Most már tudom, miért nem írnak őtözködős blogot olyanok, akik főállásban tudományoskutatnak, és naphosszat nem látja őket más, mint egy kupac jegyzet, egy kupac könyv és egy laptop. Addig le se akartam zuhanyozni, amíg legalább az egyik dolgozatot el nem küldöm a kettőből, így tizenegyig ültem a kanapémon nyafogóruhában és loncsos hajjal.
A helyzet most se sokkal jobb, de legalább már tiszta vagyok, illatos, és újbóli harcokra kész.
(Holvoltazénnormáliseszem, holvoltazénnormáliseszem.)
Ma reggel hétkor már megint ott turkáltam a KSH népszámlálási adatainak langyos zsigereiben, és máma semmi más izgalmasabb program nem várható, hacsak át nem nyergelek nevelésszociológiai elméletek gyomrozására. (Nem, igazatok van, ez sem izgalmasabb. Bár, bevallom, én most ezeket tök izginek érzem, de nyilván az én készülékemben van a… mondjuk azt, hogy Szíriuszról importált golyóscsapágy.) Úgy döntöttem, igazán megérdemlek mindehhez egy masszázst így hétfő délelőtt, de ha esetleg nem érdemelném meg, akkor is megyek.
Öltözködési szempontból továbbra is csak vidáman unalmas és már ezerszer látott nagydarab izékkel tudok szolgálni, de amíg kizárólag Michelin-gumibaba formájában érdemes közlekedni odaki, ez sajna így marad.
Tudom, tudom, egyre unalmasabb vagyok, de hát a jó meleg kaftán akkor is jó meleg kaftán, ha már a könyökötökön jön ki az egy kaptafára készült ruhadarabok garmadája. Ez itt amúgy nem a végleges állapot, némi prüntyögéssel festhet még úgy, mint illusztráció egy skandináv mesegyűjteményhez. (És valószínűleg fog is.)
Ma viszont mindenekelőtt a beadandóimon kell prüntyögnöm. Jövel, német nemzetiségi óvodai nevelés presztízsértéke!
Nem a csillag, hanem a gumibaba. A mai nap fő kérdése az volt, mi a nyüves nyavalyát vegyek fel -15 fokhoz, amiből majd le tudok hámozni néhány réteget egy (feltehetőleg) fűtött tanteremhez na meg hogy mi az anyámért hirdettem meg mára vizsgát nyomorult levelezősöknek hát persze hogy azért, mert hétvégére is kell nekik egy időpont, nem tud mindenki elkérezkedni a munkahelyéről.
Ennélfogva termoharisnya van rajtam meg még mi nem: póló, két ruha, két zokni, és szvetterből csak azért nem kettő, mert valahogyan bele kell gyömöszölnöm a karomat a kabátujjba. Lelkesedésem, mint látható, határtalan, térbeli kiterjedésem dettó. És még erre jön pluszban a kabát. Le fogok lógni a buszülésről.
Ebből ugyan egyik se áll, de ébredés óta az induljonabanzáj megy a fejemben, mintha nem lenne más bajom elég. (Oké, voltaképpen nincs, csak a beadandók meg a hideg.) Elkúsztam péksütiért (bár eltűnődtem azon, hogy inkább sütni kéne, csak ne kelljen kimászni a házból), és ehhez magamra hánytam mindent, amit kézügyben találtam. Ez lett a végeredmény, őtözködős bloggerek szégyene aki vagyok, ugyanazzal a ruhával, mint tegnap is.
A Repülő Kutatót, aki ma este collegiumi öregbuliba megy (én kihagyom, mert a. beadandók, b. holnap vizsgáztatás), azzal biztattam, hogy vegyen három pulóvert, járjon mindig a napos oldalon, és este ne igyon sokat, mert az alkohol meg a hideg nem jó kombináció.
Na akkor essenszétaház, beteszek a fülembe valami zenét, ami ezt kihajtja. Mellesleg megérkeztek az új cipőim is, úgyhogy valamikor azokat is be kell blogolnom, ha jut rá érkezésem.
Ma reggel hatkor keltem, hogy meg tudjam mosni a hajam, amit amúgy is be fogok tuszkolni egy sapka alá, mert fedetlen fejjel nem mehetek ki a hófúvásba vagy mi a bokámat jövendölnek éppen. Még úgynevezett hajlakkot is használtam, Seregek Ura. (Valamikor öt évvel ezelőtt vettem egy úticsomagba való minisprayt, azóta is tart.)
Mint az kitalálható, ma is vizsgáztatok, ezúttal Esztergomban. Meg majd pénteken is. Utána persze két hétig már csak engem beleznek, nem én másokat, mindenesetre én továbbra is nagyon rendes kis tanárnő vagyok, a tegnap íratott dolgozatokat már mind kijavítottam. Kár, hogy diáknak nem vagyok olyan kis rendes, a beadandó dolgozataim úgy készülnek, mint Luca széke. (Az, gondolom, nem kérdéses, hogy így is kész lesznek határidőre – kevés dolgot rühellek annyira, mint nem teljesíteni időre a feladatokat.)
Na, Isten neki, fakereszt, fel a harminc réteggel, aztán irány Esztergom.
(A képminőség persze épp olyan, mint amilyenre számítani lehet így fél nyolc magasságában. Sebaj, már ismeritek mindegyik darabot. Engem is.)
Lelkecskéim, azt nem állítanám, hogy izgalmasan vagy szokatlanul vagy meglepően festek, de tarkabarkának épp elég tarkabarka vagyok, abban semmi hiba. Ma egész nap vizsgáztatni fogok, és mindeközben ráadásul a saját beadandóimmal nyűglődöm, buszok, metrók, szép vízszintesen eső hóval teli utcák és túlfűtött tantermek szegélyezik utamat. Hát nem csoda, hogy most sem jutott eszembe más megoldás, mint a megszokott harminc réteg ruha.
Az ablakainkból akkora zúzmarákat látni, mint az öklöm (nem csalás, nem ámítás, tessék a bizonyíték, az előtérben Pocival, aki odaült megbámulni, miféle csodaságok vannak odakint).
Nem, nem mondhatnám, hogy vidám kedvében van. Én se vagyok abban, a reggelt azzal kezdtem, hogy nagy sóhajjal elővettem a friss-ropogós előjegyzési naptáramat. Erre a hétre máris tele van minden hülyeséggel: vizsgák, dolgozatírás, dolgozatíratás, még egy bírálandó diplomamunka is itt nyomja a lelkiismeretemet. A tanszékvezetőm is felhívott ma, tovább kell pofoznunk a mintatanterveket és megszabadulnunk a kapcsolódó mizériáktól, grr. Pechemre éppen ma kéne valamelyest vidámabbnak lennem, mert végre sort kerítünk arra a találkozóra a barátnőimmel, ami decemberről maradt vissza. Most már tényleg muszáj véghezvinni, mert a négy főből az egyik három nap múlva lelép világkörüli útra, és április végéig színét se látjuk, pedig ma különösen nehezen tudom ám rávenni magam arra, hogy elinduljak bárhová is – a magamra cibált harminc rétegből semmi sem áll jól, és hiába is öltöznék át, mert semmilyen holmiban nem érzem annyira jól magam, mint pizsiben.
És a táskámban ott a bírálandó szakdolgozat. Nagy buli lesz.
A kép még akkor készült, amikor a harminc rétegből nem volt rajtam még csak vagy huszonöt, de már akkor sem néztem túl derűlátóan kifelé a zúzmarázba.
Tudjátok mit, nem írom le az összes kifordítom-befordítom-levarrom fázist apróra – itt vannak a fotók, ha valami nem világos, tessék csak kérdezni. 🙂
A tegnapi jóslat, miszerint a macskák nyolckor versenyt ugranak majd fejest a futon mögé, csak félig-meddig jött be, Celofán ugyanis már fél hétkor megelégelte a durrogtatást, és felspurizott az emeletre, Poci viszont mindenképpen be akarta mutatni, hogy milyen vagány csaj ő, és a kanapé karfájáról kísérte figyelemmel a kinti égiháborút. Igaz, fél kilenckor, amikor közvetlenül a ház elől kezdték felparittyázni a süstörgős istennyilákat, már ő is szívesen pucolt volna felfelé, de épp az emeletre vezető lépcső mellett volt a leghangosabb a durrogás, így beszorult a nappaliba, mint Micimackó Nyuszi ajtajába. Jobb híján visszaült a kanapékarfára, és továbbra is úgy tett, mint aki valójában élvezi az egészet.
Mikor fél tízkor elmentem aludni (mondtam én, hogy ez lesz belőle), Celó a hálószobai ágy alatt volt, és semmi ingerenciát nem mutatott arra, hogy kijöjjön. Reggel viszont, mikor egészen emberi időpontban, fél hatkor, felkeltem, már minden visszatért a rendes kerékvágásba: a Repülő Kutató szolidan horkolt mellettem (ő átment még koccintgatni a családjához, miután én eltettem magam a jövő évre), Poci az ágy végében demobilizálta a szívszerelmét (csudálatosan rá tud tehénkedni a RK paplanjára, ott aztán nincs mocorgás), Celó pedig sértetten állt a tálkája előtt a konyhában, és a világ igazságtalanságára panaszkodott, jutifalatot nekem, most azonnal.
Én is kezdek visszatérni a rendes kerékvágásba, ugyanis már megjelent a gyomorszájamnál az az enyhe diszkomfort érzés, ami a leadási határidőkkel, vizsgákkal és teljesítendő feladatokkal jár. Eh, legalább volt egy hetem, amikor nem foglalkoztam ezekkel, az is valami. Az, hogy pontosan mivel foglalkoztam helyettük ez alatt a hét alatt, némiképp homályba vész – feltehetőleg csak aludtam, főzögettem, sütögettem, és (nem túl nagy hatásfokkal) szöszmötéltem a varrószobában.
Az életem ugyan továbbra is éppolyan unalmas, mint eddig, de ne adjátok fel, a UPS szerint egy doboz cipő már meglátogatta Chilly Mazarint, Herne-Boerniget és Nürnberget, szóval valamikor a héten némi újdonsággal is tudok szolgálni.
Viszont, mint azt a mellékelt ábra mutatja, a nemlétező újévi fogadalmaim között véletlenül se szerepelt, hogy normálisabban szeretnék öltözködni 2017-ben, mint 2016-ban tettem.
A környéken lakók közül a türelmetlenebbek már tegnap este elkezdtek durrogtatni, hogy akárhová ne tegyék a “szilveszterkor mindenki süketüljön meg, ne csak én” mentalitásukat. A macskákat egyelőre nem érintette meg a dolog, majd este nyolckor. Akkor viszont majd fejest ugrik mind a kettő a varrószobai futon mögé, aztán nem is igen jönnek ki onnan reggelig.
Vigyázzatok a kisállataitokra, a fületekre, gyomrotokra meg a májatokra (a májatokra különösképpen), és boldog új évet mindenkinek, aki most tartja. Én, mint azt a blog régebbi olvasói már tudják, nyilván át fogom aludni az egész hajcihőt.
Azt azért nem mondhatjátok, hogy nem adom meg a módját: ez itt például egy teljesen vadonatúj nyafogóruha. Harmonikázó zseníliazoknival, mert az úgy elegáns.
Péntek délelőtt tízkor masszázsra menni – tudok én élni, hejj. Csak el ne bízzam magam roppant jódolgomban.
Odakintre pedig tényleg kivágtam a magas, csámpás és tarkabarka cét.
Akármennyire vakáció-félém van, képtelen vagyok arra, hogy sokáig aludjak reggel, vagy későig fent maradjak éjszaka. Éjjeli bagolynak sose voltam jó, egész életemben tán vagy három olyan éjjel volt, amikor nem aludtam egyáltalán – igen, én voltam az az újasszony is, aki a saját esküvőjén elaludt egy alkalmatos sarokkanapén a világ legrondább menyecskeruhájában hajnali fél háromkor, és egy kedves ismeretlen ráterítette a zakóját, hadd aludjon szegény pára. (Négykor riadtam arra, hogy további ismeretlenek, akiket aznap láttam először – leginkább a Repülő Kutató rakamazi rokonai -, éppen a teremben vonatoznak nagy svunggal körbe-körbe. Élmény volt, mit ne mondjak.)
Mindezt csak azért osztom meg veletek, mert a) ma végre hajat festettem, mégpedig úgy, hogy reggel nyolcra már vége volt a komplett programnak, b) más érdekes mondanivalóm nincs, és ma remélhetőleg nem is lesz. Visszavonulok a varrószobámba, és szöszölés közben megnézem a Képeslapok a szakadékbólt. Akármilyen szomorú aktualitása is van, az egy remek film.
Miután egész advent alatt sikeresen elkerültük a plázákat és a fogyasztás más templomait, ma lészen annak napja, hogy elmegyünk az Ikeába a Bikmakk és Vejnemöjnen márkájú cuccok nagy lelőhelyére. Ehhez annak a különleges konstellációnak kellett megvalósulnia, amikor egyidejűleg van itthon és tegnapra szóló határidők nélkül a) a Repülő Kutató, b) én, c) Emese. (Ő a kocsi.)
Addig üssük a vasat, amíg nem indul be a szilveszteri vásárlások rohama, aszondok.
Valaminő titokzatos okból, feltehetőleg a kinti szél miatt, úgy fáj a fejem, hogy mindjárt lerobban a helyéről. A vénség, kérem, a vénség. Régen csak az időjárás-jelentésből tudtam, hogy front van. Szerencsére nekem még a mai nap is vakáció, sőt, január 4-én van először jelenésem a vizsgáztatóban, és ez alkalommal én leszek a tanár néni, szóval kell ugyan készülni (azt csak a diákok hiszik, hogy a tanár nem készül a vizsgáikra), de másként.
Erre a hétre két partimeghívásom is van, de mindkettő alól exkuzáltam magamat, mert továbbra is arra van legnagyobb szükségem, hogy itthon szöszmötéljek és tervezgessek. Ma például a franciacsomó hímzését akarom megtanulni, mert nekem sose ment, és most már így érett koromra igazán ideje lenne, neszpá.
Ha már jól megy, hősiesen belevágok a gyarmaticsomó megtanulásába is. Minő tervek.
Valójában inkább egy hajfestésre lenne szükségem, ha már úgyis minden nap mutogatom magam, de az valószínűleg nem segítene az állapotomon, ha még a büdi pacsmagot is kéne szagolgatnom háromnegyed órán át.
Ma még mindig hétvége-forma van, úgyhogy továbbra is viccesfura régi cuccokban álmodozom a varrószobámban.
Ma eddig nem volt őtözködős napom, ehelyett “röhejesen pocsék romantikus filmeket nézek pizsiben időnként el-elszundikálva, és délután háromig le se zuhanyzom” napom volt. Most viszont bedurrantom a világot, és a továbbiakban “bajor szendvicscipót sütök meg a konyhában sürgök-forgok” napom lesz.
Mint a Repülő Kutatónak megjegyeztem, ma már egy hétvége második napja van, és ettől annyira elszoktam, hogy nem tudok vele mit kezdeni.
December 24-én, ha megnézitek az archívumban, én általában valami értelmetlen-fényes-tarkabarka kombinációt szoktam felvenni épp csak az ünnepi hangulat mián – nos, ezúttal ezzel ünnepihangulatozok. Ezt a ruhát persze lehetetlen jól fotózni. Egye fene, én tudom, milyen szép. A nyafogóruhák bezzeg nem ilyen szépek, de erős a kísértés, hogy amíg a RK meg apósom a termosztátot javítja odalent, és én amúgy is az emeletre száműződtem, varrjak magamnak egyet holnapra, az eddigieket már biztos unjátok. (Ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy abbahagyhatnám a folyton ugyanabból a szabásmintából készült zsákruhákban ténfergést, az szóljon nyugodtan. Én majd tiszteletteljesen tudomásul veszem, aztán varrok még néhányat, mert most éppen az az időszakom van, amikor országomat ezért a szabásmintáért, egyébként is több köbméter anyag van a varrószobámban, hát akkor meg miért fognám vissza magam.) Egyéb híreink nemigen vagynak, azt a roppant jól láthatót leszámítva, hogy a hajam, mint azt már megjósoltam, maga fog dönteni arról, hogyan is álljon mosás után, ő meg így döntött. Nem a legrosszabb, ami történhetett vele.
Reggel egyébként igen hősnek érezvén magunkat lekúsztunk a zegernyében a piacra, nem is tudom, pontosan miért, ja, talán csak hogy ne punnyadjunk bele a nagy vakációzásba. Az út úgy csúszott, mint a bagolyszar, de hoztunk kelbimbót meg tejszínt – mindkettőt holnapra, mert mint mondtam már, ma azt fogunk ünnepivacsorálni, amire kedvünk szottyan. Nos, házias halas pite lesz Jamie Oliver receptjéből (egy 2001-es szakácskönyvből, még mielőtt ekkora seggfej lett volna belőle – megesik ez így velünk negyven után, no) meg pekándiós-kávés brownie. Asszem, ez semminő ünnepi tradícióban nem számítana karácsonyi vacsorának.
Akkor én most elvonulok szöszmötélni. Boldog bejglikómát mindenkinek.
Macskás háztartásban karácsonyfát állítani nagyjából olyan bölcs dolog, mint szeget verni belülre a saját bakancsodba. Emellett meg sajnálom is a fákat. Igen, tudom, hogy valahol Zalában népek élnek abból, hogy karácsonyfákat termesztenek, de mivel kénytelen lennék kidobni szegénykét az utcára, amikor már lejárt a szavatossági ideje, inkább hanyagolom a karácsonyfa-állítást.
Azazhogy, tulajdonképpen szoktam én karácsonyfát állítani, de nem ott, nem úgy, és nem olyat, amilyet általában szokás. A teraszra néző dupla nagyablakra szoktam építeni egyet a szemöldökfára – így van látvány, van fenyőillat, van illúzió, viszont nincsenek halott fák meg izgatott macskák, akik a halott fát próbálják megmászni. Igaz, ehhez szükség van a szemöldökfán valami kampóra vagy effélére – nos, nálunk szemes csavarok vannak felfúrva, abba szoktam bújtatni a függönytartó rudakat, amikor éppen van az ablakon függöny. (Vízszintes karácsonyfához nincs. Volt már nekem macskám, Sziréna, aki profi függönymászó volt, inkább nem kockáztatok.)
Szóval kell a vízszintes karácsonyfához valami efféle is, ni. (A pókháló opcionális. Nekünk nem fáj. A plafonnak se.)
Kell ezenkívül: néhány fenyőág, egy praktikus rúd (az enyém, amit már a kezdetektől használok, eredetileg egy polcrendszer része volt, és azért előnyös, mert vannak benne lyukak, amiken átfűzhetem a rögzítő drótokat meg madzagokat), madzag, olló, fényfüzér meg díszek ízlés szerint.
A fenyőágak közül két hosszabbat rákötöztem a rúdra így,
aztán a harmadik ágat szépen szétboncoltam kisebb darabokra.
A kisebb darabokat addig kötözgettem, amíg eléggé tömöttnek láttam a végeredményt,
rácsavargattam a fényfüzért,
majd a rúdon már évek óta ott fityegő praktikus drótdarabbal felkötöztem a szemes csavarokra.
Ezután bekapcsoltam a világítást,
és már csak a díszeket kellett felakasztgatnom, meg a maradék fenyőágakat betűzködnöm ide-oda, ahol úgy tűnt, hogy gyér a látvány. (Ezeket már nem szoktam felkötözni, fennmaradnak maguktól is a bozótban.)
Tessék, vízszintes karácsonyfa.
A takarításból tényleg nem csinálunk nagy kázust, tegnap kicsit gatyába ráztuk a konyhát, ma hajnalban kicsit gatyába ráztam az étkezőasztalt, úgyhogy most végre ismét étkezőasztalnak néz ki, nem lerakónak. (Az étkezőasztalunk egy nagy vízszintes felület, ebben a lakásban meg erős hajlamunk van arra, hogy minden vízszintes felületet kellő alapossággal beterítsünk mindennel, ami a kezünk ügyébe akad. Ugyanez a macskákra is érvényes, ők a padlót terítik be a szőreikkel meg a nappali közepén trónoló kartondoboz lerágott darabkáival.) Mivel lerakó helyett étkezőasztal lett, azon meg egy igazi abrosz, a Repülő Kutató rögtön le is ette azt az igazi abroszt habanerós olajjal. Eh, több is veszett Mohácsnál, nyugivan. Cserébe rásóztam a porszívózást. A macskák most rém sértetten ülnek, sehol a szőreik, sehol a doboz.
A karácsonyra amúgy olyannyira nem akarunk rágörcsölni, hogy tegnap este itthagytuk a macskákra a kuplerájt, mi pedig vidáman eltotyogtunk vacsorázni, mert nemrégiben megnyílt a faluban egy olasz bisztró, és kíváncsiak voltunk rá. Nos, talán elég annyit mondanom, hogy valószínűleg soha többé nem fogok gnocchit készíteni, mert most már ettem olyat, amilyennek a gnocchinak lennie kell, és az enyém definitíve nem olyan, desőt azt se tudom, mit javíthatnék a technikámon. Mindenesetre ha kiadós, házias olasz pastaételeket akartok enni Szentendrén, és nem zavar az egyelőre eléggé steril enteriőr meg az aprócska választék (a komplett étlap egyetlen oldal, amivel amúgy szerintem semmi gond), akkor Al Cuor Contento. Mert tényleg.
Ma még hátravan némi szöszmötélés itt-ott a lakásban, például megépítem a vízszintes karácsonyfát, a macskák pedig kapnak egy friss boncolható kartondobozt ajiba, és pápuszi. Nem mi vagyunk a lakásért, hanem a lakás értünk, és ha ez valakinek nem tetszik, nyugodtan idejöhet takarítani, én biztos nem fogom zavarni ebben a tevékenységben, ugyanis fent leszek a varrószobámban és roppant ábrándosan szöszmötélek. Vagy alszom, az is igen jó program.
Most viszont karácsonyfaépítés, és mivel ennek a kezdete értelemszerűen a teraszon zajlik, a szokásos háromszáz réteg ruha rendel. Uff.
 | mák - 14/3 – Hosszú |
 | magyaroramegminden - 14/3 – Hosszú |
| mák - 13/361 – Szárnyacskák |
| magyaroramegminden - 13/361 – Szárnyacskák |
| mák - 13/344 – Megoldások |
Minden nap más - mindennap más 