Ufófelhők, csacska kíváncsi Maci a mosdókagylóban, thai húsgombóckák mindentbele levessel, fish and chips a From Sea-ben, háromféle évszak egyetlen hét alatt, változatos fények alkonyattól hajnalig, na meg persze Poci, aki éppen azon gondolkodik, utáljon-e. Galéria!
Ma estére azt ígértem a RK-nak, hogy elviszem vacsorázni, de a Katasztróka-védelem aszonta, lehetőleg ne másszon ki a házból, aki például a Duna vonalának környékén lakik. A Duna kevesebb mint 500 méterre van tőlünk, úgyhogy gyanítom, mi is beleesünk a fenti kategóriába. Terveinket nem adtuk fel, de azért várunk délutánig, csillapodik-e a szél, aztán annak függvényében döntünk.
Én ugyan nagyon szeretem a fish&chipset (ide mennénk), de nem tölt el túl nagy lelkesedéssel a lehetőség, hogy valahol Szentendre belvárosában kupán találjon egy elszabadult cserép.
Nyilván itthon se vesznénk éhen, én például negyedóra múlva újabb kenyeret vágok be a sütőbe. Nyamm.
Utána kellett néznem, mert nem hittem el, hogy az utolsó efféle bejegyzés november 12-én született, de igen. Valószínűleg ideje volt már egy újabbnak, nemde.
Sajnos amikor kedden bebokáztam Esztergomban az értekezletem utáni buszravárós félórámban a Hádába (nem tehetek róla, az maradt az egyetlen turkáló a közlekedési útvonalamon), némi bánattal állapítottam meg, hogy éppen árucsere előtti napon érkeztem. Igaz, árucsere napján rosszabb lett volna, de akkor is, ilyen időpontban már nincs más, csak a resztli, és ezúttal még abban sem voltak olyan extrém darabok, amikre azt mondtam volna, hogy “gyere a mamához, te szegény”.
Főként pólókat szereztem be, ezt a kettőt már eleve azért, hogy majd szétvágjam,
a barnát a bagolyhárpiás anyaghoz kiegészítőként, a narancspirosat meg csak úgy. Vannak Terveim. (Egyebeim sincsenek, csak Terveim, na mindegy.)
Meglepő módon három csíkos cuccot is összevadásztam, egy vékony pulcsit, egy leginkább itthonficergéshez jó pólót meg ezt a kéket is, ni.
Ez már a második csíkos Jaeger póló volt, amit kiturkáltam ebben a blogévben, és mivel én mindent túlkombinálok, természetesen gyanakodni kezdtem, hogy ez nem véletlen, ezért utána néztem.
Egyrészt kiderült, hogy ez a Jaeger az a Jaeger, mármint amelyikről a jégeralsó kapta a nevét, másrészt meg az, hogy a céget pár éve megvette a Marks&Spencer. Mondtam, háhá, most már mindent értek. A jövőben is pislogni fogok ilyenek után, már csak a móka kedvéért is.
Egyebet már nem vettem, csak egy blézert. A varróműsorok vizionálásával sikerült olyan fogalmakat elsajátítanom, mint például a “hanger appeal”, ami annyit tesz, hogy jól mutat-e valami vállfán is, vagy előbb fel kell venni. Hát ez nem mutat vállfán valami extra módon,
de igen csinoskán össze lehet húzni derékban,
és mivel én egy vén iszapszemű rája vagyok, ilyenkor ki szoktam nyitni ezeket a blézereket, hogy a belsejüket is megvizsgáljam.
Ohohohó.
Lehet, hogy ezzel majd merényleteket követek el. Lehet, hogy ettől ő királyi felségeik (oppardon, a királyi Böske már megholt, na de a fia is szerepel ezen a címkén, úgyhogy végül is helyben vagyunk) frászt kapnának, de hát én így vagyok punk, és kulturáltforma szürke blézerem már van kettő másik.
Nos, ennyi. Nem nagy bumm, cserébe viszont nem tudom garantálni, hogy a következő turkálás további három hónap múlva köszönt be, jövő héten is Esztergomba megyek. Stay tuned.
Olyan svunggal esik a hav, hogy csak na. Tudtam én, hogy baj lesz még azokkal az árnyéklátó medvékkel tegnap, tudtam én.
Szerencsére mi már azelőtt elfutottunk bevásárolni, mielőtt igazán rákezdett, mert nem csak szóval él az ember.
Most már van a házban tartalék macskapapi meg tartalék emberpapi is – mivel a Repülő Kutató jövő hétfőtől megint kezdi járni a szemszert* (előbb Lisszabon, aztán valami kimondhatatlan nevű tátrai sífalu, és ez még csak a februárja első két hete), muszáj volt betárazni olyan dolgokból, mint tartós tej.
Apropó szemszer, a batcat jól van,
bár velem szemben továbbra is erősen gyanakvó, mert még mindig én passzírozom bele a gyógyszert, de azért hajlandó odajönni hozzám és simogattatni magát, amennyiben én ülök vagy heverek. Megpróbálok minél többet ülni vagy heverni.
Ami a diagnózisát illeti: megkaptuk az MRI végső kiértékelését (aznap este csak annyit tudtunk meg, hogy nem agydaganat), a jelenlegi gyanúsított a pajzsmirigye, amiben van egy “képlet”. Valószínűleg daganat. Valószínűleg jóindulatú. Tapintásra nem érződik, a tipikus pajzsmirigy-túlműködéses tünetek közül pedig csak talán-talán, nagyon habozva tudunk rámutatni bármire is, viszont a pajzsmirigy-túlműködéstől két lépésben el lehet jutni a retinaleválásig, úgyhogy erős a gyanú, no. Nyilván ezt egy célzott hormonvizsgálattal lehet majd kideríteni, de megegyeztünk a doki nénivel, hogy most két hétig békén hagyjuk Pocit (leszámítva a vérnyomás-gyógyszert, amit minden reggel belegyömöszölök), addig megfigyelés, aztán utána megnézzük, mi van.
Továbbra is úgy gondolom, ezt a hidat akkor gyújtjuk fel, ha majd odaértünk, és az még nem most van.
* Tájszó. A Czuczor-Fogarasi csak “szembetegség elleni orvosság” értelemben ismeri, de a “szemszert járni” az annyit tesz, mint bógenyozni, viszonylag kevés zelegórkodással. Világos?
Ezúton csókoltatom a napsütést, az árnyéklátó hülye medvéket meg az előreláthatólag örökké tartó telet.
Általános tapasztalat, hogy a dolgok akkor tudnak a legjobban elcsesződni, amikor javítani akarunk rajtuk, bár nem szorulnak javításra. Amikor a “konzervatív” még azt jelentette, hogy “konzervatív”, nem pedig azt, hogy “retrográd”, pontosan azzal lehetett leírni, amit egy Durnik nevű bölcs kovács úgy fogalmazott meg, hogy “if it ain’t broke don’t fix it”, vagyis hát “ne javítsd meg, ami nem romlott el”.
Mivel kifogyott a szemöldökfestékem, vettem egy új dobozzal, és rögtön elfogott a gyanakvás, amikor azt láttam a felirtat alá stemplizve, hogy “Nowa receptura & ulepszona aplikacja”. Igazam is volt. Koszosabb, pazarlóbb, több az esélye annak, hogy elmázgálja az ember, a színe meg, hát láthatjátok, egy kis adag neszesemmi.
A hételeji rohangálás után ma végre itthon lapítok, és azt várom, mikor ront be a postaládámba az a sablonlevél, amit majd ki kell küldenem egy jobb sorsra érdemes mentortanárnak. Ez itt most legalább nem az a helyzet, amikor nem kell javítani azon, ami működik, ugyanis most lesz kipróbálva első alkalommal. Érdekes experimentum lesz, az tuti.
Nem vagyok különösebben oda az érdekes experimentumokért, pláne amikor nem én találtam ki azokat.
Oda fogok én bekúszni, ha a mai második értekezletem is végetér. Tutatiszra, ez lesz a legjólesőbb dolog a mai napból en bloc, pedig még turkálni is voltam, hajaj.
Milyen szép íve volt ennek a hónapnak, a “bűnbarlang”-ban kezdődött, és a “zug”-ban végződik, ez a két hely pedig egy és ugyanaz.
Jövőre, ha úgy szottyan, ismét jól esünk.
Mint tudjuk, én általában is olyan réteges vagyok, mint a kápucta, de most inkább egy hagymára (valamint egy rózsaszín Shrekre) hasonlítok. Olyan helyszínre megyek értekezni, ahol előre jeleztáék, hogy öltözzünk rétegesen, de még plédet is vigyünk, ha tudunk.
Na mármost én ugyan továbbra is teljesen azonos vagyok önmagammal, azt csak én tudom (meg most már ti is), hogy két zokni van rajtam, az alsószoknyám alatt pedig nem harisnyát hordok, hanem cicanacit. A kollégáim között viszont lesznek néhányan, akit kevéssé ismerek majd fel hótaposóban és pokrócba csavarva.
Poci kollegina bezzeg itt maradhat a jó meleg radiátoron, de ez teljesen oké, megérdemli. Tegnap mindenki hallhatta a váróteremben, amint inasba teszi az orvosi teamet, ő volt ugyanis az egyetlen macska, aki az altatás előtt azt mondta, RRRrrroáááÁÁÁÁÁuuuuGGGRRRrrr. Nos, megmondtam nekik előre, hogy igen öntudatos példány.
Foglalkozik a fene most az AkH11-gyel, Pocinak az MRI-je nem mutat semmi csúnyaságot a fejében neki bele, hurrá!
A fotó még délben készült, perpill nem mutat ilyen jól, a lábacskájában kanülök voltak, de a lényeg, hogy nincs a felvételeken semmi rondaság. Juhé!
Én már túl vagyok egy vérvételen
(ne tessék beszarni, csak egy labort csináltatok a biztonság kedvéért, mert már elég öreg vagyok ahhoz, hogy dérrel-dúrral és ímmel-ámmal ugyan, de rávegyem magam a korpuszommal való törődésre), a neheze viszont csak ezután jön. A RK gyöngybetűkkel leírta a napi program egynéhány megjegyezni valóit,
én már beszedtem a kajás tálkákat, tizenegyre pedig eltüntetem a vizesedényeket, még az ún. akcidentális példányokat is. (Bögre vizem a Bűnök Barlangjában, felmosóvödör a fürdőszobában, vécék, satöbbi.) Plusz még bepakolom az egyik cicabudit a hálószobába, mert az lesz majd az altatás utáni lábadozóhelyiség.
Háromra visszük Pocit MRI-re. Drukkoljatok, ha ráértek.
Ollóm van, anyagom is van, döntésképtelenségem is van. Vajon melyikbe nyisszantsak bele, vajon melyikbe.
Eldöntené helyettem valaki?
Holnapi kínálat:
Csimbumm cirkusz, világszám! Van egy halvány gyanúm, hogy ezzel egy hosszú sorozatnak sikerült megágyazni, már persze ha továbbra is lesz majd olyan kártyajárás, amikor rá tudok szánni másfél napot egy eská előjegyzési naptár legyártására. A meló meglepően egyszerű volt, bár persze szokás szerint nehezítettem magamnak rajta – de ne vágjunk a dolgok elébe.
Itt hagytuk abba, ni, amikor eldicsekedtem az aranyozott Van Gogh-os washi szalagjaimmal (melyekről azóta megtudtam, hogy van magyar nevük is, miszerint dekortapasz. Igen hülyén hangzik, úgy vélem.)
Utána azért, bevallom, egy kicsit magamba szálltam, ami esetünkben rendszerint azt jelenti, hogy a végeredmény másképpen lesz tarka, mint az eredeti opcióban. Nyilván ezúttal is ez történt, de a dekortapaszokat szendén visszatettem a polcra, aztán megnéztem, hogyan robbanthatnám le az aranyozás nagyját a noteszről.
Én az ilyesmit először mindig körömlakk-lemosóval kezdem, mert ami le tudja szedni a Trinát Unitopot, amihez megszáradt állapotában nitrohígítót ajánlanak, az tudhat valamit. Tudott is.
Itt-ott hagytam egy kicsit mutatóba, de a feliratokat úgy leszedtem róla, mint a huzat. Good riddance.
A következő állomásról is kaptatok már tegnap egy pillanatképet, de most elaborálom. Erről van szó, ni:
Attól, hogy a dekortapasz meg az aranyozás kiment a képből, Vincent még maradt. Sőt.
Van Gogh 1888 októberében Arles-ban egy Sárga Ház nevű épületben lakott a Place Lamartine 2. szám alatt, és éppen nagy lelkesedéssel készített elő egy vendégszobát Gauguin számára, a saját hálószobája mellett. Az utóbbi egy fura trapéz alakú helyiség volt, tarka, mint a papagájsegg. A fivérének, Theónak írt levelében részletezte is, hogy a falak lilák, a székek vajsárgák, a padló ződ, az ágytakaró meg cinóbervörös, és ha ezt majd egyszer megfesti, csakis fehér keretben tudja elképzelni, mert fehér színű cucc egy árva darab sincs a szobában.
Nincs abban semmi meglepő, hogy Van Gogh, mint általában a kreatív népek, az egyik projektből (a vendégszoba előkészítéséből) egyszer csak átpottyant egy másikba, a saját szobájának megfestésébe. Három különböző változatot is készített ebből, és azokat a képeket én mindig nagyon szerettem. Ezt még tudnám részletezni, de most inkább azt nézzük meg, amint nagy tisztelettel ugyan, de totáliter széjjelvertem az Arles-i szoba, 1888-at, mint a pinty.
Az egészet persze nem én kezdtem, hanem az amszterdami Van Gogh Museum, akik a gyerekekre is gondolnak, például kifestőkkel. Ha ők megengednek maguknak ekkora blaszfémiát Hollandia legjobb, a világnak pedig 24. legjobb múzeumaként (2018-as adat), akkor valójában én csak tiszteletreméltó tradíciókat követek. (Megjegyzem, erről még nekem fogalmam sem volt, amikor a Vajda Lajos-kifestő első tervein kezdtem ábrándozni. Nagy szellemek találkozása, hah.)
Az Arles-i szoba kifestőjének egyik változatával kezdtem bűvészkedni a ledes rajztáblán. Ha gondosan megfigyelitek a fenti fotón látható képecskéimet, észrevehetitek, hogy valójában egyik sem “kiragadott részlet”, nem pontos másolata az adott saroknak: egyes elemeket kihagytam, másokat áthelyeztem, a széket elfordítottam, felraktam az asztalra egy plusz kancsót stb. Ha még játszom ilyet, ennél is keményebben nyúlok majd bele, mivel ez a kollázstechnika kifejezetten elkezdett érdekelni, de ezúttal szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy előjegyzési naptárat gyártok, mielőtt én is kikötök valahol levágott füllel vagy tudomisén.
Úgyhogy elővettem a filctollaimat.
A cetlin egy előzetes paletta látható – nagyrészt tartottam magam hozzá, de néhol lettek végül eltérések ugyanazon a színskálán belül. Merthogy én ezt terveztem megvalósítani, ni:
Előtte a controlfreakek szép szokása szerint leszámoltam és bejelöltem mindet, aztán persze ezt mind ki kellett radírozni, aztán felporszívózni azt a ménkű sok radírvucnit, grr. Az augusztust összesen öt lappal váltottam ki, minden hétre egyet szánva, mert a naptáraim általában az oktatás köré szerveződnek, mint ebben a kupiban minden (még ha ez nem is mindig látszik), és az augusztus nagyrészt egy fekete lyuk. Így éppen elegendő lap volt a noteszben, bár ebben sokat segített, hogy januárra csak kettőt szántam, igaz, azok máris dugig tele vannak. Jövőre, ha kitart a lendület, ezt is át kell majd gondolnom, hány lapos notesszel dolgozzam és milyen beosztásban, de az a jövő, a jelen meg most van itt ni.
Miután mindent beírtam, beszámoztam meg más anyámkínják, visszatértem az arles-i szobához, mármint az általam széthentelt változatához, mert én ezeket a képecskéket afféle hónapkezdő vignettánek szántam, mégpedig az adott hónap felirataival harmonizáló színekben. Logikus, nem?
A színválasztás mellett az is meglehetősen tudatos döntés volt (hadd magyarázom a bizonyítványt, léccilécci), hogy lábbal tapodtam a hagyományos árnyékolási szabályokat. Olyanokra gondolok, hogy “bútorok mögött mindig sötétebb, sarokban mindig sötétebb, elöl minden élénkebb, mint a háttérben”. Az Arles-i szoba éppen azért különleges, mert egyidejűleg mutat be egy egészen eltúlzott perspektívát (nézzétek csak a padlóléceket vagy a két egyforma szék közötti méretkülönbséget!), mindezt viszont jóformán árnyékolás nélküli, összefüggő színfoltokkal teszi. Ezért is olyan logikus választás kifestőként. Én a “verjük szájba a perspektívát” más megközelítését választottam, de a koncepció ugyanaz (bár itt most visszavehetnék kicsit az arcomból, neszpá).
Így néz ki egy hónapkezdő vignetta a véglegesített változatában:
Egyszer majd nagyok leszünk, profik és ügyesebbek, de most egyelőre mondjuk azt, hogy a konszepszijo jó, az előjegyzési naptár használható, és a többit majd a jövőben kitaláljuk, hogyan legyen.
Esetleg morogva keresünk magunknak egy újabb naptárt a Paperblankstől. Meglátjuk.
A hét, amikor három fuvart kellett lebonyolítani az állatorvoshoz, mert természetesen Macinak is most volt esedékes az éves oltása. A folytatáshoz képest viszont lehet, hogy ez még mindig nyugis időszak volt – ne a próféta beszéljen belőlem, de előre fázom egy olyan héttől, amiben állatorvos, emberorvos, tantervek és értekezletek vannak, egyik lelkesítőbb, mint a másik. Telefonálnom is kell majd. Többször. Az az én kriptonitom.
No de azért galéria!
Meg tejföl, vérnarancs, sajt és csipsz. Ezeket hoztam haza a hátamon a nagybótból, amit amúgy most már nem is érdemes nagybótként emlegetnem, mert a kisbót már négy éve bezárt, most egy kínaibót van a helyén.
Pusztán a móka kedvéért midőn leguggoltam a vérnarancsokért, a seggemen akkorát reccsent a harisnya, hogy utána bementem a Pepcóba szolidan megnézni egy kézreeső tükörben, nem látszik-e ki a komplett hátuljam belőle, de nem.
A Pepcóban amúgy nem vettem semmit, mert én az akaraterő csodája vagyok, meg amúgy is már már be van tervezve a bűnös hedonizálás csipszekkel meg filctollakkal meg Erikkel. Tán még egy délutáni szundika is belefér.
El szoktam én bliccelni a hülyeséget és marhaságot? Na ugye hogy nem.
Holnapra is lesz mit teljesíteni a “hol van a te normális eszed” vonalon, remek ajánlatok vannak rá:
Drágaszágaim, ti nem is sejtettétek, milyen darázsfészekbe nyúltok bele azzal, hogy az aranyozott Van Gogh noteszt szavaztátok meg (34 szavazat, 61,82%) előjegyzési naptárnak.
Itt ebben a vircsaftban, kapaszkodjatok meg, még olyan is van, hogy Van Gogh washi szalag.
A felső kettő az. Élek a gyanúperrel, hogy még ezeken kívül is vannak a félfülű Vincent munkásságát ünneplő washi szalagok az én végtelen hülyeség-készleteimben, de most, hogy felnyúltam a polcra, ezek akadtak a kezembe.
Ha ez önmagában nem lenne súlyosbító körülmény: ezek is aranyozottak.
Holnapra:
Ma is itthoncsücsü napom van,
amihez pluszban Erik-napot is akarok tartani, mert szegénykém egyre morcosabban bámul rám. Legalább már az asztalomra visszakerült, ez is valami. A nagy dzsuvátlanítást a Borsópüré Szobában vészelte át, és ugyan még mindig nem befejezettek az asztalom körüli állapotok (emlékeztetőül: a SKÄDIS pöckeinek jelentős részét átcűgöltem a folyosóra világi hívságaim tárolásához), de most már muszáj volt visszahoznom, mielőtt teljesen begorombul.
Elszántságom rendkívüli, a hajnalt azzal ünnepeltem, hogy megkíséreltem levenni a fekete aszimmetrikus ruha szabásmintáját, szabóinasaim legnagyobb örömére. Mind a kettő begyűlt a Bűnök Barlangjába, és tőlük telhető mértékben részt vettek a folyamatban.
Igen, mind a kettő. Senki sem mondaná meg, hogy Poci nem lát. Itt éppen felült a fotelbe,
de előtte a tradícióknak megfelelően végigfetrengte az anyagot meg a papírt. Ezt a papírt, amit most éppen Maci őriz:
Mit mondhatnék, visszatértem szokásos eszközeimhez és alapanyagaimhoz, továbbra is sütőpapírral bűvészkedem. Apropó bűvészkedés, ma este hatig még véleményt nyilváníthattok az előjegyzésinaptár-jelöltekről, aztán lezárom a szavazást, és nekiesem annak a projektnek is.
Most viszont táncos lábbal el, vár Erik.
Help! Segítség! Au secours!
Nem tudom, meséltem-e már arról, hogy ezek a kukufejek a Paperblanks-nél nem gyártják többé a kedvenc előjegyzései naptáram? Nyilván én vagyok meghúzatva, de mindjárt január vége, és nekem még nincs idei naptáram, ma este viszont bedühödtem, hogy miért várok én a sült galambra, amikor itt vannak nekem helyben a konyhakész csirkék.
Ja, annyi kis füzetem meg noteszem meg egyebem van, mint a fene, miért is ne csinálhatnék belőlük ezzel a két kezemmel előjegyzési naptárt. Az ordenáré nagy készletet sikerült is leszűkítenem az alábbi kettőre, de ezzel most megakadtam, hogy melyik darab legyen az alábbi kettőből.
Méretre sem tudok dönteni, pedig az sokat segítene, de nem.
Szóval, help! (Nyilván ha már megvan a döntés, szép kézműves módszerekkel ki is pimpelem a jelöltet, és azt meg majd jól bemutatom, viszont jó lenne, ha ezt már a hétvégén meg tudnám ejteni, mert utána benyel a meló.)
Oda megyek én máma, és végtelen örömemre a “sehová” így néz ki énfelém:
Holnap is lesz nap, vajon milyen.
Ismeritek azokat a női öltözködést tanácsadó akármiket, legyen az blog vagy újságcikk vagy instafiók, ahol mindig megmondják a tutit, hogy egy igazi nőnek két ujjnyival a bokacsimmája szára fölött kell végetérnie a nadrágja szárának, egy jól szabott sötétkék zakó igazi alapdarab, és munkába igazán sikkes, de kulturált megjelenést biztosít egy pár nude színű platform pömpsz? Na ott szokták elmondani azt is, hogy minden igazi nő ruhatárában van egy pöttyös blúz.
Hadd mutatom be az én ruhatáram pöttyös blúzát.
Igen, a mai napot lényegében pizsiben óhajtom abszolválni, mert most még megtehetem. A világ egyre nagyobb svunggal kavarja a málnaszőrt, hirtelen kinőtt a földből egy februári egyhetes munkaprogram, aztán persze fél nap alatt átkerült egy másik hétre, jövő kedden tanszéki értekezlet és a tantervi hálókon való újabb vacaklások várhatók, ráadásul a szakdolgozóimat is össze kéne fogdosnom, mert megint eltűntek.
Mindehhez éjjel érthetetlenül horrorisztikus marhaságokat álmodtam: be kellett épülnöm valami földalatti klubba, ahonnan ki kellett volna menekítenem egy libát, mert a milliomos anyukájának elege lett a zsarolásból. Az egész valahol félúton volt egy Raymond Chandler-történet és egy közepesnél rosszabb FPS zombijáték között, mindenki úgy festett, mintha a harmincas évek Los Angeleséből köpték volna bele az álmomba, de aztán jöttek a meghipnotizált verőemberek, akiket egy hordágyra szíjazott polipfejű kómás boss irányított az agyhullámaival, ezeket pedig csak úgy tudtam leállítani, hogy rovarirtót fújtam az arcukba, amitől leolvadt róluk a hús. Természetesen mindez a megfelelő hangkísérettel.
Pizsinap. Juszt is.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 