RSS

10/45 – Spór

15 okt

Most vettem ki a kenyeret a sütőből, mert ha az ember hajnalban a szomszéd kakasával egyidőben kukorékol fel édes álmából, akkor legalább töltse valamilyen hasznos tevékenységgel az időt, amíg felébred a másik kétlábú is a házban, és lel lehet menni a piacra.

Mert persze lemegyünk.

Utána meg vissza. És akkor nekieshetek ezeknek itt:

Igen, ezek a már beharangozott túl nagy ruha és túl kicsi póló, a kettő kombinációjából meg nyilván valami olyasmi jön össze, ami boszorkánykalapot és seprűt igényel kiegészítőként, de hát annak is mindjárt itt a szezonja.

Közben amúgy tegnap kiderült, hogy a spórolási intézkedések eredményeként kapunk a nyakunkba egy irreálisan hosszú téli szünetet, amiben ugyan van egy vizsgaidőszak, de mivel dec19 és febr27 között a munkázó helyemnek még az ajtaja is be lesz zárva, olyan újratervezésekbe kell kezdenem, hogy csak hajaj. Na mindegy, nekem most nincs türelmem az aggódáshoz, sőt, már egy ideje nincsen, és majd egyszer el is mesélem, miként következett ez be negyvenöt évnyi permanens aggódás után.

Most viszont piac.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/10/15 hüvelyk újracucc, eská, projekt, ősz

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: