RSS

Intermezzó – Párnahuzat-szatyrok dicsérete 1.

24 jún

(Egy ültünkben nem ússzuk meg, no.)

Tegnap kilenckor eldöngettem hazulról, és kettőkor estem be az ajtón ezzel a csomaggal itt ni:

Emlékeztek a párnahuzatból varrott szatyorra, nemdebár, amiről azt mondtam, hogy jól hurcolható meg pakolható. Na hát én ugyan eddig is hurcoltam meg pakoltam őtet, de tegnap tényleg bebizonyította, mire képes.

Merthogy ennyi minden volt benne, ni.

A jobb felső sarokból a bal alsóig haladvást egészen pontosan követhető a székesfőfaluban végigtalpalt napom narratívája, de nemcsak. Pluszban még ott a múlt, a jelen és a jövő baklövéseinek és terveinek összessége is. Álmok és balfékségek, önzés és önzetlenség, emlékek meg ambíciók. Több minden van ezen a kis csergeszőnyegen, mit képzelmetek képzelmegni képes, Horatio, és nyilván nem várhatom el tőletek, hogy kitalálgassátok mindennek az okát meg okozatát, de hát azért vagyok itt, hogy felemeljem pennámat, és elmeséljem, akár akarjátok ti ezt, akár nem.

Kis segítségül itt van nektek egynihány szám is a folyamatábra sikeresebb követéséhez. (Nem kritizál. Fél órámba telt felpakolni. Az Irfanview nekem éppen elég okos meg kézreeső, több nem is kell, kivéve amikor “insert text”. Na az szopás.) Kattintásra amúgy nő egy kicsit, ha az kéne.

Az expedíció azzal kezdődött, hogy felöltöztettem Charles Edward Davidet (not pictured) a bugyijába (1), mellécsaptam a pórázát (2), és eldöngettem vele a zárvaházba. A javítóban egy fiatalember fogadott, aki idén éppen annyi napot láthatott, mint én. Ha csak félig akarom magam ufónak érezni a hóka bőrömmel, számítógépet javíttatni megyek, az mindig megnyugtat. Mindenesetre a gépek tudója némi hitetlenkedéssel hallgatta végig az elvetemült gyermek rémtetteit, de én nem inogtam meg. A számítógép-javítókban rendszerint éppen ezzel az arckifejezéssel szokták végighallgatni, amint én előadom a “madárka, madárka, csácsogó madárka” kezdetű népdal éppen aktuális verzióját (vö. “visszajő tavaszra, ha tavaszra nem jő, akkor sohasem jő”, avagy “háát, van úgy, hogy már akkor lefagy, amikor beindítom, van, amikor még megvárja a bejelentkezést, van, hogy a böngésző megnyitása után, és még olyan is van, hogy vár fél órát vele, de végül így is, úgy is lefagy”.) Hitetlenkedése némileg csökkent, amikor egy olyan vírust talált rajta, amilyet még sosem látott, és ami képes volt átbújni az Avast meg a Malwarebytes védelmén. Én mindeközben megpróbáltam olyan laza arccal ácsorogni, mint aki igazán egzotikus pornót néz, és onnan kap a gépe ilyen szexuális úton terjedő betegségeket. (Charles Edward David, te kis moral insanity. Mi a tököt csinálsz te a hátam mögött?)

Summa summárum, a gépet befogadták lobotómiára és elektrosokk-terápiára, ismételten kiütni az eszét a tokjából. Én érzelmes búcsút vettem tőle (“Fijam, ez az utolsó dobásod, ha ezentúl is zelegórkodsz, beadlak a dologházba vagy Faginhoz zsebmetszést tanulni, de nem vagyok hajlandó a súlyodat rádkölteni aranyban”), aztán elővettem bukszámat (3 – ez még gyakran elő fog fordulni a történet során), és fizettem, mint a katonatiszt. Charles Edward David fele súlyát aranyban, természetesen. A bugyiját meg a pórázát visszaadták, én begyűrtem azokat a táskámba (9, de várjátok ki a végét), majd kicsámpáztam az ajtón.

Ekkor voltam az Astoriánál, ahová a metrópótló busszal jutottam el Újpest-Városkaputól. Az még hagyján, hogy lassan már a pótlóbuszoknak is pótlóbuszai vannak, de a Károly körúton egy komplett kócsagtollas rezesbanda (wtf) vonult végig, mögöttük lengyel zászlócskákat lengető (wtf) díszbe cuccolt nyugdíjasokkal (wtf). Nyilván az úttesten, hol másutt. Gondoltam, azzal teszem magamnak a legjobb jót, ha felfelé menekülök a Rákóczi úton, végül is a következő expedíciós állomásom az Oktogon mellett van, hajrá.

A nap gyönyörűen sütött, bár olyan hideg volt, hogy a Tóték lovának lefagytak a szarvai, viszont mire feltettem volna a napszemüvegemet (10), megpillanték balfelül egy százforintos boltot, amitől enyhe nosztalgia fogott el. Egészen konkrétan Regensburgra gondoltam két évvel ezelőttről, ott is hasonló időjárás vala, és ott is kikötöttem egyszer egy százforintos boltban, a Repülő Kutató ideiglenes lakását csinosítandó. Az elmúlt időszakban erős célul tűztem ki magamnak a terasz csinosítását, ezért bementem a százforintos boltba, és vettem mécsestartókat (4), abból sosincs elég. Reggel vásároltam egy cserép oregánót a piacon, és az még mindig pucéran kuksolt, kaspó is kell (5). Óóó, nosztalgiavasút, a Repülő Kutatónak vettem Regensburgban jégkocka/miniakkukat, azóta is használja, kéne még néhány (6). A teraszcsinosításhoz már a múltkor agnoszkáltam a pincében pár doboz olajfestéket, köztük azokat is, amelyek a fürdőszobafestésből maradtak, úgyhogy vettem hozzájuk ecseteket (7). Mindent összevéve kellő alapossággal kidühöngtem magam olyan holmik vásárlásával, amelyek az “egyszer kelljen, s jó, ha van” kategóriába tartoznak. A fonalakat (8) nem tudom megmagyarázni, az tényleg impulzusvásárlás volt, annyi szép horgolt holmival találkoztam az utóbbi időben az interneteken. A remény hal meg utoljára, nemde.

Buksza (3), fizetés, kifelé. Ekkorra már az összes eddig bemutatott holmi ott ült a táskámban (9), és halványan ugyan felrémlett bennem, hogy akár elő is vehetném a párnahuzat-szatyrot, de úgy gondoltam, ej-ráérünk-arra-még. Vonultam tovább a Rákóczin, és erre egy újabb nosztalgiavonat jött velem szembe, közel-keleti fűszerek és miegymások boltja jóvoltából, ah, Regensburg, úgyhogy oda is bementem. Egy kisüveg gránátalma-sziruppal jöttem ki (11, “Ramadáni akció!”), azt is begyömöszöltem a táskába (9), és táncos léptekkel vonultam tovább a Blaha felé.

És akkor, putty, a táskának leszakadt a szíja.

Annyira amúgy nem lepett meg a dolog. Ezt a táskát én még 1996-ban turkáltam, és egyszer már leszakadt a szíja (2002-3-4-ben talán? mindenre nem emlékezhetem én se). Akkor ugyan gondosan visszavarrtam, de hát semmi se tart örökké. Na de a tartalom! A mécsestartók! (4) És főként a gránátalmaszirup!!! (11) Nyilván nem tudok elegendő szuszpansszal mesélni erről, mert mint fent láthatjátok, minden megúszta, de hát akkor is, gondoljatok bele abba, hogyan festett volna, ha a gránátalmaszirup végigcuppogja az egész mindenséget.

Miután felszedtem a táskát, és semmi sem csörgött meg folyókázott benne, gyorsan hálát adtam Szent Kristófnak, aki az utazók védőszentje, majd előkotortam a párnahuzat-szatyrot, kibontottam, belezuttyantottam az egész miskulanciát, és továbbindultam a Blaha felé azzal, hogy “na, ma sem veszek lottót, egy egész havi szerencsémet elhasználtam az imént”.

Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy.

(Folyt. köv. Most kenyeret kell sütnöm.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/06/24 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: