.

Most szívesen állítanám azt, hogy fickós és vizsgáztatós kedvemben vagyok, de valójában átkozottul nem, és már előre várom, hogy a mai dolgozatokat is kijavítsam – nem azért, mert annyira vágyom a feladatra, hanem mert ha már az is megvan, decemberre bezárom a boltot, és talán még a munkahelyi leveleimet se nézem meg újévig.

* Annyira utálok javítani, hogy nem bírom halogatni, azonnalosan nekifekszem. Ezúttal már vizsga közben javítani kezdtem a kész dolgozatokat, és a buszon fejeztem be a többit. Még este be akartam írni a jegyeket, de aztán kiájultam, így hajnal lett belőle. Nem baj, az ilyenek jót tesznek a renomémnak, nem árt, ha a diákok aggódnak kissé, hogy a tanárnő sosem alszik, biztos vámpír.

** Az utóbbi időben csúnyán elhagytam azt a szokásomat, miszerint másfél euró áránál többet nem költök körömlakkra, de egyébként az euró is elhagyta azt a szokását, hogy háromszázötven forint, szóval alapvetően azsúrban vagyunk mink népek és pénzek. Már kábé fél éve, hogy rákaptam azokra az izékre, amiket úgy híjnak, hogy “gél hatású lakk”, mert ezekből egy réteg is elég a szokásos kettő helyett, pluszban gyorsabban száradnak. A közönség megnyugtatására viszont elmondanám, hogy továbbra is kínai bótokból szerzem be őket, nuku drogéria.

Éppen vizsgáztatni megyek, képzelhetitek, mekkora lelkesedéssel. És még csak azt se mondhatom, hogy kicsellózott velem a sors, mert én csellóztam ki magammal, én, tök egyedül.

A decemberi bevásárlások mindig veszélyesek, az ember bemegy valahová cérnáért, aztán hazajön egy táskával meg effélék. Ezúttal egészen olcsón megúsztam, csak egy doboz kandiscukrot vettem pluszban a tervezett dolgokhoz képest, de bizony csak a második boltban volt tortadara.

Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy first world problem.

Utolsó órám is végetére ebben a félévben. Most már csak fel kéne emelni innen a seggem, hogy hazakússzak.

Ha ma is én vagyok a Mikulás egyik manója, akkor a Mufurc nevű lennék, szolgálatukra. Az éjjel megint volt egy három és fél órás intervallum, amikor felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, pedig én az ilyeneket egyre kevésbé kedvelem.

Mindehhez ma, csupán a változatosság kedvéért, egy másik sapkát akartam volna felvenni, de valamelyik muszika ráfeküdt, és ilyen reggeliben kevés időm meg türelmem van ahhoz, hogy letisztogassak róla egy fél marék szőrt. Grr.

Még három nap az esztendő, mint egy mesében, csütörtökkel nekem végetér a szorgalmi időszak bejárós része. Addig, attól tartok, nagyjából úgy fogok festeni minden nap, mint a Mikulás valamelyik eltévedt manója.

Mára szólítsatok csak nyugodtan Hókának.

Hazudhatnám, hogy nem panaszképpen mondom, de hogy a nyavalyába lehetne nem panaszképpen mondani azt, hogy az az érzésem, már sohase fogom kipihenni magam.