RSS

december 2017 havi bejegyzések

5/106 – Stílusgyakorlat

Fél háromkor ébredtem, mégpedig arra, hogy nem tudok megfordulni az ágyban. Naná hogy nem, ha Nagyseggű Maruszja éppen ott tanyált a lábamon. Valahogy kiráztam belőle a zsibbadást (a lábamból, nem a macskából, az definitíve nem volt elzsibbadva – eposzi jelzőjét meghazudtoló keccsel távozott, és fél perccel később már ott verekedett a másik állatkával afféle hajnali testedzés gyanánt), aztán jobb híján felkeltem. Főztem egy kávét, aztán nekifeküdtem a mai beadandóimnak.

Általában én vagyok az a népség-katonaság, aki mindent idejében megcsinál, és olyasmit igen ritkán érek meg, mint ami ebben a félévben volt szinte mindegyik határidős feladatommal, mármint hogy húzom-nyúzom, kelletlenül melózgatok időnként rajta, és szó sincs a Szokásos Eljárásról, amelyben ugyan sokat nyafogok, de rendszerint már napokkal korábban kész vagyok, és csak azért nem adom le határidő előtt, hogy ne nézzenek nagyon strébernek. Nem, most tényleg rengeteg húzás-nyúzás meg prokrasztinálás van folyamatban. Nem vagyok formában, no. Valószínűleg amúgy az a fő gond, hogy egyes projektjeimben nem hiszek eléggé, pontosabban elvesztettem a hitet bennük, mások meg egyszerűen csak túl értelmetlennek látszanak ahhoz, hogy érdemes legyen energiát feccölni beléjük, akár kötelezőek, akár nem.

A doktori tanulmányaimhoz fűződő feladatok ebben a félévben a szokásosnál is hülyébbnek tűnnek: szinte mindegyik abból a fajtából van, hogy “szopatnak, anyám, stop”. Nyilvánvalóan nem sikerült a doktori iskolán átállniuk mentálisan a “3 + ízlés szerinti elég sok” képzési évről a “2 + 2”-re, mert ha ez megtörtént volna, nem adnának nekünk feladatokat csak a feladat kedvéért. Most is egy olyan szarral tököltem, hogy tessék kigyűjteni a terminus technicusokat egy (számomra, pontosabban a disszertációm számára) teljesen hasznavehetetlen tanulmányból és rövid magyarázatokat fűzni hozzájuk, valamint írni “egy jó tudományos értekezést meg egy rossz tudományos értekezést”, esetleg “egy jó esszét meg egy rossz esszét” a kutatási témámból. Stílusgyakorlat, bmeg, hát kinek van erre szüksége Damoklész kardjával a feje fölött. És erre a három izére kapunk egy darab jegyet. Nagyjából egymástól, amúgy – a jegyadást a tanár gondosan kiszervezte nekünk, és az is hosszú tratatívákat igényelt, hogy ne legyen kénytelen mindenki elolvasni mindenki más összes izéjét, csak három vagy négy emberét. Az előző doktori szigorlatomon roppant bölcsen mondta a doktori program vezetője, hogy egy doktorandusz érési folyamata leginkább a disszertáció írása közben valósul meg. Ez viszont, teszem hozzá, csak akkor lehetséges, ha nem pisztergálják közben az embert állandóan mindenféle aprószarral, hanem hagyják békén melózni. Ezek meg nem hagynak.

Ha már itt tartunk: nem csak azért lesz muszáj passziváltatnom a következő félévemet, hogy egy kis lélegzethez jussak, hanem azért is, hogy valamiképpen visszanyerjem a hitem abban, érdemes ezt egyáltalán megcsinálni. Komolyan, még egy olyan feladat, hogy “helló, ma szombat, szerdára kérek egy húsz perces előadást ebből és ebből a témából”, aztán hagyom a fenébe az egészet, tudjátok, kivel szórakozzatok.

Na mindegy. Enervált vagyok és nyomorult, ezt meg szokás szerint katicákkal meg madárkákkal és más házivarrott izékkel próbálom kompenzálni. Kérdéses, ez mennyire sikerül, de valahogy leadom a szarokat, és valahogyan letanítom ma délután az 5×45 percemet, aztán összecsuklom, és a holnapot a Bűnök Barlangjában fogom abszolválni. Istenkém, ez azért roppantul elkeserítő, hogy mindösszesen abban találok vigaszt, milyen jól el fogok molyolgatni egy csomó színes puha anyaggal, ha végre vége ennek a munkahétnek. Blöe.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/12/15 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/105 – Tapos

Utolsó előtti tanítási napom (holnap is lesz még egy délutáni hosszú vágta, mert miért ne lenne). A diákok mostanra teljesen le vannak darálva, a héten iksz zárthelyijük volt, plusz a keddi adventi ünnepség összes próbája, drukkja és hisztije. Valószínűleg csendes hallelujázásba kezdenének, ha én most betelefonálnék, hogy bocsi, egészségi okokból nem tudok bemenni tanítani, az anyagot megkapták, készüljenek békében a vizsgáikra.

Nix. Egészségi állapotom gyöngy, kötelességtudatom a régi (sajna prokrasztinációs késztetéseim is a régiek, még mindig nem vagyok kész a holnapi beadandókkal), úgyhogy ezúttal is felruházkodom jinglebellsbe és ooootanennbaumba, valamint eltotyogok a taposómalomba.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/12/14 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/104 – Csibész

Igen, kedveszkéim, ezen a képen is én vagyok. És ebben a holmiban is jól érzem magam, akárcsak a tegnapiban. Van úgy, hogy az ember lánya csinos akar lenni, aztán van úgy, hogy csak vicces, és esetenként akár az is előfordulhat, hogy letojja az egészet, és az sem érdekli, ha olyan finom és nőies, mint egy zsák brikett.

Ez most szándékaim szerint nem egészen a brikett változat, de ha valaki esetleg nem érti, miért kedvelem annyira a túlméretezett kantáros farmereket, az is oké. Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani, mint azt José Pombio mondá.

Luca napja lévén, Luca-napi kenyeret óhajték sütni, de hosszú program lesz az, ennyi idő alatt széket is ácsolhatnék vagy fakanalat likasztgathatnék, hogy azon át lessem meg a boszorkányokat. Kelesztés után még nyolc óra tepsistül a hűtőben, vicces népek vagytok tik, szicíliai pékek.

És közben a beadandóimmal is foglalkoznom kéne, mert péntek a határidő, azok meg úgyszintén olyan lassan készülnek, mint Luca széke.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/13 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/103 – Jinglebells, jinglebells

Szerfölött nyűgös vagyok máma, éjjel nem tudtam jól aludni, kora reggel meg az összes családtagom nekilátott ébren tolongani körülöttem, amikor én éppen szundikálni szerettem volna. Mindehhez nyolckor indulok, és későn érkezem, mert ma este hatkor adventi műsorral kedveskednek nekünk a hallgatók, zene, tánc, hejehuja, betlehem. (Erről óhatatlanul is eszembe jut az Esztergomi Érseki Kisdedóvónő-Képző Intézet 1890-es évekbeli ünnepi műsorainak listája, talán nem alaptalanul. Számord Ignác jóvoltából tudunk mi azokról mindent, de mindent. Amit meg nem tudunk – például azt a rengeteg kínszenvedést, amellyel felkészültek szegény lányok arra a rengeteg énekre meg hegedülésre meg miegymásra -, azt el tudjuk képzelni. Én legalábbis biztosan igen.) Mit mondhatnék, megérdemlem: én oktatással kedveskedem nekik reggeliben, valamit valamiért.

Miután ilyen alapossággal megajándékozzuk egymást olyan dolgokkal, amelyeket valószínűleg mindannyian tudnánk mellőzni, legalább fessek úgy, mint aki ünnepel. Vagy mi. A mai szép napra amúgy az időjárás-jelentés tizenfokokat jósolt, úgyhogy gondoltam, elhiszem neki. Gondoltam, azt is elhiszem magamnak, hogy ezeken a sarkokon képes leszek abszolválni a napot. Végül is, minek nekem ilyen szép csizmák, ha nem hordom őket. Ugye. A délutánt amúgy is nagyrészt az irodámban bálozom át ülve, dolgozatokat javítok és dolgozatokat írok, és higgyétek el, mindkettőhöz hiányzik belőlem a lelkesedés.

Nesztek kettő fotó is, amelyeken bemutatom, milyen rossz ilyen kora reggel fotózáshoz a megvilágítás, mennyire hiszek én az időjárás-jelentésnek, és mennyire tudok úgy kinézni ilyenkor is, mintha mégiscsak lenne bennem lelkesedés.

Annak viszont, valljuk be, megvannak az előnyei, ha az ember egy nyűgös és zsémbes némber, épp csak jól kell választani férfit ehhez, aki elviseli. A Repülő Kutató este utánam jön Emesével, hogy hazafuvarozzon, juhé. Ezt az ajánlatot sem kaptam volna meg, ha csak csendben tűrném sorsomat, mint ez illendő lenne. Számord Ignác valószínűleg nem volna velem elégedett, de tőle megnyugtató módon elválaszt vagy száz év.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/12 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/102 – Uccsóhét

Az őszi szorgalmi időszak utolsó hete. El se hiszem, hogy végre eljutottunk idáig. Na persze ez messze nem jelenti azt, hogy most már csak lébecolás várható, desőt. Holnap például a reggel nyolcas busszal indulok, és az esti hét-tízessel jövök haza, pénteken meg egész délután szegény levelezősöknek magyarázok, de akkor is, most már látom az alagút végét.

Aztán persze jövő héttől jönnek a vizsgák meg dolgozatok meg beadandók, de hát ne legyünk telhetetlenek.

Ma, mint ez látható, nemigen megyek sehová, itthon ülök és a feladataimmal maszatolom át a napot. Őszintén, nem is olyan idő van, ahová az ember szívesen kitenné a lábát, mikor nem muszáj.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/11 hüvelyk tél

 

5/101 – A vásárba félpénzzel

Ha már ilyen szépen süt a nap, lekódocunk a lokális adventi vásárba, megnézzük, mit tojt ide a nyuszi.

A ruhát tegnap varrtam, és még egyelőre nem vagyok hundertprocent biztos abban, hogy ilyen marad, egy új szabásmintával játszom éppen. Erről való beszámolóhoz az igényeket tessék jelezni, ha vagynak, mert nem vagyok biztos abban, érdemes-e beblogolni.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/10 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/100 – Piszok nagy csalás

A mai poszt félig-meddig egy piszok nagy csalásból áll, merthogy ugyan épp az itt illusztrált nyafogóruha van rajtam, de valószínűleg a lábam se fogom kitenni a lakásból. Tegnap viszont, ha már úgyis itthon voltunk mindketten, hirtelen ötletből összeciheltük magunkat, és elmentünk Emesével együtt bevásárolni, én meg aszontam, na akkor fotózzunk is, ha már ilyen nagy expedícióra indulunk. Adventi hétvégéken mindenfajta bevásárlás teljességgel reménytelen: mindenhol tömeg, és az ember még két liter tejet is irgalmatlan sorbaállások árán képes csak beszerezni.

Most tehát tele a hűtő meg a kamra, okunk semmi, hogy kimásszunk abba a cseperésző nyavalyába, ami éppen errefelé tenyészik, én meg mára egy újabb savanyú káposztás kenyeret ígértem, úgyhogy harcra fel. Egy kis sütisütögetés sem ártana, és a Bűnök Barlangjában is várakoznak ilyen-olyan ötletek meg feldolgozandó anyagok, úgyhogy ma sem fogok unatkozni, és örömmel fogok nemunatkozni.

Amúgy a teletubby-jelmez mellé egyebeket is turkáltam, én jellemtelen féreg, úgyhogy valamikor azt is be kéne blogolnom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/12/09 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/99 – Ultra Violet és Tinky Winky

A mai hajnal orrfújással és azzal a csodás, jólismert érzéssel érkezett, miszerint valaki éppen tompa fűrésszel akarja leszerelni a medencémet. Hurrá. Szerencsére tegnap este egy nagy és heroikus nekifutamodással mindenkinek elküldtem mindent, amiből vizsgákra készülhet, úgyhogy tanári feladataimnak erre a hétre annyi, diáki feladataimnak meg… nojsz, csak 15-én van az első három leadandóm határideje, bagatell. Addig még van idő, mint tenger.

Ennélfogva ma szó szerint is pizsiben lébecolok, nekem-új pizsiben, ráadásul. Miután tegnap előadtam a fűtés kapcsán a Gézengúz-féle hörgős-morgósat (lásd Szörny Rt.), rút szibarita vázként eltámolyogtam a délutáni tanítás előtti üres félórámban meleg plüss izékéket turkálni, mintha nem lenne annyi nyafogóruhám, mint égen a csillag. A mellékelt két darab nemhogy két külön tartályban várt rám, de még ráadásul más-más cégtől is vannak, a színválasztás meg istenbizony nem volt tudatos. Csak hazaérkezés után értesültem arról, hogy a jövő év Pantone színe a 18-3838 Ultra Violet, egy drámaian provokatív és elgondolkodtató szín, ami az éjszakai égbolt végtelenségét mixeli a kreativitás mélyáramaival vagy miafrász. (Mindig olyan nagy feneket kerítenek ennek az egésznek, holott lényegében csak arról szól, hogy a trendi belsőépítészek milyen színű falfestésre és rokokó kiskomódra fogják majd a jövő évben rábeszélni a klienseket.)

Éjszakai égbolt kreatív mélyáramai, my ass. Miután felvettem a nekem-új pizsit, és megcsodáltam magam a tükörben, mielőtt még összekucorodom a kanapén, egyetlen dolog jutott eszembe, és az nem a végtelen galaxisok bölcs izéje volt, hanem Tinky Winky.

Tessék, ő Tinky Winky.

És ez vagyok ma én.

Na ugye.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/08 hüvelyk blabla, tél

 

5/98 – Bili

Mivel holnap dékáni szünet, szombatra meglehetősen zsenáns lenne órákat pakolni, így hát ha a mai napot átvészelem, vége a munkahétnek. És akkor már csak egyetlen hét van hátra a szorgalmi időszakból, amíg nekem pofáznom kell. Most már amúgy elkezdtem átlődözni a hallgatóknak a félévben leadott anyagokat, és egy kis szerencsével holnap estére mindenki mindent megkap, amiből majd felkészülhet a vizsgákra.

Réteges vagyok, mint egy hagyma, szívemben elszántság, pofámon festék, előttem egy átdumálandó délután. Gyerünk.

Amúgy most kezdődik az az időszak, amikor én azt mondogatom, hogy fázom, a Repülő Kutató meg azt, hogy fűtésszámla. Ez egy ideig fokozódik, aztán egyszer biliborulás lesz, és én elkezdek sikoltozni, hogy hová tegye a smucig lelkét a csákováci rosseb. Már belengettem neki a sikoltozási lehetőséget, úgyhogy jelenleg azt emlegeti, a fűtés egy bonyolult rendszer. Ez már csak egy lépésre van attól, hogy átkalibrálja, úgyhogy próbálok optimistán nézni a jövőbe.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/07 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/97 – Kilencvenhét

Tegnap reggel meghalt a Repülő Kutató nagymamája. A műtétből még felébredt, vitatkozott kicsit a nővérekkel, aztán elaludt, és nem ébredt fel többé. Két hete töltötte be a kilencvenhetet, és már ugyan nem volt olyan fitt, mint régen, a memóriájával is voltak gondok, de mindent összevéve egészségben érte meg ezt a hosszú kort, és másfél nappal korábban még látszatra semmi baja sem volt. Most persze kicsit mindenki össze van rázva, mert bármennyire tudtuk (ő is), hogy nem él örökké, ez így is váratlanul ért minket.

Mégis, mégis: szép hosszú, tartalmas élete volt sok munkával és még több morális tartással – ugyan mi mást várhatnánk egy kálvinista tanítónőtől. (És ezek után ugyan mi mást várhattunk el tőlem, két perccel azután, hogy megtudtam a hírt. Igen, felvettem a kabátomat, és elmentem tanítani.) Megnézhette azt is, hogyan cseperednek egyre okosabbá meg ügyesebbé a dédunokái, aztán másfél nap alatt elment. Ha választani lehetne, soha rosszabbat.

A gyászt pedig, szögezzük le, nem a ruha teszi.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/06 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/96 – Perforál

Időnként erősen élek a gyanúperrel, hogy a világ úgy van összerakva: mikor éppen kidugod a fejed valamiből, és úgy gondolod, na innen már felfelé megyünk, egy másik irányból hirtelen beüt a krach. Már éppen kényelmesen elhelyezkedtem, a friss kenyér ott hűlt az asztalon, én meg dudorászva gondoltam arra, már csak két hét van hátra a tanításból, amikor csengettek az ajtón, és ott állt a ház előtt egy mentő. A RK kilencvenhét éves nagymamájáért jöttek, akiről aztán bent a kórházban kiderült, hogy valami perforálódott, vakbél vagy más bél, nem tudni, irány a műtő.

Azóta nincsen újabb hírem, a műtét késő este történt, én korán reggel indulok, a szomszédban nincs még se kép, se hang, de érthető módon aggódom, szóval tessék drukkolni velem, ha nincs más álamügyetek fojóba.

Nyilván az ilyen helyzetekben szükséges leginkább, hogy az ember papagájnak öltözzék, hátha ez legalább egy kicsinyt eltereli a figyelmét.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/05 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/95 – Pilinke

Odakint kis fehér izék pilinkélnek, idebent meg sürgiforgi van, de csak mérsékelt habzással, nem kell azt túlzásba vinni. Mint ezt a mellékelt ábrából is könnyű kikövetkeztetni, máma nem az élményszámba menetel a cél, hanem némi itthoni nyüzsi. Savanyú káposztás kenyeret sütök (nagyon bizarrul hangzik, de meglepően finom, próbálva), rongyszőnyegeket mosok meg a heti óráimra készülgetek. És igen, nincs szándékomban elhagyni a lakást.

U. i.: A kenyér elkészült – hát nemtom, ezúttal úgy fest, mintha nem mi akarnánk megenni őt, hanem ő minket. Gyanítom, azért el fog fogyni.

5.95kenyér

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/04 hüvelyk eská, tél

 

5/94 – Átlagos vasárnap

Már megint kettőkor kukorékoltam fel, hogy rogyna rá az életritmusomra a plafon. Nyilván ennek Celó szokott leginkább örülni, aki ilyenkor halkan nyürrögve odavonul zászlós farokkal a tálkájához, és kérdőn rámnéz, hogy akkor most ugye jöhet a hajnali jutifalat. Jöhet, muci, jöhet.

Hogy ne vésszen kárba a nap, ha már úgyis ilyen szépen kezdődött, bedurrantottam a mosógépet, majd pedig a kovászra fordítottam figyelmemet. Tegnap vettem elő a hűtőből, ahol a hibernáció állapotában szoktam tartani, amikor nincs időm foglalkozni vele, aztán időnként előveszem és felébresztem. Nos, ezúttal is ez történt, és hajlandó is volt felébredni nekem (volt már kovász, aki megunta a parkoltatást, oszt megdöglött). Eszem se tudom, mikor állítottam elő utoljára házi péksütit, azt meg pláne nem, mennyire tartom az ütemtervet a Repülő Kutató tavaly karácsonyi ajándékával, mely vala kenyérreceptes könyv és hozzá ígéret arra, hogy kábé heti egyszer sütök neki valamit. Vidámabb és kevésbé hajszolt időkben megesett, hogy egyetlen hét alatt háromszor is sütöttem valami kenyérfélét, azért nincs már fogalmam arról, hogyan állunk. Az biztos, hogy hónapok óta lógok neki egy blinivel, de arra valamiért még mindig nem került sor. Most se. Rozsos-napraforgómagos zsemléket sütöttem. Nem tűnt teljesen elégedetlennek. (A Repülő Kutató, nem a zsemle. Persze ez már órákkal később történt.)

Ha már úgyis ott álltam a konyhában, hirtelenden összeütöttem egy csokis keksz masszáját is, kivágtam a teraszra hűlni, mielőtt bedugom a sütőbe, aztán leültem. Mintha ez egy jelzés lett volna arra, hogy na, akkor most már ideje akcióba lendülni, Poci megjelent, felkepesztett az ölembe, és elragadtatottan tipegni kezdett a hasamon mind az öt kilójával. Gondolom, sejtitek, ezután mi következett, az én világom kicsiny és kiszámítható. Természetesen Celofán lehányta a szőnyeget. Ezúttal a fotel karfájáról, hogy messzebbre hordjon. És még mindig csak fél hat volt egy átlagos vasárnapon.

Mit ne mondjak, itt általában gondoskodni szoktak arról, hogy ne unatkozzam. Most viszont roppant határozottsággal felvonulok a Bűnök Barlangjába, és hagyom, hogy a zuniverzum csináljon távollétemben, amit akar.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/12/03 hüvelyk eská, tél

 

5/93 – Héder

Ma is Pexen kellett volna kuksolnom az eredeti tervek szerint, de a tanár a múltkori alkalommal közölte, hogy neki egyéb dolga lesz. (Én azért mindeközben belegondoltam, vajon miket mondana nekem a tanszékvez, ha ilyesmiket csinálnék a hallgatóimmal.) Úgyhogy most bevásárolni megyünk, mert a hűtő árván és üresen nyikorog.

Utána viszont átvedlem nyafogóruhába, és itthon fogok héderezni, mint aki megérdemli.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/02 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/92 – Pavlova

Nem a habcsóktortáról lesz szó, amit Ausztráliában vagy Új-Zélandon találtak ki egy orosz balerina tiszteletére (az ausztrálok és a kiwik súlyos gasztrotörténeti vitákat folytatnak arról, kié a dicsőség), hanem az instrumentális kondicionálásról, de ki a fene kattintana egy olyan bejegyzésre, aminek az a címe, hogy Instrumentális Kondicionálás, mi csekélyértelmű medvebocsok vagyunk, és az ilyen hosszú szavaktól fáj a fejünk.

Node valójában csak azt akartam elmesélni, hogy ma hajnalban arcon szaglászott valaki, és beledorombolt a pofámba, a Repülő Kutató meg az ágy túloldaláról szinte azonnal simogatni kezdte Pocit. Mivel meglehetősen koordinálatlan módon csinálta (hol eltalálta a macskát, hol nem), enyhe gyanakvással megérdeklődtem tőle, ébren van-e igazából, mire annyit válaszolt, hogy “mmmm”, és tovább simogatta a macskát. Szépen állunk. Nagyseggű Maruszja Prokofjevna Pavlova addig dolgozott, amíg a Repülő Kutatóban kialakult a feltételes reflex arra, hogy dorombolás = simogatás, akár alvás közben is. Naiv emberek, azt hiszik, hogy domesztikálták a macskát. Egy frászt, ő domesztikált minket. Mindenesetre most erősen vonz a gondolat, hogy pusztán kísérleti alapon valamelyik hajnalon beledoromboljak a Repülő Kutató képébe, haddlám, elkezd-e engemet is simogatni. (Nem holnap. Ma este kettő darab champagne-i butéliával a hátizsákjában vonul el a collegiumba mulatni és ünnepelni, úgyhogy vannak sejtéseim arról, mire lesz jó utána.)

A mai napon nagyon szívesen lennék macskasimogató háziállat, de engem nem ezért tartanak, hanem hogy pedagógiatörténetet adjak elő 5×45 percben a levelezősöknek, amit ebben a pillanatban kifejezetten szívesen elcserélnék bármi másra, például ünneplésre és mulatásra a collegiumban, de mire végzek a tanítással, csak arra leszek jó, hogy hazakódoccak, oszt eldőljek. Nem baj. Amikor ott állok a tanteremben, minden oké lesz. Én arra vagyok kondicionálva, hogy ha egy tábla előtt állok, és beszélnem kell, akkor azt a lehető legnagyobb lendülettel tegyem, ami éppen kijöhet belőlem. Jó, ez most nyilván túlegyszerűsítés, sokkal bonyolultabb dolgok miatt csinálom, de inkább maradjunk abban, hogy csekélyértelmű medvebocsok vagyunk, és fáj a fejünk az olyan hosszú szavaktól, mint az ön- és közösségfejlesztő személyiségkomponensek reguláló funkciója.

Oké. Eldöngettem tanítani a lehető legszívvidámítóbb öltözékemben, plusz még az új bakancsot is felvettem hozzá, próba, cseresznye. Remélhetőleg nem esik le benne a lábam a nap végére.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/12/01 hüvelyk eská, tél