A macskák az éjjel úgy döntöttek, hogy  ha én gonosz módon nem adok nekik azokból a vicces játékokból, amelyeket az asztalon tartok, saját mancsukba veszik az ügyet. Ennélfogva hajnalban arra ébredtem, hogy ritka lelkesen bólingoznak azokkal a kínai fröccsöntött nájlontojáskákkal, amelyeket a húsvéti dekoráció részeként szedtem elő a dekorációs dobozaimból. (Igen, nekem olyanok is vannak.) A móka kedvéért persze a nehezebb utat választották, és nem a kis szizálkosarakból szedték ki a könnyen mozdítható tojásokat, hanem levitték a földre a gondosan összetekert papírszalvétákat (a képen csak egy van, de a vendégekre készülvén még felpakoltam vagy hármat), és kitartó munkával lehúzták azokról a dekortojásokat. Aztán persze uccuneki, hadd szóljon. Szólt. Azt hiszem, macskáéknál alapszabály, hogy hányni a szőnyegre kell, kopogós tárggyal játszani kizárólag padlócsempén, nyávogni meg a pincében az akusztika mián. Most már csak a férgeket kéne kitojniuk, mert erre még nemigen mutattak hajlandóságot.

Mindeközben itt vad gyorsasággal és húsz fokkal megérkezett a tavasz, mivel pedig én meglehetős mértékben a kilencvenes évekből maradtam itt emlékbe, ez a tüllruhák cum vastag harisnyák cum bakancsok/csizmák ideje számomra. Megyek is, veszek egy kis tejet meg péksütit, mert piszkosul elfogyott mindkettő.