RSS

7/234 – Miabokám

A fejemet nem akarjátok látni. Hé, a fejemet senki sem akarja látni, én se. Most tűnt fel a ciheresből a kilencedik szakdolgozó, aki március vége óta nem jelentkezett, és én már lemondtam róla.

Viszont a gépem végre-végre itt van. Na persze vele sem egyszerű, miért lenne. (Amíg megszokom a billentyűzet-kiosztását, még nagyon sok szép félregépelést fogok eszközölni.)

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/21 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Intermezzó – Mert tervnek lenni kell

Ha végre leadják a szakdolgozóim a produktumaikat, és Primera is hajlandó együttműködni, ezekkel fogok játszani.

Drukk!

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/20 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/233 – Helyzetjelentés

Itthoncsücsü, háromezerötszázhetvennyolcadik nap.

A gépem, amit április 8-án rendeltem, még mindig nem érkezett meg. A szakdolgozók továbbra is azt csinálják, amit leadás hetén szoktak. (Nagyrészt pánikolnak.) Már másodjára sütöttem olyan bagettet, amit három napig kell dögöleszteni.

Ma már két emberrel is beszéltem telefonon, az egyiket én hívtam fel(!). A macskák nem néznek a szemembe. Sem a saját,

sem a kosztos.

A Repülő Kutató seggenül és kutat. A teraszt beterítették a cseresznyefa elszáradt szirmai. Mosni kéne. Meg porszívózni is. És újrahúzni az ágyneműt.

Hm, talán kezdek kicsit becsavarodni.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/20 hüvelyk eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/232 – Laposkúszás

A dologok valamiképpen mintha csak halmozódnának, és amikor éppen sikerül megoldani valamit, olyan öröm tölt el, mint Tevjét, amikor végre kivihette a házból a kecskét (ezt már meséltem nektek), de valamiért mindig új kecskék jönnek be a házba, és rohadt nehéz kipaterolni őket.

Tegnap reggel például, amikor végül mindketten hazaérkeztünk a beszerzéseinkkel, átzsilipeltünk a második ajtónál, aztán kézmosás, arcmosás, pongyolácskába vetkőzés, eddigi ruhaneműk mosókonyhába hajigálása, újabb kézmosás, zuhanyozás, velkám civilizáció. Ott ültünk a nappaliban, olvastuk a híreket, a RK meg kiment az előszobába valamiért.

A következő pillanatban kitört az előszobában a jajistenemezés, merthogy a zsilipkamra ajtaja nyitva maradt, Poci, Poci, hol vagy? A RK bevágta az ajtót, aztán végigrohantuk összes termeinket, hol a macska, hol a macska. Macska sehol.

Poci bentlakó macska. Poci tulajdonképpen nem is bentlakó, de egyenesen karanténmacska, soha életében nem járt kint, minden ajtót gondosan zárunk előle, nem is nagyon próbálkozik, de hát jajistenem, ez az ajtó mennyi ideig volt nyitva, húsz percig?… Terepismerete nincs, a környék tele csábító szagokkal, kutyák, más macskák, autók, jajistenem.

Macska még mindig sehol, pedig már az egész lakást végigtúrtuk. A RK végül kétségbeesetten kinyitotta az imént bevágott ajtót, azon pedig azonnal bejött egy meglehetősen rémült fehércirmos állat. De laposkúszásban. És rögtön a futon mögé. Jutifalattal is alig lehetett kiédesgetni.

Minden jó, ha jó a vége, és ennek úgy fest, itt is van a vége, fuss el véle. Az a gyanúm, Poci továbbra sem akar kintimacska lenni.

A tegnap traumái persze még nem értek ezzel véget, Primera kriminálisan viselkedett, a komplett tegnapi projektet elizélte nekem, mert nem és nem és nem volt hajlandó varrni a poláranyagot, olyan lett a végeredmény, mint amit egy falka kutya szájából húztak ki, a szakdolgozók meg további izéket küldöztek időnként, és nekem durván erős késztetésem lett világgá menni, de hát jó vicc, haha, éppen mostanság vannak a világgámenős idők.

Úgyhogy hagytam mindent a fenébe, nyolckor elhevertem a futonon, aztán mázsás nagy hülyeségeket álmodtam fél kettőig, akkor meg bajnng. Éppen a volt munkahelyemen voltam, és a jelenlegi témavezetőm szidott, mint a bokrot, amikor meg felébredtem, össze voltam nyomva, mint egy tangóharmonika, és a gonosz pokróc teljesen a szám köré volt csavarva, viszont térden alul nem jutott már nekem a pokrócból, mert azon a garabonciás vándorleány aludt, és még csak azt se volt szívem mondani, hogy hessinnen. Ehelyett kicsavartam magam a pokrócból, függőlegesbe helyezkedtem, fogmosás, kávé, aztán nekifeküdtem a szakdolgozatoknak. A diákjaim valószínűleg szent borzalommal nézik, milyen időpontokban küldözgetek nekik jótanácsokat diagramokról és hivatkozási szabályokról, de hát mit csináljak, én nem haldoklom, én így élek.

Miután végeztem a szakdolgozatokkal, ráültem az internetekre, hogy segítséget keressek magamnak Primerához. Én nagyon erősen hiszek abban, hogy csak rossz mesterember szidja a szerszámát, de Primera tényleg kriminálisan viselkedik, hát hadd tudjak meg róla minél többet, mielőtt kivágom az ablakon.

Tudjátok ti, milyen az, amikor egy olyan géphez keresel használati utasítást, aminek nincsen böcsületes márkája se, vagy legalábbis nem olyan, mint például hogy Singer meg Bernina meg Naumann, hanem csak bötűcskéid meg számocskáid vannak hozzá? Na én most már tudom. Fél óra szívós kutatómunkával sikerült találnom egy pdf-et, aminek fele kínaiul volt, fele angolul.

És akkor megtudtam, hogy a gép tetején ez a pösz,

amit eddig csak úgy nézegettem, hogy “hátizé, biztos ez is jó valamire”, na szóval ez a pösz az, aminek segítségével rá tudom venni ezt a nőszemélyt, hogy azt csinálja, legalább részben, amit én akarok vele. Ááááá. Azóta már kísérleteztem a pösszel meg a felső szálfeszességgel meg az alsóval is (ez utóbbi nyilván csavarhúzóval ment), és menet közben ugyan sikerült eltörnöm egy tűt, de most asszem kezdem érteni, mit csinál a gép, és miért vagyok én egy hülye picsa.

Piszkosul elegem van ebből a bezártságból, no. Ha nem lenne lebénulva a fél világ, nem várnék még mindig az új laptopra, hanem az április 8-i megrendelés után szépen bementem volna 9-én a bótba, és elhozom a hátamon. Erik már az első kerregésnél ment volna alómars a gépek kórházába. Ésígytovább ésígytovább.

Úgyhogy akkor legalább kirittyentettem ma magam, mert ugyan nem vagyok olyan kétségbeesett helyzetben, mint királyi koleganőim, a menő őtözködős bloggerek, de már én is kezdem érezni a késztetést, hogy maradjak csak egész nap nyafogóruhában, kinemszarjale.

Viszont kéremszépen, tessék hozzám beszélni, mert jó lenne végre valaki mással is kommunikálni, mint a szakdolgozókkal meg Primerával. (A RK nem számít. Ő még kábé negyven évig a nyakamon marad, és különben is most, hogy Repülő Kutatóból Seggenülő Kutató lett belőle, ezt éppolyan vehemenciával csinálja, mint minden mást az életében.)

 
12 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/19 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/231 – Nagyparkoló

A mai reggel egészen komolyan úgy festett, mint abban a viccben, ahol a házaspár tagjai már évek óta nem beszélnek egymással, aztán egyik este a pasas odaad a feleségének egy cetlit, hogy “Elromlott az ébresztőórám, költs fel fél hétkor!” Az asszony bólint, rendben. Másnap a pasas felébred, verőfényesen süt hasára a nap, rajta kívül sehol senki a lakásban, az állóórán háromnegyed tíz, az éjjeliszekrényén meg egy cetli: “Fél hét van! Kelj fel!”

A hajnali műszak után fél hat körül elszundikáltam a futonon, és amikor háromnegyed nyolckor felébredtem, Poci kivételével nem volt itthon senki, az étkezőasztalon meg ott kuksolt egy cetli, hogy a Repülő Kutató elment bótba, az Ezüst Kecske tanyáról a megrendelést ezúttal a nagyparkolóban lehet átvenni 8:00-8:30 között. Azt hiszem, abban a pillanatban, félig még összeragadt szemmel, olyan dolgok jutottak eszembe, amelyeket tilt mindenféle egyezmény, genfi és hágai de még kisvaracskodi is. Nyilván felhívtam ezt a címeres dísztököt, hogy mégis hogyan, miként és mivégből, mire ő csak azzal exkuzálta magát, hogy nem mert felébreszteni. Ááááá.

Mindent összevéve mondhatjuk azt, hogy hepienddel ért véget a dolog, mert én villámló gyorsasággal összevakartam magam, és eltalpaltam a nagyparkolóig, és 8:19-re már ott voltam a kecskekefirekért, de azért mégiscsak, no.

7.231

A mai napot, ha kegyesek hozzám a szakdolgozók, kenyérsütéssel és kreatív kukacokkal fogom tölteni, mert tegnap a javítgatások szüneteiben már összeraktam kínomban egy ilyen izét, és igazán nincs szükség arra, hogy egy harmincötödik befejezetlen projekttel gyarapítsam a Bűnök Barlangjának káoszát. Úgyhogy uccuneki.

virágoskert1

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/18 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/26b – Koszorú, koszorú…

…miért vagy te szomorú? Hát ezek speciel nem szomorúak, desőt, úgyhogy kihasználván a hajnali felkukurikút és Grisette átmeneti kegyelmi állapotát, most kaptok ezekre tőlem leírást jól.

Csak emlékeztetőül: innen indultunk.

Utána persze elbogárzott a projekt a szélrózsa minden irányába, de a feladat azzal kezdődött, hogy bevonjam a koszorúalapokat valamivel, én meg a zöld polárhulladékot vettem elő erre a célra. Kedves, barátságos kulimunka volt, és a folyamat egyetlen olyan része, amelyhez varrógépet használtam, de azt is csak azért, mert lusta dög vagyok. Kétujjnyi széles csíkokat nyírtam le az eddigi projektek során innen-onnan leszotyogó darabokból – a legélénkebb zöld például a Muzsika Hangja egyik első változatából maradt meg, eredetileg ugyanis abból próbáltam összeácsolni a felsőrészt, de olyannyira “fuck, I’m going blind” hatása lett, hogy inkább visszadugtam a reciklálandók kosarába. A csíkokat a végükön összevarrtam, és lett ebből nekem egy szép kis-nagy gombolyagnyi akármim, így ni:

Innentől már egyszerű volt, mint a pof: tekergetni, körbe-körbe.

A csíkok illesztéseit megpróbáltam minél inkább a koszorú hátuljára irányítani, de persze ez nem történhetett meg maradéktalan sikerrel, de nem baj, majd úgyis felpimpelem én még ezt az egészet.

Amikor körbeértem, szépen beügyeskedtem a csík végét a csík kezdete alá, az ilyesmi általában igen pofásan megoldható. Azt hiszem, ezen valahol 11:50 környékén kell keresni a kezdetet-véget, de ez csak egy tipp.

És akkor előszedtem hozzá kincsecskéim végtelen tárházát, túlnyomórészt természetesen további hulladékokat.

A képen két egyidejű akció látható, az egyik az általam nautilusoknak nevezett polárvirágok gyártása. Ezt akár be tudom majd mutatni külön is, de asszem eléggé érthető: szabálytalan félhold formájú ficnikre van hozzá szükség, amelyeket a sarló keskenyebbik szélén végigöltöget az ember tűvel-cérnával, aztán összehúzza az öltéseket, és elegyengeti a virágot. Lehet pucéran is hagyni, de az is egy lehetőség, hogy gombot varr a közepére, akkor bibéje is lesz annak a virágnak.

A második akció ezeknek a gomboknak a kedvem szerént való átalakítása. Ezen most például röhöghettek egyet: körömlakkal csináltam. Voltak a végtelen készleteimben ilyen kis félgömb-gombok, amiket egy azóta szétesett kardigánról vágtam le, egyszer kelljenek, s jó, ha vannak. Kicsit kopottak voltak itt-ott, így felhúztam őket egy pipatisztítóra (zárójelben megjegyzem, a pipatisztító egy hobbivarrónő igen jó barátja, semmivel nem lehet annyira remekül kipucolni a gép alsó spulnija körüli résekből a szöszmószt), aztán juhé neki a körömlakkal.

Nem mondom, hogy a körömlakk-készleteim kimeríthetetlenek, de vannak olyan csudálatos színű példányok, amelyek úgyse nagyon fogynak, most meg leginkább azokra volt szükségem: élénk narancsokra és pinkekre. Úgyhogy elővettem néhányat a legendás tamperei fülesgombok közül is (ezek azok, amelyeket egy tamperei turkálóban vett nekem a RK 2012-ben, és még mindig van belőlük), mert a sok szép zöld meg sárga meg karamell mellett vannak a készletben seszínűek is, például olyan mosott-kékek, amikről nekem ötvenes évekbeli bababútorok jutnak eszembe, mert nekem így működik a fejem. Na akkor juhé nekik a körömlakkal, mint már mondtam.

(Rettenetesen drága körömlakkjaim vannak, igazán kár értük, hogy felkentem a gombokra. Még olyan is van, aminek az ára majdhogynem eléri az ötszáz forint.) Megvártam, amíg megszáradnak a gombok, aztán szépen felvarrogattam őket a nautilusok közepébe, ahogy esik, úgy szottyan alapon.

Innen pedig már csak a rakosgatás volt, virágok meg mini nautilusok meg a horgolófonalak hulladékából előállított rozetták. Meg egy doboznyi gombostű.

Gondolom, úgy lett volna illő és üdvös, hogy minden itemet külön-külön felvarrogassak a koszorúra tűvel-cérnával-kezecskémmel, de egy nagy frászt, az élet rövid, én türelmetlen vagyok, és ezt úgyis nekünk magunknak csinálom, úgyhogy nem fogja megrágcsálni senki, és nem is reklamál miatta, hogy micsoda pongyola eljárás ez, hé. Meg aztán, ha esetleg megunom, csak leszedegetem a gombostűket, aztán kezdhetem elölről.

Arra, hogy mit hogyan csináltam, persze ezúttal sincs pontos recept, az embernek a saját színérzékére (höhö) és esztétikai érzékére (HÖHÖHÖHÖ) érdemes bazíroznia. Előbb felmennek a koszorúra a nagyobb darabok, aztán a közöket kitöltögetni az összes többi, és egyszer, amikor már szikrázik a tarkabarkáktól az ember szeme, azt kell mondani, hogy stop.

Hát nálam beletelt egy időbe, mint a mellékelt ábrák mutatják.

Ezek most még egyelőre az asztalon ülnek, de az igen közeli jövőben rittyentek rájuk egy szalagot, aztán fellógatom a lakás egyik stratégiai pontján. Persze a lakás alapjáraton is egy vizuális támadás, de ezek különösen azok.

Nem baj, megszokjuk.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/18 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/230 – Pad alá

De még csak nem is két szék között, merthogy persze több szék van, amit ugyanazzal az egy seggel meg kell ülnöm máma. Plimm-Plimm és Grisette meg a szakdolgozók meg a vizsgaidőpontok meg a Neptun Meet Street Unipoll-kérdőívei és elektronikus vizsga-é avagy írásbeli, meg hol lehet beállítani, hogy felugró ablakok is legyenek, de csak ezen a honlapon, nem az összes többin, és Tisztelt Tanár Nő, ha a bevezetést szinte teljesen ugyanabból a könyvből vettem át, akkor ez plágiumnak számít-e vagy sem. Áááá.

Úgyhogy nesztek egy fotó még a hét múltba vesző elejéről, amikor még csak a nyakamig ért a szarlé, nem a számig. Most nincs az a felsőbb és alsóbb hatalom, amiért még összebűvészkednék egy képet magamról, meg egyébként is nyafogóruhában vagyok és kétségbeesett melóban. Áááááá.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/17 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/229 – Vasklapni

A világ általános állapota továbbra is csuhaj, a vizsgaidőpontos táblázat meg a plimm-plimm közepette időnként ránézek a hírekre, aztán irgalmatlan kedvem támad agyba-főbe verni egyeseket egy lemezbontó vasklapnival*. Bmeg, én alapjáraton pacifista vagyok, hát ne csinálják, könyörgöm, mert előbb-utóbb kimászik belőlem a kardfogú tigris.

És kezd meggyőződésemmé válni, hogy a büdös életben nem lesz már nekem egy használható gépem. A büdös életben nem.

* Aki meg tudja mondani, hol szerepel a lemezbontó vasklapni, kap tőlem egy… hát, ebben a szociálisan disztancált világban egy virtuális vállon veregetést, mert többre nem fussa.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/16 hüvelyk otthoncsücsü, tavasz

 

7/228 – Helybenfutás

Ez van most éppen, a kirelejzumát neki: a névtelen dög plimm-plimmjei és Grisette félórás jelenlétei alatt küzdök szakdolgozókkal meg a szakdolgozataikkal, vizsgaidőpontos táblázatokkal meg minden más földi jóval, amit általában legkevésbé szoktam kedvelni a munkámban, most meg nincs más, csak ez. Normális körülmények között most körbefutnám az ovikat, hogy mondjátok el, mi a baj azzal a zárótevékenység tervezettel, mert a hallgató síkideg, és nem tudja elmagyarázni, mi a kifogásotok; meg olyanokat irkálnék levélben, hogy ugye, Edina, Dorogon dolgozik? ha úgysem kell átszelnie a fél országot, jöjjön be csütörtökön az irodámba, mikor tud beérni? fél öt? kiváló, megvárom. Rohadt nehéz levélben eljátszani azt, amire a legtöbb hallgatónak szüksége van ilyenkor alig egy héttel szakdolgozat-leadás előtt, mégpedig azt az összetett szerepet, amiben a helyzettől és a szemükben megjelenő pánik mennyiségétől függően kell kevergetni a Tyúkanyó, a Zupás Őrmester és a Témavezető arányát. (A telefon nem műxik. Telefonban én Ijedt Kiscsirke vagy Goromba Pokróc vagyok, esetleg a kettő egyszerre.)

Közben meg fázom is, bár leginkább afféle belülről-fázás ez, de azért segítenek a cikcakkruhák meg a felemás zoknik. Egy kicsit.

Odakint közben kinyílt a nyírfa tövében a tulipán,

kivirágzott a cseresznyefa,

a Repülő Kutató meg pufimellényben ül a teraszon és a kutatócsoportjával ülésezik.

Bakker, ez az élet még akár szép is lehetne, ha ráérnénk észrevenni. Hát dógozom rajta továbbra is.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/15 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/227 – Nyau

Elraktam a múltkor egy praktikus kis kontemplatív macskafotót arra az alkalomra, amikor éppen se mondanivalóm, se blogolhatnékom nincs.

Ez az.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/04/14 hüvelyk macs, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/27 – Töltött tojás paradicsomszottyban

Úgy fest, hogy akad némi érdeklődés a paradicsomszottyos töltött tojás receptjére, nekem meg mára még nem volt semminő közszolgálati programom, hát tessék. Az ott balrul, ni:

A recept a szépemlékű Burda Finomságok 2003/2. példányában volt. (Nagyon szerettem azokat a kiadványokat, sok vicces sütnifőzni valót találtam bennük.) Az alapanyagok nagy része nem igényel semmi extra beszerzést, és én ugyan nem vagyok olyan optimista, mint azok a főzősbloggerek, akik könnyedén mondanak olyasmiket, hogy “ehhez a miszopasztás-kókusztejes csicseriborsóraguhoz kuszkuszágyon úgyis minden hozzávaló megvan a kamrátokban”, de azért a sajt kivételével jó esély van arra, hogy a többiért nem kell világgá rohanni. Ezúttal a Repülő Kutató készítette el, de már én is csináltam, szóval jól kipróbált recept, el se nagyon lehet rontani, ha nem éget oda valamit az ember.

Hozzávalók két személyre:

  • 1 evőkanál vaj (vagy más zsiradék)
  • 1 gerezd fokhagyma, apróra vágva
  • 1 közepes fej hagyma, apróra vágva
  • 1 konzervdoboznyi darabolt paradicsom
  • só, bors
  • 1/2 teáskanál édes-nemes paprika (ha van, akár füstölt is lehet)
  • 1 teáskanálnyi aprított oregánó vagy más zöldfűszer (ami akad); ha csak szárított van, abból elég egy csipetnyi

A vajon üvegesre pirítjuk a hagymát, egy percre hozzáadjuk a fokhagymát is, majd a paradicsomot is hozzáadjuk, felforralás után kis lángon, néha kavargatva tíz percig főzzük, aztán sóval, borssal, paprikaporral és oregánóval fűszerezzük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tűzálló tálat kikenünk (én a félretett vajpapírokat szoktam használni erre), aztán előkészítjük a tojásokat.

  • 3 keményre főzött tojás
  • 5-10 deka kéksajt vagy más intenzív ízű sajt – ha puha, lemorzsolva, ha kemény, lereszelve
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • csipetnyi szerecsendió

A sajt és tejföl mennyisége részben ízlés kérdése, részben pedig a tojások méretétől függ. A recept egyszerű, mint a pofon: a félbevágott tojások sárgáját át kell törni simára, elkeverni a morzsolt/reszelt sajttal és a tejföllel, pici szerecsendióval megfűszerezni, aztán visszatölteni a féltojásokba.

A tálba öntött paradicsommártásra ráültetjük a féltojásokat, bedugjuk az előmelegített sütőbe, és kábé negyedórát sütjük, amíg a sajt megolvad. A sütőből kivétel után még rá lehet szórni egy adag zöldfűszert, attól eddig sose lett baja, most se.

Melegen, langyosan és hidegen is finom. Jó étvágyat!

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/13 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/226 – Liofilizált

Vízbevető hétfő, ürömben öröm: amióta eszem tudom, először fogom megúszni a vegyes kölni miatti fejfájást. A Repülő Kutatóval kötöttem egy paktumot, hogy én rendelek neki csokival bevont liofilizált szedret*, ő meg ezért cserébe nem fog meglocsolni. És ezúttal teljes joggal tehetem meg, hogy ha valaki megérkezik az ajtóm elé egy üveg Krasznaja Moszkvával, kiüvöltsem, hogy “menjél haza!”

Úgyhogy ennek örömére most megyek, vízbevetek némi lakástextilt, mert most még ki tudom tenni száradni a teraszra, de holnaptól állítólag zegernye lesz meg viharok.

Gondoltam, azért némiképp kicsípem magam a nagyérdeműnek, már amennyire ezeken a tájakon szokás, aggyunk a vízbevető hétfőnek. A Repülő Kutató amúgy épp most jelent meg a nappaliban egy olyannyira kénsárga pulcsiban, amilyet eddig csak Catania horgolófonalban láttam “Oroszlánfog, 280-as kód” alatt. Nem is vettem meg.

* “Támogassuk a helyi vállalkozásokat” programom része. Ezúttal ők kerültek sorra, az Édeni Édességek nevű bűnbevivőhely (nem azért linkelem be őket, mert fizetnek nekem, de ezt talán mondanom se kell). Olyan még eddig úgyse volt, hogy biciklin szállítsa ki betevő csokijainkat a tulajdonos.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/13 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/225 – Hú…

Sőt, huhúú.

Most viszont, ha megengeditek, kicsit elhelyezem magam stabil oldalfekvésben, mert ez itt fent azért nem ment munka nélkül. (A képek feltöltése sem. Grisette most már csak félórákra hajlandó magához térni.)

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/12 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Megaszondom 4. – A rutinokról

Ma délelőtt fél tízkor a Repülő Kutató megjelent előttem cicanaciban és a világ legröhejesebb hajpántjában*, mely utóbbira az volt ráírva, hogy Stanford University, és azt mondá: “Most akkor elmegyek futni”. “Menjél” – mondtam én teljes természetességgel – “addig én restaurálom a fejemen a pipirost”.

Addigra már végeztünk a piacra menetellel, ami jelen helyzetben úgy festett, hogy ő beült Emesébe, és elautózott négy kilométerre, hogy a város szélén egy parkolóban megvegye betevő zöldjeinket Bogaraséktól, én meg ugyanez idő alatt elgyalogoltam egy kilométerre a másik irányba, hogy egy másik parkolóban átvegyem és kifizessem az előre megrendelt-összekészített csomagot az Ezüst Kecske tanyáról. Végül is, szombat van. Mi március és november között szombatonként piacra megyünk, akár esik, akár fúj, akár kolera van.

A parkoló, ahol át kellett vennem a kecskekefireket, a krémsajtokat és a húsz deka zöldfűszeres kecskesajtot, egy szupermarket parkolója. Negyed kilenc volt, a parkoló csurig tele, hisztérikus tömegek tolongtak a bevásárlókocsiknál, én meg ott álltam erényesen, szigorúan két méterre az autó csomagtartójától, amiből előkotorták a csomagocskámat, és azt gondoltam magamban, hogy tényleg a fogyasztói társadalom fog kipusztítani minket, de nem úgy, ahogy ezt Greta Thunberg gondolja, hanem mert a zemberek képtelenek felfogni, hogy ez egy vis maior helyzet, és a nagyszombatnak (ugyan máskor se, de ezúttal pláne) nem kéne arról szólnia, hogy keddig nincs bót, és keddig biztosan megesz minket a fene, ha nem veszünk két kiló csokitojást, három kenyeret, tíz üveg ásványvizet meg a többi izé.

Mikor viszont úgy másfél órával később elkezdtem felkenni a fejemre a büdös pacsmagot, már kezdtem jobban megérteni a zembereket, bár persze továbbra is úgy voltam vele, mint Mama anekdotájában a csávó, “Értem, uram, értem, de fel nem foghatom”. A rutinjainktól rohadt nehezen tudunk szabadulni, és ha valaki azzal töltötte 2019, 2018, 2017 ésatöbbi nagyszombatját, hogy megverekedjék másokkal az utolsó három marcipánnyusziért, száznyolcvan fokos fordulat kell ahhoz, hogy idén ne így tegyen. Száznyolcvan fokot fordulni, komolyan mondom, olyan erőfeszítést igényel, amire nagyon kevesen képesek. Mi se. A szombat piacnap. Szombaton mi szezonális zöldekért és kecskekefirért megyünk, meg persze minden másért is, de amikor végiggondoltuk, hogy mi a “nélkülözhetetlen” a szombati piacunkból, ennél a kettőnél lyukadtunk ki, és ezt a kettőt szervezzük meg. Parkolókban és előrendeléssel és külön és arcbugyikban és kesztyűkkel, és a második számú ajtónkat használjuk, ahol kialakítottunk egy zsilipelő állomást ruhacserével meg cipőcserével meg kisfaszommal, és annyi ruhát mosok mostanság, hogy arra Greta Thunberg tényleg összevonná a szemöldökét. Közben meg a család baby boom generációs tagjai, akiknek végre van ideje meg kedve élvezni az életet, elautóznak Diósjenőre, aztán felháborodnak, hogy zárva a horgásztó, és végül hosszú kanyarok után hazajönnek, hogy itthon piknikezzenek a saját házuk saját kertjében a saját tavuk mellett (na jó, azért az mégis inkább pocsolya, nem egyéb.)

Amikor elkezdődött a #maradjotthon időszak, sok okos és okoska cikk született arról, hogyan lehet ezt túlvészelni. Az egyikben például egy olyan illető osztotta meg a tapasztalatait, aki egyébként is csak heti egyszer lép az utcára, és olyasféle bölcsességek voltak benne, hogy maradj pizsiben, moss fogat, de ne fésülködj, és akkor nem is lesz semmi késztetésed kimenni. Akik ezt megosztották meg ünnepelték és esetleg meg is próbálták implementálni a saját bezártságukra, arról feledkeztek el, hogy ennek az illetőnek ez a természetes életmódja, és valószínűleg iszonyúan nehezen tudna változtatni rajta. Ugyanúgy, mint ahogyan az iszonyú nehezen tud változtatni az életmódján, aki gyökeresen más módon létezik. Könyörgöm, az én életem alapvetően úgy nézett ki eddig is, hogy munkába, vissza, munkába, vissza, nyafogóruhák meg dögölészések, ehhez meg évi két színház, évi két koncert, évi fél tucat találkozó barátokkal, és még én is bezárva érzem magam, hát mi a bokámat várhatunk olyanoktól, akik folyamatos pörgésben léteztek, mielőtt ráesett a fejünkre a kolera? És még nem is beszéltem azokról, akik nem tudják megengedni maguknak a hómofisz luxusát, hanem muszáj kimenniük a házból, mert nélkülük tényleg összeomlana az egész kóceráj.

A világ, mondogatják most sokan, sose lesz többé ugyanolyan, mint a kolera előtt. Úgy gondolom, tényleg nem. Ismét újra kell programozni a GPS-t és újra kell keresnünk a hovát meg a merrét meg a hogyant. Épp csak ez nem fog úgy menni, hogy mindent felrúgunk, és akkor is összehozzuk a száznyolcvan fokos fordulatot, ha közben eltörik a masina. Valójában megint mindenkinek egyedül kell kitalálnia az irányváltásait, ha van rá lehetősége. Nem lehet homlokegyenest más rutinokat interiorizálni, mint amiket az életünkben eddig alkalmaztunk. Próbálkozni persze lehet, sőt, valójában muszáj is. Húzd meg, ereszd meg. Ebben az újsütetű bolondokházában én ugyan megadtam magam a bioritmusomnak, és hajnalban kelek, délután pedig szundikálok, viszont rászoktam a reggelizésre, amit eddig sose bírtam összehozni.

Azt hiszem, minden ellenére valahol mélyen én egy megrögzött karteziánus vagyok, akinek a tudás alapja a kételkedés. Descartes mondott egyszer a sok minden más mellett olyat is, hogy ha recseg-ropog a házad, építs újat, de ha egyelőre nem tudod megoldani, húzz fel a kertben egy fészert, amiben addig meghúzhatod magad. Hát ebben a fészerben vagyok én most, és a fészernek az egyik legfontosabb ismertetőjele, hogy ideiglenes. Az, amiben élünk, nem az “új normális”, ezt felejtsük el. Ez egy átmeneti állapot, amiből ugyan nem tudunk visszatérni a régi normalitáshoz, de valamiképpen bíznunk kell abban, hogy mégiscsak lesz valamifajta normalitás, amihez visszatérhetünk. Lehet, hogy nem lesz olyan, mint a régi, de lennie kell. És minél inkább pizsiben meg szöszmöszpapucsban létezünk most ebben a fészerben, annál nehezebben tudunk ismét ember elé való kinézetet ácsolni magunknak. Az ég áldja meg, a Repülő Kutatón meg Pocin kívül senki, de senki nem látja, mennyire pattogzott le a körömlakkom, aztán az egyik férfi, a másik meg macska, ugyan mit várhatnék el tőlük. Ja meg még egy valaki rajtuk kívül. Én látom. A körömlakk az én fészerem. És sok más fészerem is van. Muszáj, hogy legyenek.

Hát ezeken gondolkodtam én, miközben a pipirost kentem a fejemre, ami voltaképpen szintén teljesen fölösleges, mert tegnapelőtt volt egy hónapja, hogy utoljára a munkahelyemen jártam, a Repülő Kutatót meg Pocit a hajam se érdekli úgy istenigazából, nektek meg, hadd legyek kicsit szerénytelen, akár két hónapig is tudnám álcázni a lenőtt töveket. Eredetileg azt terveztem, hogy ebben a blogévben megpróbálok visszatérni a saját természetes hajszínemhez, és a vicc kedvéért épp ez lehetne az az időszak, amikor ezt minden akadály nélkül megtehetem, de kénytelen voltam rájönni, hogy a pipiros is a fészereim egyike. Majd, ha már megvan a nem recsegő-ropogó ház, akkor ki lehet próbálni azt a “radikálisan” “új” “elképzelést” is, hogy olyan hajjal létezem, amilyet az Úr adott, de most kell nekem az a fészer, a fene vigye el.

Körülbelül idáig jutottam el a gondolataimmal, miközben a fejemen már ott illatozott a büdös pacsmag, és ekkor, mintegy törvényszerűen, feldörömbölt a második szomszédnál a fűnyíró. Az első gondolatom persze az volt, hogy “mi a csecsebogyónak nyírsz füvet kolera idején, te elmebuggyant?”, de szinte azonnal visszakoztam a gondolatból. Ki tudja, neki talán az a karteziánus fészere.

* Ti, akik már a kilencvenes évek elején is túlvoltatok a csattogós lepkék meg a pelus időszakán, képzeljetek el egy szakállas, erőteljesen őszülő André Agassit, megvan? Na jó, nincs fülbevalója, és a neonszínektől (még) megtartóztatja magát, a lobonca sincs még akkora, de egyre közelebb az a pillanat, amikor meg kell állnom fölötte egy ollóval, és birkanyírást tartunk. Már előre fosok tőle.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/11 hüvelyk megaszondom, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 7/26 – Maradékmentés kimaxolva

Állítólag Glenn Gould mondta egy szokatlanul hosszúra nyúlt Goldberg-variációk lejátszása után, hogy “Olyan barokkul éreztem magam”. Hát asszem tegnap én is roppant barokkul érezhettem magam, mert a végeredmény olyan lett, amire csak azt tudom mondani, hogy “giccs kategóriában határeset”, és menet közben körömlakktól és gomboktól kezdve fonalmaradékokig és polárficnikig beledolgoztam a projektbe mindent, ami a kezem ügyébe esett.

Innen indultam:

Ide jutottam:

Ha van rá igény, a pepecselés és babramunka részleteit is megosztom veletek.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/11 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/223 – Backup

Ma hajnalban megint elárulták az Istennek Fiát, én meg ezt igen rosszul viselem a húsvétból, mert később persze buli van meg sonka meg tojás meg nyuszik, de előbb árulás van meg kínszenvedés megatöbbi. A dolog úgy fest ugyanis, kéremszépen, hogy az én fejemben Istennek Fia egyúttal Embernek Fia is, és csütörtökön meg pénteken bizony inkább Embernek Fia, mint bármi más.* Utána persze lehet vidulni, de a húsvét nekem az az ünnep, aminek sose tudom elfelejteni ezt a dimenzióját, és nem is akarom, mert másként nem marad belőle más, mint a töltött tojások meg a “hová öntötted a sonkafőző levet, teee elmeroggyant, most vehetjük elő a budipumpát”.

(Szavamat ne felejtsem, de ez az én nagy bajaim egyike, az Órarugógerincű Pattogó Agy. Gondolom, ez nem igényel kifejtést, de ha esetleg mégis, rajtam nem múlik, úgysem megyek sehová.)

No de hadd meséljek nektek az én mindennémű gépprakjaim mizériáiról, és kezdjük a varrógépekkel, mert az legalább viszonylag rövid sztori. Tegnapelőtt délután Erik visítani és hörögni kezdett, hátul pedig ritkás fekete szénport lövellt ki a seggiből. Nehéz megállapítani, konkrétan honnan, mert kikapcsoltam rögtön, ki én. Az elöregedett ékszíjra gyanakszom, mert a motor csak alig volt langyos, de hát nyilván nem ezek az idők azok, amikor ábrándosan felcumózom, aztán elviszem a varrógépek kórházába, úgyhogy keservesen összecsomagoltam Erik 15,4 kilóját, aztán becűgöltem a sarokba.

Ebben a kuplerájban legtöbbször a backupra is van backup, mert én egy kontrollmániás vagyok, de miután pár évvel ezelőtt odaadtam Eszmeraldát vagy hogy is neveztem el őtet (nálam minden varrógépnek neve van – Minerva! ezez, ez volt a neve!) a húgomnak, és bizton bíztam abban, hogy bármikor el tudom hórukkolni Eriket a varrógépek kórházába, nem maradt más kéznél, mint Primera. Úgy éljek, egészen kajánul vicsorgott vissza rám, amikor előcűgöltem, és letörölgettem róla a félcenti vastag porréteget. Vele legutóbb sikerült ugyan valamelyest szelídebb vizekre evezni, de ez sajna csak a nemrugalmas anyagokra érvényes, én meg továbbra is rugalmas anyagokat akarok varrni, fene a pofámat. A szálbefűzése továbbra is bonyolult, mint egy adóbevallás, és az alsó spulnikkal bőségesen ellátott Erikhez képest neki csak hat darab van, ami persze még nem világvége, de akkor is dühítő. Az egyeurós boltban ugyanis kábé másfél évvel ezelőtt vettem egy komplett spulnikészletet Primerához (mondtam, a backup backupjára is gondolok én itt ebben a kuplerájban), de azt egy nagylelkűségi rohamomban odaajándékoztam a Repülő Kutató unokahúgának, aki valamelyik izénapjára kapott egy fröccsöntött, ostobácska kis bébivarrógépet, és abba ilyen spulnik kellettek, mint Primeráé. Rosseb az én nagylelkűségi rohamaimba.

Szóval itt ülünk Primerával, vicsorgunk egymásra, és ugyan továbbra is meggyőződésem, hogy csak rossz mesterember szidja a szerszámát, de ez most tényleg úgy fest, hogy elöl megy a ló, utána megy Pötyike, és itt én vagyok Pötyike. Igen mókás eredmények lesznek ebből, és én be is fogom mutatni azokat, ámde.

Az “ámde” a gépparkom másik csapatának mizériáival van összefüggésben, és ha eddig nem röhögtetek, hát ezután garantáltan fogtok. Grisette mellé-mögé ugyanis szintén van backup, amíg ki nem szállítják nekem az utódját. Na de milyen!… Feleim, úgy vagyok én itt most, mint abban az avas rendőrviccben, ahol azért járnak egyszerre mindig ketten, mert az egyik tud írni, a másik meg olvasni. Grisette nyilvánvaló akkugondja legalább tiszta sor, de ez a másik izéke, akinek már a nevét is elfelejtettem, ennél sokkal bonyolultabban rossz. (Hé, ha nem lenne rossz, akkor nem vettem volna meg Grisette-et.) Ez is Asus, és a billentyűzettel összekapcsolható táblagépek közül abba az elkefélt generációba tartozik, aminek a képernyőjében van az esze, de a billentyűzetében a memóriája (vö. Weöres Sándor: “nekem még a segemben is felyem van”). A kettő között itt ebben a példányban van valami bonyolult kontakthiba, ami miatt időnként azt mondja, hogy plimm-plimm, ismeretlen usb-eszköz, nem ismerem fel. Ez az ismeretlen usb-eszköz, amit nem ismer fel, nem más, mint a billentyűzet. A mókás persze az, hogy miközben ő azt sikoltozza, hogy plimm-plimm, nem ismeri fel a billentyűzetet, én békésen gépelek ugyanazon a billentyűzeten, és nem csak úgy a semmibe bele, hanem ide a képernyőre. Nade! Most tessék figyelni! Ebben az elkefélt sorozatban a billentyűzetben lakik a D meghajtó, ahová el lehet menteni dolgokat, a tabletrész csak egy harmatos kis C meghajtót kapott, amit szinte teljesen betölt a gép üzemeléséhez szükséges himmihummi. Úgyszintén a klaviba építették bele a dög egyetlen usb-csatlakozóját is, a tabletbe csak egy mikro SD kártyát lehetne belenyomni, ha lenne nekem olyan (bár asszem az is van valahol). Ha ehhez még hozzáteszem, hogy bármiféle felhőmemóriával csak akkor lett volna hajlandó szóbaállni, ha letöltök a csurig tele C meghajtóra valamit, ami nem fért rá, akkor azt hiszem, érthető, hogy miért vettem meg helyette Grisette-et. Az akkumulátora bezzeg olyan, mint egy tulok.

Szóval summázatul: van egy gépem, amin tudnék dolgozni, de villámgyorsan lemerül, és van egy másik, ami írd és mondd tizenkét órán át bírja feltöltés után, de lényegében csak interneten lógásra jó, és néha azt mondja közben, hogy plimm-plimm. Ja, és nem tudom összedugni a fényképezőgéppel, mert csatlakozás után azonnal kilöki. Egyik fényképezőgéppel sem. (Na ez is szép sztori lesz majd, merthogy “ha már lúd, legyen döglött” alapon  előkotortam a fényzőgépem backupját is, egy használatlan Nikon CoolPixet. Móka és kacagás a köbön.) További summázatul:  innentű csak akkor van kép, ha kihasználjuk azon rövid kegyelmi pillanatokat, amikor Grisette épp hajlandó felébredni.

De hogy mégse hagyjam kép nélkül ezt a bejegyzést, nesztek egy fotó a 2018-as archívumból. Ez van a gépen, no.

* Ezért úgy ezertöbbszáz évvel ezelőtt csúful valagba rúgtak volna a homousion/homoiusion vita idején, és mehettem volna Arius nyomába Nyárittyenbe jeget aszalni, de most már asszem belefér.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/10 hüvelyk blabla, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/222 – Madzag

Nagycsütörtökön máskor is posványul érzem magam, most aztán meg pláne. Grisette fél napon át állította makacsul, hogy neki nincs akkuja, majd madzagon tartva is lemerült, onnan pedig órákba telt annyira feltápászkodnia, hogy most nagyon-nagyon hosszú töltések árán hajlandó egy blogbejegyzésnyi időre visszamászni önmagához. Töltőre téve is ugyanolyan gyorsan merül, mint nélküle, és csak akkor hajlandó töltődni, amikor ki van kapcsolva, úgyhogy tényleg meg vagyok lüve. Gondolom, az akku öregedett el vagy mi, de nem a legjobbkor jött nekem ez, annyit mondhatok. Jaj, a szakdolgozóim. (Kínomban írtam nekik már levelet is, hogy bocsibocsi, de ez most rohadtul vis maior.) Nyilván ez így nem maradhat, úgyhogy rendeltem magamnak egy új gépet, de hát ki tudja, mikor szállítják ki.

Mindehhez meg tegnap, amikor Grisette-telen búbánatomban varrni próbáltam egy kicsit, Erik is elhalálozott, ójaj. Kezdek gyanakodva nézegetni mindenkit, aki a környékemen madzagról működik. Ha még a konyhai robotgép is bemondja az unalmast, én a Dunának megyek.

Amúgy másként minden fasza, a nyírfa vadul zöldül,

a nyafogóruhák és pici zoknik melengetik az én jeges lényemet,

Poci meg hát Poci, és ennél többet nem várunk el tőle.

Ebből is kimászunk, az árgyélusát neki. Kimászunk mi mindenből. Ti meg beszéljetek hozzám, mert ugyan lehet, hogy csak ritkásan tudom megnézni, de most tényleg szükségem van rá.

 
13 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/09 hüvelyk eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/221 – Akku

Ha a következő egy héten nem jelentkeznék, az amiatt van, mert Grisette komolyan gondolja azt, hogy “nincs akku”, az Edigital pedig még nem szállította ki Lénát.

Ha lenne most kedvem beszélni róla, beszélnék. Ha majd lesz, megteszem.

Addig is, napfény, kávé, nyafogóruha, idegösszeropi, apokalipszis.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/08 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/220 – Tavaszi szünet

Ebben a totális bolondokházában csak tegnap este jöttem rá, hogy voltaképpen most van a tavaszi szünet, úgyhogy helló, sütik,

helló, fűszernövények,

helló, nyírfa!

Aztán ma reggel ráesett a fejemre két majdnem-kész szakdolgozat.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/07 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

7/219 – Is

Nos, kedveskéim, itt ugyan lehetne vitatkozni arról, hogy bátor vagyok, mint egy vaddisznó vagy hülye, mint a tök, de szerintem maradjunk abban, hogy mindkettő. A hajam meg majd csak kinő magától. Úgy szokta.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/06 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz