Mától gyakszihét van, ami normális esetben azt jelenti, hogy ezen a héten a gyivákjaim teljesen önjáróak, és én nyugodtan malmozva várhatom, amíg visszajönnek a tanításba. Ezzel szemben az épp aktuális bolondokháza miatt egész héten ugrásra készen fogok állni, mikor jelenti be valamelyik, hogy a szopornyica miatt bezárták az óvodáját vagy őt vagy a családját vagy bárkit és bármit. Normális esetben egyébként valamikor október közepén-végén, az őszi szünet előtt lenne a gyakszihét, és szép lassan csepegtethettem volna nekik a tudást majdnem másfél hónapon keresztül, nem pedig hisztérikusan rohanok végig az anyagon, mint az elmúlt két hétben tettem.

Végeredmény? Még mindig le vagyok gyalulva, szerintem éveket vénültem az elmúlt hetek alatt, és tegnap még vacsora előtt elaludtam (a RK nem mert felébreszteni, mert ismer engem, hajaj, de mennyire). Most is folyton őröl az agyam erőgyűjtés helyett, mert nekem Aggódós a középső nevem, és ezt már nem növöm ki sose. Mindemellett mégiscsak kitakarítottam kicsinyt a Bűnök Barlangját, az általános hangulat javítása érdekében teleszórtam papagájsegg színű ágyneműkkel a futont,

és kilagoztam lábamnak körmeit, mert ugyan ebben az időszakban már nem fogja látni ezt senki, de nekem szükségem volt rá.

A nap meg gyönyörűen süt. Örüljünk ennek, amíg még lehet.