Mint ez valószínűleg csudálatos kinézetemből is látszik, itt még mindig tart a “ne, könyörgöm, ne, ne legyen szükség arra, hogy én élő emberekkel legyek együtt” állapota. Népeim persze mindeközben hazajöttek, és muszáj velük foglalkozni, ami különösen azért problémás, mert a horgászkirándulás alatt Filoméla meglehetősen összehaverkodott a Repülő Kutatóval, az utóbbinak viszont el kell vinnie szervizeltetni a kocsit, aztán valami munkatalálkozója is lesz, és a gyereknek így ma egész napra csak a mufurc nagynénje marad. A helyzetet súlyosbítandó (nem, nem könnyítendőt akartam írni) ma megérkezik a gyerek apja is, hogy hazavigye – azt ugyan nem tudjuk, hogyan és mikor, csak hogy valamikor megérkezik. Előtte még valami dolga van a székesfőfaluban, és a sógoromat nulla időérzékkel, valamint a felnőtt élet realitásai iránti kamaszos könnyelműséggel áldotta meg a sors, ergo tényleg nem tudjuk, mikor jön, mikor megy, azt meg pláne nem, nem fogom-e leordítani a haját, ha ábrándosan begaloppozik este hétkor.

Mindehhez Filoméla olyan dolgokkal szórakoztat, amiket nem tudok hová és mihez kötni. Tavalyhoz képest nem sokat változott a helyzet (sőt, valójában hároméves korához képest sem): a sztorik, amik kijönnek belőle, nem az itt-és-mosttal vannak kapcsolatban, hanem mindenféle rózsaszín gomolyfelhőkön át érkeznek a fikció világából, és leginkább levegőben szálldosó idézetekből állnak. A kufli-idézeteket még felismerem, Benedek Elekkel és Móra Ferenccel is tudok mit kezdeni, de a többi teljes homály. A horgászatról annyit tudtam meg, hogy “Volt egy kapásom!”, aztán azonnal elkezdett valami gyermekfilmről beszélni, amit nem tudom, hol, mikor és kivel látott, de semmit nem értettem belőle. Tavaly még megvolt az a könnyítés, hogy a Rózsaszín Párducról beszélt állandóan, és azt én ismerem, de most kábé úgy ülök itt, mint amikor Zemplényi papa az egyetemen az egyik héten hirtelen ötletből összecsapta az összehasonlító irodalom proszeminárium vagy mi az anyámkínja népét a doktoris hallgatóival, akikkel a provanszál költészet kevéssé ismert gyöngyszemeit elemezgették éppen, én meg úgy ültem ott, mint a kuka.

Ha véletlenül valamelyikőtök ismer egy gyermekfilmet, amiben volt egy Nyiszi nevű kisfiú, a kölykök pedig aranyat akartak ásni, de csak sárga ércet sikerült, az egyik kislány meg ló alakú medencét és ló alakú ajtót akart volna magának az ásott aranyból, hát tényleg ne fosszon meg az információktól, mert úgy állok itt, mint Bálám szamara. Normális helyzetben persze napszúrásra gyanakodnék, és azt is belekalkulálnám a diagnózisba, hogy a gyerek tegnap reggel gombás rántottát evett, és ők szedték hozzá a gombát, de itt Filoméláról van szó, neki meg ez az alapállapota. Jáj.