Ezúttal kicsámborogtunk egy kicsit a városba is.
mák bejegyzései
10/109 – Hunyorít
Messziről és hunyorítva elég produktívnak tűnik ez a hét is, bár én úgy érzem, az öszves vizsgáztatással és rendrakással és sütifőzivel meg varrással együtt úgy ellazsáltam, mint a patyolat. Hja, mit tesz az, amikor nincs benne a hetirendben három-négy öt napon az Esztergomba meg vissza buszozás, az embernek hirtelen lesz egy csomó plusz ideje. Galéria!
Az utolsó képen látható izében, ami békalencse-perspektívából szemlélt fenyőerdő akart volna lenni, még nem vagyok egészen biztos, de előttem a jövő, hogy kikísérletezzem, hogyan működne. Egyelőre feltettem egy kartonlapon a polc tetejére. Egy kis szerencsével nem is rántom a nyakamba valamelyik sürgiforgi során.
10/108 – Fű
Mondhatnám, hogy ma is csak azt nézem, amint nő a fű, de azt megcsinálják helyettem mások.
Én eközben két vagy három kézműves tevékenységgel zsonglőrködöm egyszerre, de hát mit tehetnék, ez esik jól ma, no.
Adventi dekkolás 2022/21 – Hajnali műszak
Engem tényleg egészen kicsi dolgok boldoggá tudnak tenni.
Ha elég szorgalmas vagyok, még ma be is fejezem, de alapvetően nem érzem a kényszert, hogy annyira szorgalmas legyek…
10/107 – Rágalom
Így néz ki egy tervezőnap. Lehet, hogy nektek úgy tűnik, hogy ez egy lustanap, de az csak rágalom. Egyáltalán nem fogok szundikálni egyet, lássuk csak, úgy húsz percen belül. Nemnemnemnem.
Jelzem, tegnap nem csak megírattam a dolgozatokat, de ki is javítottam mindet, és a jegyeket is beírtam. Csak mielőtt további rágalmazó gondolataitok lennének.
Adventi dekkolás 2022/20 – Bögrék!
Minekutána tegnap elmentem Szilágyiékhoz, ugye nem gondoltátok, hogy úgy jövök haza, magunknak nem hozok semmit. Tessék, tekintsétek meg a téli bögréinket.
Szorgoscica meg lustacica,
fazék meg hóember,
és persze a karácsonyfa. Fák.
Lehet tippelni, melyik a Repülő Kutatóé, és melyik az enyém.
10/106 – Rendel
Szép összevissza nap ez a mai, két onlány vizsga között ki a házból, eltotyogni valamiért, amit anutámnak rendeltem, mindeközben pedig kenyérsütés zajlott, amit a vizsgadrukk miatt elbaltáztam folyamatice, mert úgy és akkor dagasztottam ki, hogy kelesztés közben be kellett vágnom a hűtőbe. Attól még persze megesszük, ez így szokott történni.
Poci viszont nagyon örült nekem, amikor visszajöttem.
Adventi dekkolás 2022/19 – Bújj-bújj
A gyivákjaim ma írnak onlány vizsgákat nálam, és én ugyan mindent megtettem annak érdekében, hogy jól süljön el a dolog, háromszor átnéztem a kérdéseket, ellenőriztem, teszteltem, lefuttattam – de azért izgulok annyira amiatt, nem csesződik-e el valami, hogy kiborítottam egy szatyor polárficnit.
Mmmm, kicsit jobb.
10/105 – Zsizsik
Szombaton voltam utoljára tanítani, és most még csak szerda van, de már mozog bennem a zsizsik, hogy fussunk neki, verjük szét, rakjuk össze, gyószangyószan. Ilyenkor nagyon határozottan magamra kell szólnom, hogy “Ül! Nyugszik!”, de lehet, hogy még az se fog hatni.
Adventi dekkolás 2022/18 – Fosztó
Azon a reggelen Holle anyó felült az ágyában, kirázta a párnacihát, aztán nekilátott poliésztert fosztani.
Hogy a klasszikus viccet idézzem: ez a mese is hogy megváltozott!
10/104 – A season for joy, a season for sorrow
Évekig ríttam, hogy a tancsitancsi meg a vizsgáztatás miatt sosincs időm rendesen rákészülni az adventre meg a karácsonyra – nos, ez megint az az eset, amikor akartad, akartad, jól megkaptad. Tegnap bekörmöltem a neptunba az összes aláírást és gyakorlati jegyet, ellenőriztem és élesítettem az online vizsgákhoz a dolgozatokat, most meg itt állok tanácstalanul-izgatottan-szomorúan-reménykedve. Szó se róla, nagyon tanulságos és érdekes experimentum ez is, de olyan plusz energiát igényel, amire nem volt szükség, amikor nem volt lehetőség arra a lelazulásra, ami óhatatlanul magával hozza a terveken túl a tépelődnivalókat is. Amikor egy normális félév normális végével küzdök, olyan automatizmusok működtetnek, amelyeket már jól ismerek. Mint egy elnyűtt, jó meleg kabát. Mindig azért morogsz, hogy szúr a gallérján a szövet, és túl hosszú az ujja, de már megtanultad, hogyan tekerd nyakad köré a sálad, és hogyan lendítsd a kezed, hogy ne zavarjon a túl hosszú kabátujj. Aztán egyszer csak ott találod magad egy új kabátban, ami máshogy kényelmetlen és másutt meleg, a kezedben pedig még nincs benne a mozdulat, amivel magad köré kanyaríthatod.
Ma dél után elaludtam a futonomon, mellettem egy kosárnyi horgolnivaló, az ablakpárkányon illatmécses, álmomban pedig Mama házában jártam, csomagolnom kellett, mert épp be akartak költözni az új lakók, akik csak ügyvéd jelenlétében voltak hajlandóak kommunikálni velem, belsőépítészekkel méregették a szobákat, oh, a padlásra épp jó lesz egy játékszoba Villőnek és Menyhértnek, én meg közben könyveket raktam kupacba, a hálószoba ablaka alatti diófát méregettem, vajon hogyan lehetne kiásni és azt is elvinni, közben pedig késéles tisztán láttam, hogy nem tudok elvinni mindent, mert a minden nem elvihető, de azért csak pakoltam ott kétségbeesetten, mint Bogdán az üres boltban.
A season for joy, a season for sorrow, ettől is több leszek a végére, de azért nehéz, nagyon nehéz.
Adventi dekkolás 2022/17 – Luca szöme
Luca-napi kenyerünk. Meglepetésemre ezúttal nem volt velük semmi nagyobb gikszer, pedig azelőtt is gondosan lefotóztam őket, mielőtt bekerültek volna a sütőbe, ott bent ugyanis ordenáré nagy disznóságokat szoktak csinálni. Ezúttal viszont világ csudájára nem tették.
Az új (legújabb, mármint) fényképezőgépemen felfedeztem egy olyan opciót, hogy a csendéletekből artisztikusan behomályozott fotókat csinál, mintha minden egy babaházikóban lenne, és ehhez nekem csak egy gombot kell megnyomnom. Ha nem vagytok vele elégedettek, most szóljatok, mert ez most egy új játék, és az ilyesmit általában addig szoktam játszani, amíg rám nem szólnak.
Adventi dekkolás 2022/16 – Szöszmöte
Minden bizonnyal ennél adventebbet meg dekkolásabbat is el tudtok képzelni, de nekem most épp így jó.
Eská 10/10 – Mint sót az ételben
Sok kicsi sokra megy, aszongyák, úgyhogy most gyorsan beblogolom azt a kicsit, amit már hetek óta meg kellett volna csinálnom, de csak ma adódott rá idő.
Én kéremszépen eltörtem a sótartót, ami eleve egy úgynevezett kemping-sótartó volt, valószínűleg még a nyolcvanas-kilencvenes évekből, szép ronda műanyag, a fedele már régen elveszett valahol. Azóta az ablakpárkányon spájzolt sózacskóval bűvészkedem, de ez tarthatatlan volt, mert azért mégiscsak legyünk igényesek legalább annyira, mint egy négytagú család, akik Lada Szamarával utaznak Burgaszba, a csomagtartóban két tucat sertésmájkonzervvel meg fél kiló vegetával, biztos, ami biztos. Szerencsére kifogyott a RK himalájaisó-tartója (igen, így helyes), és az egész környezetemben ez hasonlított leginkább a döglött sótartóra, épp csak ez még ép volt.
Hát akkor uccuneki.
Oh, yeah. Megint a civilizáció részének érzem magam.
Most már csak sót betölt, fedelet visszapofozza a helyére, főz.
10/103 – Körülmény
Mit mondhatnék, lelkecskéim, innentől csak akkor láttok teljes méretben, ha a1) eljutok fodrászhoz, a2) varrok magamnak valami új házificergő öltözéket, b) elhagyom a körletet, és sapkát teszek a fejemre. Ennélfogva máma nem tudok mást nyújtani, mint a kopott tornacipőmet, a lehordott nyafogóruhámat meg a mai terveimet. Ez utóbbiakhoz az alapanyagok és a hátráltató körülmény is a képen látható, de én optimista vagyok, az efféle körülményeknek ugyanis van lába, négy, és előbb-utóbb távozni fognak azokon a lábakon.
10/102 – Ül! Nyugszik!
Vasárnap van. Amikor három óra tízkor felriadtam, egy pillanatig ugyan nem tudtam eldönteni, milyen nap van éppen, meg hogy hova kell futnom, mikor és miért, de aztán rájöttem, hogy ma van a galéria napja, és nem kell futnom sehová.
Hiába minden erőfeszítés, új szőnyeg meg új turkálós ágynemű, puha cicák meg pofás naplementék, ráadásnak pedig fél kiló praliné is, kicsit fakócskának érzem ezt a galériát. Végül is, én is elég méla meg nyugtalan vagyok éppen, mert hiába nyafogtam végig az elmúlt heteket, pontosan tudom, mennyire fog hiányozni nemsokára a tanítás, márpedig a jövő félév első óráit március 8-án kell megtartanom, és az még ujuj módon messze van. Nem mintha nem tudnám elfoglalni magam, nekem valahogy sose jön össze, hogy unatkozzam, de hát engem azért tartanak, hogy pofázzak, és most ki kell találnom valamit nempofázás esetére, hogy ne csak tengjek a világba bele.
Adventi dekkolás 2022/14 – Gudbáj
Ma én voltam az utolsó tanár, aki elhagyta ennek a félévnek a során az épületet. Március elejéig vissza se megyek. Addig is itt egy keddi kép, a mai ugyanis szürke takonnyal volt bevonva. Ezt látom én az irodám ablakából.
10/101 – Záróra
A félév utolsó tancsinapját fél ötös felkuvikolással ünnepeltem, majd miután a macskák kibugizták a kajájukat, és én visszaaludtam hat körül (megtehettem, ma csak 11-kor kell indulnom), olyan félévzáró hülyeálmaim voltak, hogy a fal adta a másikat. A jelenlegi és volt munkahelyem, az ELTE Pesti Barnabás utcai épülkete és egy pláza keverékében bolyongtam, mindegyikből a lehető legrosszabb elemek voltak benne, romos termek egy olyan épületben, ahol a jobb- és balszárny között az ötödiken nincs összeköttetés, ezért le kell kutyagolni a túlcsicsázott auláig, ahol úgy csúszik a műmárvány, mint a bagolyszar. Az órám első felét olyanoknak tartottam meg, akiknek nem kellett volna ott lennie, a második fele előtti szünet meg negyven percre nyúlt ki, mert eltévedtem, és (jaj, jaj, jaj) valójában abban reménykedtem, hogy a második felére nem is ér vissza senki, de neeem, annyian voltak, hogy verték le egymást. És nem működött a pendrájv. Mire találtam valakit, aki megoldotta a technikai problémát, bejött egy valamikori kollégám (istenbizony nem tudom, él-e még egyáltalán), aki átkérte a diákokat magához, mert jegyet kellett beírnia nekik, és én elengedtem őket, aztán megint eltévedtem, mire pedig visszakeveredtem valahogy a termemhez, a diákok eltűntek, cserébe mémeket tettek fel rólam kazalszám a netre. Oá, oá.
Ennél csak jobb lesz. Ugye? UGYE?
10/100 – Kerek
Kerek tízes, kerek százas, kerek világ, a zoknimon meg a kabátomon-sapkámon is kerekek, hát nem fasza ez, kéremszépen?
A magam naivitásában ugyan azt hittem, hogy ez a mai nap már épp eléggé gajrament (fél négy óta fent ketyegek, mosás, vasalás, kenyérsütés, anyámkínja, most pedig betotyogok kettő darab hallgatóért), de a világ azt mondta, höhö, fogd meg a söröm. Amikor felvettem volna a kis virágos bakancsomat, levált a talpa. De majdnem az egész.
Most azzal vigasztalom magam, hogy legalább nem odaki történt velem ez a csúfság a zuhogó esőben. Az még külön boldoggá tett volna.
Minden nap más - mindennap más 