RSS

5/296 – Sorrendiség

23 jún

(Ezt csak azért, hogy ne higgyétek, eltűntem. Kép még mindig nincs.)

A nemzetközi helyzet továbbra is radikálisan romlik. Tegnap már oda jutottunk, hogy a Repülő Kutató is Charles Edward Davidnek nevezte a folyvást lefagyó Dell Inspiront (az én hülyeségeim meglehetősen ragályosak, attól tartok), és megegyeztünk abban, hogy valóban a zárvaházban van a legjobb helyen. Ott majd ismét kiütik az eszét a tokjából, raknak bele egy rendesebb alaplapot(?)*, és így kapunk egy kiske haladékot arra, hogy a komplett gépparkomat le kelljen cserélni. Egyúttal persze Charles Edward David is kap némi haladékot arra, hogy utolérje a fátum. Tegnap már odáig fajultak a dolgok, hogy a sorrendiségen kezdtem tűnődni, miszerint melyik lenne kielégítőbb élmény: szétverni kalapáccsal, majd a romokon eljárni egy rövid, de szenvedélyes tarantellát, avagy előbb ugrálni rajta egyet bakancsban, és csak utána esni neki kalapáccsal. Annyi látszott biztosnak, hogy végül így is, úgy is egy töményes palackkal a kezemben fogok táncolni körülötte, és a múltkor rumot gondoltam, de az elfogyott valami süteménybe, úgyhogy maradt a viszki, abból van a házban vagy hétféle. (Ti most valószínűleg azt hiszitek, hogy viccelek, de nem.) Hát akkor már inkább a zárvaház, és lehetőleg még azelőtt, hogy válogatni kezdenék a kalapácsok között a szerszámkamrában. Abból is van vagy tíz. (Kalapácsból, nem szerszámkamrából, no. Mi ugyan meglehetőst meg vagyunk húzatva, de azért ennyire nem.)

A zárvaházi látogatás szépsége persze főként abban áll, hogy ehhez be kell pendliznem a székesfőfaluba, annak is a központi részébe, ami ezekben a napokban teljesen közlekedhetetlen, úgyhogy leginkább két dolgos lábamra számíthatok. Remélem, legalább egy repülő nem esik a fejemre véletlenül, azok is most verik szíjjel az ottlakók idegeit.

De előbb, mint azt a sorrendiség kívánja, macskaetetés, kávé a teraszon, aztán piac.

* Síkhülye vagyok számítástechnikából, pedig két évig éltem egy progmatossal. Lehet, éppen ezért.

Szerk, egy nappal és sok kalanddal később: végre fotót is tudok mellékelni, juhé.

5.296

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/06/23 hüvelyk blabla, nyár

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: