Van egy igen találó angol mondás, ami úgy hangzik, hogy “Life’s short, eat dessert first”, ami hozzávetőleg annyit tesz, hogy “Az élet rövid, indíts a desszerttel”. Hát itt éppen ez van máma, merthogy tegnap az óráim után bánatosan bebóklásztam egy turkálóba*, aztán kijöttem ezzel a ruhával ni. Azonmódulag kimostam-megszárítottam, és ma fel is vettem, mert a desszerttel nem várunk, slussz.

A fazonja ugyan erőst olyan, mintha éppen az istállóba tartanék, hogy leszidjam fiaimat, Jeremiah-t és Mordecai-t, amiért hagyták elbogározni a teheneket, pedig még senki sem lőtte ki a prérifarkast, majd visszamenjek a házba vajat köpülni, de ez most nem érdekel, finom vastag viszkózanyaga van, és kis madarak repülnek rajta összevissza.

Ruhát én sose a márkája miatt veszek meg, de ha megveszem, akkor már meg is nézem. Ez itt speciel egy Boden ruha, és ugyanezt a modellt valaki harmincöt fontért próbálta elsózni az eBay-en. (Azt hiszem, nem sikerült neki, de hát ne legyünk telhetetlenek.)

Úgyhogy ha már lúd, legyen döglött, felcipőztem magam az eddig sose hordott óceánkék sivatagi bakanccsal**, és bevetettem a katicákat is, akik már végtelen ideje várták, hogy újra a nyakmba kerüljenek. És most elmegyek macskakajáért.

* “Egy turkáló”, a frászt, a turkáló. A központból a Háda kivételével kidöglött az összes.

** Valamiért az idei évben meglepő gyakorisággal vetik rám magukat kék holmik, én meg nem ugrok félre.