tavasz kategória bejegyzései

Ne tessék messzemenő következtetéseket levonni, ez nem az én jellemzésem, hanem azé az üveg boré, amit böhöm nagy táskámban cepelek magammal ajándékba. Rólam csak azt lehet elmondani, hogy reggel arra ébredtem, rengeteg rohangálnivalóm mellé meglehetős hideget, valamint vidám és dilinyós rétegzőkedvet is hozott a mai nap, ez pedig eddig még sose vezetett semmi jóra, és ezúttal se fog.

Egyszer viszont igazán őszintén le kell ülnöm magammal, hogy megbeszéljük, összesen hány türkizzöld harisnyával rendelkezem, és miért.

Nyuginyugi, a réginek semmi baja, sőt. Ezt demonstrálandó tessék nektek végre egy fotó is őfelségéről, ördög vigye a személyiségi jogait.

Probléma a második számú állattal van, még mindig nem tudjuk elhozni az ideiglenes befogadótól a kis nyavalyást, mert “szörcsög”, és előbb szeretnék megnézetni a dokival (aki, mint majdnem minden férfi, a mai napot feltehetőleg kószálással és iszással tölti, nem pedig szörcsögő macskákkal). Egyre inkább úgy tűnik, nehezebb hozzájutni ehhez a használt, szépséghibás példányhoz, mint bármelyik elragadó kis friss szőrcsomóhoz. Na de hát ha nekünk meg ezen esett meg a szívünk, hogy aztán rátelepedhessen az életünkre, és zsarnoki módon kezeljen minket, rabszolgáit.

Mindenesetre reggel, mikor felöltöztem, még a “bolond asszony második macskájáért indul” válogatást szedtem össze a készletből, akkor meg ma már ez marad, csak a csizmát cserélem le. Locsoláshoz pont jó lesz.

(Első zárójel. Szerencsére nincs sok locsolóm, és ők amúgy is tudják, hogy nem vagyok normális, így hát eddigelé egészen szépen sikerült betartani idei tervemet, miszerint az első látogató használhat parfümöt, a többinek coki. Igaz, nekik meg azt ajánlom fel, hogy telibeküldhetnek a szódásüvegből akár egy fél liter vízzel is, bánom is én. A fő, hogy ne kapjak fejfájást a kombinált pacsuliktól. Egyelőre, mint mondtam, elég jól haladok, ma már kétszer lettem csuromvizes. Valamit valamiért.)

(Második zárójel. A múltkoriban realizáltam, hogy a) túl kevés bizsum van b) ezeket sem hordom elég gyakran. Mindezek után csak annyit mondhatok, a jövőben ne számítsatok semmi jóra. Még annyira se, mint eddig.)

Nem tudom, miért kell a húsvétvasárnapot végigenni, fene a tradíciókba – én a magam részéről szépen elmolyolgatnék ma itthon, de hát az embernek családja is van. Szerencsére csak egy ajtóval odébb, így legalább akkor is haza tudok majd gurulászni, ha a hatórás ünnepi ebéduzsonnavacsora véget ért.

Úgyhogy piaaaac.

Ezzel a ruhával nem voltam és nem is vagyok különösebben elégedett, direkt azért kapott most újabb esélyt. Még nem tudni, hogy megszokom, átszabom vagy leépítem, viszont így legalább muszáj szembesülnöm ezekkel a lehetőségekkel. Meg neki is azzal, hogy nem bujkálhat örökkétig a szekrényben, hehehe.

A fotó egyébiránt pontosan akkor készült, amikor a fényképezőgép mellett felbukkant a férjem, és megkérdezte, hány tojás kell a pasqualina-tortába.

Nagypénteken mindig pocsékul vagyok lelkileg, ráadásul ma akartunk hazahozni egy újabb macskát, mert ha már keresztet veszünk a nyakunkba, miért ne vennénk éppen kettőt. Na hát a hazahozandó macska tegnap belezabált a border collie tányérjába, és most antibiotikum-kúrán tartják, amíg végre nem folyik az orrából a pofonhozta takny.

Viszont megint nadrág van rajtam, és vettünk mindenféle csokikat, és Krisztus is feltámadik vasárnap, és az új macskát is hazahozzuk hétfőn vagy kedden, úgyhogy örvendezzetek.

Mint már ezt korábban megjövendöltem, el kellett robognom Kolozsvárra, hogy ott legyek okos kislány néni, így hát az április ezen a blogon már március 30-án elkezdődött az újabb harminc ruhadarabbal. Internetkapcsolatom persze mindvégig nem vala, úgyhogy most tessék, itt van ömlesztve a kolozsvári kéjutazás összes öltözködésbeli hájlájtja.

Megérkezésem napján stratégiai megbeszélésre voltam hivatalos, természetesen kocsmába, mert hol stratégiaimegbeszéljen az ember, ha nem ott.

A másnap már ennél konszolidáltabb megjelenést igényelt, mert aznap nyomtam le vendégtanári penzumomat. Nos, ahogy ezt Móricka elképzeli, ugye. Egészen pontosan tizenkét perccel azelőtt, hogy elindultam volna a megmérettetés helyére, a csinosabbik cipőmnek öt darabban esett le az egyik sarkáról a flekk, kénytelen voltam átcipőzködni a kis bumfordiba. Szelaví.

A kép elkészülte után még egyszer megfésülködtem, tessék, demonstrálom is:

Hát ja, kutyából nem lesz szalonna.

Április elsején is volt egy fellépésem, de ezúttal a bolond írónőre voltak kíváncsiak, én meg gondoltam, ha ez kell nekik, ez lesz.

Mindezek után tegnap végre hazakúsztam a hóförgetegben Kolozsvárról, itthon elolvastam a hízelgő kritikákat a fellépésemről, ma pedig a múlt péntek óta tartó fékevesztett rohangálás nyomait próbálom eltüntetni magamról és lakásunkról.

Természetesen ma akár délig is tudtam volna aludni, és természetesen ez ma nem fért bele a napba, holnap pedig még kevésbé fog. Hogy vázlatosan leírjam: ma hazarohanok Brnóból, este fél nyolcig egy kis szerencsével meg is érkezem, hogy aztán holnap a hajnali 4:37-es busszal bependlizzek a Kolozsvárra induló vonathoz.

Az egész még el sem kezdődött úgy istenigazából, de én máris olyan öregnek érzem magam, mint az ördög nagyanyja.

A mai napot túlnyomórészt sétafikálással töltöm. Gatyában.

(A kép a hotelben készült, a fejem mellé valami egészen rémséges naiv képzőművészeti termék lóg be.)

Az éjjel valaki valószínűleg belopózott hozzám, és elvitte az összes olyan holmimat, amit szeretek, csak azok maradtak, amelyeket nem.

Tudom, hogy ez nem túl értelmes magyarázat, de más nem jutott eszembe, miközben öltözködni próbáltam.

Eh, mindegy. Elmentem Brnóba.

Most gyorsan elmocorgok a boltba, aztán ha hazamocorogtam, akkor bele fejjel előre a ruhásszekrénybe, mert tegnap nagy dicsőséggel bementem egy turkálóba, és most már szeptemberig nem is megyek, annyira bevásároltam. Ezért persze ki kell szelektálnom egy csomó ruhát a meglévők közül, mert ezt találtam ki anno a rengeteg eszemmel, szép munka lesz.

És takarítani is kell, mert holnap délutántól nagypéntekig egyfolytában lesz valami más dolgom, például elmegyek Brnóba és elmegyek Kolozsvárra, ebből kifolyólag pedig itt a blogon a március huszonkilenc napos lesz, az április viszont cserébe harminckettő.

Nem baj, ha nem értitek, majd elmagyarázom.

Ma is futkorászónapom van, még Budapestre is bemegyek (idén harmadszorra! ach, minő luxus), de előtte irány a bank, ahol már valószínűleg keresztet vetnek, ha meglátnak, vajh mi a fenét akarhatok tőlük megint.

Nos, ezúttal azt, hogy biztosítsák arról a Nemzeti Kulturális Alapot, hogy ha nem adom le nekik a kéziratot szeptember elejéig, a bank segít abban, hogy az utolsó csipkés alsószoknyámat is elvigye a végrehajtó. Vagy valami ilyesmi.

Én mondjuk úgy gondolom, hogy előtte akár átutalhatnák a pénzt, amit majd vissza akarnak venni tőlem szerződésnemteljesítéseeesetén, de mit értek én a kultúrához.

Ezt a hajat viszont valószínűleg muszáj lesz előbb-utóbb fodrászhoz vinnem, mielőtt tovább robban.

Amióta ovisok közé járok, folyton gyerekdalok mennek a fejemben.

Nyugtassatok meg, nem én vagyok az egyetlen naiv izéke a világon, aki, ha azt látja a harisnya csomagolásán, hogy “colour: naturelle”, azt feltételezi, hogy valaminő kellemes semmilyendrapp színe lesz, nem pedig koszos khakiződ.

Mindenesetre ez már a B terv volt, lévén hogy az A terv kiszakadt. Következőkor C tervvel is készülök. Vagy legalább olyan lámpával, ami megmutatja nekem, milyen színe lesz az ötkor felrántott cuccnak akkor, amikor kisüt a nap.

(Egyszer majd felveszem nektek a ruhát “ápol-és-eltakar” zakó nélkül is, valami jégcsákány sarkú cipővel. Úgy nézek ki majd ki benne, mint egy nyugdíjas pin-up görl.)

Ma egész nap itthon ücsörögtem, mert ugyan eredetileg más terveim voltak, de, mint tudjuk, embertervez, a végeredmény meg olyan, amilyen.

A boltig viszont muszáj lesz elmásznom ma is.

Mindig is kedveltem Szt. Patrik napját – valószínűleg a mocsárízű whiskey az oka meg a kátrányízű sör meg Shane McGowan csámpás fogai meg Chicagóban a zöldre festett folyó, az előtérben Harrison Ford menekül egy kikukázott röhejes-zöld kalapban.

Akkor ezzel el is mentem péksütiért.

Kicsit elpiszmogtam máma az időt, de tessék, erre fogok még külsőruházatot rádobálni. MOST.