Elmentem a könyvbemutatómra. Asszem, gonzókörökben az ilyesféle jelmezekre szokták azt mondani, hogy “kimaxolta a hülyeséget”.
Mi tagadás, én még tudtam volna fokozni, ha olyanom van.
eská kategória bejegyzései
5/205 – Best of both worlds
Nem mondanám, hogy gatyaszaggató meleg van, de attól még piacra menni necesse est, mert másként mitől érezhetném magam tavaszul. Azt viszont senki sem tiltja meg nekem, hogy mindezt nyafogóruhában tegyem.
5/204 – Betadin
Szép hosszú délutánom lesz tanítással meg szakdolgozókkal – ez utóbbiakból nyilván azzal a kettővel, akik a legszorgalmasabbak és egyben legaggódósabbak, úgyhogy valójában azt kell elmagyaráznom nekik jó hosszan (és kedvesen! és mosolyogva!), hogy nyuginyuginyugi, jól haladnak, dolgozzanak csak, hajrá. Ezzel szemben a többi eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Aannyira szeretném, hogy ne a próféta beszéljen belőlem, de hát hiába, akkor is tudom, hogy majd leadás előtt egy héttel fognak feltűnni egy majdnem teljesen kész izével, amiről ők azt hiszik, hogy az szakdolgozat, én meg hiába adom elő a Gézengúz-féle hörgős-morgósat, akkor is hajnalokat fogok átkotlani javítgatással. Természetesen ilyenkor tutira kevesebb munkámba telne, ha simán újraírnám helyettük az egész gezemicét, de hát nem erről szól ez a popszakma.
Egye fene, ezt a partit is lebokszoljuk majd valahogy. Sok lebokszolandó partim van persze, köztük nem utolsósorban Celofán az ő legendásan gyulladékony körömágyaival. (Egyszer direkt áthívták az állatorvosnál a szomszéd vizsgálóból a gyakornokot, hogy bemutassák neki, így fest ez). Baja természetesen semmi, ugyanúgy eszik, iszik, alszik, szarik, dorombol, fésülteti magát, kunyizik jutifalatért és kergetőzik-verekszik-nyalogatózik Pocival, mint máskor, de azért én napi egy-két alkalommal elkapom, és Betadint applikálok a lábujjára. Nem lelkes tőle. Én se. (Azt azért hozzátenném, hogy nagy annak a négydekás agynak az ő csodája: bármilyen kevéssé gyanúsan közeledem, rögtön tudja, mi a stájsz, és ha a kergetőzésnek meg betadinozásnak vége, célzatosan beáll a tálkája elé, hogy akkor most ide nekem egy kis jutifalatot.)
Egy kis jutifalat nekem se ártana, hm.
5/203 – Hideg zsír
Igazán nem dicsekvésből mondom, de a prokrasztinációim időnként olyan magas és kopár csúcsokat ostromolnak, hogy a Kancsendzönga kutyafüle hozzájuk képest. Tegnap például egészen súlyos háziasszonyi rohamot kaptam: három adag holmit tápláltam be a mosógépbe, köztük a kegyetlenül lehordott állapotú díványhuzatot is, összedobtam egy adag teljes kiőrlésű zsemle tésztáját, kipucoltam a konyhát, megvarrtam egy fél ruhát, aztán felrobbantottam az “étkezőasztal” fedőnevű lerakófelületet és általános kuplerájt. Valójában csak akkor kezdtem gyanakodni magamra, hogy nem teljesen véletlenül kapott el a takarítóasszonyi hév, amikor azon kaptam magam, hogy éppen a szagelszívó zsíros-poros rácsait csiszatolom hidegzsír-oldóval. Jelzem, ez a tök hejesírás-ellenőrző aláhúzza a hidegzsír-oldót, de hát legyünk eszünknél, nem a zsíroldó hideg, hanem a zsír, amit old. Na hát ez hideg volt és polimerizálódott és szöszös, és éppen ettől lettem gyanús magamnak, mert valószínűleg ezek a tárgyak festenek leggusztustalanabbul a háztartásunkban, és ilyet az ember nem pucol jókedvéből. Mármint énember nem.
Gondoltam, mára elmúlik, de nem, most a mosógép mosószer-adagolóját kaptam le, ami a második leggusztustalanabb tárgy a háztartásunkban, és tényleg blöe, de nem tudom visszafogni magam. Most ugyan elrobogok masszázsra, de miután visszarobogtam, kipucolom ecettel és fogkefével az inkriminált tárgyat, aztán megvarrom a ruha másik felét, megfestem pipirosra a hajam, és még mindig messze lesz az este.
Nem lesz ennek jó vége, hejj.
Mivel a masszőzöm kétutcányira innen rendel, akár nyafogóruhában is átténfereghetnék, de most csakazértis tavaszba puccantottam magam.
5/202 – Gardedám
Móka, kacagás, muhaha. A Repülő Kutató tegnap reggel elpályázott síelni. Ne tessék amiatt aggódni, engem miért nem vitt magával: egyrészt nekem erős hendikepem van síelésben*, másrészt meg nem sportembert játszik elsősorban, hanem gardedámot. Arról a már majdhogynem hagyományos programról van szó, amelyben az unokaöcsinek felelős felnőttre van szüksége a sítáborban, ja meg az sem árt, ha az illető tud síelni és ép a kezelába. Most már évek óta a RK ez a felelős felnőtt az ép kézlábával meg a léceivel, és ez még így lesz addig, amíg a feltörekvő ifjú nem dönt úgy, hogy ő már elég nagy és dicső ahhoz, hogy egyedül is megoldja ezeket a dolgokat, minek neki gardedám. (Tippjeim szerint még max. két év. Nagyon határozott kamaszodási jeleket mutat a legíny, és ez olyan, mint egy második dackorszak, én, egyedül, nesegíccs, nem kértem, hogy a világra szüljetek. Aztán majd ezt is kinövi. Ki szokták. Általában.) Na most: én tudtam, hogy a RK elmegy síelni az unokaöcsivel, azt is tudom, mikor jön, de csak tegnap este sikerült rádöbbennem: az még hagyján, hogy lövésem sincs, milyen településen van most, de még abban sem vagyok biztos, melyik országban. A feleségek szégyene, az vagyok.
Sebaj, majd szombaton megkérdezem tőle, “hát nekem mit hoztál”, és a csoki feliratából kikövetkeztetem, hol volt. Ebben a ravasz és fondorlatos tervben enyhe hátrányt jelent, hogy ő is olvassa a blogomat, és azzal is problémák lesznek, ha nem hoz nekem semmit, mert akkor mi a lócsicsből fogok következtetni, de ugyebár egyetlen terv sem tökéletes. Én már csak tudom, több kötetnyit írtam össze ebben a témában.
Egyébként minden a szokásos, én a tél miatt dühöngök, a macskák felváltva alszanak vagy ábrándosan verik egymást. Poci tegnap este több alkalommal is érdeklődött aziránt, hol a fenében kószál az ő kedvenc párnája és matraca, de mivel tisztában van azzal, hogy én is tudok almozni és etetni, valamint engem is össze lehet szőrözni, eldöntötte, hogy egye fene, a lényeg, hogy legyen kaja és simi. Macskának lenni jó.
És nekik még hajat sem kell festeni, én viszont kénytelen leszek, mert a helyzet egyre kriminálisabb.
* Vagyis hát le tudok ugyan jönni egy kellemes lágy lejtőn úgy, hogy a lábamon lécek vannak, és csak néhányszor borulok fel a kanyarokban, de összesen két síszezon van a cévémben, és azoknak is lassan már húsz éve.
5/201 – Füstölgős
Továbbra is csókoltatom a tél kedves jó mamszikáját. Csak hogy némi összevetést tudjatok tenni: ez volt rajtam tavaly ilyenkor. Ez meg tavalyelőtt. 2015-ben valamiért kimaradt a márchúsz a blogból, de 2014-ben megint csak.
Ehhez képest itt állok gyapjúharisnyában, a csizmámban két zokni, és a polárruhám alatt egy plusz pólóruha, hogy ne vegyen meg az Isten hidege. Egyetlen helyen van forróság, a kicsi dühös szívemben.
Na, elmentem tanítani.
5/200 – Mintást mintással
A hagymát pedig hagymával. A feleségem meg olyan kövér lesz, hogy ki sem fér majd az ajtón.
Ha eddig még elfelejtettem volna említeni: gyűlölöm ezt a telet. Gyű-lö-löm.
Intermezzó – Totemállat
Ha van nekem totemállatom, az a róka. Nahát a Repülő Kutató rendelt nekem egyet a Meskáról. Nem annyira Vuk, mint inkább Karak, de én ettől még boldogabb vagyok.
A meskás kézműves bolt Inkarno néven fut, ha tudni szeretnétek. Fizetni ők se fizetnek nekem, de erősen gondolkodom azon, hogy megrendelem tőlük Pocit és Celót is, mert olyat is tudnak.
5/199 – Tíz centi hó
Ezúton szeretném leszögezni, hogy ebbe az időjárásba én nem egyeztem bele, nem értek vele egyet, a legmesszebbmenőkig helytelenítem, és nem fogok belenyugodni.
Egyéb véleményeimet nemhogy a nyomdafesték, de még a laptop képernyője sem bírná el.
Eská 5/21 – Mézédes mááájusok
Remek. Varrtam magamnak egy újabb paplanruhát. És két vagy három hónap múlva már akár fel is vehetem. Ha egyáltalán addigra végetér a tél.
5/198 – Does anyone care?
Szent Patrik napja van, és én az írjeimet általában hangosan meg dühösen szeretem, de most nyomottka vagyok meg kontemplatív, pocsékul alszom hülye időpontokban, és az sem véletlen, hogy ma éppen egy olyan kendőt kötöttem fel a hülye alvásciklusok közepette felrobbantott hajamra, amit még Mamától örököltem.
Hallgassatok zenét, mert az jó, még akkor is, ha veszteségekről szól.
5/197 – Tízpontos
Tegnap igen kellemes vacsorában volt részünk, kedélyes ordítozással meg kábé egy tucatnyi balkáni finomsággal, ami mind el is fogyott az utolsó morzsáig. (Az Adria Caféban voltunk, soxeretettel ajánlom mindenkinek, aki esetleg kicsámpázik ide Bürgüncfalvára. Ezúttal sem azért teszem, mert bárki fizetne nekem érte, hanem mert már minimum tizenöt éve járunk oda, és mindig igen elégedettek voltunk.) A társulat nagyja a Kőhegyen át érkezett Pomázról gyalogláb, ennek megfelelő étvággyal, emellett meg roppant kíváncsiak voltak a három és fél órás szófosási maraton (=az akadémiai doktori védés) részleteire is, mert egyiküknek sem volt érkezése végigszopniélvezni élőben az eseményeket. Ennélfogva a zabálásra és vidám ordítozásra tényleg nem lehetett panaszunk. A közönség szórakoztatására előadtuk duettben az esemény hájlájtjait, például azt, amikor az egyik bíráló azt mondta a Repülő Kutatóról, húsz évvel ezelőtt úgy ismerte meg, mint igen tájékozott, kevés beszédű fiatalembert, de véleménye ez utóbbi részét kénytelen volt revideálni, mikor meglátta a majdnem hatszáz oldalas izét a tízpontos betűkkel.
Én ma az Opus Magnum betűihez képest nemigen érzem magam tízpontosnak, de azért nesztek, itt vagyok. A nagy sárga pulcsitunikában. Úgy döntöttem, egyelőre nem pitykélem ki, viszont az ujját valószínűleg meg fogom rövidíteni, és applikálok bele zsebeket is. Érdeklődés esetén persze majd ezt is beblogolom, bár nem hiszem, hogy megérne ennyit a dolog.
5/196 – Idus és a Nagykabátok
Ez a cím épp úgy hangzik, mint egy gyerekmusicalé a negyvennyolcas forradalomról, melynek csúcspontján egy össznépi táncjelenet van a Nemzeti lépcsőin, esernyőkkel és pingvinekkel. (Jó, na, egy olyan musicalé, amit egy feltörekvő tizenhárom éves musicalszerző követett el, aki túl sokat nézte a Mary Poppins Julie Andrews-féle változatát.)
A lényeg, hogy Idus napja van, időjárásunk gyöngy (legalább havazni nem havazik, ez is valami), viszont mivel tegnap reggel a piacon találtam macihagymát is, nem csak gyöngyös tunikát, a tavaszt a magam részéről megérkezettnek nyilvánítom, ami szekrényrendezést jelent. Tavaszi holmik előre, téliek hátra, nagykabátokat, nagypulóvereket és a csizmák egy részét elpakolni, a tavaszi cipettyűket meg visszahozni a forgalomba. (Jelzem, a jövő hónappal kapcsolatban még itt van ez az izé, tessék véleményezni, ha eddig nem tettétek volna. Harmincadikán lezárom a szavazást, mert valamennyi idő ahhoz is kell, hogy kiválogassam a készletet.)
Mindenesetre ma Idushoz öltöztem, rendezkenapot tartok, délután meg elmegyünk barátokkal enni, mert igazi partiállatok vagyunk. Különösen én. Az eccerűség kedvéért át sem fogok öltözni du, csak a cipőt cserélem le. Ahogy az ablakon túli világ kinéz, még az is meglehet, hogy hótaposóra.
Ami a hajamat illeti: a tietek se nézne ki jobban, ha egyik kezetekben egy pingvinnel, a másikban meg egy esernyővel kéne táncikálnotok a Nemzeti lépcsőin.
Eská 5/20 – A Sárga Tunika Esete (egyelőre)
Egy kis segítség kéne, óh, Internetnek Népe. A piacon vettem a zöld hersegő izék mellé egy szezonváltás miatt piszkosul leértékelt sárga kötött tunikát is, aminek ilyen dekoratívan ronda gyöngyök voltak a nyakkivágására applikálva:
Mint az eladónő megnyugtatott, ezek nem varrva vannak, hanem odaszögecselve, nem jönnek le mosásban sem. Pfühp – mondta erre alulírott -, hát én pont azért vettem meg, hogy azokat leszedjem róla.
No sebaj, Tarzan erős gyerek. És vannak ilyen eszközök is az ő fegyvertárában, srévizavi a bunkósbot mellett, második polc, jobbra.
Úgyhogy Tarzan le is szedte az összes gyöngyöcskét.
Kérdésem a következő: dekoráljam ki valami mással a nyakkivágást, vagy hagyjam a pitlibe, ha már ilyen jól leszedtem róla a Novoszibirszk-Külső stílusú zsuzsukat?
5/195b – Árukapcsolás
Elviszem vacsorázni a Repülő Kutatót. Ehhez nyilván átöltözés dukál, nekem meg ugyebár van egy őtözködős blogom. Úgyhogy nesztek.
A rettenetesződ harisnya, amiből csak egy csipetnyi látszik, ősszel lesz húszéves. Egy Halloween-partira turkáltam, amin vízbefojtott menyasszonyként jelentem meg. Igen, így lesz az embernek ekkora ruhatára, mint nekem.
5/195 – Szédelgő
(Nyugi, ma már nem.)
A tegnapi nap is az embertervez kategóriát gyarapította megmagyarázhatatlan és teljesen értelmetlen elemeivel. Nyolckor megírtam a posztot, összepakoltam magam, leültem, tízkor megy majd a busz, addig várunk. Kilenc előtt úgy elkezdtem szédülni, mint pipe a jégen. Az égegyadta világon semmi okom nem volt rá. Ami még rosszabb, az égegyadta világon semmit nem tudtam kitalálni arra, hogyan mulaszthatnám el.
Megittam egy kávét, hátha vérnyomás. Megittam egy fél liter vizet, hátha dehidratáltság. Megettem egy marék szőlőcukrot, hátha vércukor. Kialvatlanság nem lehetett, éjjel szokatlanul jól aludtam, meg egyáltalán, arra mit alkalmazzak?… Egy órával később még mindig ugyanúgy voltam. Nem lévén jobb ötletem, betelefonáltam a munkázóba, hogy bocsi, de én most szkippelem a napot, mielőtt összeesnék valahol félúton. Mindent összevéve nincs nekem azzal semmi bajom, hogy 45 kilométerre innen dolgozom, de ha neadjisten valahol a Kisoroszi Révnél fordult volna még a jelenleginél is rosszabbra a helyzet, azt se tudtam volna, mit csináljak. (Köztünk legyen szólva, még azt se tudtam, hogyan kúsznék el ezzel a fejjel a buszmegállóig, hát még Kisoroszi. Nincs ott semmi, csak egy rét meg egy pizzázó. Meg a Duna, amibe esetleg belecsámpázhatok lányos koordinációs zavaromban, és én még teljesen ép állapotomban sem tudok úszni.) Ezek után, mivel tényleg nem volt semmi jobb ötletem, letettem a fejem egy kicsit. Öt órával később ébredtem fel arra, hogy semmi bajom. Most még mindig nem értek semmit, bár alapvetően örvendek annak, hogy ez a parti ennyit ért, nem többet. Cserébe majd tökölhetek azon, mikor pótoljam be az elmaradt óráimat, grr.
Mondjuk ha visszanézitek az archívumot, minden tavasszal van pár nap, amikor hasonló hülyeségeket produkálok, aztán jól elmúlik az egész. Eddig viszont mindig kötelességtudóan elvonszoltam magam dolgozóba, nem is szűnt meg még aznap sose a szédelgés. Most bezzeg igen, bár nyugtával dicsérjük a tavaszt. Ma mindenesetre igen fickósan (és korán) kezdtem a napot: kipucoltam a komplett hűtőt, odaraktam kelni egy sajtos-metélőhagymás fonott kenyeret, most meg ellejtek a piacra, mert szerdánként is van olyan, én meg zöld és hersegő dolgokra vágyom.
Egész télen szent borzalommal néztem a bokazoknis ifjakat, mert engem még úgy szocializáltak, hogy a lábától fázik fel leghamarabb az ember. Na hát most már én is megreckírozom, hurrá.
5/194 – Sakál
A madárkák már olyan szép hangosan üvöltenek hajnalban, mintha egy csorda dallamos sakál költözött volna be a kertbe. Én is ilyen szép dallamosan üvöltök a tavasztól, de nincs mese, ma is vár a bánya. Ehhez viszont a lehető legkényelmesebb holmijaimban óhajtok elvonulni Esztergomba, különös tekintettel a cipőre. Macskaköveken át visz az én utam, bébi. Mindemellett persze a hallgatók ébrentartásáról is gondoskodni kell, ha esetleg nem lenne elég édes bülbül szavaimnak sokasága, szóval nesztek cukorkarózsaszín.
Ma ismét itt van Atilláné kiredvázni öszves termeinket (kivéve a Bűnök Barlangját, ami ilyenkor macskakennel, máskor meg simán csak bolondokháza), és egyre közelibbnek tűnik a pillanat, amikor egyszer majd összevonja a szemöldökét, mint Rózsa Sándor, és aszongya, khm. Az akadémiai doktori védés, a könyvbemutató előkészületei meg általában a tavasz csúful betett ennek a kuplerájnak, úgyhogy előbb-utóbb a szőnyeg szélére leszünk állítva, ahol majd elénekelhetjük duettben Zámbó Jimmy méltán népszerű slágerét, ami úgy kezdődik, hogy “Egyszer megjavulok én”. Na attól aztán tényleg holtan esnek le odakint a fáról a pitypalattyok.
Asszem ez a kabát repülni fog, másfél év alatt kétszer volt rajtam. Az kevés. A szoknyának sem jósolok nagy jövőt, ebben a formájában legalábbis nem.
Intermezzó – A fotózhatatlan forgószél
Amikor eldöntöttem, hogy Giggüt a továbbiakban átnevezem Perpétuára.
5/193 – Dzsúszok
Újabb szorgos munkahét, sálálá. Ha a hallgatók nem kérdeztek volna rá arra, nem hozhatnánk-e előre az órát, mert az egyik korábbi tárgyuk mai felvonása elmarad, és elég kellemetlen egy többórás lyukat átlébecolni, egyetlen módon tudtam volna megoldani a mai nap logisztikáját: úgy vonulni be Budapestre és fel a Hűvösvölgybe, majd vissza, hogy mindeközben a vállamon fityeg és illatozik két kilónyi pöszörőzöttmacska-eledel. Ezzel az új konstrukcióval viszont még addig visszaérek kies falunkba, amíg az állatpapi-bolt nyitva van.
Mellesleg még mindig levelekkel meg időpontokkal meg szervezéssel bűvészkedem, plusz a szakdolgozóimmal, és még olyan dolgokkal is, amelyek a közepesen röhejes kategóriába tartoznak. Például éppen az imént küldtem el az óvodavezetőknek a csokis zabpehelykeksz receptjét. És közben kerülget a tavaszi bedilizés, és forrnak a kreatív dzsúszok és az összes többi. Szerdától hétfőig szabad leszek, és nem várok semmi jót ettől az időszaktól.
Jajistenem, ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörű, miként ezt Hrabal mondá.
Őtözködős bloggeri vizekre evezve: ennek a szoknyának a mai az utolsó esélye. Ha most is úgy érzem, hogy meh, akkor repül. Ha nem repül, akkor meg durván átalakítódik. Velem lehet tárgyalni. De túszokat nem ejtek, muhaha.
5/192 – Csend
Minekutána ez a hét mindenféle szociális eseményekkel volt dugig, mára maradt egy csomó idióta papírmunka meg szervezés meg levelek meg másizé. Mit ne mondjak, semmi kedvem hozzá, de valamikor ezeket is meg kell csinálni.
Tegnap délután Zebegény fölött volt a családi ebéd a Natura Hillben (nyilván ezt sem azért linkelem be, mert fizetnek érte), húsz fokos lejtőkön és girbegurba földutakon döngettünk fel a domb tetejére. Odafent nem volt semmi, csak ez meg persze a kilátás. Duna, dombok, napfény, csend, döbbenetes csend. Körülöttünk minden szépia volt még, nem zöld, de már ott állt ugrásra készen és vicsorogva a természet, gyerünk, nem érünk rá, hosszú volt a tél. Miközben a család vidáman ordítozott odabent, én kimentem cigizni egyet a ház elé, és akkor elrepült előttem két varjú, alig egy méter magasságban, a kopárszürke levendulamező felől suhantak fel a dombra, aztán be a ház mögé, fekete krepp-papírból kivágott néma madarak láthatatlan damilszálakon, két felvonás között a díszletfüggöny előtt átlebbbentett marionettfigurák. Akkora csend volt, hogy a szárnysuhogásukat is hallani lehetett.
Papírmunka, levelek, szervezés. Még telefonálnom is kell, pedig az az én kriptonitom.
