A majdnem-otthoncsücsü napnak az az előnye, hogy az ember békésen kiválaszthatja, melyik napszakban óhajtja ropogósra süttetni magát a macskák szárazpapija utáni futkorászásban. Én speciel a délelőttöt szánom erre, amíg az időjárás még megtévesztően elviselhetőnek látszik.
Futkorászás közben pedig bemegyek a Firhang nevű boltba is. Bútorszövetért. Reszkess, világ.
Ha már úgyis felébredtem, és itt kuvikolok, akár fel is lőhetem a vasárnapi bejegyzést, lássuk, vannak-e olyan álmatlanok, akik megnézik. Ezúttal amúgy a szokásosnál is talányosabb az e heti galériám, de hát hiába, na, habzsoljuk az életet. (Azért ne tartsátok magatokban a kérdést, ha valamiről tudni akarjátok, “hát ez meg mi”.)
Ma délután azt éreztem, hogy vagy előveszem a fúrógépet, vagy elalszom. Inkább elővettem a fúrógépet. Meg a fűrészgépet is.
Az alábbiakban arra látható egy igen csinos példa, hogy van olyasmi (mint például a praktikátlan polcbeosztás egy szekrényben), ami akár egy évtizedig is idegesíti az embert, amíg lesz rá egy ötlete, aztán az ötlet megvalósítása kábé húsz percbe fáj összvissz.
Igazából lövésem sincs, miért megyek le a piacra, talán megszokásból, mert van itthon minden. Ja, kenyér. Az nincs. Süthetnék ugyan, de vajmi kevés kedvem van hozzá.
Na hát akkor elmentem kenyérért.
Mindeközben a szőrösök elhelyezték magukat a tarkabarka káosz közepén, mint akiknek semmi dolga. Talán mert tényleg.
Pénteki délutáni vizsgaműszak – mit ne mondjak, ez még engem sem lelkesít, nemhogy a gyivákokat.
Lehet, hogy valahol a vizsgák között elmegyek turkálni egyet, csak a miheztartás végett. Vagy nem.
Tegnap mélán megfogtam egy spulni pólófonalat, amit három évvel ezelőtt minden ok nélkül megvettem a szemközti kínaibótban meg egy spulni Catania Color Esprit-t, amit szintén minden ok nélkül vettem meg, várjunk csak, á, már nem tudom mikor, de a FonalLakban volt, az biztos.
Úgy kezdtem neki, hogy nem tudom, ebből mi lesz.
Most se tudom még, de kétségkívül haladok vele.
Ha majd tudom, mi lesz belőle, természetesen részletesen referálok. Lehetőleg jobb fotókkal, mint ezek itt.
Nekem ugyan nem ilyen terveim voltak, de ma ügyintézőnapot tartottam a bankomban, ahelyett, hogy békésen döglöttem volna ezekkel a szőrösökkel itt ni:
Egen, befeküdtek nekem a káosz közepébe sormintában, mint akiknek semmi dolga, én viszont heverészés helyett nyakamba akasztottam a katicákat, aztán zuhé neki.
Mint látható, végtelenül lelkes voltam az egész akciótól. A képet persze még indulás előtt lőttem, visszafelé sokkal érdekesebben festettem, egyik kezemben egy 2645 mililityis (több mint két és fél liter) folyékony mosószer, másikban harminc deka tepertő meg egy cikk provolone picante, mert ha már lementem a városba, akkor mindent bele!
Lemenni amúgy azért kellett, mert a RK tegnap angolosan távozott Jénába, ahonnan haza se jön, hanem egyből megy Berethalomba, minket meg itthagyott szaftos macskapapi nélkül. A szőrösök az elmúlt időszakban némi kísérletezés után ráálltak a Shah Excellence halas szortimentjére, és amíg a macskák tudják, mit akarnak enni, addig jó a személyzetnek. A Shah Excellence sajnos az Aldiban lakik, az Alditól pedig én az útvonaltervező szerint 56 percnyi gyaloglásra létezem, így megpróbáltam az internetes rendelés bűvös módszerét használni. Na hát három próbálkozásra is sikertelen lett az akció, én meg nemkicsit ideges. Ezért mentem le a bankba, hogy megérdeklődjem, hámostmegmivan. A bankban persze széttárták a karjukat, hogy ez a Gépben Lakozó Szellemek műve, ők nem csináltak semmi rosszat (bár gondolom, jót se). Bruh, akkor legalább felemeltem a vásárlási és átutalási limitemet, reszkess, világ.
Így lett ebből a napból Alice-féle körbecsukó a városban, és mikor hazavonszoltam magam az összes cuccommal (hoztam némi tartalék szaftos izét a DM-ből a macskáknak végveszély esetére, ha továbbra sem szeretnének majd engem a Gépben Lakozó Szellemek, meg ha már lent voltam, elmásztam cipzárokért és alsó spulnikért Eriknek), a macskák kitörő lelkesedéssel fogadtak.
Egy frászt.
Pont ennyit mozogtak, amíg én a macskaköves utat róttam miattuk. Omnia sunt ingrata.
Általában a vizsgaidőszakok közepén óhatatlanul beköszönt egy nap, amikor afféle limbóban érzem magam: a vizsgák egy része lement, a többi lassan potyogva érkezik, már nincs egészen munkaidőszak, de még nincs persze vakáció sem. Itt állok egy küszöbön, egyik lábam ugrásra kész, a másik meg mélán vakargatja a másikon a szúnyogcsípéseket, és a fejem körül további szúnyogok keringenek büzzögve, kis szárnyas “mit-is-kéne-csinálni-biztos-elfelejtettem-valamit” emlékeztetőkként.
Szúnyog viszont még csak képletesen van, hálistennek, márciusban találkoztam az első és utolsóval. Igaz, annak még mindig megvan a nyoma.
Nem tudom, a ti világotokban milyen feje lenne valakinek, aki hatkor futamodik el Esztergomba egy, azaz 1 db aláírást ráfirkantani egy rühes kérvényre, de az enyémben nem telt ennél jobbra.
A hallgatók is, mit ne mondjak, évről évre hülyébbek. Ezt a mai futamodást éppúgy meg lehetett volna úszni, mint neki a “jézusmáriaszentjózsef, nincs elég tanegységem az abszolutóriumhoz!” pánikállapotot.
Újabb vasárnap, galériástul.
Most meg takarítani kell, mert indulás előtt elsunyiztam a feladatot, és holnapra a RK az ő végtelen bölcsességében vendéget hívott, mielőtt szerdán lelépne a szokásos okokból, hogy aztán 27-ig csak gatyáért ugorjon haza.
Nyilván nem én lennék én, ha nem mentem volna el turkálni Grazban is, mert aki hülye, az mindenhol az. Na most emelje fel a kezét, aki otthagyta volna a polcon ezeket a drágaszágokat, amikre az a cetli volt ráragasztva, hogyaszongya: “Set: 12 Euro”.
A párnák 40szer 40 centisek, ha a piros dögök méretét próbálnátok belőni. Most viszont helyet kell keresni nekik a szekrényben, höhöhö.
Az ablakból ezt látom,
az asztalon ezt,
szemben a falon meg Ő Sátáni Felségét, ha jól sejtem. (Ezt még apám subázta valamikor a hetvenes-nyolcvanas években. Ugyan a családom minden ágától és tagjától örököltem valami hülyeséget, de a kézimunkázás és mütyürészésre való hajlam, valamint a “verjük szét, oszt rakjuk össze” lendülete definitíve apámtól jött.)
Ma van annak napja, hogy hazamegyünk, de természetesen a leghalványabb fingom sincs, mikor, hogyan és miként, a Repülő Kutatót ugyanis e-gé-szen felszívta a konferenciája, mintha nem is ugyanabban a városban lennénk. Meglepődve nem vagyok, de azon elég jót röhögtem, amikor tegnap kiderült, hogy anyám még indulásunk előtt elég pontosan értesült a tervekről, miszerint “lerakom nálad Katát meg Emesét, aztán majd egyszer jövök”.
És tényleg így is történt. Lenni nekem vicces élet, mi?
Fapipa segítségével és hátráltatásával ezt lőttem mára nektek. Bizonyítéknak megjárja, hogy még megvagyok, másra nemigen jó.
Ha a mai ruháimat akarjátok látni:
Ha a mai fejemet:
Ha Grazot, majd az is gyün.
Már megint Bogdán vagyok az üres boltban, azazhogy egy frászt, a dugig tele boltban. Mi a lófüttyöt pakoljak, az időjárás-előrejelzés 13-tól 26 fokig, napsütéstől esőig mindent jövendöl Grazba a következő néhány napra.
Maradunk az ágrólszakadt hippiasszony dizájnnál, az még sose mondott csődöt. Vagy ha igen, én sose vettem észre.
Az idei első, és feltehetőleg az utolsó is. Mire szombaton hazaérünk, leérik a gyümölcs, ha így folytatja.
Ó, helló, ötvenes faktorszámú napvédő arckrém, helló, ötvenes faktorszámú naptej, helló, UV-védelmet nyújtó hajspray.
Innentől kezdődik annak szezonja, hogy én nyígok és nyivácskolok, kaftánokat hordok és átkozódom, körülöttem meg a világ spagettipántos semmicskékben élvezi a nyarat, hogy tenné bele a bejerjét a mindeményedelem.
Ma éjjel fél háromkor ébredtem, akkora szemekkel, mint egy kistányér, ami általában annyit tesz, hogy hatig úgyse tudok visszaaludni. Gondoltam, összekötöm a kellemetlent a haszontalannal, úgyhogy restauráltam a pipirost, aztán hatkor visszaaludtam, amit nem kellett volna, mert azt álmodtam, hogy eltávot kaptam az elmegyogyóból, a kiengedő nővérke meg közölte velem, hogy háhá, még az eltáv előtt kellett volna elmennem pisilni, és ebben természetesen igaza volt, mert az álom további részét egy olyan helyen bolyongva töltöttem, ami a Sziget és egy Ikea keveréke volt, budi meg persze sehol. Tudom én azt, hogy az álmokba kellemetlen mértékben bele tud szólni az ember veseműködése, de azért, na.
Viszont most már ébren vagyok, kellő mértékben összekenve kemikáliákkal, és végre felvettem ezt a ruhát is, mert amióta kiturkáltam, folyton szembekiabál velem a szekrényből. Ennélfogva lemegyek a városba átkozni kicsit a meleget, mert vissza kell vinnem a könyveket a könyvtárba, és megígértem anyámnak, hogy veszek neki tepertőt.
Hogy a nyűbe fotózzon le az ember egy többé-kevésbé romos teraszon egy száznyolcvanszor százötvenes takarót, amin már nagyjából tavaly október óta dolgozik, és végre-végre befejezte?
Háát, nagyjából sehogy. Úgyhogy jobb híján nesztek egy galéria.
Ezt penig holnapután szépen felcsomagolom, és elviszem anyámnak Grazba. Merthogy ez az övé.
Afféle búbánatoska idő van ma, mintha az égnek állandóan sírásra görbülne a szája, de nem jutna tovább pár hüppögésnél. Nem meglepő módon én is méla vagyok máma, lassú és motoszkálós. Az ilyen napok azok, amikor az ember megáll a tükör előtt, és azon töri a fejét, elég-e, ha megmossa ezt a hajat, vagy restaurálni is kell a pipirost, aztán elismeri, hogy mindkettőre szükség lenne, és cselekvés helyett inkább felköt egy kendőt, ott egye meg a fene. Ráérünk.
Mint mondtam, tegnap sikerült lepalackoznom az idei termést, lett belőle két és fél liter meg egy kicsi, remek.
A szokásoshoz képest ezúttal narancskarikákat is adtam hozzá (mert nem volt elég citrom a házban, azér – ezek a tragikus, biocitromnak hívott dögök egyszerűen megpenészedtek, amíg én arra vártam, hogy elálljon az eső, és leszedhessem a bodzát).
Háztartásunk és általában vett életünk röhejes oldala viszont akkor mutatkozott meg teljes svunggal, amikor lementem a pincébe, hogy csatos üvegeket vadásszak a palackozáshoz. (Minden csatos sörösüveget elteszünk erre a célra, és a szopornyica alatt bejött a házba jónéhány ilyen darab, például mikor a Folt Kávézó kínjában kiárusította a készletet, mivel nem tudtak kinyitni.) Mindenesetre csatosüveg-vadászat közben ezzel szembesültem, ni:
Az ott középen 2013-as. Semmi baja, de akkor is, kilenc éves. Mit csinálunk mi az életünkkel, hej, ha kilenc év alatt sem ittuk meg. Mindeközben meg én, hacsak valami tényleg nem tojik bele a palacsintába, minden évben lepalackozok újabb két-kétésfél literrel.
Asszem innentől bárki jön látogatóba, letöltünk a gigáján egy adag bodzaszőrt. Esetleg olyanokat is mondunk hozzá, hogy “ach, az egy igen kellemes évjárat, igazán érett savakkal, virágos jegyekkel”. A RK keni-vágja a borsznobéria minden fordulatát, úgyhogy majd a szpícseket rá bízzuk, én meg majd töltögetek. “Még egy kicsit, az nem árthat meg!”
 | mák - 13/238 – Bökdös |
 | magyaroramegminden - 13/238 – Bökdös |
| mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
Minden nap más - mindennap más 