A tegnapi nap jelentős hányadát krimifilmek vizionálásával és jegyzetelésével töltöttem, fele munka, fele szórakozás, így jó ez. Hajnalban is ugyanezzel folytattam ébredés után, mert már régen érdekelt, vajon pontosan miért nem tetszett Agatha Christie-nek a Paddington 16:50 1961-es feldolgozása, és ha már úgyis felébredtem, miért ne. Persze amikor enyhe érdeklődéssel végignéztem, Margaret Rutherford hogyan cseréli ki a biztosítékot, lövésem sem volt, hogy fél órával később pontosan ugyanazt fogom tenni én is.  Ah, ezek az egybeesések. Csak bekapcsoltam a kis sólámpát, hogy legyen nekem valamiféle hangulatvilágítás, erre meg, zumm, kiment a fél házban a villany, és én hálóingesen, telefonnal a kezemben (abban volt a világítás) vonultam ki a kakasszavas hajnalba a ház elé, hogy a biztosítékszekrénnyel szórakázzam, miközben a fejem fölött az előtetőt ostorként verte a zuháré. A szinglilét örömei falun. Örüljek, hogy gumicsizmát nem kellett húznom, no.

Mára amúgy, mint ez a mellékelt ábrából is látható, tevékeny, ámde eseménytelen napot terveztem, semmi égszakadás meg földindulás, csak operatív szöszmöték. Úgy legyen.