RSS

tavasz kategória bejegyzései

4/252 – “Bogarak, prutty”

Nyavalyás, ámde a kívülállók számára feltehetőleg igen szórakoztató életem mostanság csupa hullámhegyből meg hullámvölgyből áll, tegnap délután például ismét megfogamzott bennem a gondolat, hogy én bizony megfordulok, és hagyom ezt a második doktorit a fenébe. Konkrétan abban a pilanatban támadt ez a késztetésem, amikor egy behízelgő női hang aszonta, hogy Dombóvártól Pécsig vonatpótló buszok szállítják a nagyérdeműt.

Ez már azután volt amúgy, hogy kiderült, nem tudom végigülni a konferenciát, mert péntek délelőtt továbbképzésekről tartunk megbeszélést a munkázóban, és vissza kell lóhalálnom ebben részt venni. Mindezek után tegnap este úgy döntöttem, ma előadok meg szocializálódom, a holnapi napot viszont, amikor úgyse lenne jelenésem, teljes mértékben ki is hagyom, és hazamegyek yol. Macskákhoz, kanapéra, teához meg nyafogóruhába neki bele.

Nagyívű terveim persze annak függvényében változnak, mennyibe köp bele éppen palacsintácskámba a zuniverzum, és hullámhegy várható-é avagy hullámhegy, szóval ha ma minden szép lesz és jó, vastaps fogadja az előadásom, és rószirmokat hintenek lábaim elé, akkor a holnapi konferencianap egy részén is jelen leszek. (Nem tűnik valószínűnek, jelzem. Olyan szekcióban vagyok, amihez semmi közöm, és nem tudok mondani semmi újat, szétfele szálldosó adatokkal meg cáfolható hipotézisekkel mutatok be egy háttérkutatást, ráadásul attól félek, minden, amit mondani akarok, csupáncsak evidencia.) Ha nem, akkor irány vissza. Pótlóbusszal.

A pótlóbusz egyébként poétikus baranyai dombokon vitt végig, ahol olyan nevű települések vannak, mint Jágónak meg Kisvaszar, ráadásul a közönség mulattatására a kalauz meg a sásdi bakter előadták azt a népszerű némafilmes szkeccset is, amelyben két ember egymást kerülgeti egy épület körül, különböző ajtókon mennek be és jönnek ki, de az istennek se sikerül találkozniuk.

Ez itt konzerv ugyan, de egészen pontosan ez van rajtam, és a mosolyt is próbálom reprodukálni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/05/10 hüvelyk tavasz

 

4/251 – “Kutyákon át megy az út délre”

De előbb északra. Szentendre-Esztergom-Budapest-Pécs járat, nuku ggggggépkocsi. Hátamon a zsákom (not pictured), agyamban kopasz cenzor, fülemben zenegépecke. Tegnap az elküldendőket is elküldtem, a vonatjegyet is megvettem, a leveleimet is megválaszoltam, az óráimra is készültem, a konferenciára is (egy kicsit), plusz még legyártottam nektek a következő napok konzervjeit, mert a kötelességtudat, hajh, a kötelességtudat.

Mondanom sem kell, már most azt nyafogom, hgy “haza akarok menni”, pedig még el sem indultam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/05/09 hüvelyk eská, tavasz

 

4/250 – Kerti büdöske

Hát, kedveskéim, mára egész pontosan ennyi tellett. Benyúlni a szekrénybe, aztán kiráncigálni egy adag random sárgát meg narancssárgát. Kezdem roppantmód legyalultnak érezni magam, és még hol a vége.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/05/08 hüvelyk tavasz

 

4/249 – “5 kgr borsó”

Nagyon nehezen tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy az egyik beadandó dolgozatomnak ezt a címet adjam, mivel a mintaóvodának vásárolt borsó meglétéből vagy nemlétéből vontam le fontos következtetéseket az Esztergomi Érseki Kisdedóvónő-Képző Intézet (próbáljátok ki egyszuszra, nyelvtörőnek sem utolsó) módszertani változtatásaival kapcsolatban. Tulajdonképpen ezt a részét szeretem én a kutatómunkának, amikor elszalad velem a szekér, és ugyan teljesen korrekt és plauzibilis következtetésekre jutok, de azt a lehető legkacifántosabb módon előbogarászott bizonyítékok alapján. Nem is fogom soha sokra vinni egy olyan területen, ahol a longitudinális empirikus izék meg a minél nagyobb minták a menők, de sebaj.

Ma olyan ritka jelenség van errefelé, amit szabadnapnak hívnak. Éppen minden határidős munka teljesítve vagyon, és végre hajat is tudtam mosni meg robbantani. A szomszédban penig nagy családi ebéd készülődik, anyósom a teraszon főzi a gulyást. Ehhez nyilván a minimum, hogy olyan szoknyát vegyek fel, amin minden cseppecske zsír meg fog látszani, muhaha.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/07 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

4/248 – De profundis

Tegnap este nagyon beestem magam mellé, tulajdonképpen nem is tudom, miért. Már persze ha leszámítjuk, hogy a) délelőtt még Esztergomban nyomtam az ipart, és az egész délutánt átutaztam, b) feltűnően itt a félév vége, amikor az ember már csak támolyogni bír, c) minden napra jut valami olyan meló, ami azonnal és ott és rögtön elintézendő, és kellően bonyolult meg munkás feladat. Mindehhez még megkaptam a jövő heti konferencia szekcióbeosztását is, amin tényleg csak röhögni tudtam kínomban, hova kerültem. Pilátus a krédóban, kábé.

Ehhez már valóban csak tortahab, hogy egészen bizarr módon pocsékul csomagoltam be, mert például van nálam három parfüm, de nincs fésű, és hoztam három pár zoknit, de a harisnyámat ki kellett mosnom este, mert azt bezzeg nem raktam be másikat. Ebből a kombinációból nemigen lehetett nyertesen kijönni, úgyhogy én szépen összehuttyantam, és azon kezdtem siránkozni, hogy tényleg mi a nyüves fenének nekem egy másik doktori, van dolgom így is elég, és a státuszommal is elértem a pózna végét a következő húsz évre, haza akarok menni, oszt legfeljebb majd nekilátok habilitálni magyar irodalomból, nyöhh.

Mára ez nagyjából elmúlt, bár a fáradság meg a “minekcsináloménezt” része nem, de legalább nem akartam ébredés után ahajt egyből megfordulni és hazamenni. Mit mondhatnék, túléljük ezt is, no, túlélünk mi mindent.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/06 hüvelyk tavasz

 

4/247 – Szépbeszél

Elmentem a Kazinczy-versenyre, szavazólapocskákkal futkorászni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/05/05 hüvelyk tavasz

 

4/246 – Kikapcs, bekapcs

Reggel könyvtár, este kocsma, pontosabban délelőtt szívás a dolgozatokkal, délután meg találkozó a barátnőimmel. (Nyilván egy kocsmában.)

Annyi biztos, hogy roppant visszafogottan fogok alkoholizálni, holnap megint szépen felolvasós verseny Esztergomban, délután pedig erisszed lányom Pécsre. Úgyszintén megint.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/04 hüvelyk eská, tavasz

 

4/245 – Mert ilyen a boksz

Elvileg ugyan ma vidáman punnyadhatnék otthon, le- és be- és előadandóimra koncentrálva, de ma is be kell mennem a dolgozóba, mert továbbképzési terveken melózunk, és állítólag ehhez nélkülözhetetlen vagyok, a fennmaradásunkban pedig jelentős szerepe lesz az efféle projekteknek. Úgyhogy uccuneki. (Ajánlom is magamnak/magunknak. Nem óhajtok még egyszer munkanélkülivé válni amiatt, hogy kicsúszik a seggem alól a tanszék.)

Ami a le és be és előt illeti, tegnap majdnem úgy csináltam, mint Mátyás király táltosa (according to Bonfini), aki az alsó állkapcáját a küszöbbe akasztotta, a felsőt a szemöldökfába, középen meg tüzet fújt, és akkor Beatrix elájult, de mint a patyolat. (Bonfini notórius hazug volt, csak jelzem.) Szerencsére a Bazilikával szemközt voltam, a paedagogia felszentelt templonyában, a szomszéd irodában pedig mit sem sejtő kollégák, mert másként valószínűleg tényleg ordítok és tüzet fújok. Az okokról csak annyit: én a BA-s gólyáimmal szemben sem engednék meg magamnak olyasmit, hogy kedden délben küldök üzenetet az évfolyamfelelőssel (még csak nem is személyesen!), hogy a szombati órára tessék összedobni egy 10-15 perces ppt-prezentációt. Nem a prezentáció maga a probléma, azt én tényleg összedobom egy óra alatt, de ez így, különösen ebben a formában amatőrizmus és a hallgatókkal szembeni tiszteletlenség. Feltételezhetően az az oka, hogy valamire muszáj lesz jegyet adni, szemináriumról van szó, tehát még a szorgalmi időszakban kell osztályozni, és az két hét múlva kampeca, de akkor is, nem ránthatunk elő követelményeket úgy, mint nyuszit a cilinderből.

Mindezeknél fogva megint úton vagyok, táskámban laptop meg minden más izé, a vállízületeim csendben jajgatnak, a masszőzöm pedig, szegény feje, eltörte a kezét. És az éjjel olyan komplex rémálmaim voltak, hogy most is szédelgek bele. Na, egye fene, ezeket is lebokszoljuk. Mint mindig.

Az viszont áradó és sekélyes örömmel töltött el, amikor kivágtam a szekrény ajtaját, és nem azt sóhajtottam el, hogy nincs egy rongyom se, hanem azt, hogy “mennyi csodálatos rongyom van”. QED. (Plusz még jön erre kabát és táska is, de azokat nem fotóztam.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/05/03 hüvelyk tavasz

 

4/244 – Kócos kedd

Irány a tancsitancsi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/05/02 hüvelyk tavasz

 

4/243 – Ének, szó és dal

Amikor kicsi voltam, azt hittem, hogy az éljenmájuselsejének ez a második sora. Azt ugyan nem értettem, minek ének is meg dal is, de megindokoltam magamnak, hogy a felnőttek furák, ez sok mindent megmagyarázott.

Ének meg dal máma nemhogy kétszer, de egyszer sem lesz, viszont lesz helyette szó. Dögivel. Legkésőbb szerda estig be akarom fejezni az eheti beadandót. Azt viszont legalább robbantott hajjal és vicces zokniban, ha már úgynevezett szabadnap..

 

 

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/01 hüvelyk tavasz

 

Eská – Párnák, pipik, Csőrikék

(Ha nem blogolom be most, feltehetőleg hetekig nem lesz rá alkalmam, szóval ugorgyunk neki, most.)

Kábé másfél évtizede varrtam négy patchwork falvédőt, “Január, Február, Március, Április”, ki is voltak állítva egy helyi kávézóban (az azóta megszűnt). Kettő még most is megvan itthon, de a Februárt eladtam, a Márciust pedig oda a húgomnak.

Egyszer majd mesélek arról is, miért nem varrok én már patchworköt, de most koncentráljunk a Márciusra, ami ott lóg a húgom nappalijában. Az alábbi képen a két rajzfimnéző cukibogyó mögött látható, ahol hátul e. (A képek kattintásra még nőnek egy kicsit, ha arra van igény.)

Na most ugye ha van falvédő, akkor legyenek hozzá párnák is, aszondok. Plusz pipik, amiket ide-oda fel lehet lógatni, ha az embernek erre akad kedve. Úgyhogy ezen a tavaszon ritka üresjárataimat leginkább arra használtm, hogy párnákat és pipiket gyártsak a falvédőhöz, gombhoz a kabát vagy inghez a szoknya vagy bármi.

Mivel továbbra sincs sok magyaráznivaló a munkafolyamaton, amit még eddig nem magyaráztam volna el – tessék, ez sikeredett az üresjáratokból. Remélem, használatban vannak.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/05/01 hüvelyk ajándék, eská, tavasz

 

4/április

Na, tudjuk le egy füst alatt a havi visszatekintőt is. Galéria!

                                                          

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/30 hüvelyk blabla, tavasz

 

Szekrénypurgálás, egy-két-hááá – 2. felvonás

Az elmúlt hetekben több-kevesebb kitartással játszottam a kidobjam-nedobjam játékot a szanálásgyanús holmikkal, de én most ezeket itt szépen kihajintom, ki én. (Igen, a félelmetes zöld virágos ruhát is – mondjuk ha az senkinek se kell, akkor inkább átszabom szoknyának, de így már nem akarom többé felvenni.) Ha bárkinek kell bármi, a következő hétben szóljon, mert mihelyst lesz annyi ráérő időm, elkutyagolok ezekkel a legközelebbi ruhakonténerig, uff.

Az igazán őszi-téli holmikat most nem pakoltam ide, azt majd az őszi szekrénypurgáláskor.

Ha bármi érdekel, megpróbálom előkotorni, hogyan és mikor hordtam az adott cuccot, mert így összehajtogatva meg fellógatva nem mutatják a legjobb képüket. Mindezzel együtt tárlatvezetés, balról jobbra és felülről lefelé:

  • fent: ruha
  • 1. tartó – négy póló, két tunika
  • 2. tartó – két pulóver, öt kardigán, egy mellény
  • 3. tartó – három nadrág (két farmer, egy kord)
  • fellógatva: két ruha, két kötényruha, két kardigán, három szoknya, egy kötényruha.

Ugyancsak a szezonális használhatóság vezérelt a kihajítandó cipőknél, tessék:

Ősszel majd ebből is jön újabb felvonás, természetesen.

Vegyétek, vigyétek.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/04/30 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, turkálgat

 

4/242 – Veszélyek leselkednek utamon

Verőfüttyös, madárfényes vasárnap van, ideális idő arra, hogy az ember bent kuksoljon, és a Fröbel-adományokról írt dolgozatával tököljön. Erősen tartok attól, hogy a mai nap prokrasztinálások sorozataként fog bevonulni magántörténelmembe.

A mai áutfitből két cucc is van, ami a kidobjam-nedobjam állványról származik. A pólót kábé tizenöt éve varrtam, úgyhogy az volt a sejtésem, már nem férek bele (az anyaga trikotázs, de nem az a különösebben rugalmas fajta). Meglepetésemre ez nem jött be, hurrá. A szoknya viszont repülni fog, mert szép is, jó is, de vasalás nélkül pont így fest, mint most a mellékelt ábrán, én pedig tényleg nem vagyok egy vasalós fajta. Igényeket a kiadóba kérünk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/30 hüvelyk eská, tavasz

 

4/241 – Smegintelölről

Ma reggel negyed hatkor előszedtem a futócipőmet, ami olyannyira nem volt használatban, hogy egy összemarék macskaszőrt szedtem ki belőle. Aztán a macskaszőr helyére tettem a lábamat, és nekivágtam a reggeli Szentendrének, de előbb összeszedtem a bokrok alól anyósomék napilapját, amit már ismét odabasztak a lábtörlőnkre, hogy aztán szétvigye a fél utcában a huzat.

Majd ha eredményeim is lesznek, mindenképpen referálok, de régen éreztem magam annyira értéktelennek, mint negyedórával a cipőhúzás után. A fizikai erőnlétem egy kupac trágya. Kis kupac. Egy filodendronra sem elegendő.

A múltkor a húgom nekem szegezte a kérdést, hogy hány éves szeretnék lenni most, ha választhatnék, mire én azonnal azt válaszoltam, hogy negyvenegy és fél, de jobb erőnlétben, mint a mostani. Mindezek után persze minden tőlem függ, de a testedzés sose volt központi helyen az életemben: az iskolában nem szerettették meg velem, a családom se volt az a hűdesportos fajta, különben meg én is úgy voltam vele, mint Paganel, aki bejárta a komplett Patagóniát fotelből. (Jó, ő aztán másképp is, de ez csak a szokásos pech volt.) Azt a kérdést például sose értettem, hogy “mennyi volt a versenysúlyod”, mert nekem ugyan nagyjából tizenhárom éves koromtól tizenkilencig egy versenyistálló volt a kamaszkorom, de ahhoz, hogy ott ülök mindenféle versenyeken, és körmölgetek, éppúgy lehettem volna nyolcvan kiló, mint negyvenhét vasággyal együtt. Úszni nem tudok, futni igazából nem szeretek, egyedül tornászni unalmas, csoportsporthoz csoport kellene, túrázáshoz pedig a jelenleginél több idő. Az egyetlen, amit igazán szeretek, az a tánc, de abból se a kötött fajta, hanem csak ugrabugra, úgyhogy nemigen látom magam előtt, amint beiratkozom zumbára vagy tangóra, pedig az út túlfelin a kisbót melletti szépségizében van mind a kettőből. Az út túlfelin jóga is van, de nem az inkább-mocorgós, hanem az ezoterikus fajtából, és én ugyan aszondom, virágozzon minden virág, de igen hamar kihajítanának a kiskertből, ha szétröhögném az összes csakranyitást meg ommmot. Egyetemistaént könnyű volt kielégíteni a táncigényem, de most… Az összes többi hátráltató tényező mellett (hol találok egy olyan helyet ebben a faluban, ahonnan gyalog is haza tudok kúszni, ahol nekem-jó zene van, és ahonnan nem néznek ki egy negyvenes nőt) az életritmusom sem kompatibilis az efféle mulatságokkal: én általában akkor fekszem, amikor mások még a hajukat bodorítják vagy egyenesítik vagy mit csinálnak a mai csajok a fejükkel, mielőtt elmennek bulizni.

Ilyen ergya erőnlétben viszont, ahogy jelenleg vagyok, nem maradhatok, úgyhogy próbálom szárazon tartani a puskaport és macskaszőrtelen állapotban a futócipőt. Ha semmiképpen sem boldogulok, legfeljebb levonulok majd reggelenként a pincébe, fülemben a zenegépeckével, és ugrálok fél órát a borospolcok meg a zongora között, mit nekem Hekuba.

Most viszont piac.

Ennek a ruhának ez az utolsó fellépése tájainkon, szóval bárkinek kell esetleg, kajabáljon.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/29 hüvelyk eská, tavasz

 

4/240 – Kivirágos kivirradtig

Ma is tanítani megyek, héjjahó. Az időjárás sajátosságainak köszönhetően legalább a kis virágos bakancsomban teszem ezt, ami viszont igen meglepő öltözködési gondokat támasztott, úgy is mint “mi a fenét vegyek fel hozzá, höhh”. Talpig feketét meg talpigfarmert nyilván bármikor, de abban hol a truváj. Hja, a kihívások éltetnek. Meg a négy óra folyamatos beszéd ígérete negyed háromtól negyed hétig. (Jó, ne hazudjak, közben tartok negyedóra szünetet.)

A leadandó-beadandó-megírandó akármik közül eggyel már végeztem. Még van hátra öt. Hajrá, Mari néni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/28 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

4/239 – Krumpli

Meglehetősen derűsborús és összevissza időjárás van, én is közepesen derűsborús és összvissza vagyok – most megint azt az időszakot élem, amikor a muszájok mozgatnak, és piszok nehéz megtalálni a motivációt, hogy örömmel ugorjak fejest a szövegekbe meg a szakirodalmakba. Lehet ugyan örömtelenül is, de hát akkor megette a fene az egészet: eredmény ugyan így is lesz, de nem olyan. És ha neked éppen olyan eredmények kellenek, ahhoz nem elég, ha ott kuksolsz egész nap lényegében pizsiben, és mondatokat gyurkálsz.

Talán egy kis környezetváltozás jót fog tenni, úgyhogy most felmotyózom magam, és elporoszkálok egy kávéház erányába. Karinthynak bejött. (Megjegyzem, bár esélyem sincs olyan életművet összehegeszteni, mint neki, a problémáink nagyjából azonosak: én is úgy érzem, hogy úgy néznek rám, mint a krumplira, közvetlenül Európába érkezése után.)

Jó, mondjuk ilyen színű krumpli tán még Peruban sem terem, pedig ők aztán mindenre képesek krumpliügyben.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2017/04/27 hüvelyk tavasz

 

4/238 – Vissza a betűkhöz

Ó, édesjóistenem, már megint mennyi tennivaló gyűlt fel hirtelen. Nem, ne hazudjak: a tennivalók sose hirtelen gyűlnek fel, hanem lassan halmozódnak, de az ember nem foglalkozik velük, mert még egyáltalán nem aktuálisak, aztán azért nem, mert még csak kicsikét aktuálisak, és végül elkezdenek piszkosul aktuálissá válni, akkor meg az ember arra panaszkodik, hogy már megint mennyi tennivaló gyűlt fel hirtelen.

A felgyűlt tennivalóknál persze az a legnagyobb veszély, hogy ezek után előbb lebénulunk attól, melyikbe is kezdjünk a rengeteg meló közül, aztán a bénultság miatt egyikbe se kezdünk bele, és egy adott ponton már nemhogy piszkosul aktuálisak a tennivalók, hanem jézusmáriaszentjózsefmártúlkésőMINDENHEZ!!! módon aktuálisak. Na ekkor történik az, hogy a delikvens kapkodni kezd, aztán hol ebbe vág bele, hol abba, végül pedig két szék között ül a pad alatt siránkozva, körötte félkész munkák, és fogalma sincs, merre az arra. Én már jártam ezen a macskaköves úton, és most is roppant nagy a veszélye, úgyhogy most inkább ökölbe fogom az összes eszemet, sürgősségi (értsd: leadási határidős) sorrendbe helyezem feladataimat, majd nekilátok esszét, recenziót, konferencia-előadást meg házidolgozatot gyártani.

És ez mostantól május végéig így megyen. Mivel viszont nem csak bötűvel él az ember, át kell ugranom a pékségbe péksütiért is. Amilyen szedett-vedetten, úgy. Kéremszépen, nekem most sürgős kutatnivalóim vannak, és nem a szekrényben.

Asszem, a lila bálna ezúttal is megússza, hogy kihajintsam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/26 hüvelyk eská, tavasz

 

Szaporulat a szekrényben 6. – Imelda, te kacér nő

Sok beszédnek sok az alja, lássuk inkább a cipőket.

Plusz még a kis virágos bakancs. A parodontológus után tett körben feltűnt sárga kínai cipővel együtt hat, tehát hat pár cipőt fogok kitaszajtani cipeim végtelen gyűjteményéből. Ha minden jól megy, ez még holnap vagy holnapután megtörténend. Ha nem megy minden jól, legkésőbb vasárnap. Uff.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/25 hüvelyk tavasz, turkálgat

 

4/237 – Szokásos dilemmáink

A nyavalya se tudja, milyen idő lesz máma, délutánra meleg esőt mondanak, most meg hideg napsütés van. Mi a francot vegyen fel ilyen körülmények között az ember.

Van más bajom is éppen elég, de azokról már végképp nincs idő beszámolni, futnom kell.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/04/25 hüvelyk eská, tavasz