Macskás háztartásban karácsonyfát állítani nagyjából olyan bölcs dolog, mint szeget verni belülre a saját bakancsodba. Emellett meg sajnálom is a fákat. Igen, tudom, hogy valahol Zalában népek élnek abból, hogy karácsonyfákat termesztenek, de mivel kénytelen lennék kidobni szegénykét az utcára, amikor már lejárt a szavatossági ideje, inkább hanyagolom a karácsonyfa-állítást.

Azazhogy, tulajdonképpen szoktam én karácsonyfát állítani, de nem ott, nem úgy, és nem olyat, amilyet általában szokás. A teraszra néző dupla nagyablakra szoktam építeni egyet a szemöldökfára – így van látvány, van fenyőillat, van illúzió, viszont nincsenek halott fák meg izgatott macskák, akik a halott fát próbálják megmászni. Igaz, ehhez szükség van a szemöldökfán valami kampóra vagy effélére – nos, nálunk szemes csavarok vannak felfúrva, abba szoktam bújtatni a függönytartó rudakat, amikor éppen van az ablakon függöny. (Vízszintes karácsonyfához nincs. Volt már nekem macskám, Sziréna, aki profi függönymászó volt, inkább nem kockáztatok.)

Szóval kell a vízszintes karácsonyfához valami efféle is, ni. (A pókháló opcionális. Nekünk nem fáj. A plafonnak se.)

Kell ezenkívül: néhány fenyőág, egy praktikus rúd (az enyém, amit már a kezdetektől használok, eredetileg egy polcrendszer része volt, és azért előnyös, mert vannak benne lyukak, amiken átfűzhetem a rögzítő drótokat meg madzagokat), madzag, olló, fényfüzér meg díszek ízlés szerint.

A fenyőágak közül két hosszabbat rákötöztem a rúdra így,

aztán a harmadik ágat szépen szétboncoltam kisebb darabokra.

A kisebb darabokat addig kötözgettem, amíg eléggé tömöttnek láttam a végeredményt,

rácsavargattam a fényfüzért,

majd a rúdon már évek óta ott fityegő praktikus drótdarabbal felkötöztem a szemes csavarokra.

Ezután bekapcsoltam a világítást,

és már csak a díszeket kellett felakasztgatnom, meg a maradék fenyőágakat betűzködnöm ide-oda, ahol úgy tűnt, hogy gyér a látvány. (Ezeket már nem szoktam felkötözni, fennmaradnak maguktól is a bozótban.)

Tessék, vízszintes karácsonyfa.