A délutánom nagyrészt megették a cecelegyek, de aludni jó és hasznos, a lakás úgysem szalad tovább, a fények meg így is fényesek.
ajándék kategória bejegyzései
Adventi dekkolás 2021/13 – Záróra felé
Megvolt az e félévi utolsó levelezős dzsemborim is, hurrá.
A jövő héten persze nappalis órám még van dosztig, aztán 20-21 vizsgáztatok orrba-szájba, de akkor is, a hétvégi tanítás februárig szünetel, juhé.
Adventi dekkolás 2021/12 – Fél kiló szénhidrát
Ezt a csinos kis ötven dekás dobozt még Prágából hozta nekem a Repülő Kutató, és eredetileg azt terveztem, hogy a szorgalmi időszak végén fogom felbontani, de attól tartok, még ma beletemetem az arcomat.
Valószínűleg röfögni is fogok hozzá, ebben még nem vagyok biztos.
9/99 – Egy híján száz. Vagy ezer.
Ez most itt egy szabadnap, pokrócka alatt, egy csinosan rendbetett szobában, az ablakpárkányon illatmécses, és mindjárt főzök magamnak egy kis fahéjas-almás teát is. Nyamnyam.
A párnákra ideje volna legyártani a huzatot, és az emeleti folyosót sem ártana csinosan rendbetenni, de ne legyünk telhetetlenek.
Adventi dekkolás 2021/9 – Kettő az egyben
(Ez itt voltaképpen még a tegnapi bejegyzés, de nem baj, behozzuk a lemaradást.)
Ez volt a tegnapi fuvar tartalma:
Az én számításaim és tesztdarabjaim szerint kézzel negyven perc alatt kész lett volna, de mivel nem voltam ott instrukciókat osztani, és csak a fázisfotókra támaszkodhattak, másfél óra után még nem voltak készen. Au.
Igaz, állítólag elég nagy élvezettel csinálták. És, hogy további vigasztalókat mormoljak magamnak, kettő-az-egyben projekt volt: manó és rejtvény, tuinvan.
Adventi dekkolás 2021/4 – December
Én ugyan semmire nem értem rá máma munkázóbeli feladataimon túl, de a zuniverzum és Esztergom kisegített, dekkoltak helyettem is, mégpedig egy igen látványos alkonyattal.
Adventi dekkolás 2021/3 – Téli alma
Azt hiszem, az idei dekkolásban több alkalommal is fel fognak tűnni kozmetikumok, mert most ehhez a nyavalyás világhoz különösen igénylek mindent, ami illatos és jóleső.
Ezeket a Repülő Kutató hozta nekem Prágából, nagyon nyamnyam.
Már előre gyúrok arra, hogy csütörtökön majd ha hazajöttem, teleeresztem a kádat, aztán ott habuckálok benne, mint almában a kukuc.
Adventi dekkolás 2021/1 – Koszorú
Bizony mondom én néktek, abban a házban, azhol bőségben vagyon flúg és ficni, előbb-utóbb adventi koszorú is lészen.
9/83 – Alapállapot
Méla kis novemberi hétfő reggel, a macskák csendben maszognak, én is csendben maszogok, a kert egyre csupaszabb, de a sarkantyúkák továbbra sem bírnak magukkal.
Alapállapotom az “úgy akarom, ahogy lesz”, és a jelen helyzetben nemigen tudok elképzelni jobb alapállapotot.
9/76 – Szimbóleum
Ma valamiért tök nyomott vagyok, ezt pedig csokival és szundikával próbálom kúrálni, szóval ez itt most csak egy “nyugi, még megvagyok” poszt.
Tegnap este amúgy sikerült egyetlen szimbóleikus fotóba sűrítve megragadnom a 2020-as évek lényegét:
Igen, az ott egy maszk, varrás közben, ahajt rajta hátul pedig egy épp ki tudja honnan előlődörgő poloska.
9/75 – Megy, zsálya, levendula
A sarkantyúka még mindig nem hagyja magát,
meg valójában mi sem. A RK elment Covid-tesztet csináltatni, hogy kedden visszatérhessen a nevéhez, vagyishát ő lehessen A Kutató, Aki Végre Megint Repül. Én, belátván, hogy az idei őszt-telet valószínűleg tényleg cikcakkruhában fogom lenyomni (házon kívül) meg nyafogóruhában (házon belül), poláranyagokat szedegetek elő ábrándosan, hogy rittyentsek belőlük néhány új darabot az eddigiek mellé. A macskák pedig, mondanom se kell, éppen alszanak.
Annyit mondogatják, hogy ha a zélet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét, hát az lesz. Valószínűleg zsályás-levendulás, mert abból van néhány palacknyi a pincében. És ha nagyon csuhaj kedvet akarok magamnak, meggysör is van…
Eská 9/7 – Abrosz, levelekkel
Ezek a bejegyzések egyre inkább a csokievésre hasonlítanak, vö. hetekig egy kocka sem, aztán egybül egy teljes tábla. Ez van, no, ma hajnalban előbb a medencém szólt, hogy ébresztő, aztán a büdös kis mókusnyuszik kezdtek aktivizálódni, úgyhogy akár blogolhatnék is, ha már úgyis itt vagyok. Hajrá.
Van nekem egy olyan szokásom, hogy nem csak magamnak, hanem a lakásnak is turkálok ezt-azt: általában ágyneműt, de ha úgy adódik, asztalneműt is. A múltkor például ezeket turkáltam ki a lakásnak néhány fityingért:
Ha jól emlékszem, az abrosz ötszáz pénzbe fájt, a szalvéták ötven-ötvenbe. Len-pamut keverék holmikért ennek a sokszorosát kéne kipengetni rendes boltban, ahová amúgy sem járok, úgyhogy azt is teljesen elfogadhatónak ítéltem, hogy az abroszon van néhány kimoshatatlan folt, a szélén pedig kibomlott a varrás. Hé, én ezeket úgyis meg fogom kisbencézni, gyertek szépen a mamához.
A szalvétákat a tavaszi asztalomon képzeltem el, de az abroszt most ősszel óhajtottam használni, úgyhogy most ezt mutatom be, a szalvétáknak búcsút mondunk egy időre.
Első lépésként a téglalap formából négyzeteset nyiszáltam, mert a kerek asztalra tök idétlen téglalap alakú abroszokat pakolni, a négyzet szélét pedig gondosan visszahajtottam, és elszegtem. Ezt nem fotóztam be nektek, mert ebben nincs semmi extra. Az extrák ezután következtek:
Mindez a “Patchwork, meleg színek” feliratú dobozomból jött ki, mert nekem köztudomásúlag annyi dobozom van, mint a ragya. Kiválogattam belőlük háromféle sárgát, hasonló vastagságú pamutanyagból, aztán uccuneki.
A cél az volt, hogy a kimoshatatlan foltokat meg más apró folytonossági hibákat rátétekkel takarjam el, úgyhogy nekiláttam előállítani a szajrét:
Három levélforma sablon csak úgy szabad kézzel megrajzolva, na meg egy kis ragasztófátyol, a végén pedig ott állunk két tucatnyi levélkével.
És akkor jöhet Erik.
Ezen a ponton elkapott a lendület, és amíg kész nem lett az egész, eszembe se jutott fotózni. Végül persze több levél került rá, mint amennyi folt volt az abroszon, de hát tényleg elkapott a lendület, na.
Megfelelő mértékben büszke is vagyok magamra, nem tagadom.
Következő feladatunk (mármint nekem és Eriknek) a téglalapból-négyzet folyamat során leesett abroszszélek reciklálása lesz,
én például egy kenyeres zsákocskát látok már elég határozottan magam előtt, de erről még megkérdezem Eriket is.
9/70 – Posvány
Ilyen volt az éjszakám, ja. A reggelem még inkább, kétszer benyomott szundival, közben meg a Maci nevű terroristával, aki folyamatos halk vinnyogással próbált rávenni arra, hogy guruljak ki az ágyból, aztán adjak enni. Leverte az órám, leverte a pendrájvom, az orromba szuszogott, meg minden, amit csak egy macska képes. Egy ponton kétségbeesésemben rácsaptam a hájas valagára, amikor is rögtön kiderült, hogy ez a macska nincs megfélemlítve, mert ugrott egyet meglepetésében, majd folytatta ott és úgy, mint eddig. Grr.
A karom fáj (bár nem nagyon), viszont marha álmos vagyok, és némiképp nyamvadt. De hát tanítani necesse est, szintén grr.
Ismerkedjetek meg az új táskámmal, azkit pénteken vettem, miután elment az orrom előtt a hazafelé busz, és volt egy teljes órám, amit el kellett valahogyan töltenem Strigoniumban.
9/67 – Vihog
Kezdjük azzal, mi volt a helyzet állása 9:40-kor.
Szerintem ez haladás. A helyzet állása 3:40-kor ugyanis ez volt,
a velociraptorok pedig nyilván ezúttal is résen:
Némi hisztérikus röhögés kíséretében informállak, hogy sok év után ismét Diwali-ünnepet tartok, a férjemet elűztem erre az időre Esztergomba (nem kell annyira sajnálni, befizetem őtet szállodába), a vendégekről lövésem sincs, ki és mikor érkezik meg, és közben mikor éppen hányan lesznek itt, de elkérem anyósom CrockPotját is a sajátom mellé, hogy melegen tartsam a curryket, amiket csak még ezután fogok megfőzni, mielőtt, miután és közben kitakarítom a lakást, áthúzom az ágyneműket, megvarrom egy gatya belső varrását, és általánosságban véve próbálok nem keresztülbucskázni a fejemen.
Én erről ugyan már tegnapelőtt azt mondtam, hogy úgy akarom, ahogy lesz, de azért folyton felvihogok, még ha nem is úgy festettem egy órával ezelőtt, mint aki nagyon röhögne.
Pedig dehogyisnem.
9/58 – Leó
Mármint “villany leó”. Ma áramszünet lesz kies falunk minket is magába foglaló részében, ami persze azért pikáns, mert minden tevékenység, amivel foglalkozni óhajték, áramot igényel.
Legalább a hajam megmostam, és titeket sem hagylak kontent nélkül: így nézett ki tegnapelőtt a napfelkelte. Ma nem látni, mert akkora rohadt nagy köd van, hogy még az út túloldala sem látszik.
Annak az útnak a túloldala, ott a szobrok mögött, nü.
Intermezzó – Őszölés 3. – Stószfürdő
Egy kép több mond száz szónál – haha, egy nagy szart. Itt van nektek tizenhárom fotó, de az egész semmit nem mond el arról, hogyan éreztem magam akkor, amikor elmentünk (pontosítsak: felmentünk) Halálfaszapuszta-Külsőre (oppardon, -Felsőre), amit úgy hívnak, hogy Stószfürdő, vagyis hát Kúpele Štós. Van a wiki-lapból magyar változat is, és Stószfürdőnek van egy ilyen barátságos honlapja, úgy néz ki, mint egy szórólap valami Őszi Hacacáréra, de. De.
Feleim, én utoljára az Otto Wagner Spitálban éreztem ennyire posványul magam. Hétágra sütött a nap, mi ott lődörögtünk egy manikűrollóval ápolt arborétumban, nagyjából sehol senki, csak régi-új és új-régi épületek, szökőkutak meg szobrok meg pár baljós kis romvilla a növényzetben, japán juharfák, plusz egy félelmetesen üres art deco templom. A Repülő Kutató talált magának egy térképet (ezeket mindig megtalálja, komplett gyűjteményem van “A Repülő Kutató térképet néz” kategóriában), és ezek után lelkesen mondta, hogy “Figyi, itt légúti betegségeket kezelnek”, mire én, hogy “Naná, hogy légúti betegségeket! Most tűnjünk innen, mielőtt elkapnak, és itt tartanak hét évre!!!” És ezen a ponton valahonnan a semmiből a fejünk fölött megbúvó épületek egyikéből zongoraszó hallatszott ki, én meg egyre gyorsabban mentem kifelé Stószfürdőből, mielőtt tényleg ott fognak, mint Hans Castorpot.
Annyira össze voltam rázva, hogy mikor beültem Emesébe, gyorsan lőttem egy fotót a sapkámról meg a sálamról, amik éppen az ölemben ültek, mert az embernek abba kell kapaszkodnia, ami van, nem a fantáziájába, pláne hogy (sejthetitek) az enyémről igencsak megvan a véleményem.
Intermezzó – Őszölés 2.
Hiszitek vagy sem, de most jártam életemben először a kassai főtéren.
Intermezzó – Őszölés 1.
Annyit fotóztam az elmúlt napokban, hogy csak hú meg ha. Az a gyanúm, nem ússzátok meg három fullgalériás bejegyzésen alul…
