RSS

tavasz kategória bejegyzései

3/202 – Virágom, virágom

Vannak azok a teljesen értelmezhetetlen alkalmak, amikor az ember csak áll a szekrény előtt, bámul bele nincsegyrongyomse tekintettel, pedig, ugye, nem is kell magyaráznom a helyzetet. A mai nap is így kezdődött. Végül ugyanazt a kötényruhát húztam elő, amit már untig hordtam februárban, eh. (Tematikus szempontból persze logikus lett volna, hogy virágvasárnap, virágos holmik, de végül is, miért éppen ez menne nálunk logikusan. Az étkezőasztal közepén például csinos kis majolikavázában egy csokor bébimángoldot tartok, tegnap vettem a piacon.)

A mai napra afféle háztartási pörgettyűzést terveztem, a macskaszőr mennyisége megint kriminális a szőnyegen, lehet, hogy a porszívózás nem is lesz elég hozzá. Emellett az elmúlt időszakban ügyesen összegyűjtögettem két mosógépnyi holmit (az egyik lakástextil), és, mint kiderült, roppantul szükség van egy alapos tatárdúlásra is a szekrényekben, mert a nincsegyrongyomse bámulás általában azt jelenti, hogy nincsenek eléggé szem előtt a megfelelő rongyok. Ideje a szezonális átrendezésnek, a múltkori rendezkedésnél csak a végképp elöregedett cuccoknak mondtam búcsút. Persze ezúttal is pontosan tudom, mit kéne csinálni: téli holmik hátra, tavaszi-nyáriak előre, és kegyetlenül kiszuperálni mindazt, amibe már nem fér bele a nagy fenekem, vagy már nem dobogtatja meg a kicsi hideg szívemet. Elég nagy baj viszont, hogy az időjárás aluszik, a macskák is alusznak, és én sem érzem magam túl ébernek. Reméljük, nem csak szundikálás lesz a nagy tervezgetés vége.

3.202

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/20 hüvelyk eská, tavasz

 

3/201 – Csak a szokásos

A jó öreg szombat reggeli program, kora tavasztól késő őszig. Most már talán rukola is lesz, nyamnyam.

3.201

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/19 hüvelyk eská, tavasz

 

3/200 – Új bekezdés

A nagy rohanásban tegnap még arról is elfeledkeztem, hogy Szt. Patrik napja van, pedig azt én általában igencsak észben tartom. Na hát ehhez képest csak akkor döbbentem rá, mikor már ott ültem a kanapémon pizsiben. Feck.

Nem mintha bármi energiám meg kedvem lett volna ahhoz, hogy még elmenjek valahová zülleni egyet, különben is hová meg kivel, hahh. Időnként megkérdezik tőlem, hogyan bírom ezeket a hosszú egyedülléteket – nos, lényegében jól. Nem verem magam vinnyogva a földhöz minden nap, hogy jahajahajahaj szegény én. Épp csak hajlamos vagyok a szokásosnál is jobban begubózni, nemigen menni sehová (mert ugye kivel meg hova), sajtos pirítósokat rágcsálni vacsorára normális kaja helyett, napokig gyűjteni a mosatlan teáscsészéket a mosogatóban, és egészen ostoba sorozatokat nézni pizsiben, amikor végül hazazuhanok a munkából.

A következő két hétben különösképpen vigyáznom kell a pofámra, mert tavaszi vakáció lesz, tehát még a munkahely sem ad ritmust a napjaimnak, viszont marhára nem szeretném azzal zárni a márciust, hogy nem volt itt más a tanításon kívül, csak tengilengi. A kedves jó macskacicók persze keményen dolgoznak azon, hogy mindig legyen valami tennivaló, Anasztázia nagyhercegnő tegnap éppen a fotelt hányta le, mielőtt elrohantam volna a dolgozóba. (Amúgy kedves tőle, hogy legalább addig tette ezt, amíg itthon voltam.) A mai aggódnivalót viszont nem ő, hanem Nagyseggű Maruszja* adja, akinek két lábán is olyan dógok vannak, amik nem tetszenek nekem, feltehetőleg megint körömágy-gyulladás. Más tünetet nem mutat fel amúgy, boldogan zabál és fékevesztetten rohangál, úgyhogy semmi kedvem végigcsinálni vele a komplett procedúrát dobozba tuszkolástól orvoshoz vonulásig. Poci eddig még nem harapott meg orvosnál (Celó már igen), úgyhogy talán ideje ezt is kipróbálni, de nem ma lesz annak a napja, hanem ha nem szépülnek azok a lábak, hétfőn.

Ma inkább pékség meg posta. Hajrá.

(A képen amúgy éppen annak örülök, hogy két év után előkerült a szekrény mélyéről ez a szoknya is.)

3.200

* Alias Porcelán, avagy Poci. Az egyedüllét arra is ráviszi az embert, hogy újabb hülye nevekkel illesse eleve hülye nevű macskáit, ami amúgy őket mindaddig nem zavarja, amíg van kaja. Az meg van.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/18 hüvelyk eská, tavasz

 

3/199 – És mondd, miért ekkora a száááád?

A látszat ezúttal is megtévesztő, itt állok mindenféle virágmintákba meg tavaszkába öltözve, de valójában egy nagyanyóruhába bújt farkas vagyok. Gyanúm szerint a hallgatóim is abban reménykednek időnként, hátha végre berobog a vadász, hogy ledurrantson, miközben jogszabályokat meg rendeleteket magyarázok nekik, és a szubszidiaritás elvének lényegébe vezetem be őket.

Hiába, valakinek ezt is meg kell tennie.

1.199

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/17 hüvelyk eská, tavasz

 

3/198 – Kis darabokban

Na nem én, hanem a félév. Szerintem még sose volt ennyire szétszabdalt tavaszi félévem, mint ez: most is csak két nap tanítás van soron, aztán vakáció.

Én nem sírok, királyné.

3.198

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/16 hüvelyk tavasz

 

3/197 – Idus

Hogy ilyenkor mindig esik az eső. Tudjátok mit, még a fotóhoz sincs kedvem.

Hogy azért mégse maradjatok kontent nélkül: tessék, itt az a kokárda, amit tegnap ütöttem össze, minekutána kiderült, hogy a ház összes kokárdáját megette a nyehőce. Pedig ezeknek normális körülmények között még egy egészen rendes, állandó helye is volt.

3.197

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/15 hüvelyk tavasz, ősz

 

3/196 – Buli van (lesz)

Előre jelzem, hogy amit most láttok rajtam, az csak provizórikus öltözék, merthogy a mai nap folyamán még kicsípem magam (ezt tessék az én kereteim között értelmezni), és ellejtek Budapest Bár-koncertre a volt képezdész évfolyamtársaimmal, akik sokkal szociábilisabbak nálam, és időnként még engem, barlangi morcot is ki tudnak rángatni az összkomfortos barlangomból. Az Úr legyen hozzánk irgalmas, de még inkább az A38-hoz, mi ugyanis vajmi keveset változtunk az elmúlt huszonöt év alatt, leszámítva persze a plusz ráncokat, kilókat, PhD-kat és gyerekeket. Most is épp úgy és épp olyan hangosan vágunk egymás szavába, és még mindig akkora decibelszámon röhögünk teljesen céltalanul, hogy a falról lepereg tőle a vakolat.

Mindenesetre egyelőre ez van, háziruha meg házimunka, délután folytköv.

3.196

(És a folytköv.)

Én úgy gondolom, hogy ha már beindulok a nagy bűnös pesti (oké, budai) éjszakába, mindenekelőtt arról kell gondoskodnom, hogy nehezen veszítsenek el részegen a sötétben a csajok.

Azt hiszem, ezt megoldottam.

3.196b

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/14 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

3/195 – Krccs

A reggelem az online Ikea-katalógus böngészgetésével kezdődött, minekutána valamikor hajnalban lendületesen visszatettem az éjjeliszekrényemre a vizesbögrét, erre pedig hirtelen CSÖRÖMP, valami eltört. Szerencsére nem a bögre volt az (egyedi iparművészeti termék), hanem az éjjelilámpa (Ikea, 2990 ft, és kapható). Ez egyszer megúsztam.

Na persze a zajra meg fényre azonnal bejöttek a macskák, és megkérdezték, hol a kaja. Roppant sokra becsülöm bennük, hogy általában tiszteletben tartják az alvásperiódusaimat (miként én is az övéket), szóval például nem szoktam arra ébredni, hogy valamelyik macska az arcomon áll hajnali ötkor, és arról érdeklődik, hol a kaja, viszont ha már magamtól vagy a csörgőórától felébredtem, rögtön megjelennek feltenni az adekvát kérdést. Mit tehettem volna, tápláltam őket, aztán visszadőltem még egy körre, miközben azt mondogattam magamnak, vasárnap van, vasárnap van.

Egyébként is nagyon feltűnően hosszú hétvége van, tegnap például azt hittem, már sose jutok haza a munkából. Csak hogy megértsétek, a délutáni-koraesti buszok általában csurig töltve (és már eleve késéssel) indulnak Esztergomból, aztán legkésőbb Dömösig elfogy a tömeg, az Esztergomban dolgozók és tanulók és bevásárlók mind hazamennek a saját ágyacskájukba, a buszban pedig úgy kotyog az a néhány utas, mint dióban az összeszáradt bél. Nos, ezúttal Dömös Posta megállónál kezdődött meg az utasok bejövetele, és véget sem ért Visegrád Királyi Palotáig. A tízperces távot fél óra alatt sikerült megtenni, mert persze minden felszállónak jegyet is kellett vennie, és a végére úgy festett a busz, mint egy csurig töltött szardellakonzerv, ahol amúgy minden szardella túrabakancsot hord. Az egyik szardella ráadásul marha hangosan kezdte el taglalni nagyjából másfél méterre tőlem a Dobogókő metafizikai és spirituális jelentőségét, különös tekintettel a Dalai Láma erre vonatkozó próféciáira, én meg jó mélyen benyomtam a fülembe a Karib-tenger kalózait, köszönet neked az üstdobokért, Klaus Badelt. Erre a hónapra már megvolt az ezotéria-adagom a kozmetikusnál, kösz.

Ma egyelőre romeltakarítással foglalkozom (különös tekintettel az elhalálozott éjjelilámpára és némely úgyszintén elhalálozott ételmaradékokra a hűtőben), viszont ha esetleg méltóztatnak eltakarodni a viharfellegek, én is előveszem a túrabakancsomat. Ha nem méltóztatnak eltakarodni, akkor a varrógépet. Vasárnap van, végül is.

Amíg viszont eldől, mi legyen, maradok ebben a szerfölött előnytelen, de annál kényelmesebb házihacukában.

3.195

Hm. Mégis inkább varrás lesz belőle, ezt a pulcsit is rég át kellett volna alakítanom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/13 hüvelyk tavasz

 

3/194 – Munkaszombat

Sajnos nektek sem igen tudok mást mondani, mint a macskáimnak: elmentem tanítani, legyetek jó kiscicák, amikor végeztem, jövök.

3.194

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/12 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

3/193 – Nincs más út, csak felfelé

Ez az idei év eddig elég rondán festett egészség szempontjából – mindig épp csak valami kicsi, pillanatnyi nyamvadtság, ami viszont egyúttal épp elég ahhoz, hogy kivonjon a forgalomból, vagy ha nem is, átmenetileg minimális örömem leljem az életben. Most komolyan, legfeljebb Sylvia Plath nyafogott többet nálam az egészsége miatt – igaz, neki folyton arcüreggyulladása volt, amikor meg nem, akkor nyarat akart és lebarnulni. (Tényleg.) Na, a lebarnulás nálam legalább nem játszik.

Mindenesetre így március közepére elegem lett az egészből, meg egyébként is már megittam az egész évi kamillatea-adagomat, úgyhogy most ismételten összevakarom magam, és szent esküt teszek, hogy vitaminokat fogok enni meg előkotrom a futócipőmet. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyen elhasználtnak és rozzantnak érezzem magam, viszont túl öreg ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam az általános jelzéseket.

Akkor most ennek örömére magamra pakolok egy teljesen indokolatlan szerelést meg egy tonna festéket, és elkutyagolok kefirért, hogy helyreállítsam a bélflórámat. Holnap megint tanítónapom van, hejhó.

3.193

Ezt a blúzt is most vettem fel utoljára, mellben szűkebb a kelleténél, és folyton le kell húzogatnom a szélét.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/11 hüvelyk eská, tavasz

 

3/192 – Alul is, felül is

Kamillateát iszom, és nemsokára megkísérlek elfogyasztani egy kis háztartási kekszet is, lássuk, az alul vagy felül távozik-e belőlem.

Mindeközben pedig a szőrös családtagok ott ülnek a radiátoron, és így néznek engem, ni.

192macs

Pedig engem marhára nem érdemes nézegetni.

3.192

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/10 hüvelyk eská, macs, tavasz

 

3/191 – Enyémtiéd

Ezúttal a szerdai órám hallgatói mentek el egyhetes gyakszira, úgyhogy ma itthonmaszogós napot tartok sok jegyzeteléssel meg némi rendezgetéssel. A vicc kedvéért: a macskákat máskor reggelenként, amikor éppen nem érek rá velük foglalkozni, bottal se tudnám elverni magamtól, most viszont mind a kettő a lakás különböző kényelmes helyein hevergélt, és le se tojták a fejem.

Mindez persze csak addig tartott, amíg ráértem volna – mikor visszatértem a tisztálkodásból, egészen pontosan erre a helyre akartam letelepedni jegyzetelni.

3.191macs

Viszont legalább megmostam a hajam, ez is valami.

3.191

Azt hiszem, ezt a tunikát nagy szívfájdalommal ugyan, de leépítem a ruhatáramból. Igen mérsékelten szokott érdekelni, ha valaminek előnytelen számomra a szabása, de ez megugrotta a lécet.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/09 hüvelyk tavasz

 

3/190 – Fake it till you make it

Így retrospektíve, kicsit hunyorítva és mindent összevéve egész jól néztem ki reggel negyed hétkor. Aztán persze kirobogtam az ajtón, és nem is jöttem vissza csak tizenkét órával később.

1.190

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/08 hüvelyk eská, tavasz

 

3/189 – Péksüti

Többek között egy akkora képviselőfánk is, mint a két öklöm.

Az ilyen napokon szoktam feltenni magamnak a kérdést, egyáltalán mi a fenének nekem egy őtözködős blog.

3.189

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/07 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

3/188 – Egy igen rövid nap

Kidekoráltam a hercegnőtortát, betettem egy újabb mosást, felporszívóztam az emeletet is. Most viszont beveszek egy cataflamot, odébb lökdösöm a macskákat a kanapén, és begubózok egy pokrócka alá. Az a gyanúm, mára ennyi tellett.

3.188

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/06 hüvelyk eská, tavasz

 

3/187 – Horoszpók

Tegnap végül úgy döntöttem, a horoszkópom nem péntekre, hanem szombatra ír nekem porszívózást, és ez kiváló döntés volt, mert Celofán előjegyzési naptárába éppen tegnapra került be az az emlékeztető, hogyaszongya “Nem elfelejteni! Kelimszőnyeg lehányása! 2×!!!” És lőn. Mint egyébként este anyám felvilágosított róla, a horoszkópom péntekre éppenséggel kozmetikai kezelést írt elő, úgyhogy mégiscsak rezeghet a levegőben valami spirituális izé az éteri mozgás hullámain. (Apropó, az irodánkba bekerült egy plusz polc, amin – nem egészen értem, milyen megfontolásból, de sebaj – ott a komplett Révai Nagy Lexikon, és üres perceimben néha leemelem, hogy elolvassak belőle valami rettenetesen elavult szócikket. Az éterről mint világrezgető akármiről például kifejezetten mókás dolgokat ír.)

Mindenesetre, bár nem tudtam róla, hogy ezt írja elő nekem a Világmindenség, magamat és a lakást is kozmetikai kezelésben részeltettem tegnap. Utóbbi esetében kimostam majdnemösszes pokrócainkat, ágyneműt cseréltem, szekrényeket rendezgettem, és végre lebájoltam az ablakból a horizontális karácsonyfát. Ez volt az, amiről február elején azt mondtam, most már megvárom, amíg leesik magától. Nos, arra várhattam volna a jelek szerint ítéletnapig is, majdnem két és fél hónap alatt nem potyogott le róla összesen két tucat tűlevél se, pedig mindjárt itt a húsvét. Ma semmiképpen sem odázhatom már tovább a porszívózást, de előbb levonulok a piacra, adjunk a tradícióknak (“ha szombat, akkor piac”). Télen nincs sok értelme levándorolni, de ilyentájt már ott is elkezd mocorogni a világ, én meg továbbra is ki vagyok éhezve az apró zöld izékre.

Tehát akkor piac, porszika, pucolgatás, plusz még kreatív segéderő leszek egy hercegnő-torta legyártásában (Elza hercegnőt fogja ábrázolni, ki mást), mert holnap a sógornőm legkisebb lányának születésnapját ünnepeljük. Ezenfelül végzek az utolsó simításokkal a falvédőn, és ha még belefér az időbe, elmegyek a collegiumi öregbuliba is, de erre az utóbbira még egyelőre nem vennék mérget.

Teli lesz ez a nap anélkül is, mint egy hócipő.

3.187

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/05 hüvelyk eská, tavasz

 

3/186 – Lebegő bikaskorpió

Kozmetikushoz menni mindig roppant tanulságos, általában valaki mást is adjusztálnak éppen a másik székben, és Sartre szerint ugyan a Pokol a többiek, de én azért szeretem hallgatni ezeket a Többieket. Ezúttal különleges világnap volt, egy tőrőlmetszett ezoterikának gyantázták éppen a nemtommijét, a szisszenések között be sem állt a szája, én pedig intenzíven szenvedtem a tartós szempillafesték alatt, és közben akkora füleim voltak, mint Dumbónak, a kiselefántnak.

Mindeközben ráadásul hete jött, hete ment, egymásnak adták a kilincset a népek, a jelek szerint mindenki ismert mindenkit, én meg ott feküdtem továbbra is látáskárosultan, és a füleim lassan már el sem fértek a szobában. Avokádókrém és medvehagymapesztó receptek között megtudtam, hogy bizonyos Csilla már megint egy olyan férfival van együtt, aki eltartatja magát vele, és gyerekesen viselkedik, meg Nógrádban akar venni tanyát egy tehenészet mellett, és nincs szex, de már nem is beszélnek egymással semmiről, és ezen változtatni kéne (aha, gondolta Dumbó, a kiselefánt, kivágni azt a tökfejet a rittyóba), mert ha már Csilla benne van a reikiben, nem kéne elfelejtenie a hét fő szabályt, hiúság, kevélység, izé, na, a többit te is tudod. Egyébként is a férfi csinálja jól, mert használja a gyökércsakráját, miközben Csilla csak lebeg, és amíg lebeg, addig nem is lesz sem szex, sem beszélgetés, de hát mit várhatnánk Csillától, bikaskorpió. Eközben pedig megint bejött valaki, ó, sziaszia, régen láttalak, mivel foglalkozol mostanában? biorezonancia? hát mindenképpen meg foglak keresni, én most járok hidrokolon-terápiára, és majd megyek a Krisna-völgybe is, a lelki vezetőmnek olyan neve van, te, ki se tudom mondani, és zseblámpát kell vinni, mert reggel fél ötkor kezdődik a meditáció, ráadásul csupa vegetariánus étel lesz, úgyhogy amíg elindulnék, jól teleeszem magam tojással. Ja, juteszembe, tudtátok-e ti azt, a kicsírázott krumplit nem szabad megenni a férfiaknak, mert lassítja a spermiumok mozgását, ezt egy népi gyógyász mondta nekem.

Nna. A falmelléki spiritualitás-adagom is megvolt mára, a számat is befogtam, elröhögni se röhögtem el magam, lett látható szemöldököm és szempillám, most pedig mindjárt lehúzom a csizmáimat, és olyan materiális dolgokkal fogok foglalkozni, mint a porszívózás.

Bár valószínűleg előbb konzultálnom kéne hozzá a lelki vezetőmmel, a horoszkópommal meg a lakás báguá-térképével.

3.186

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

3/185 – Gondolkodjunk kicsiben

Mára nincsenek nagy ambícióim, kényelmet akarok, nemfázni, és megtartani az óráimat. Ez pedig mind csak rajtam áll.

3.185

Érdekes, ebben a megvilágításban nem is annyira piros a hajam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2016/03/03 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

3/184 – Ma van a tegnap holnapja

Mekkora mázli, hogy tegnap semmi kedvem se volt sem az aznapról*, sem az aznap tegnapjáról** beszélni, így már a humoros oldalát is látom mind a két napnak.

És ma gyönyörűen sütött a napocska is, bár én persze nem bírok magammal, és megint meglengettem kisbaltámat egy marha nagy fa előtt, szóval egyelőre meglehetősen be vagyok rezelve a saját terveimtől, de sebaj, majd csak kiforrják magukat. Mindenesetre ha valaki megjósolja nekem mindezt, akár alig két évvel ezelőtt is, tutira kiröhögöm.

3.184

* rohadt nyavalyás vízszintesen eső eső piszok hideg gyűlölöm gyűlölöm túl vékonyan öltöztem fel és a világ legrosszabb két sajtos croissant-ját ettem egész nap meg a kefét mikor tizenkét óra után hazaérek az kéne nekem hogy valaki megkérdezze tőlem kérsz-e egy meleg kakaót kicsim ne pedig csak két szőrös családtag érdeklődjön arról hol a kaja hát mi az ángyom csepszéért mentem én férjhez ha még egy kis meleg kakaót vagy neocitránt sem kínálgat nekem senki hüpp hüpp szegény én

** nyilván akkor kell bezárni és felújítani az egyetlen dm-et a városban amikor én végre elmászok odáig hogy hajfestéket szerezzek és a rossmann további egy kilométerre van a szakadó esőben édes jó körösztanyátok szilikonnal feltőtött ajakát enné meg a csákováci rosseb egyetlen drogéria van elérhető közelben az is csak olyan izéket árul amiket még nem próbáltam na mindegy kenjük fel a fejünkre jézus ereje hát ez a lemosóvíz teljesen telekomszínű

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2016/03/02 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

3/február

Többé-kevésbé tarkabarka hónap lett ez is, annak ellenére, hogy a legtöbbször hordott darabom egy szürke kötényruha volt, és a falvédőgyártó hajrában minden nap szürkét vettem fel, hogy legalább saját magamtól ne szikrázzon a szemem a sok színes anyagdarabka között. Érdekes amúgy, hogy a negyvenen felüli, papagájszínű ruhákban járó, turkálóból öltözködő bloggerek (van belőlük egypár, persze túlnyomórészt angol nyelvű blogokat olvasgatok ezügyben – ha tudtok esetleg magyart is rajtam kívül, szóljatok, szívesen olvasnám) általában mindig tudnak néhány sztorival szolgálni arról, amikor az utcán kiröhögték őket, esetleg akár utánuk is köptek. Na most én vagy nem járok eleget utcán, vagy olyan vidékeken járok utcán, ahol az embereknek sokkal több baja van annál, mint hogy akár engem is kiröhöghessenek, de még sose találkoztam élőben semmiféle atrocitással.

Ez persze most nem fájó hiányérzet, amit az olvasóknak kellene betöltenie, lesben állva útvonalaimon, és demonstratíve utánam köpködve, épp csak érdekesnek találom.

3.154  3.155  3.156  3.157  3.158  3.159a  3.159b  3.160  3.161  3.165  3.166  3.167  3.168  3.169  3.170  3.171  3.172  3.173  3.174  3.175  3.176  3.177  3.178  3.179  3.180  3.181  3.182

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2016/02/29 hüvelyk blabla, tavasz, tél