A lakásunk bútorzatának és textilzetének összetétele nagyjából a következő listával írható le: 1. IKEA, 2. uraságoktól levetett holmik, 3. dolgok, amiket én csináltam, 4. némi ántik, 5. dzsuva. A móka kedvéért persze olyan elemek is vannak benne, amelyek a lista több pontja alá is besorolhatók, pl, ez a szerencsétlen itt:
Ez eredetileg ikeás kanapé volt (asszem), de már jóformán ántiknak számít, hahaha. Anyósoméknál szolgálta ki az ideje kezdetét, de ők már úgy nagyjából hat évvel ezelőtt kidobásra ítélték, mert csúnyán hámlani kezdett rajta az elvénült műbőr. Apósom, aki végtelenül alapos ezekben a dolgokban, gondosan utánajárt, mennyiért kárpitoznák újra, aztán azt jelentette a piackutatás eredményeként, hogy jobban járnak, ha vesznek egy újat. Ők vettek egy újat, én meg azt mondtam a Repülő Kutatónak, hogy tee, ez pont jó lesz hozzánk. A Repülő Kutató kissé tamáskodott, hogy hová tesszük, nem biztos ám, hogy elfér, de én azt mondtam, bízd rám, jóleszaz.
Hát annyira jó lett, hogy a pasas azóta is ezen a kanapén tölti az ideje nagyját, a macskák dettó, Poci körmöt is élezett rajta öt éven át, és így jutottunk abba az állapotba, hogy a kanapé már ikeás is volt, ántik is, uraságoktól levetett holmi is, a dzsuváról nem is beszélve, mert a hat év alatt, mint látható, csak hámlott és hámlott, ami átlagban két hetente egy kis maréknyi fekete möszmőt termelt a lakásunknak, ahol már enélkül is túl sok a dzsuva, hát kösz. Én nyilván tettem rá néhány kétségbeesett kísérletet, hogy a kanapét a civilizált világ részévé tegyem, amihez Grisifisenka Patyomkin generális eljárását hívtam segítségül. Ha minden oroszok cárnéjának imponált az ilyesmi, a félévente két látogatónknak is jó lesz. Úgyhogy ilyesmikkel próbáltam álcázni az általános rémségeket, ni:
Egy pfenomén vagyok, nem vitás.
A helyzet viszont lassan már tarthatatlan volt, no, én pedig egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy kidobjam a dögöt. A szerkezete még teljesen oké, azonkívül rettenetesen megszoktuk, és amikor azt mondtam a Repülő Kutatónak, hogy jóleszaz, még nem is sejtettem, mennyire. Épp olyan magas meg széles, amilyen ott arra a helyre passzol, nem is tudom már elképzelni, hogyan festett nélküle a nappali, azt meg pláne nem tudom elképzelni, hogyan festene nélküle. Állandó használatban is van, folyton ott lógnak rajta az öszves két- és négylábú családtagjaim. Még akkor is vad lelkesedés fogadta, amikor leszedtem róla a patyomkini díszletet,
kinyitva pedig egészen böcsületes fekvőfelülete van esetleges ittalvó vendégek számára. Á, nem lehet ezt kidobni.
Egyetlen út volt: varrni rá egy új huzatot. Ami persze nem volt egyszerű feladat, ha az lett volna, már régen megcsinálom. És mintegy törvényszerűen akkor akadt rá időm meg lehetőségem, amikor hirtelen én lettem Félkezű Jack, a kalóz. Úgyhogy az első napot, amikor elkezdtem vele foglalkozni (csütörtök), A Tervezés Napjának nyilvánítottam, és ilyesmiket csináltam, ni:
Egyrészt mindent jól meg kell organyizálni ahhoz, hogy bármi is működni tudjon a továbbiakban, másrészt meg fel kellett mérnem a szükséges anyag mennyiségét. Jobb helyeken ilyenkor persze a népek elmennek egy méteráru-boltba, de ez nem egy olyan hely, a Bűnök Barlangjában minden, de tényleg minden akad, én meg ráadásul falun vagyok eltemetve, és sóher is vagyok. Úgyhogy kupacba hordtam a felhasználható szöveteket, és végignéztem a készleten. Háromféle anyagot találtam alkalmasnak, de persze egyikből sem volt elegendő ahhoz, hogy a teljes kanapét bevonjam vele, úgyhogy kombinálnom kellett őket. A csíkosból talán még kijött volna nagy nehezen, de amikor arra gondoltam, mennyit kéne szopni azzal, hogy a támlán megfelelő irányba fussanak a csíkok, és minél kevésbé gány legyen a végeredmény, lemondtam róla. Valamikor menet közben arra is rájöttem, hogy a hátülső oldalára, úgyszintén a kevesebb szopás érdekében, muszáj lesz a harmadikat, egy kordbársonyt használnom, ez meg további újratervezéseket igényelt. Úgyhogy ezzel múlattam a csütörtököt, ehhez legalább nem kellett olló meg varrógép meg minden olyan izé, amihez hundertprocent használnom kellene a kezemet. Az pénteken kezdődött el Az Előkészítés Napjával, amikor is nekiláttam kivágni és körbeszegni az összes izét, ami a fenti ábrán látható.
Jóó nagy ráhagyásokkal, mert kivágni valamiből még mindig könnyebb, mint beletoldani.
Úgyszintén a péntek volt az, amikor elmentünk a szokásos heti nagybevásárlásra, és én bementem a Lidli melletti kisgép-boltba és kölcsönzőbe megérdeklődni, hogy amiről ők azt állítják az intenetekbe, hogy kölcsönözhető tűzőgép, az vajon mit tud. Mint kiderült, az ipari bulikhoz való. Mit ne mondjak, elképzeltem magam a Halálos fegyver nemtomhányadik részében, ahol szögbelövőkkel meg egyebekkel verekednek egy építkezésen (rég láttam, no, tán igaz se volt), de hát ez nem volt igazán perspektivikus, úgyhogy megkérdeztem, van-e olyan tűzőgépük, amit munkavédelmi sisak nélkül is lehet használni. Volt.
Ismerkedjetek meg Bélával*.
Béla persze csak vasárnap került elő, a szombat ugyanis A Varrás És Káromkodás Napja volt, amikor például olyan dolgokkal szórakáztam, hogy az ülőfelületet képező anyagdarabokat béleljem alá, mert arra ott tényleg ráfért egy kis plusz törődés. Poci persze úgy gondolta, hogy rá is.
Ami a padlón látható a macska alatt, na az a bélés. Kiszuperált lepedő a Repülő Kutató nagymamájának kiszuperált pokrócával, amit amúgy Celofán használt egy időben. Ebbe a kanapéba bele van építve a történelem, hejh.
A bélést persze kellő alapossággal össze kellett állítani, steppelés meg egyéb anyámkínja, úgyhogy természetesen igen sokat káromkodtam.
És persze folyvást meg kellett küzdeni a szőrös hátramozdítóval.
A vasárnapot fedje a feledés kegyes fátyla, az lett ugyanis Az Összeállítás és Aprófa-Pisilés Napja, melynek keretein belül én egy teljesen korrekt tízórás munkanapot hoztam össze Erikkel meg Bélával, és kisebb dolgom is nagyobb volt annál, mint hogy fotózzak is közben. Egy adott pillanatban a kanapé három részre bontva állt tótágast az elképzelhető legnagyobb dzsuva közepén, én a padlón ültem fekete möszmővel lepve, egyik kezemben Béla, a másikban egy mérőszalag, és amikor a Repülő Kutató elment mellettem, tüntetőleg elfordította a fejét, mert annyit mondtam már neki korábban, hogy “ne nézzél, ne nézzél”.
A végeredmény viszont ez lett, ni:
Az tény, hogy rohadt sok melót feccöltem bele, és nyilván sokkal szebben meg tudta volna csinálni egy szakember, de ha azt is belekalkuláljuk, hogy újabb dologról bizonyítottam be magamnak, én igenis meg tudom csinálni, ráadásul összesen 5620 HUF befektetéssel (=Béla meg egy csomag tűzőkapocs), hát igen elégedett vagyok. Gyorsan lőttem is róla az előbb néhány további képet, még mielőtt családtagjaim nekilátnak tönkretenni a szép új kanapéjukat, de persze épp akkor merült le a fotómasina, mert mikor máskor.
Mondanám, hogy ilyet soha többé, de a lakásban még van két további olyan dögölészőfelület is, akikre ráfér egy alapos felújítás, és nekem van egy Bélám, akihez megmaradt még vagy nyolcszáz tűzkapocs. Nyamnyam.
* Béla onnan kapta a nevét, hogy mikor már vasárnap meló közben lezuhantam egy kávéval a Repülő Kutató mellé, és azt rebegtem elhalóan, hogy “Gondolkodjunk, Béláim”, ő megérdeklődte, hogy Bélának hívom a tűzőgépet? Mire én, he? Mire ő, hogy ha már van Erik, akkor miért ne lehetne Béla is? Mire én, hogy hm, nem is rossz név egy tűzőgépnek a Béla.
Minden nap más - mindennap más 