tavasz kategória bejegyzései

Arany nem volt a piacon, de nem is azért mentünk.

Ma van a húszéves érettségi találkozóm, én meg légvonalban több száz kilométerre vagyok tőle, shit happens. Talán majd a következő nem félév közepén lesz, államvizsga-foglalkozásokkal és szépmagyarbeszéd-versenyek országos rendezésével súlyosbítva.

Ha már úgyis így alakult, elvittük a második számú macskát az állatorvoshoz oltásra. Ez egyrészt vidám kergetőzést jelentett a hálószobában, majd hosszú autókázást Budapesten, ahol nagyjából sehol sem lehetett balra fordulni. És még meg is karmoltak. A macska, nem a közlekedés.

A mai azon ritka napok egyike, amikor jobban nézek ki, mint ahogy érzem magam.

Ja, ma volt az. Április közepén.

Én amúgy még mindig szédülök, az árgyélusát neki. Ha ez jövő hétre is így marad, orvoshoz viszem a fejem. Csak tudnám, mikor, a következő hetekben nagyjából minden nap őrült rohanással telik majd.

Tegnap újabb bizonyítékot nyertem arra, hogy a munka jó: egész nap szédelegtem, leszámítva azt a másfél órát, amikor a szputnyiksokkról és a hatvanas évek reformpedagógiai elégedetlenségéről beszéltem, különös tekintettel az Ivan Illich nevű radikális őrültre, aki már 1971-ben kitalálta, hogyan lehetne az internet segítségével megszabadulni az intézményesített oktatástól. (A hibás ötletek is lehetnek szépek, no.)

Az idei április amúgy feltehetőleg cipőim lázadása révén fog megmaradni az emlékezetemben, mert a tegnap hordott csizmám balik felének talpa egy adott pillanatban klaffogó hangokat kezdett hallatni, majd a saroktól kezdve hámlott felfelé apránként és sunyin, amíg be nem estem az ajtón. Azt hiszem, ezt már nem fogom megjavíttatni, béke poraira, hat évig hordtam, és kényelmes ugyan, meg kedveltem is, de amióta fényképeken is szembesülök vele, meg kellett állapítanom, hogy nem a legelőnyösebb/legcsinosabb darab. Na mindegy, úgyis kimúlóban a csizmaszezon, remélhetőleg a többi öt cipő elég lesz erre a hónapra.

Egyéb híreink nemigen vannak, ma itthon ülök, órákra készülök és macskát szelídítek. Ma reggel már dorombolt is, mikor simogattam – ugyan még mindig az ágyneműtartóban dekkol, de én ezúttal optimista vagyok.

Még mindig egészen fura és nehezen leírható módon rosszul vagyok, mintha csak a fejem egy léggömb lenne, és ott lengedezne a nyakam fölött fél méterrel vagy valami ilyesmi.

No de azért megyek dolgozóba, azzal hiba nincs.

Vagyis hát vakáció vége, holnaptól megint tancsitancsi. Minden bizonnyal nem ez az oka, de ma meglehetősen bamba vagyok és szédelgős. Úgy is nézek ki, mint aki bamba meg szédelgős, bizonyítékom is van rá.

Az új macska még mindig az ágyneműtartóban dekkol, de hosszas duruzsolás és hízelgés árán még megsimogatni is hagyja magát. Egy kicsit.

József Attila szülinapja van, mi meg délután végre elmegyünk a második számú macskáért.

Egyelőre ennyi, meg tíz deka rukola.

(Kieg.)

Délutánra persze olyan dögmeleg lett, hogy át kellett öltöznöm, az autóban a menetszél pedig meg is frizurázott, szóval tessék, ez is itt van.

Mellesleg most a hálószobában van 1 db macska az ágyneműtartóban (bujkál), a nappaliban meg 1 db macska a szőnyegen (hentereg).

Remélem, minden rendben lesz.

Ma még mindig vakációm van, de hétfőn már nem lesz, és attól jó a vakáció, hogy véget fog érni. Komolyan. Higgyetek egy valahai (ugyan rövid ideig, de akkor is) munkanélküli szavának.

Amíg viszont még vakáció van, rettenetes módon tatarozok mindenfélét, ami hozzám tartozik, ma például a jobb és bal lábamat viszem el tatarozásra pedikűröshöz, eddig összesen egyszer voltam, rettentő izgalmas és felnőtt érzés. Valamivel muszáj volt ellensúlyozni, úgyhogy most van itt minden, ami az ifjúkoromra emlékeztet: egy akkora pulcsi, amibe másfélszer is beleférnék, rokolya, mintás harisnya, spanglis cipő, a nyakamban pedig egy tizenöt éves türkiz izé, amit a szentendrei piacon vettem, és jóformán alig hordtam. Nem hajlandó kereken kifeküdni a nyakamon körbekörbe, és ez engem idegesít, úgyhogy át kéne fűzni a darabkáit.

Azon leszek. (Többek között.)

Évtizedek óta nem néztem meg egy filmet kétszer is egymás után a moziban, de vannak különleges filmek meg különleges alkalmak.

(Hiszitek vagy sem, ebben a jelmezben én ügyvédhez óhajtok menni, de semmi probléma, ő is szentendrei, a kliensei is szentendreiek, tehát számos okból szokva van a futóbolondokhoz. Viszont mivel nyaktól felfelé jelentős változások történtek rajtam, beszéljünk egy kicsit arról is, hová lett a fele hajam. Vagy több.)

A tegnapi rohangálás egy adott pillanatában úgy gondoltam, jó ötlet lesz hajat vágatni, így pár perccel később egy eddig még sose látott, Rudolf nevű fiatalember ugrott neki a fejemnek, juhé. A haj, mint ezt már legalább háromszáz esetben elmondtam, előbb-utóbb úgyis kinő, úgyhogy szemrebbenés nélkül hallgattam, hogyan büzzög a fejem hátulján az elektronyos borotva. (A “szemrebbenés nélkül” azért nagy kunszt, mert legutóbb, mikor elektronyos borotvát láttam használatban, a macskán próbálták ki, Celofán meg minden figyelmeztetés nélkül csontig harapta az ujjam rémületében.)

Ezúttal szerencsére nem harapott meg senki senkit, de a frizurámról mindaddig nem formáltam véleményt, amíg meg nem mostam a hajam. A fodrászatban ugyan esküdtek rá, hogy egyik kence sem tartalmaz kőolajszármazékokat, de azért (biztos, ami biztos) nem hagytam volna, hogy fejen nyaljon egy bálna. Most viszont már megmostam, és meglehetősen tetszik is a végeredmény, egyébként meg (301.) előbb-utóbb úgyis kinő. Viszont mindenképpen festenem kell még a héten, mert hátul-alul nagyon szőke vagyok (és lényegében borostányi hajam maradt), másutt meg nagyon nem.

További híreink: mivel tényleg és komolyan bővíteni akarom a bizsuparkomat, a tettek mezejére léptem, melynek egyik eredménye a nyakamban látható. Nekem ez is tetszik, piszkosul megengedő hangulatban vagyok mostanság.

Ha van rá igény, mesélek az úgynevezett ékszereimről is, ezen a héten még amúgy is vakációm van, és vasárnapig eszképizmussal meg tollászkodással óhajtom múlatni a szárnyas időt, dixit. Holnapra már be is jelentkeztem a kozmetikushoz.

Ne tessék messzemenő következtetéseket levonni, ez nem az én jellemzésem, hanem azé az üveg boré, amit böhöm nagy táskámban cepelek magammal ajándékba. Rólam csak azt lehet elmondani, hogy reggel arra ébredtem, rengeteg rohangálnivalóm mellé meglehetős hideget, valamint vidám és dilinyós rétegzőkedvet is hozott a mai nap, ez pedig eddig még sose vezetett semmi jóra, és ezúttal se fog.

Egyszer viszont igazán őszintén le kell ülnöm magammal, hogy megbeszéljük, összesen hány türkizzöld harisnyával rendelkezem, és miért.

Nyuginyugi, a réginek semmi baja, sőt. Ezt demonstrálandó tessék nektek végre egy fotó is őfelségéről, ördög vigye a személyiségi jogait.

Probléma a második számú állattal van, még mindig nem tudjuk elhozni az ideiglenes befogadótól a kis nyavalyást, mert “szörcsög”, és előbb szeretnék megnézetni a dokival (aki, mint majdnem minden férfi, a mai napot feltehetőleg kószálással és iszással tölti, nem pedig szörcsögő macskákkal). Egyre inkább úgy tűnik, nehezebb hozzájutni ehhez a használt, szépséghibás példányhoz, mint bármelyik elragadó kis friss szőrcsomóhoz. Na de hát ha nekünk meg ezen esett meg a szívünk, hogy aztán rátelepedhessen az életünkre, és zsarnoki módon kezeljen minket, rabszolgáit.

Mindenesetre reggel, mikor felöltöztem, még a “bolond asszony második macskájáért indul” válogatást szedtem össze a készletből, akkor meg ma már ez marad, csak a csizmát cserélem le. Locsoláshoz pont jó lesz.

(Első zárójel. Szerencsére nincs sok locsolóm, és ők amúgy is tudják, hogy nem vagyok normális, így hát eddigelé egészen szépen sikerült betartani idei tervemet, miszerint az első látogató használhat parfümöt, a többinek coki. Igaz, nekik meg azt ajánlom fel, hogy telibeküldhetnek a szódásüvegből akár egy fél liter vízzel is, bánom is én. A fő, hogy ne kapjak fejfájást a kombinált pacsuliktól. Egyelőre, mint mondtam, elég jól haladok, ma már kétszer lettem csuromvizes. Valamit valamiért.)

(Második zárójel. A múltkoriban realizáltam, hogy a) túl kevés bizsum van b) ezeket sem hordom elég gyakran. Mindezek után csak annyit mondhatok, a jövőben ne számítsatok semmi jóra. Még annyira se, mint eddig.)

Nem tudom, miért kell a húsvétvasárnapot végigenni, fene a tradíciókba – én a magam részéről szépen elmolyolgatnék ma itthon, de hát az embernek családja is van. Szerencsére csak egy ajtóval odébb, így legalább akkor is haza tudok majd gurulászni, ha a hatórás ünnepi ebéduzsonnavacsora véget ért.

Úgyhogy piaaaac.

Ezzel a ruhával nem voltam és nem is vagyok különösebben elégedett, direkt azért kapott most újabb esélyt. Még nem tudni, hogy megszokom, átszabom vagy leépítem, viszont így legalább muszáj szembesülnöm ezekkel a lehetőségekkel. Meg neki is azzal, hogy nem bujkálhat örökkétig a szekrényben, hehehe.

A fotó egyébiránt pontosan akkor készült, amikor a fényképezőgép mellett felbukkant a férjem, és megkérdezte, hány tojás kell a pasqualina-tortába.

Nagypénteken mindig pocsékul vagyok lelkileg, ráadásul ma akartunk hazahozni egy újabb macskát, mert ha már keresztet veszünk a nyakunkba, miért ne vennénk éppen kettőt. Na hát a hazahozandó macska tegnap belezabált a border collie tányérjába, és most antibiotikum-kúrán tartják, amíg végre nem folyik az orrából a pofonhozta takny.

Viszont megint nadrág van rajtam, és vettünk mindenféle csokikat, és Krisztus is feltámadik vasárnap, és az új macskát is hazahozzuk hétfőn vagy kedden, úgyhogy örvendezzetek.

Mint már ezt korábban megjövendöltem, el kellett robognom Kolozsvárra, hogy ott legyek okos kislány néni, így hát az április ezen a blogon már március 30-án elkezdődött az újabb harminc ruhadarabbal. Internetkapcsolatom persze mindvégig nem vala, úgyhogy most tessék, itt van ömlesztve a kolozsvári kéjutazás összes öltözködésbeli hájlájtja.

Megérkezésem napján stratégiai megbeszélésre voltam hivatalos, természetesen kocsmába, mert hol stratégiaimegbeszéljen az ember, ha nem ott.

A másnap már ennél konszolidáltabb megjelenést igényelt, mert aznap nyomtam le vendégtanári penzumomat. Nos, ahogy ezt Móricka elképzeli, ugye. Egészen pontosan tizenkét perccel azelőtt, hogy elindultam volna a megmérettetés helyére, a csinosabbik cipőmnek öt darabban esett le az egyik sarkáról a flekk, kénytelen voltam átcipőzködni a kis bumfordiba. Szelaví.

A kép elkészülte után még egyszer megfésülködtem, tessék, demonstrálom is:

Hát ja, kutyából nem lesz szalonna.

Április elsején is volt egy fellépésem, de ezúttal a bolond írónőre voltak kíváncsiak, én meg gondoltam, ha ez kell nekik, ez lesz.

Mindezek után tegnap végre hazakúsztam a hóförgetegben Kolozsvárról, itthon elolvastam a hízelgő kritikákat a fellépésemről, ma pedig a múlt péntek óta tartó fékevesztett rohangálás nyomait próbálom eltüntetni magamról és lakásunkról.

Természetesen ma akár délig is tudtam volna aludni, és természetesen ez ma nem fért bele a napba, holnap pedig még kevésbé fog. Hogy vázlatosan leírjam: ma hazarohanok Brnóból, este fél nyolcig egy kis szerencsével meg is érkezem, hogy aztán holnap a hajnali 4:37-es busszal bependlizzek a Kolozsvárra induló vonathoz.

Az egész még el sem kezdődött úgy istenigazából, de én máris olyan öregnek érzem magam, mint az ördög nagyanyja.