RSS

tavasz kategória bejegyzései

0807 – Testes, fűszeres, jól strukturált

Ne tessék messzemenő következtetéseket levonni, ez nem az én jellemzésem, hanem azé az üveg boré, amit böhöm nagy táskámban cepelek magammal ajándékba. Rólam csak azt lehet elmondani, hogy reggel arra ébredtem, rengeteg rohangálnivalóm mellé meglehetős hideget, valamint vidám és dilinyós rétegzőkedvet is hozott a mai nap, ez pedig eddig még sose vezetett semmi jóra, és ezúttal se fog.

Egyszer viszont igazán őszintén le kell ülnöm magammal, hogy megbeszéljük, összesen hány türkizzöld harisnyával rendelkezem, és miért.

0807

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/04/07 hüvelyk tavasz

 

Áprilisi előrejelzés

Ha a hónap eddigi részéből nem derült volna ki, a blog erős és népes szavazóbázisa (mind a 24 fő) 45egésznemtommennyi  százalékos arányban azt igényelte, hogy az április legyen piros, zöld, türkiz meg szürke színű. Oké. Akkor itt van a provizórikus készlet, amivel még sok minden fog történni, ha éppen ráérek. Három darab is van, amit azért tettem be, hogy hátha majd a szükség rávisz egy kis átalakításra, én csökkent értelmű hiperoptimista. Emellett valószínűleg ebben a hónapban végre lesz olyan nap is, amit a harmincdarabos programon kívülről fogok abszolválni, idén még nem is volt olyan.

Már korábban fel akartam tenni mindezt, persze, de a márciusvégi-ápriliseleji nagy rohanásban nem volt időm fotózni, aztán viszont ki kellett mosnom mindazt, amivel elvonultam Kolozsvárra (ahol amúgy morzsákban és darabokban távozott az egyik cipőmről a jobb flekk, tehát egyből vis maiorral indult az egész). Emellé ráadásul az április a legkegyetlenebb hónap, idén meg pláne gyanakvással figyelem, mert április 2-án például hóviharban kellett hazacocókáznom Kolozsvárról, de ez köztudomásúlag nem zárja ki, hogy két hét múlva már kánikula legyen. A hónap egy részét itthon kushadva töltöm, és macskákat szocializálok, a másikban viszont rohangálok meg tanítok meg reprezentálok meg babámfüle, úgyhogy ez külön nehezítő körülményként lesz jelen, hajh. Mindenesetre most itt van néktek mind a harminc darab, íme.

áprbev

Számszerűen:

  • 6 pár cipő (Kicseréltem a leesett sarkú nyomorultat is, ha már egyszer sem tudtam felvenni.)
  • 3 szoknya
  • 2 nadrág! (Igen, én sem hiszem el igazából. Majd meglátjuk, mennyire jön be.)
  • 2 ruha
  • 2 kötényruha
  • 3 kardigán
  • 2 blézer/kabát
  • 10 ilyen-olyan felső

A rendezőbizottság a változtatás és átalakítás jogát továbbra is satöbbi.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/04/06 hüvelyk blabla, tavasz

 

0806 – Se nyuszi, se cica

Nyuginyugi, a réginek semmi baja, sőt. Ezt demonstrálandó tessék nektek végre egy fotó is őfelségéről, ördög vigye a személyiségi jogait.

cica

Probléma a második számú állattal van, még mindig nem tudjuk elhozni az ideiglenes befogadótól a kis nyavalyást, mert “szörcsög”, és előbb szeretnék megnézetni a dokival (aki, mint majdnem minden férfi, a mai napot feltehetőleg kószálással és iszással tölti, nem pedig szörcsögő macskákkal). Egyre inkább úgy tűnik, nehezebb hozzájutni ehhez a használt, szépséghibás példányhoz, mint bármelyik elragadó kis friss szőrcsomóhoz. Na de hát ha nekünk meg ezen esett meg a szívünk, hogy aztán rátelepedhessen az életünkre, és zsarnoki módon kezeljen minket, rabszolgáit.

Mindenesetre reggel, mikor felöltöztem, még a “bolond asszony második macskájáért indul” válogatást szedtem össze a készletből, akkor meg ma már ez marad, csak a csizmát cserélem le. Locsoláshoz pont jó lesz.

0806

(Első zárójel. Szerencsére nincs sok locsolóm, és ők amúgy is tudják, hogy nem vagyok normális, így hát eddigelé egészen szépen sikerült betartani idei tervemet, miszerint az első látogató használhat parfümöt, a többinek coki. Igaz, nekik meg azt ajánlom fel, hogy telibeküldhetnek a szódásüvegből akár egy fél liter vízzel is, bánom is én. A fő, hogy ne kapjak fejfájást a kombinált pacsuliktól. Egyelőre, mint mondtam, elég jól haladok, ma már kétszer lettem csuromvizes. Valamit valamiért.)

(Második zárójel. A múltkoriban realizáltam, hogy a) túl kevés bizsum van b) ezeket sem hordom elég gyakran. Mindezek után csak annyit mondhatok, a jövőben ne számítsatok semmi jóra. Még annyira se, mint eddig.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/04/06 hüvelyk tavasz

 

0805 – Zabavasárnap

Nem tudom, miért kell a húsvétvasárnapot végigenni, fene a tradíciókba – én a magam részéről szépen elmolyolgatnék ma itthon, de hát az embernek családja is van. Szerencsére csak egy ajtóval odébb, így legalább akkor is haza tudok majd gurulászni, ha a hatórás ünnepi ebéduzsonnavacsora véget ért.

0805

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/04/05 hüvelyk tavasz

 

0804 – Kicsi vagy nagy, akkor is szombat

Úgyhogy piaaaac.

Ezzel a ruhával nem voltam és nem is vagyok különösebben elégedett, direkt azért kapott most újabb esélyt. Még nem tudni, hogy megszokom, átszabom vagy leépítem, viszont így legalább muszáj szembesülnöm ezekkel a lehetőségekkel. Meg neki is azzal, hogy nem bujkálhat örökkétig a szekrényben, hehehe.

0804

A fotó egyébiránt pontosan akkor készült, amikor a fényképezőgép mellett felbukkant a férjem, és megkérdezte, hány tojás kell a pasqualina-tortába.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/04/04 hüvelyk tavasz

 

12/30/30 – Márciusi összefoglaló

Ez is szép kis hónap volt, az elején azt hittem, hogy színes lesz meg tavaszias, aztán a végére kiderült, hogy egy frászt az.

0701  0702  0703  0704  0705  0706  0707  0708  0709  0710  0711  0712  0713a  0713b  0713c  0713d  0713e  0714  0715  0716  0717  0718  0719  0721  0722  0723  0724  0727  0728  0729
Viszont végetért anélkül, hogy beadtam volna az unalmast, és ez is valami.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/04/03 hüvelyk blabla, tavasz

 

0803 – Nem lehet mindent egyszerre

Nagypénteken mindig pocsékul vagyok lelkileg, ráadásul ma akartunk hazahozni egy újabb macskát, mert ha már keresztet veszünk a nyakunkba, miért ne vennénk éppen kettőt. Na hát a hazahozandó macska tegnap belezabált a border collie tányérjába, és most antibiotikum-kúrán tartják, amíg végre nem folyik az orrából a pofonhozta takny.

Viszont megint nadrág van rajtam, és vettünk mindenféle csokikat, és Krisztus is feltámadik vasárnap, és az új macskát is hazahozzuk hétfőn vagy kedden, úgyhogy örvendezzetek.

0803

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/04/03 hüvelyk tavasz

 

080*- 0802 – Kolozsvár, retúr

Mint már ezt korábban megjövendöltem, el kellett robognom Kolozsvárra, hogy ott legyek okos kislány néni, így hát az április ezen a blogon már március 30-án elkezdődött az újabb harminc ruhadarabbal. Internetkapcsolatom persze mindvégig nem vala, úgyhogy most tessék, itt van ömlesztve a kolozsvári kéjutazás összes öltözködésbeli hájlájtja.

Megérkezésem napján stratégiai megbeszélésre voltam hivatalos, természetesen kocsmába, mert hol stratégiaimegbeszéljen az ember, ha nem ott.

0801a

A másnap már ennél konszolidáltabb megjelenést igényelt, mert aznap nyomtam le vendégtanári penzumomat. Nos, ahogy ezt Móricka elképzeli, ugye. Egészen pontosan tizenkét perccel azelőtt, hogy elindultam volna a megmérettetés helyére, a csinosabbik cipőmnek öt darabban esett le az egyik sarkáról a flekk, kénytelen voltam átcipőzködni a kis bumfordiba. Szelaví.

0801b

A kép elkészülte után még egyszer megfésülködtem, tessék, demonstrálom is:

0801dHát ja, kutyából nem lesz szalonna.

Április elsején is volt egy fellépésem, de ezúttal a bolond írónőre voltak kíváncsiak, én meg gondoltam, ha ez kell nekik, ez lesz.

0801c

Mindezek után tegnap végre hazakúsztam a hóförgetegben Kolozsvárról, itthon elolvastam a hízelgő kritikákat a fellépésemről, ma pedig a múlt péntek óta tartó fékevesztett rohangálás nyomait próbálom eltüntetni magamról és lakásunkról.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/04/03 hüvelyk tavasz

 

0729 – Óraátállítás

Természetesen ma akár délig is tudtam volna aludni, és természetesen ez ma nem fért bele a napba, holnap pedig még kevésbé fog. Hogy vázlatosan leírjam: ma hazarohanok Brnóból, este fél nyolcig egy kis szerencsével meg is érkezem, hogy aztán holnap a hajnali 4:37-es busszal bependlizzek a Kolozsvárra induló vonathoz.

Az egész még el sem kezdődött úgy istenigazából, de én máris olyan öregnek érzem magam, mint az ördög nagyanyja.

0729

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/03/29 hüvelyk tavasz

 

0728 – Csellengős

A mai napot túlnyomórészt sétafikálással töltöm. Gatyában.

(A kép a hotelben készült, a fejem mellé valami egészen rémséges naiv képzőművészeti termék lóg be.)

0728

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/03/28 hüvelyk tavasz

 

0727 – Bányabéka

Az éjjel valaki valószínűleg belopózott hozzám, és elvitte az összes olyan holmimat, amit szeretek, csak azok maradtak, amelyeket nem.

Tudom, hogy ez nem túl értelmes magyarázat, de más nem jutott eszembe, miközben öltözködni próbáltam.

Eh, mindegy. Elmentem Brnóba.

0727

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/03/27 hüvelyk tavasz

 

Intermezzó – Újabb Nagy Bevásárlás

(Ez itt egy úgynevezett töltelékposzt lesz, mert legyűrt valami gyomorra hajtó izé, és most teán és pirítóson tengek a kanapémon. Pizsiben. Ennélfogva arról ma nem lesz bejegyzés, mi van rajtam, úgyse érdekes, ehelyett inkább arról fogok mesélgetni, mi költözött be hétfőn a szekrényembe. Ha minden jól megy, arról is, mi költözött ki kedden belőle.)

Most már tényleg nem veszek magamnak semmit szeptemberig, az utolsó vasig elvertem az erre az esztendőre előirányzott pénzt. Sőt, hozzácsaptam egy jelentőségteljes honoráriumot is, ami vala 4646 forint, és általában nem jegyzem meg fillérre pontosan, mennyit fizetnek nyomtatásban megjelent édes bülbül szavaimért, de ezúttal igen. Na azt is el akartam verni az utolsó vasig, már csak a miheztartás végett is. Természetesen sikerült.

Hátelőszöris: szereztem magamnak az elmúlt hetek folyamán négy újabb cipőt, szólítsatok nyugodtan Imelda Marcosnak. Igaz, Imelda fénykorában valószínűleg nem Clarks cipőket vaterázott meg ezer/ezerötszázra leértékelt kínai bótos cipőket vett magának, de kicsire nem adunk.

tmar1

Emellett hétfőn nagyjából véletlenül elmentem turkálni – a “nagyjából véletlenül” ez esetben azt jelenti, hogy nem készültem rá előre, bár persze tudtam, hogy ha bemegyek, miket fogok keresni: kékvirágos nyári holmikat, átmeneti szürkéket, talán némi élénk zöldet. És esetleg nadrágot is, adjunk a társadalmi elvárásoknak.

Nos, vannak olyan különleges alkalmak, amikor minden, de minden ott van, amit keresel, a te méretedben. Vagy legalábbis majdnem. A varrási modzsóm sajna már hónapok óta a bányabéka feneke alatt van – talán elég lesz annyit mondanom, hogy december óta nem bírok befejezni egy falvédőt, pedig megígértem. (Bocs, Annamari.) Hátha néhány apró és sikeres átalakítással visszanyerem a hobbivarrónői önbizalmam. Reménykedjünk.

Amin nem kell alakítanom semmit, az egyúttal a nap legnagyobb meglepetése is volt. Vettem négy farmert. Négyet. Ilyen még nem volt, és valószínűleg nem is lesz.

tmar2

Ami úgyszintén nem volt: vettem egy csomó zöld holmit, ráadásul főként pipezöldet. Évtizedekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy nekem nem áll jól a sárga meg a pipezöld, és nem is voltak ilyen cuccaim sose, de most élemedett koromra kedvem támadt kísérletezni velük, majd kiderül, milyen eredménnyel. A pipezöld mellé igen nagy természetességgel adta magát a türkizkék, úgyhogy valószínűleg lesznek majd napok, amikor csak napszemüveggel tudjátok megnézni a blogposztjaimat.

tmar3

(A kép színeinek csak marginális köze van a valósághoz, sajna, hiába tekergettem a potmétert vagy mit.) A pólók valószínűleg nem maradnak életük végéig ebben a formában, a jobboldalt középen látható gyűrt anyagú izéke például jó eséllyel ruhaként fog reinkarnálódni. Majd. Előbb még felveszem párszor. A mintás pipezöld izéke sem elég testhezálló az ízlésemnek, még meglátjuk, mi lesz vele.

És akkor ott voltak a kékvirágos nyári holmik is.

tmar5

Az, amelyiknek fodrocskás ujja van (baloldalt alul), valószínűleg sima ujjatlan pólóként fog megjelenni errefelé, nem vagyok nagy híve a fodrocskáinak, de az anyag meg a minta azonnal megtetszett. Hasonló helyzetben van a szürke virágos pólóruhácska is a maga 22-es méretével (én még mindig 12-14-est hordok), de legalább pontosan tudom, hogyan lehet kisebbre szabnivarrni.

Na meg itt vannak az átmeneti szürkék.

tmar4

Tulajdonképpen ez az egyetlen igazán problémás csoport. A dupla pólót eleve úgy vettem, hogy dolgoznom kell rajta, ebben a formában biztos nem marad. A blézerben sem  vagyok száz százalékig biztos, de majd hordás közben úgyis kiderül, mennyire fogtam mellé vele. A szoknya is nagyobb egy számmal a kelleténél, bevallom. Viszont olyan gondosan kidolgozott elemei vannak, amilyeneket még sose láttam áthajtós szoknyánál, például egy belső gombos kis pántocskája, hogy a legvadabb szélben se következzen be úgynevezett wardrobe malfunction. És könnyű lesz bevenni belőle, hogy tényleg az én méretem legyen.

Mindenesetre én ezzel a bevásárlással rettenetesen elégedett vagyok, a többit meg vigye el az ördög. Előbb-utóbb elhagyom ezt a kanapét is, pénteken délre például vonatjegyem van Brnóba, és akkor is elmegyek, ha a fene fenét eszik. Pirítóssal.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2015/03/25 hüvelyk blabla, nyár, tavasz

 

0724 – Mocorgós

Most gyorsan elmocorgok a boltba, aztán ha hazamocorogtam, akkor bele fejjel előre a ruhásszekrénybe, mert tegnap nagy dicsőséggel bementem egy turkálóba, és most már szeptemberig nem is megyek, annyira bevásároltam. Ezért persze ki kell szelektálnom egy csomó ruhát a meglévők közül, mert ezt találtam ki anno a rengeteg eszemmel, szép munka lesz.

És takarítani is kell, mert holnap délutántól nagypéntekig egyfolytában lesz valami más dolgom, például elmegyek Brnóba és elmegyek Kolozsvárra, ebből kifolyólag pedig itt a blogon a március huszonkilenc napos lesz, az április viszont cserébe harminckettő.

Nem baj, ha nem értitek, majd elmagyarázom.

0724

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/03/24 hüvelyk tavasz

 

0723 – Szerződések és vonatjegyek nyomában

Ma is futkorászónapom van, még Budapestre is bemegyek (idén harmadszorra! ach, minő luxus), de előtte irány a bank, ahol már valószínűleg keresztet vetnek, ha meglátnak, vajh mi a fenét akarhatok tőlük megint.

Nos, ezúttal azt, hogy biztosítsák arról a Nemzeti Kulturális Alapot, hogy ha nem adom le nekik a kéziratot szeptember elejéig, a bank segít abban, hogy az utolsó csipkés alsószoknyámat is elvigye a végrehajtó. Vagy valami ilyesmi.

Én mondjuk úgy gondolom, hogy előtte akár átutalhatnák a pénzt, amit majd vissza akarnak venni tőlem szerződésnemteljesítéseeesetén, de mit értek én a kultúrához.

0723Ezt a hajat viszont valószínűleg muszáj lesz előbb-utóbb fodrászhoz vinnem, mielőtt tovább robban.

 

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2015/03/23 hüvelyk tavasz

 

Intermezzó – First world problem

Ennél nagyobb bajom sose legyen: a férjemtől csak úgy, minden apropó nélkül, kaptam ajándékba egy új piros csizmát.

csizma

Na most olyan nincs, hogy én ezt képes lennék félretenni októberig, pláne hogy addig amúgy is a fejemre eshet egy fél tégla satöbbi. Ennélfogva az áprilisi harminc darabos készletbe mindenképpen be akarom illeszteni.

Mivel enyhén tanácstalan vagyok, meg, ha már őtözködős blogot vezet az ember, néha kérdezze meg a közönséget, mire kíváncsiak – tessék szavazni, milyen színekben tervezzem meg az áprilist.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2015/03/22 hüvelyk blabla, tavasz

 

0721 – Bújj, bújj, zöld ág

Amióta ovisok közé járok, folyton gyerekdalok mennek a fejemben.

0721

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/03/21 hüvelyk tavasz

 

0719 – Naturelle

Nyugtassatok meg, nem én vagyok az egyetlen naiv izéke a világon, aki, ha azt látja a harisnya csomagolásán, hogy “colour: naturelle”, azt feltételezi, hogy valaminő kellemes semmilyendrapp színe lesz, nem pedig koszos khakiződ.

Mindenesetre ez már a B terv volt, lévén hogy az A terv kiszakadt. Következőkor C tervvel is készülök. Vagy legalább olyan lámpával, ami megmutatja nekem, milyen színe lesz az ötkor felrántott cuccnak akkor, amikor kisüt a nap.

0719

(Egyszer majd felveszem nektek a ruhát “ápol-és-eltakar” zakó nélkül is, valami jégcsákány sarkú cipővel. Úgy nézek ki majd ki benne, mint egy nyugdíjas pin-up görl.)

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/03/19 hüvelyk tavasz

 

0718 – Tuesday’s grey and Wednesday too

Ma egész nap itthon ücsörögtem, mert ugyan eredetileg más terveim voltak, de, mint tudjuk, embertervez, a végeredmény meg olyan, amilyen.

A boltig viszont muszáj lesz elmásznom ma is.0718

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2015/03/18 hüvelyk tavasz

 

0717 – Paddy

Mindig is kedveltem Szt. Patrik napját – valószínűleg a mocsárízű whiskey az oka meg a kátrányízű sör meg Shane McGowan csámpás fogai meg Chicagóban a zöldre festett folyó, az előtérben Harrison Ford menekül egy kikukázott röhejes-zöld kalapban.

Akkor ezzel el is mentem péksütiért.

0717

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2015/03/17 hüvelyk tavasz

 

0716 – Rajta, rajta

Kicsit elpiszmogtam máma az időt, de tessék, erre fogok még külsőruházatot rádobálni. MOST.

0716

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2015/03/16 hüvelyk tavasz