RSS

tavasz kategória bejegyzései

Intermezzó – Évkezdő

Feleim, itt megint az a kérdés, hogy hogyan tovább, pontosabban, hogy van-e tovább.

A “pontosabban hogy” kérdésre könnyű a válasz: van. Már úgy belejöttem ebbe az őtözködős blogolásba, mint úrifiú a pofozkodásba. Tudom, hogy ez nem érv, de ha érv kell hozzá, tessék: az általában vett blogíráshoz már nincs kedvem. Hét éven át írtam egoblogot, de úgy éreztem, lassan már semmi sincs benne, csak nyafogás. Igaz, ebben a blogban is meglehetős mennyiségű nyafogás akad, de legalább vannak hozzá ruhák is. Olyanok, amilyenek, de ruhák. Jobb a nyafogás ruhával, mint ruha nélkül. (Na, ez kissé kétértelműbb lett, mint szándékoztam, de most már benne hagyom, egye fene.) További nyomós érvem is van a folytatásra, mégpedig hogy a családom továbbra is a szélrózsa minden irányába van szétszórva, én meg már feltehetőleg sose növöm ki a telefonundoromat. Így legalább mindig tudják, hogy még megvagyok, csak rám kell nézni.

Az igazi kérdés persze a hogyan tovább. Lenyomtam egy évet úgy, hogy nem vettem semmiféle ruhát, aztán lenyomtam egy második évet azzal, hogy minden hónapban összesen harminc darabot variálgattam összevissza, és csak egy meghatározott anyagi kereten belül vettem bármit. (Oooké, a második év kilencedik hónapjában tartottam egy kéthetes ki-nem-szarja-le-a-szabályokat szünetet, de akkor is.) Biztos ki tudnék találni a harmadik évre is valami tematikus kutyfüttyöt, de egyelőre semmi energiám nincs hozzá. Az új év elvileg már ma elkezdődik, de nekem akkor is le kell adnom tizedikéig egy teljes kötetet, és amíg azt be nem fejezem, nemigen van kapacitásom másirányú kreatív gondolkodásra.

Szóval egyelőre maradjunk annyiban, hogy a blog kap egy újabb évet, speciális tematika és idióta szabályrendszer nincs, azt veszem meg és fel, amire éppen kedvem szottyan, de továbbra is minden nap mást.

Jövőre ismét ugyanitt, lássuk, addig ráunok-e.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2015/09/01 hüvelyk blabla, nyár, tavasz, tél, ősz

 

Intermezzó – Évzáró

Lenyomtam ezt az évet is, hujjahó, minden hónapban összesen harminc ruhadarabbal. Örülnék, ha azt mondhatnám, hogy tanulságos volt, de hát sajnos nem, leginkább csak a már kezdetben is meglévő hipotéziseimet sikerült igazolnom. A harmincdarabos kihívás nem végrehajthatatlan, de előbb-utóbb rettentően unalmassá válik, pláne ha a szekrényben egy csomó olyan ruha üldögél, amelyek ugyan biztosan megkapnák a maguk évi három-négy fellépését, de azt már nem meri megkockáztatni az ember, hogy egy harmincdarabos készletbe is bedobja őket, mert ki tudja, mennyire lehet kihasználni. Így hát egyszer csak azon veszi észre magát a delikvens, hogy folyvást ugyanazok az alapdarabok másznak be a harminc közé – olyanok, amelyeket amúgy is jól lehet kombinálni ezzel-azzal. A végeredmény aztán meg ilyen lesz, la. Szürke és fantáziátlan. Ráadásul olyan hónapjaim is voltak, amelyekben mintha direkt magam ellen dolgoztam volna a válogatással: a majdnem teljes október seszínű volt, a március sötétebb a kelleténél, júniusban nem számítottam a váratlan hidegre, az augusztus meg – na igen, az augusztus különösen szépen sikerült, szinte minden fakó volt és formátlan, én meg egyre csapzottabb.

Azt hiszem, ez a harmincdarabos marháskodás leginkább annak való, aki le akarja zsugorítani a ruhatárát csupa praktikus és kombinálható darabra, és ehhez ki kell kísérleteznie, mit érdemes megtartania meg mit nem. Nos, nekem továbbra sincsenek ilyen ambícióim, inkább színes és vicces ruhákat akarok hordani, nem pedig az a cél hajt, hogy az egész szekrényemben ne legyen más, mint három zakó, három farmernadrág, tizenöt kasmírpulóver és két pár “nude” színű pömpsz, de mind kiváló minőségben.

Mindegy, ezen is túlvagyunk. Ha van esetleg hozzá kedvetek, alább áttekintési és véleménynyilvánítási lehetőségek láthatók. (Több válasz is beikszelhető, ha nem tudtok dönteni a nagy bőségben. A legpocsékabb hónapról is akartam ácsolni egy szavazást, de annyi időm nincs, amúgy meg azt nyugodtan közölhetitek kommentben is.)

szeptember

október

november

december

január

február

március

április

május

június

július

augusztus

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/08/31 hüvelyk blabla, nyár, tavasz, tél, ősz

 

12/30/30 – Májusi összefoglaló

Ugyan a hónap közepén szabadságot vettem ki a blog ezévi programjából, de azért – galéria!

0901  0902  0903  0904  0905  0906  0907  0908  0909  0910  0911  0912  0913  0914  0915  0916  0917  0917a  0918  0919  0920  0921  0922  0923  0924  0925  0926  0927  0928  0929  0930  0931

Tutatiszra, ez igazán jólesett. Nem mintha akkora piszok nagy változatossággal öltözködtem volna a hónap második felében, de roppant vidám dolog volt csak úgy bambán belebámulni a szekrénybe, aztán feltenni a kérdést, vajon ma éppen mit akarok magamra rántani.

Úgyhogy most újult erővel térek vissza a hátralévő három hónapra, melyből a júniust persze rögvest egy akkora merénylettel kezdem, hogy a fal adja a másikat. Stay tuned.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/05/31 hüvelyk blabla, nyár, tavasz

 

0931 – Nem meleg idő

Nagyon nem. Én legalábbis annyi réteget szedtem magamra máma, mint amennyit a legcudarabb téli időkben szoktam.

És mint a csodálatos rózsaszín papucsból is látható, úgysem megyek ma sehová.

0931

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/31 hüvelyk tavasz

 

0929 – Utolsó nekifutás

Még egy alkalmassági vizsga, erre az évre az utolsó. Hajrá.

0929

 
12 hozzászólás

Szerző: be 2015/05/29 hüvelyk tavasz

 

0928 – Rácpácegresi Nagyszederfa

Ismét elmentem alkalmassági vizsgát tartani. Jegyzetelni is fogom, milyen érdekességeket olvasnak félre a jelöltek, ez kedden is roppant élvezetes tevékenység volt.

0928

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/28 hüvelyk tavasz

 

0927 – Pillanatfelvétel

A mai nap időjárásának roppant változatosságát tekintve csak azt tudom mondani, hogy volt egy olyan félóra is, amikor éppen ezek a holmik voltak rajtam.

0927

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/27 hüvelyk tavasz

 

0926 – E-bö-bö-bö

Ahogyan azt Nemtudomka mondta volt, mikor hirtelen materializálódott a kezében egy fagyi.

Elmentem a kies Strigonium városába beszédalkalmassági vizsgát tartani. Én vagyok az első tesztfeladat. Akibe nem reked bele azonnal a szó, az bizonnyal alkalmas lesz arra is, hogy szívszélhűdés nélkül kibírja az ovis kislányok öltözködési stílusát is.

0926

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/26 hüvelyk tavasz

 

0925 – Nem esünk pánikba

Vajon mennyi sportértéke van annak, hogy törülközőnapon el sem hagyom a lakást (már legalábbis ha az idő nem javul, és nemigen mutat rá semmi, hogy ezt tenné)? Bizony, egészen pontosan semennyi.

Na de azért mégsem tapodhatom lábbal a tradíciókat. Jobb híján átrendezem a törülközős szekrényt.

0925

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/25 hüvelyk tavasz

 

0924 – Grillparti

Tegnap délután egy esőszünetben végre sikerült hozzájutnom a bodzavirágokhoz, úgyhogy az idei év sem múlik el bodzaszörp nélkül, hurrá. A mai napot némi molyolgatással töltöm, aztán délután átlátogatok grillpartizni a szomszéd teraszra.

Mindent összevéve rettentőmód vasárnap lesz a mai nap ezen a héten is, remek.

0924

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/24 hüvelyk tavasz

 

0923 – Bodzaszőr megint elnapolva

Engem általában nem zavar az eső meg a hideg, de már három napja megvettem a citromot meg a cukrot, a bodzaszőr-dögölesztő üvegeket is előkerestem, vizes virágokat szedegetni viszont teljesen értelmetlen.

Egyébként is azt hittem, túl vagyunk már a sapka-csizma szezonon, de úgy tűnik, mégse. Hát akkor gyerünk, piac.

0923

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/23 hüvelyk tavasz

 

0922 – 13 fok

Celziuszban. Az időjárásnak roppant sajátos a humorérzéke. Én viszont megint elmentem dolgozatokat íratni.

0922

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/05/22 hüvelyk tavasz

 

0918 – Még mindig ugyanaz a móka

Tavaly nyáron már volt egy érdekes esetem a bürokráciával, amikor nem voltam félreérthetetlenül azonosítható önmagammal. Most jön a második felvonás. Ezúttal az adóhivatal nem tudja eldönteni, hogy ki vagyok én.

Szerencsére én tudom, ki vagyok, persze már amennyire ebben a poszt-poszt-poszt-izé korban képes erre az ember. Ma például én vagyok az, aki bemegy az adóhivatalhoz azzal, hogy lécci, lécci, azonosítsatok magammal, és vegyétek el az adóbevallásomat, ha már az adómat úgyis odaadtam, szívesen, máskor is.

Utána viszont feltehetőleg elmegyek turkálni, egye fene.

0918

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/18 hüvelyk nyár, tavasz

 

0917 – Dimanche

Mint a mellékelt ábra is mutatja, roppantmód vasárnapul érzem magam. Háromnegyed órát töltöttem a fürdőszobában, és tizenhétféle izét kentem magamra, melyből csak hat volt a napi rutin része, a hajam pedig még most is szárad.

Amúgy viszont nem maradok egész nap neglizsében – ha az időjárás is engedi, estefelé elcsámpázunk díszes városunk központjába, ahol ismét mindenféle nyári programok vannak. Előbb-utóbb azt is elhiszem, hogy a tavaszi félévből már csak a számonkérések vannak hátra…

0917

(Kieg.)

Az időjárás kegyes volt, úgyhogy tényleg elcsámpáztunk nyarat nézni. A nyár persze jól összevissza fújta a hajamat, de semmi sem tökéletes.

0917a

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/17 hüvelyk nyár, tavasz

 

0916 – Ha már futásról esett szó

(Mármint az előző bejegyzésben.)

Ma pirkadatkor nem csak metaforikusan, hanem igazándiból is előkotortam öreg futócipőmet, és kipróbáltam, hogyan néz ki a valóságban a Póra-féle thesaurus-szótár azon szócikke, hogy “lábinai megrogyának”. Hátizé. Nem a jövő héten fogok maratont futni.

Na de aztán persze piac.

0916

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2015/05/16 hüvelyk tavasz

 

0915 – Minden ok nélkül

Szabadnapot vettem ki a harmincdarabos marhaságból, pedig semmi különös okom nem volt rá, épp csak így szottyant kedvem. Úgyhogy voálá, újabb szörnyeteges lagenlook, ugyan mit tehetnék, ha az effélék szórakoztatnak.

Ha mást nem is, azt elismerhetitek, hogy nem aprózom el.

0915

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/15 hüvelyk tavasz

 

0914 – Az utolsó tanítási nap

Plusz a kialvatlanság édes nyomai, az egész éjjel potyogó eső, a macska, aki olyan hangokat ad ki négytől kezdve, mint egy egészen kicsi gumikacsa. És más cukiságok.

0914

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/14 hüvelyk tavasz

 

0913 – Naancssága

Annyi táskám van, mint égen a csillag. Ez szerintem még nem is szerepelt a blogon.

(Amúgy mostanra sújtott le rám teljes erejéből a “jajistenem, ittaszorgalmiidőszakvége”. Innen valószínűleg már csak felfelé lesz.)

0913

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/05/13 hüvelyk nyár, tavasz

 

0913 – Csoki-málna-sztracsatella

Nem mintha sok illúzióm lenne magammal kapcsolatban, de azért ez a barna-drapp-cukorkarózsaszín kombináció még engem is meglepett kicsit.

0912

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2015/05/12 hüvelyk nyár, tavasz

 

0910 – The mirror crack’d from side to side

Olyan drámai-borongósan festek ezen a képen, mint Shalott kisasszonya, bár ő garantáltan nem hordott dupla tokát, frissen festett répavörös hajat és szívecskemintás téli zoknit.

Fázom, bakker. Más bajom viszont semmi, nyugi.

0910

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2015/05/10 hüvelyk tavasz