(Nyugi, ez egy metaforikus rottweiler. A háznál továbbra sincs kutya, cserébe még mindig térdig járunk a macskában, azt a Picur névre hallgató cirmos törpét például az imént küldtük haza tanulni Janka nevű kisgazdijához, mert Janka csak akkor tud tanulni, ha Picur ott alszik a dereka mögött. Igen, nem csak mi vagyunk meghúzatva.)

Ma itthoncsücsü napom van, ennélfogva még a csipát se dörgöltem ki a szememből, de már anyagokat töltögettem felfele a diákoknak, szakdolgozati kérdőívhez fűztem kommentárokat, és vadul leveleztem mindenkivel összevissza. Mindezek után viszont, ott egye meg a fene az egészet, a napom további részét Erikkel óhajtom tölteni. Nyilván sokkal üdvösebb lenne, ha inkább azt a tanulmányt próbálnám megírni, aminek holnapután van a leadási határideje, és még egy szó sincs meg belőle, de azt hiszem, ezt most elengedem. A témában ma reggel ordítoztunk kicsit a Repülő Kutatóval, aki ilyesmit elképzelni sem képes (ezért is néz ki időnként úgy a szeme, mint egy rottweilernek), de ő ezt nem értheti, mert az ő társadalmi hasznát tanulmányokban mérik, az enyémet meg hiába is próbálnák, mert én úgy gondolom, az én társadalmi hasznom abban áll, hogy elmagyarázom a hallgatóknak, miért kell odafigyelni, ha egy ovis azt mondja, A három pillangó című meséből a kedvence az a rész, amikor óriási szél kerekedett, nem pedig a virágok, a pillangók, a szivárvány, a barátság vagy a minden-jó-ha-jó-a-vége.

Úgyhogy most a folytatásban egy vidám nap várható Erikkel, házislafrokban, és valamikor du. feltehetőleg sütök egy kenyeret is. Nagyon ajánlom a világnak, hogy ne szarjon bele a palacsintácskámba, mert ha nincsenek ezek a nyugis félnapok, teljesen átmegyek hisztigép üzemmódba, és attól Isten óvjon mindenkit.