Ez az utolsó szombat a félévben, amikor tanítanom kell, cserébe viszont akkor már tízszer negyvenöt percnyit.
Jó, nyilván veszek még fel sapkát, kesztyűt, kabátot. Nyavalya ebbe a világba, ezúttal olyan jól tudtam volna még aludni.
tél kategória bejegyzései
4/93 – Orkán
Fogjuk jobb híján az időjárásra: ma sehogy se tudtam rávenni magam arra, hogy elhagyjam a lakást, vagy legalább a jelenleginél kulturáltabban öltözzem fel.
Nem baj, holnap megint tíz órát tanítok.
4/92 – Újabb nemposzt
Gondolom, szerintetek sincs abban semmi érdekes, hogy nyafogóruhában ülök a kanapén, és időnként elalszom.
4/91 – Még három
Újabb szerda, én meg úgy festek, mint egy papagájjal keresztezett csigabiga rétes.
A sapkában nyilván nem vagyok olyan cuki, mint az unokahúgok, de igen kellemes meleg darab, lesz még belőle néhány példány, ha lesz rá idő is.
4/90 – Csomósodó
Tegnap a masszázson megkérdezték tőlem, nem élek-e mostanában stresszes időszakot, mert a gerincem mellett olyan új izomcsomók jelentek meg, amilyenek eddig nem voltak agnoszkálhatóak. Höhh – mondtam én erre -, majd nézd meg két hét múlva, akkor lesz ám az igazi!
Még három hét van hátra a tanításból, de ha ebben az ütemben sűrűsödik és csomósodik a zélet, nem is tudom, mit csinálok. Ráadásul vadul közeledik a saját dolgozataim leadási határideje is, és egyelőre csak annyit mondhatok, hogy ezzel a doktorival három hónap alatt jutottam el oda, ahová a másikkal három év után: annyi mindent olvastam már összevissza, és annyi újratervezésen meg spekuláción vagyok túl, hogy elvesztettem az irányt, merre akarok haladni, és hová akarok kilyukadni.
Még mindig innen szép nyerni, de kezdek egészen tragikusan kávéalapú létformává válni, és kényszerrel kell legyömöszölnöm entorkomon az ételt, ez pedig nem tölt el túl nagy örömmel.
Oké, csapjunk a lecsóba, futás.
Mint látható, megirigyeltem a kislányoktól a virágocskás sapkát, de azt ne kérdezzétek meg, mikor gyártottam magamnak is egyet, mert istenuccse nem tudok válaszolni. Valószínűleg valamikor két rohanás között, miután félretoltam egy könyvet, ami lokális társadalmakról vagy társadalomelméleti kutatásokról szól.
Eská – Hímzett sapka kiscsajoknak
(Miután tegnap átnyújtottam a címzetteknek, úgy tűnt, hogy nem hatja meg őket különösebben, de miután elmúlt a más ajándékok újdonságereje, egyszer csak észrevettem, hogy hoppá, sapkás kislányok ülnek a nappaliban. A nagyobbik le se vette hazamenetelig, és a kisebbik is negligálta azt a sapkát, amiben eredetileg érkezett, szóval mégiscsak megfontolom azt a fenyegetést, hogy mindenki csokit meg mesekönyvet kap karácsonyra, nix itthon készült ajándék.)
Sapkát varrni nem nagy ügy, ha az embernek van varrógépe meg egy csomó poláranyaga. Kötésben-horgolásban sose voltam különösebben jó – tudok ugyan alapszinten, de roppantul szaporátlan munkának találom, és nem is lelem benne sok örömemet. Ha valamit elő akarok állítani, varrni szoktam, ez van.
Ezúttal két sapkát akartam előállítani az unokahugiknak, nem túl csiricsárét, de azért csajosat. Úgyhogy előszedtem néhány mályvalila meg rózsaszín polárdarabot, plusz a színben passzoló hímzőcérnákat.
Elvileg ugye a fejkerületből kellene kiindulni, de meglepi-ajándéknak szántam, úgyhogy ehelyett egy-egy sapkájukról vettem le a méretet. Az eredeti sapkát szépen le kell fektetni az asztalra, megmérni a szélességét, kész. Amikor majd szabni kell, ennek a szélességnek a kétszeresét kell venni plusz másfél centit a varrásráhagyáshoz.
Ekkor már tudtam, hogy a jövendő sapka összesen három részből fog összeállni, eleje, hátulja, pereme (ez utóbbi elég hülyén hangzik, de valamiért nem bírom passzénak nevezni, pedig technikailag az), úgyhogy ennek függvényében szabtam ki a mályvaszínű poláranyagból.
Az eleje-hátulja egyszerű nagyjából-félkörök formájában került kiszabásra, a perem pedig háromszor olyan szélesre lett kivágva, mint amekkorára valójában szükség volt, mindjárt meglátjátok, miért. Én ezt a sapkaperemet hímezgetni akartam, mégpedig úgy, hogy a kész sapka visszáján ne fityegjenek összevissza a hímzés hátlapjának szálai, mert az nem is szép meg nem is praktikus. Emellett csak fültől fülig elöl szerettem volna elhelyezni ezeket a hímzéseket, hátulra minek.
Bejelöltem a sapkaperemen az egyharmad/kétharmad vonalat (szappannal, az könnyen kijön az anyagból). majd azt is, mettől meddigre szánok rá hímzést.
Az egyharmad kerül majd a sapka belsejére, a kétharmad a külsejére, így hát arra kezdtem el rárakosgatni a szokásos polárköröcskéket világosabb rózsaszín anyagokból.
Mikor már mindkettőre rápakoltam éppen eleget, felgombostűztem,
és ezután következett a Szokásos Eljárás nevű állat avagy étel (lásd Micimackó), amikor addig virágocskázok, amíg azt nem mondom, hogy elég.
(Bal sarokban láncöltéssel az ifjú hölgyek nevének kezdőbetűi, mert ugyebár ezek a sapkák eléggé hasonlóak ahhoz, hogy összekeverjék esetleg, melyik kié, és a fejkerületük sem különbözik olyan sokban egymásétól. Így remélhetőleg sikerül megúszni néhány “elvetted az ÉN sapkámat!” házivihart.)
Tessék, itt egy közeli a virágocskákról.
Ezután már csak az összeállítás volt hátra. Keskeny cikcakkal összevarrtam a sapkák elejét meg hátulját,
aztán az aljukra szánt peremet is.
Színére fordítottam a felsőrészt, az alsót pedig elegyengettem, hogy az összevarrás pontosan hátulra kerüljön,
egymásba húztam a kettőt, és körbevarrtam cikcakkal.
Na hát kérem erre kellett nekem a peremmel való marháskodás: ezen a ponton szépen felhajtottam a hímzett sávot, és cikcakkal rávarrtam a felső részre.
Ilyen módon a hímzés visszájának csúfságai gondosan be vannak zárva a sapka felhajtásába, és bent nincs más, csak hátul a nemcseréljükössze kezdőbetű, ni.
Én ugyan az ifjú hölgyek személyiségi jogait nagyon nagy tiszteletben tartom, de a délután folyamán egy olyan jó kis pillanatképet lőttem az egyikükről (sapkában), hogy szülői engedéllyel közlöm is. A kikötés csak annyi volt, hogy a nevét ne írjam le.
Íme, Anonim kisasszony és az ő új sapkája.
Évnyitó – A negyedik
Ezt is megértük. Már a negyedik évbe fordítom bele a blogot, fel a vitorlákkal, arrgh. Az eddigi három elképzeléseiről meg tematikájáról itt lehet tájékozódni, ha valakit érdekel – dióhéjban azt tudnám mondani, hogy volt eddig minden, mint a búcsúban. Az első évben nemveszeksemmit, a másodikban csakkicsitveszek (plusz a 30/30/12-es önszabotálás), aztán egy évig ereszdelahajamat, szóval tényleg minden.
A negyedik évre persze megint szükségem lett hirtelen némi keretre (=valamire, amivel szabotálhatom magam), különösen, hogy a három évvel ezelőtti kiindulóponthoz képest jóval több holmim van, és érdekes módon jobban is kedvelem azokat. Azt hiszem, kábé a ruhatáram felét lecseréltem a blog kezdete óta, ami az első két év dilinyós kötöttségeivel tényleg szép teljesítmény. Most, ebben a megengedő pillanatban, úgy látom, hogy mindenem megvan, amire szükségem lehet, és elvileg akár öt évig is elketyeghetnék azzal a ruhatárral, amivel jelenleg rendelkezem – anélkül, hogy bármi újra szert tennék. De azért, legyünk realisták, az új (nekem-új) holmik kicsike örömforrásokat is jelentenek, kicsike örömökre meg mindenkinek szüksége van.
Ennélfogva a negyedik évi önszabotálás úgy fog festeni, hogy
a) elvileg nem veszek semmiféle ruhát-cipőt-kiegészítőt, de fenntartom a lehetőséget, hogy összesen hét alkalommal, amikor elegem lesz a világból, megbolonduljak, és elmenjek turkálni, vagy leadjak egy rendelést a Vaterán/Sarenzán/bárhol. (A hét az szép szám. Prím. Mint a 41 meg a 2017. Ha nem nyomaszt nagyon a világ, éppen elegendő is lesz, úgyhogy ajánlom a világnak, jól viselkedjen.) Természetesen ilyenkor nem tudom garantálni, hogy egy megbolondulási alkalom = egyetlen nekem-új darab, viszont hogy ne jussunk el már megint a becsukhatatlan szekrényekig,
b) minden beérkezett darab egy hasonló rendeltetésű régebbi darab távozását fogja jelenteni. (Bejön egy új kardigán, kimegy egy régi kardigán, bejön egy új szoknya, kimegy egy régi szoknya – tetszik érteni az általános idéát.) Emellett pedig
c) minden olyan darab, amit ez alatt az egy év alatt nem vettem fel, és nincs különösebb érzelmi értéke sem (pl. “jójó, nem volt rajtam már tavaly se, de hát ebben voltam a húgom esküvőjén”), repül. Semmi értelme olyan cuccokat parkoltatnom a szekrényeimben, amelyeket nem hordok.
Más változást ne tessék várni, ez továbbra is egy őtözködős blog időnkénti macskafotókkal, receptekkel, varrogatással és meglehetősen sok nyafogással. A ruhák nem a legfontosabb dolgok az életben, de ha már úgyis muszáj felöltözni mindennap, miért ne legyen mindegyik nap más? Nem azért öltözködöm, hogy unatkozzak.
Úgyhogy akkor most tényleg fel a vitorlákkal, és arrgh.
Szaporulat a szekrényben 12. – Terápiás céllal
Mint már említettem nektek, utoljára akkor turkáltam jó alapost össze magam, amikor elszontyolodva kijöttem a parodontológustól. Igaz, azóta még vateráztam magamnak egy kalapot a batár nagy fejemre,
hát rámegy, de aligéppen. Nem ismertek valahol egy olyan kalapost, aki bővítést is vállal?
Visszatérve viszont a szontyolodós turkálásra – ezek a holmik ugyan nagyrészt abba a kategóriába tartoznak, amik a földre lehanyintva nem festenek sehogy, de azért dokumentációnak tessék, itt van a teljes bagázs. Tehát akkor: szereztem magamnak két blézert
két szoknyát
meg egy csudálatos meleg téli nyafogóruhát. Majd ebben fogom hüppögve inni a kanapén a kakaómat, miután megjártam a hadak útját.
Ja, és vettem négy pólót is.
Én általában bármit meg tudok magyarázni, de ott ahajt balra a második izét azt nem. És nem is akarom elmagyarázni. Ez az én sötét lelkem mélyéről tört elő valahonnan, hogy ez nekem KELL. De hát, könyörgöm, nézzétek meg ezt. a. mintát.
Egyszerűen csodálatos. És aranykontúrozva is van. Meg egyáltalán.
Oké, ez is megvolt. Ezek után viszont jó ideig nem várható szekrényszaporulatos beszámoló, és addig jó, amíg nem, mert ha igen, akkor baj van.
Nem baj, ha nem értitek, majd holnap elmagyarázom.
Intermezzó – A jövőről, mert néha arról is kell
Ma rendet raktam a szekrényben, és miután némi küzdelem árán rácsuktam az ajtót a kifelé törekvő holmikra, ismét kísérteni kezdett az a dilinyós gondolat, hogy szeptember elsejétől újabb egy évig ne vegyek semmiféle ruhaneműt.
Ha később csatlakoztatok volna be: a blog első éve is arról szólt, hogy egy évig nem veszek semmi ruhaneműt vagy cipőneműt, de mindennap másként öltözöm fel. Akkor, bár ezt nemigen hangoztattam, részben anyagi okai is voltak az elhatározásnak. Most, kopogjuk le, nem így áll a helyzet, habár most sem ugrálhatok nagyon: a közeljövőben tandíjba, utazásokba meg a fogaimba fogok invesztálni, nem pedig, vegyük, Jimmy Choo szandálokba. A szekrényem viszont most is épp annyira tele van, mint akkor volt, sőt még inkább.
Az eddigi tapasztalatok alapján egy ilyen év számos pozitívumot és negatívumot tartogat. Lássuk csak:
Pro:
- Kénytelen leszek a meglévő készletből gazdálkodni, ami a “mindennap másként” alapelvvel párosítva esetenként igen érdekes kombinációkat fog eredményezni. (Ezt esetleg nyugodtan számolhatjátok a “kontra” kupacba is.)
- Szaporodni fognak az “újracucc”-posztok, és általában is nagyobb hangsúlyt kap a varrás és átalakítás, mint eddig.
Kontra:
- Ha éppen úgy érzem, hogy bánatos szívemet és zaklatott agyamat leginkább egy alapos turkálással tudnám megnyugtatni, nyávogni fogok. Sokat. Itt. Nektek.
- Pá-pá “szaporulat a szekrényben” posztok.
Á, tudjátok mit, csinálok egy szavazólapot.
Intermezzó – Tatárdúlás és zsibvásár (frissülőposzt)
Én tényleg keményen belefeküdtem a nagy szekrénypurgálási projektbe, első körben ezeket sikerült kiselejtezni (másoknak a komplett ruhatára ennyi, tényleg egy rémes hörcsögöcske vagyok), és a program még nem ért véget. Bárkinek bármire kedve szottyan, legyen olyan kedves, és jelezze, mert hanem vagy ruhagyűjtőbe kerülnek az áldozatok, vagy visszaszivárognak a szekrényembe, ami utóbbit piszkosul nem szeretném. Mint tudjuk, ez itt most nem a “kijött a legújabb Gucci resort kollekció, úgyhogy meg kell szabadulnom a tavalyi daraboktól, másként sérülni fog a kapszula-ruhatáram integritása” buli, szóval majdnem minden, amit itt láttok, turkált vagy általam varrt darab. A holmik mérete jellemzően 40-42-es.
Mivel most nincs türelmem külön is lefotózgatni mindent, nyugodtan csipogjatok, ha érdekel valaminek a csücske, és én beadok róla egy komplett fotót. Az igényeket a beérkezés sorrendjében bírálom el (tudok én ilyet is mondani, muhaha), de mivel az olvasóim nagyobbik része a facebookon szokott hozzászólni, előbb nézzétek meg ott, nem jelentette-e be már valaki, hogy nem képes élni az adott cucc nélkül. (Link az oldalsávban.)
Mint mondtam, ez még csak a kezdet (aujnye), úgyhogy további holmik is várhatók, például cipők. Segítsetek rajtam, mielőtt utolér a felhalmozók végzete, és beszorulok a gardróbba, ahol dicstelen halálomat lelem két tizenöt éves M&S szoknya között.
(Frissítés 1.)
A közzététel óta sikerült rájönni, hogy a) a szokásosnál is kuszábban és átláthatatlanabbul pakoltam fel a készletet b) az aspiránsok leginkább privátim jelzik, hogy mi kéne nekik, én meg nem akarok szigorú tanárnénit játszani, hogy “tessék publikusan, irgumburgum!”. Bár ennek itt még nincs nyoma, máris elkelt néhány darab, de sebaj, van mááásik.
Tehát akkor maradjunk abban, hogy ezen a héten vasárnapig mindennap aktualizálom a bejegyzést a frissített készlettel. Addig csak-csak a végére jutok mindösszes szekrényeimnek és egyebeknek.
Most éppen így néz ki az állvány:
Frissítés 2.
Az állvány jelenlegi állapota:
Néhány szoknyának került új tulaj (persze ez csak a próba után derül ki istenigazából, nem kerülnek-e vissza a vállfára), és teljes döbbenetemre bejelentkezett Palo Altóból a Repülő Kutató is pár darabbal kapcsolatban, hogy “de hát én azokat annyira szerettem”. (Nem felvenni, hony soit qui mal y pense, hanem rajtam.) Gondolom, nem kell magyaráznom, a férjeknek ilyenkor vétójoga van.
Frissítés 3.
Ma jutottam el oda, hogy ugyan, miért nem hordok ki mindent az udvarra, és gyújtom fel az egész rohadt kupacot? A jelek szerint amúgy is leginkább olyan holmikat hörcsögöltem össze magamnak, ami a kutyának se kell, akkor meg minek próbálok egyáltalán ezzel marháskodni itt. Vágjuk ki a felét a fenébe, a többi úgyis éppen elég lesz öreg koromig.
Utána persze megint győzött a makacsság, hogy ha már elkezdtem a marháskodást, végigcsinálom, végig én.
Most éppen ezek vannak fent, balról jobbra haladva. (A képekre kattintva teljes pompánkban megcsodálhatók vagyunk én meg a cuccok.)
Szoknyák:
Kötényruhák:
Ruhák:
Blézerek:
Kosztüm (vigyázat, ez körülbelül harmincnyolcas méret lehet, már két éve is nehezen gyömöszkéltem bele magam):
A felsőkről meg itt egy barátságos csoportkép, ni:
Egy pedig a cipőkről (mindegyik harmincnyolcas a csipkés kivételével, az 39-es. A rózsaszín és a tépőzáras rozsdás narancs inkább 37,5.):
3/185 – Gondolkodjunk kicsiben
Mára nincsenek nagy ambícióim, kényelmet akarok, nemfázni, és megtartani az óráimat. Ez pedig mind csak rajtam áll.
Érdekes, ebben a megvilágításban nem is annyira piros a hajam.
3/184 – Ma van a tegnap holnapja
Mekkora mázli, hogy tegnap semmi kedvem se volt sem az aznapról*, sem az aznap tegnapjáról** beszélni, így már a humoros oldalát is látom mind a két napnak.
És ma gyönyörűen sütött a napocska is, bár én persze nem bírok magammal, és megint meglengettem kisbaltámat egy marha nagy fa előtt, szóval egyelőre meglehetősen be vagyok rezelve a saját terveimtől, de sebaj, majd csak kiforrják magukat. Mindenesetre ha valaki megjósolja nekem mindezt, akár alig két évvel ezelőtt is, tutira kiröhögöm.
* rohadt nyavalyás vízszintesen eső eső piszok hideg gyűlölöm gyűlölöm túl vékonyan öltöztem fel és a világ legrosszabb két sajtos croissant-ját ettem egész nap meg a kefét mikor tizenkét óra után hazaérek az kéne nekem hogy valaki megkérdezze tőlem kérsz-e egy meleg kakaót kicsim ne pedig csak két szőrös családtag érdeklődjön arról hol a kaja hát mi az ángyom csepszéért mentem én férjhez ha még egy kis meleg kakaót vagy neocitránt sem kínálgat nekem senki hüpp hüpp szegény én
** nyilván akkor kell bezárni és felújítani az egyetlen dm-et a városban amikor én végre elmászok odáig hogy hajfestéket szerezzek és a rossmann további egy kilométerre van a szakadó esőben édes jó körösztanyátok szilikonnal feltőtött ajakát enné meg a csákováci rosseb egyetlen drogéria van elérhető közelben az is csak olyan izéket árul amiket még nem próbáltam na mindegy kenjük fel a fejünkre jézus ereje hát ez a lemosóvíz teljesen telekomszínű
3/183 – Taavirat
meeg megvagyok stop ruha is volt rajtam stop most neocitrant iszom pizsiben stop higgyeetek el jobban jaartok ha most ennyiben maradunk stop holnap is lesz nap stop remeelhetoeleg nem ilyen mint a mai stop
3/február
Többé-kevésbé tarkabarka hónap lett ez is, annak ellenére, hogy a legtöbbször hordott darabom egy szürke kötényruha volt, és a falvédőgyártó hajrában minden nap szürkét vettem fel, hogy legalább saját magamtól ne szikrázzon a szemem a sok színes anyagdarabka között. Érdekes amúgy, hogy a negyvenen felüli, papagájszínű ruhákban járó, turkálóból öltözködő bloggerek (van belőlük egypár, persze túlnyomórészt angol nyelvű blogokat olvasgatok ezügyben – ha tudtok esetleg magyart is rajtam kívül, szóljatok, szívesen olvasnám) általában mindig tudnak néhány sztorival szolgálni arról, amikor az utcán kiröhögték őket, esetleg akár utánuk is köptek. Na most én vagy nem járok eleget utcán, vagy olyan vidékeken járok utcán, ahol az embereknek sokkal több baja van annál, mint hogy akár engem is kiröhöghessenek, de még sose találkoztam élőben semmiféle atrocitással.
Ez persze most nem fájó hiányérzet, amit az olvasóknak kellene betöltenie, lesben állva útvonalaimon, és demonstratíve utánam köpködve, épp csak érdekesnek találom.
3/182 – Vissza a lóra
Végre felmerültem a falvédőkészítés gyönyöreiből, hurrá. A tegnapi napot inkább fedje a feledés kegyes fátyla – tönkreszurkáltak a gombostűk, és én meglehetősen méltatlan hangnemben reflektáltam minderre, grr. Végül este hétkor dühömben magamra hanyigáltam némi utcára való öltözéket, és elmentem a főtérre egy hambiért, az segített. A cucc már majdnemmajdnem kész, de ma ismét életünk apró-cseprő örömei vannak soron, órai anyagokat küldözgetek a diákoknak, mindehhez pedig mellékkörülményként elfogyott a macskák száraz papija, könyvtárba kell mennem, és a hajszínemre is veszettül ráfér a renoválás. A tartalék festéket persze (csak tudnám, milyen megfontolásból) az irodai íróasztalom felső fiókjába dugtam a teafilterek meg a nehéz napokra őrzött dugicsokik mellé, hát muszáj a tervezettnél is nagyobb expedíciót tennem, mert ezzel a fejjel nem vagyok hajlandó elindulni holnap tanítani. (Odabent a teremben értelemszerűen nem hordok sapkát, pedig, hajh, de jó is lenne.)
Az Oscar-díj-átadást amúgy természetesen átaludtam (miért, mi mást vártatok tőlem?), és most ugyan örülök, de némi aggodalmat is érzek a hetven körüli brit művészek iránt – amikor a Saul fia megnyerte az Arany Glóbuszt, meghalt David Bowie, amikor jelölték az Oscarra, meghalt Alan Rickman, és a mai napnak még nincs vége. Optimista-e vagyok.
3/181 – Derékszögek kora
Mindegy, hogy szöveg vagy falvédő, egy adott ponton vége a kreatív feladatoknak, és marad a kulimunka. Falvédők esetében ez az összeállításé – ezt próbálom ma estére letudni, hogy holnap ismét visszamásszak tanári állapotomba, és a jövő hét óráival foglalkozzam. Ez a stádium már nem a színes anyagficlik között álmodozásról szól, hanem derékszögekről, és én a falvédőkön nem vagyok nagy barátságban a derékszögekkel, úgyhogy ma igen sok káromkodás várható, miközben Erik tűje alá próbálok behajtogatni egy egyre nagyobb méretű szörnyeteget.
A teljes elkeseredés állapottyát késleltetendő a szokásos harminc réteg szürke mellé felvettem a kedvenc rózsás zoknimat is. Ezt ni.
3/180 – Folytatódik
Mint az alábbiakból is látható, ma ismét varrónap van meg a hozzá kapcsolódó “atyamáriám, mit vett fel már megint”. Holnapra sem várható jobb, de (hacsak bele nem köp valaki vagy valami a leveskémbe) hétfőig befejezem azt a falvédőt, amin már hetek óta dolgozgatok időnként, viszont most a hétvégén teljes fordulatszámra kapcsoltam vele.
Ha van rá igény, majd be is mutatom, hogy lássátok, miért kellett nekem ilyen semleges színűnek lennem munka közben.
3/179 – Praktikum
Aki rám néz ma, annak feltehetőleg az jut eszébe, hogy “atyamáriám, mit vett fel már megint”, nem pedig az, hogy “milyen praktikus kis összeállítás ez”, pedig de. Szinte a teljes napomat a varrógép mellett töltöm színes anyagficlik között, ehhez leginkább szürkékre van szükségem magamon, hogy ne káprázzon a kelleténél is többet a szemem. A varrógép előtt hol hideg lesz, hol meleg (attól függően, éppen működik-e a fűtés, meg hogy mennyire melegszem bele a munkába), így jó lesz az, ha esetenként meg akarok szabadulni néhány rétegtől, viszont a lábam szinte biztosan fázni fog az üldögélés közben. Mindehhez a melóhoz pedig egy olyan holmira is szükségem van, amire nem tapadnak fel a válogatott szöszmöszök, és simán le tudom seperni az ölemből a törvényszerűen lepotyogó cérnamaradékokat.
Látjátok, kedveskéim, a dolgok néha másként festenek, mint első pillantásra. De azért persze egyetértek azzal is, hogy “atyamáriám, mit vett fel már megint”.
3/178 – Kötelesség
Kötelességgel, kötelezettségekkel , elkötelezettséggel tele a padlás, de nem feledkezhetem meg arról, hogy magamnak is tartozom, legalább azzal, hogy elviselhető állapotban legyek a kötelezettségeim betartásához. Úgyhogy elmentem masszázsra, kirecsegtették a hátamból a letapadt izémicsodákat, és most megint harcimarcinak érezhetem magam. Vagy legalábbis harcimarcellának.
3/177 – Szélfújta
Mátyás napja vagyon, törnivaló jég sehol, viszont olyan rohadt szél fúj odaki, hogy attól tartok, repülve jutok el a buszmegállóig. Ehhez viszont legalább magamra hanyigáltam egy adag tavaszt.
Pontosítsuk: nagyon nagy adag tavaszt.
