Mondanám, hogy micsoda hét volt ez, te jó ég, de hát még nincs vége. Ma ugyan nem tanítok, de holnap megint hajnalban kezd dalolni Till Lindemann. (Akinek Rammstein az ébresztőhangja, az rögtön a megfelelő hangulatban kezdi a napot. Uáá, ide nekem egy csavarkulcsot meg egy dobszerkót meg egy acetilén hegesztőfáklyát, hadd gyújtom fel a világot, hogy aztán ugrálhassak a romjain. Na jó, nem mindig ennyire fickós az eredmény, de már tizenéve erre ébredek, és eddig bejött, legalábbis még sose késtem el elalvás miatt sehonnan.) Pusztán a móka kedvéért persze ma négykor már felébredtem, bajngg. Tegnap is négykor ébredtem, szóval némi gyanakvással figyelem magam, ez egy új trend kezdete-é. Minden ősz újabb kupac hülyeséggel és marhasággal indul, oszt miért ne lenne ez is valami olyan új elem a dilihalomban, ami ugyan senkinek se hiányzik, de ott van, és nem tudjuk elcipelni a szemetesig.

No de legalább a hajnalokat teljes pompájukban szemlélhetem fogmosás közben.

Most még. Pár hét múlva már heti többször is szurokban indulok és/vagy szurokban érek haza.

Ma, mint mondám, itthoncsücsü napom van, és ennek keretein belül tanulmányt kéne írnom, de nehehehem van kedvem. Attól az a tanulmány persze megíródik valahogyan, de egy kicsit elegem van éppen a szövegalapú ringlispílből, kösziszépen.