RSS

tavasz kategória bejegyzései

8/192 – Félrefittyen

Azt hiszem, Maci legkurrensebb (öt perce készült) portréja elég jól leírja a mai napomat, mármint eddig, mert ki tudja, mit hoz még a sors.

Tökig macskaszőrben, félrefittyent füllel. Hell yeah.

Na jó, ne érje szó a ház elejét, rólam is kaptok egy részletet.

A felső felemet inkább nem mutogatnám, mert bár már látott a fél tanszék meg egy csomó diák, az legalább nem került rögzítésre. (Korrekció: de, rögzítésre került, aujnye. Teams-találkozó képernyőfotón. Olyan a fejem, mint egy piros cirokseprű.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/191 – Ortopéd

“Lábakat természetes állásba”, mint anyámék esküvőjén mondta a csoportképnél a fotós. Egyszer tényleg előkeresem nektek, csak hogy röhögjetek, a “természetes állásba” beigazgatott lábak láttán ugyanis mindig nehéz elhinni, hogy nem egy ortopédiai klinikáról érkezett a násznép.

Én sem onnan jövök, csak órát tartottam. És cserkészbecsszóra a fejemmel se történt semmi ijesztő, csak a képen lettem ilyen nemistudommilyen.

Ezen az órán általában Poci is részt szokott venni, ezúttal viszont ma reggel angolosan távozott, amikor dérrel-dúrral kiporszikáztam az egész kócerájt, és átrántottam mindenen a huzatot.

Istenkém, de szívesen beülnék ennek az egésznek a közepébe, és fittyet hánynék a világra, de a világ nem olyan, az a küszöb alatt is beszüremkedik.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/10 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

8/190 – Négy zsák macskaalom

Elmentünk hetibevásárolni plusz még egy kis tartalék, mert ugye ki tudja, mit hoz a jövő, aztán még csak az hiányzik, hogy ne legyen a cicabudiban cicasitt.

Mivel erősen élek a gyanúperrel, hogy muszáj lesz ma erről a kabátról mesélnem, felvettem. Egyúttal az is látható, miért nem teszem ezt gyakrabban, ugye?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/09 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, tavasz

 

8/189 – Termosztát

Már egy évvel ezelőtt is nyafogtam azon, hogy az új kazán óta a melegvíz inkább langyosvíz a házban, az ilyen dolgoknak meg nem szokása, hogy csak úgy véletlenszerűen javulni kezdjenek, desőt, inkább romlani szoktak. Ezúttal is. Mostanra eljutottunk oda, hogy a fürdőben az ütközésig csavart forró víz is inkább csak langyosvíz, ami nem igazán volt érthető, mert a mosdókagylónál, ha kivárom, amíg a kazán összekapja magát, akár tikot is forrázhatnék tollazáshoz. (Ha ilyenben még nem volt részetek, nem hagytatok ki semmit. A tollfosztás büdös, koszos és gusztustalan meló. Ahhoz képest nyulat nyúzni igazán bagatell. Igen, szerintem is nehéz gyermekkorom volt.)

Némi mirgimorgi kíséretében közöltem a Repülő Kutatóval, hog mic vognac, mire ő magától értetődően, hogy “ja, az én zuhanyomnál is, meg a szomszédban is, apám már hetek óta új termosztátot keres a neten, nem akarok beszélni róla”. Ez a “nem akarok beszélni róla” apósom ismeretében azt jelenti, hogy az elmúlt hetekben a Repülő Kutató mindent, de mindent megtudott már árakról, márkaboltokról, paraméterekről et omni scibili, és ha még pár hétig folyik a dolog, tikkelni fog a szeme már attól is, ha azt mondja valaki, “termosztát”. Gondoltam, kihasználom a lehetőséget, mielőtt ez bekövetkezne, és habozva megkérdeztem, hogy “termosztát?…”, mire a Repülő Kutató kedvesen felhomályosított, hogy az a ketyere, amit én tekergetni szoktam, hogy melegvíz jöjjön a kádba, egy termosztát, amit ő tekerget a zuhanyban, dettó ugyanaz, és ezeket huszonkét év alatt csendben megette az idő vasfoga, ezért kell nekem vízforralóval (aka plonzsor) felvidítanom a vizet a kádban, ha nem akarok beledermedni. És huszonkét év alatt persze ezek technológiailag izé meg mizé, meg paraméterek meg kompatibilitás, nem akarok beszélni róla. Hát ja, ez a következménye annak, amikor megépíti az ember az első házat, amiről, mint a fenti linkben is megemlékeztem, az ellenségének építi. Ha az eccerűség vezényelte volna a terveket, nem pedig a “mindenből a(z aktuális) legjobbat és legmenőbbet”, nem szenvednénk annyit a (többé-kevésbé kinyithatatlan) tizenhat bütykös acélajtóval meg a falba bémenő porszívóval, ami ha megkrepál, lényegében az egész házat javítani kell, meg még mindig forró vízben fürödhetnék. Ez utóbbi kifejezetten boldoggá tenne, mivel a szopornyica egyik apró, de igen kellemetlen következménye, hogy már egy éve állandóan fázom belülről, leginkább az éppen kurrens járványadatok függvényében. Én még mindig nem kaptam el, nem is akarom, de úgy reagálok a görbékre, mint egy hibernálóbogár, és a múlt hét után az a gyanúm, hogy minimum húsvétig nyafogóruhában maradok dupla zoknival.

Mindenesetre tegnap este átjött apósom termosztátokat vizitálni, ami egy hosszú folyamat kezdete lészen, a végére már mindenkinek tikkelni fog a szeme a macskákat is beleértve, bár itt Poci még határozottan ábrándosnak tűnik.

(Csak nem gondoltátok, hogy egy rohadt termosztátot teszek be illusztrációnak, höhh, mindennek van határa.)

Más. A holnapi himmihummis poszthoz mára ígértem a választékot, úgyhogy most gyorsan összekötöm a haszontalant a kellemetlennek, nesztek.

Szóval:

A válaszokat holnap délig várom, aztán még a kedd délután folyamán írok arról a cuccról, amelyik leginkább érdekli a nagyérdeműt…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/03/08 hüvelyk ajándék, eská, himmihummi, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/188 – Tömeg

Kicsit fáj a hasam, úgyhogy felkúsztam, hadd helyezem el magam a futonon. Akkor persze még nem sejtettem, mekkora tömegjelenetbe cseppenek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/07 hüvelyk eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/187 – Jellemző

Megpróbáltam elmagyarázni Pocinak,

hogy muszáj lesz porszívóznom ebben a kuplerájban, mert ilyen koszban még ahhoz sincs ihletem, hogy végre kipintyöljem a szürke kabátomat, pedig már fel vannak rá gombostűzve a válogatott horgolt rutyutyuk,

és a világ általános állapotára való tekintettel igazán megérthetné, hogy legalább a szürke kabát meg a válogatott horgolt rutyutyuk, maga bides kis mókusnyuszi.

Poci azt mondta, elefes.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2021/03/06 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/186 – Rücsk

A mai reggelt a hírek mellé egy stílusosan szénfekete arcpakolással indítottam, mert utoljára tavaly januárban voltam kozmetikusnál, és most túl sok a képemen a rücsk ahhoz, hogy komfortosan érezhessem magam ebben a nyamvadt, lestrapált, bánatos bűrömben.

Az alábbiakban Maci véleménye látható az én szépítkezési kísérletemről. Konkrétan úgy nézett rám, mint aki még sose látott, most pedig nem biztos abban, ez a fekete képű izé egészben vagy szeletelve eszi-e a macskákat.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/05 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/185 – Indián

Indiánnak lenni tapasztalat. Indiánnak lenni pesszimizmus. (Ez a kettő sajna legtöbbször együtt jár.) Indián megnézni hírek, feltenni arcbugyija, aztán átmenni az út túloldalára négy darab ffp2-es maszkért meg egy karton cigiért.

Hogy tosznák már telibe ezt a zuniverzumot tobzoskák, denevérek meg rozsomákok, de eccerre. Ja, az már megvót.

Hát akkor most indián leülni és további képeket rakni bele a délutáni órái ppt-jébe. A zuniverzummal szembeni hő kívánságaimat kiterjesztem a tarajos sülökre és egy taliga apró majomra is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

8/184 – Bakancs és serpenyő

Négy negyvenhét. Ekkor kezdtek üvölteni a kertben a madarak, vagy legalábbis ekkor kapcsoltak olyan hangerőre, amekkoránál már nem tudtam figyelmen kívül hagyni őket, pedig álmomban éppen egy kollégiumi szobában ültem, körülöttem iszonyú zűrzavarban évek hordalékai, könyvek, jegyzetek, ruhák, kozmetikumok, lakástextilek, edények. (Édesjóistenem, még az a kis fekete kétfülű öntöttvas serpenyőcske is ott volt, ami soha nem volt a birtokomban: ez volt az, amiben nagyanyám rántottát szokott sütni nyári vacsorákra négy évtizeddel ezelőtt – vajon hová tűnhetett az a serpenyőcske is? kihullott az idő lyukain a cseh kristály nyaklánccal meg a nagy dög fekete tölgy ebédlőasztallal meg Mark Twain Élet a Mississippinjével együtt.) Egyetlen útitáskám volt, abba kellett volna bepakolnom mindent a Magyar nyelvtörténet 2. füzettől a virágos, turkált kalapkámig, az 1994-ben vett lehordott bakancsot meg a fél könyvespolcot, na meg a barna patchwork kis bőrszütyőt is a rúzsommal meg a tamponokkal, amit még a múlt évezredben felejtettem ott a Pesti Barnabás utcai ELTE-épület harmadik emeletén a lányvécében, és mire visszamentem, már nem volt sehol. Annyi mindent el akartam vinni magammal, amennyit csak lehetséges, de ehhez szelektálni kellett volna, mi a fontos, mi a hanyagolható, én meg csak ültem ott tehetetlenül azzal az egyetlen útitáskával, amiben még nem volt más, mint egy kinyúlt melltartó meg egy koppintott Kenzo parfüm 1996-ból.

Aztán hálistennek elkezdtek üvölteni a macskák is, reggelit ide nekünk, de azonnal, úgyhogy hasznosnak érezhettem magam egy rövid időre, utána viszont nem volt megállás, igenis meg kellett keresnem az 1994-ben vett bakancsot, amit ugyan már évek óta nem hordok, mert az elmúlt huszonhat évben egy mérettel nagyobb lett a lábam, de kidobni nem lehetett. Talán azért, mert ki tudja, hogy mikor kell belegyömöszölnöm egy útitáskába.

A serpenyőcske viszont nincs nálam, nem is volt. Bár, ha jól meggondoljuk, nálam van ez is az ebédlőasztallal meg az Élet a Mississippinnel együtt…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/03 hüvelyk ajándék, blabla, otthoncsücsü, tavasz

 

8/183 – Papundekli

Azt mondják, a hétvégére hidegfront várható. Ennek vajmi kevéssé fognak örülni a fák, akik elhitték, hogy most már igenis jön a tavasz. Tegnap a buszmegállóban az öreg göcsörtös nyárfa (nyárfa az, ugye, amiről késő tavasszal jön az a sok szöszmösz?) már ott szurkolt sok pici ököllel a márciusnak.

Esztergom amúgy napsütéses volt és kihalt,

a munkahelyem nemkülönben, ott dobozolgattam mélán és egyedül, térdig könyvben meg egyéb bizbaszban. Lövésem sincs, hogy fog kinézni majd végül az iroda. Attól tartok, minden bútort kidobnak belőle, ami ötven éve bírja a strapát, aztán telerakják az uraságoktól levetett papundeklivel.

Őszintén, az se érdekelne már, ha rajzolva lennének azok a bútorok, csak mehessek vissza igazándisiből tanítani, mert ez az onlájn szenvedés átkozottul kevéssé kompatibilis a pedagógusképzéssel. Látom a diákokat, meg megtartom nekik az órákat, meg ők is tartanak kiselőadásokat meg beszélgetünk erről-arról, de ez mind csak afféle digitális papundekli.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/02 hüvelyk blabla, tavasz

 

8/182 – Dógok

Ma rettenetes nagy expedíszijo van programon, élő valómban betotyogok a munkázó helyemre. Várnak az Aláírni Való Dógok meg Elpakolni Való Dógok, előtte busz, utána busz, közben pedig hórukk. A tervek szerint most már tényleg, de tényleg meghajítanak egy új íróasztallal, mert a pandémia miatt ez is csúszott meg csúszott. Múlt júliusban kipakoltam az összes cuccot belőle, bele egy ménkű nagy dobozba, aztán abból a dobozból lassan-lassan visszapakolásztam az asztal tetejére az őszi félév elején az oktatási anyagaim egy részét, és most kezdhetem elölről.

Na persze az egész expedíszijo azzal kezdődött, hogy én pontosan tudtam, mit akarok felvenni, de nem találtam meg a szekrényben, mert utoljára másfél évvel ezelőtt volt rajtam. Grr.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/03/01 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

Intermezzó – Lóci óriás lesz

Épp ma egy éve, hogy délutáni álmomból a Repülő Kutató azzal ébresztett: “Drágám, találtam egy macskát a teraszon, most a mosókonyhában van”. Az első feladat az volt, hogy leellenőrizzem, mennyire az ő vagy az én fantáziám terméke ez az egész.* Természetesen ez a macska ezúttal igazi volt, ott ácsorgott a mosókonyhában, dorombolt, a fülén egy a mosógép mögül rákerült pösz, és én már akkor sejtettem, hogy a nyakunkon marad.

Azt már persze a legelső pillanatban hozzátettem, hogy “amennyiben semmi baja nincs”, de hát kiderült, hogy van, FIV-pozitív a drágám. Naná hogy nem jelentkezett senki érte, pedig látványosan jó állapotú, domesztikált, kipöszörőzött kandúr volt. Igen csúnyákat gondoltam arról, aki december végére feltehetőleg fellélegzett, jajdejó, végre elkallódott valahol az a dög.

Csak hát, ugye, kellett neki szereznünk valaminő lakhatást, mert Filoméla szobájában nem tarthattuk in aeternum. Mivel mi barlangi morcok vagyunk, és semminő kapcsolatunk nincsen beteg macskákat befogadó népekkel, rettenetes mennyiségű brainstorming után egyetlen dolgot tudtunk kikotlani: a RK marad a tulaja, de odaadjuk a mucut dajkaságba, mint egy Dickens-regényben. És mivel barlangi morcok vagyunk, akiknek semminő kapcsolata stb. stb., anyósom kapta meg Lócit, ahajt a teraszon túl az ikerház másik felében.

Az azóta eltelt tizenegy és fél hónap újólag bebizonyította, hogy anyósomnak olyan türelme van, mint Jóbnak, mert Lóci természetesen fujvást ide-oda pisilt a lakásban**, plusz nem volt olyan hónap, hogy ne kellett volna orvoshoz hurcolni válogatott nyavalyákkal, leginkább pityikélési gondokkal. Ez utóbbi novemberben kulminált egy kellemes hétvégi estén, kilenc után kicsivel, amikor kijárási tilalom közepette kellett éjjeli ügyeletes cicakórházat keresni, és hordozóba gyömöszölni az elesetten nyervogó tonnadonnát, akinek katéterezésre volt szüksége.***

A helyzet utána drámaian romlott, aztán drámaian javult – nem részletezném, mert minek, a lényeg az, hogy Lócinak a cicakórházban gyártottak a régi girbegurba helyett egy új, dizájnos húgyutat, természetesen királyi váltságdíjért cserébe.**** Aztán nyilván jött egy hólyaggyulladás meg a varratok meg antibiotikumok halomszám, mert minek egyszerűen, ha bonyolultan is lehet. Mindenesetre most Lóci újra a régi fickós szépségében tündököl, és neki is hoztunk lézerpointert Esztergomból, mert Lócinak fogyókúráznia kell, a testedzésre pedig kizárólag a piros pötty utáni rohangálás tudja rávenni.

Na szóval az elmúlt évben volt valami összességében jó is, nem csak morgás, nyivácskolás és magunk siratása. Mindemellett az a gyanúm, szokásomtól eltérően holnap valami évértékelőt is tartok, már ha nem zavar bele a szilveszteri lakoma gyártásának folyamata, én ugyanis megterveztem a menüt, és már most sütöm a savanyúkápis kenyeret meg abálom a crockpotban a barbecue-szószos virsliket, mert aki hülye, az az is marad.

* Pár hete a RK azzal dugta be a fejét hozzám a Bűnök Barlangjába egy délutáni szundika után (ezt kivételesen ő abszolválta, nem én), hogy “drágám, nem hoztál be a lakásba sok-sok kiscicát?” Megnyugtattam, hogy ezt csak álmodta, még mindig csak Marja Afanaszijevna és Maxim, a Kajla vannak nálunk, de meglepődni, azt nem lepődtem meg.

** Ezek ilyenek. Mihelyt érzik, hogy biztos a helyük, rögtön elkanászodnak. Maci mostanság fél hatkor már megjelenik reggeliért óbégatva, pedig az is milyen szende törleszke volt még az elején.

*** Mikor már elmúlt a pánik, és Lóci biztonságban alukált a cicakórházban, kínunkban azon röhögtünk, hogy az egészségügy jelen helyzetében valószínűleg a konyhapulton kéne megműtenünk magunkat a Fiskars Santokuval, ha valamelyikünket elkapná egy vakbélgyulladás, de Lóci bezzeg rögtön kapott helyet egy olyan kórházban, ahonnan naponta videókat küldtek nekünk arról, milyen édesen brünnyög a személyzetnek.

**** Ezen is röhögtünk. Lóci új pityikélője többe került, mint az új komód.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/30 hüvelyk blabla, macs, nyár, tavasz, tél, ősz

 

Eská 7/34 – Meglepetés egy-két-há…

Mivel az eredmény(ek) meglepiajándékba készül(nek), igazából csak azt tudom teljes terjedelmében megmutatni, honnan indultam, és hová jutottam.

Így állt a helyzet április 28-án (plusz még ezek),

és így áll ma:

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a kolerának, szakdolgozóimnak, a Neptun Meet Streetnek, az Unipollnak és az online államvizsgáztatásnak, mert ha ezek nem darálták volna le ezen a tavaszon az agyamat, értelmesebb dolgokra is képes lettem volna.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/06/19 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü, tavasz

 

7/280 – Domb

Az én munkahetem még kinézett valahogy (bár az se volt egészen sétagalopp az értekezletekkel meg vizsgákkal), de  aRepülő Kutató olyan mértékben legyalulta magát, hogy már szerdán azt mondám neki, öregem, ez a helyzet tarthatatlan, menjünk el a hétvégén piknikezni. Ő meg aszonta, jó.

Na azóta úgy figyelem az időjárást meg annak jelentését, mint egy szorgos levelibéka. Kicsikét borúlátó levelibéka. Tegnap délután ugyanis ezt láttam a fürdőszoba ablakából:

Ott hátul lenne egy domb. Jó nagy. Nem látszik az esőtől.

Ma reggel megint kinéztem a fürdőszoba ablakán, és ezt láttam:

Ott hátul még mindig van egy domb, de ezúttal a ködtől nem látszik.

Ha a fene fenét eszik, akkor is elmegyünk piknikezni. Legfeljebb esőkabátban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/06/06 hüvelyk nyár, tavasz

 

7/278 – Bugybóka

Asszem a tegnap mintegy kvintesszenciája volt ennek az idióta kolerás tavasznak az összes távolléti hülyeségével egyetemben, merthogy egész nap vizsgáztattam. A futonomon. Nyafogóruhában. És gyakran éppenséggel alva.

Mint ezt már mondtam egy párszor, a jelen vizsgaidőszak nagyjából annak bizonyítására lesz alkalmas, hogy egy teremnyi makimajom egy teremnyi írógépen ki tudja-e kopácsolni a Hamletet, ha elég időt adnak neki hozzá. Nagyjából ezt csináltam én az elektronikus vizsgához használt Unipoll-kérdőívekkel, mármint hogy addig kopácsoltam rajtuk, amíg összejöttek. Arra persze seholse volt garancia, nem cseszek-e el valamit tőből, de úgy tűnik, a zuniverzum ezúttal kegyes volt hozzám: az én oldalamról minden dolgozat révbe ért, és a fogadói oldalon is csak ketten lettek a körülmények áldozatai: egyiküknél egész napra elvették az utcában a villanyt, a másik meg bőgve írt nekem levelet, hogy kétszer fagyott le nála a net, és nem mentődtek el a mentőkék. No problem, írtam vissza mind a kettőnek, ez csak az első vizsgaidőpont volt a háromból, és nincs az a Gépben Lakozó Szellem, ami megakadályozhatná, hogy végül jegyet kapjanak tőlem.

Az elektronikus vizsgáztatás amúgy tényleg teljesen röhejes: időnként rápislogsz a statisztikákra, hogy hányan kezdtek el vizsgázni és mikor, aztán hogy hány perce fejezték be, közben meg időnként esetleg szundikálsz egyet (amit, ismerjük el, nem csinálnál a katedránál ülve), a végén pedig kijavítod az egész hóbelevancot. Ha elég jól raktad össze, nem is puskáznak többet, mint általában. (Én a puskázással és általában a vizsgázói becsületességgel kapcsolatban igen mérsékelten vagyok optimista, ami véleményem szerint igen józan gondolkodásmódra vall – bizonyos Cézár Gyula mondá, hogy aki nem reménykedik, nem is csalódhat soha.)

Úgyhogy tegnap szimultán vizsgáztattam, szundikáltam meg horgoltam összevissza,*

este pedig kijavítottam az összes dolgozatot, és most úgy állunk, hogy a diákok nyolcvan százaléka levizsgázott, és túléltük.

Bevallom, már minimum két hete fosok az egésztől, mint egy fostos bugybóka (az a búbos banka egyik igen szép népi neve, teljesen el vagyok ragadtatva tőle), úgyhogy most csak azt tudom mondani, hollárihó. Mázsás kövek gördültek le a szüvemről, és végre csinálhatok valami szépet és jót is ahelyett, hogy az Unipoll-kérdőívekkel baszakszom. Még mindig van egy csomó festékem, például.

Első lépésként viszont hirtelen fordulattal inkább kiporszívóztam a nagy kelimszőnyeget (Poci nyilván rögtön fejest ugrott a futon mögé)**, aztán bevágtam egy szatyorba, és elküldtem a Repülő Kutatóval a tisztítóba. Lesz itt még rend meg tisztaság, a kirelejzumát neki.

* Nekem Terveim vannak. Ha élünk, meg is látjátok, mik azok.

** De azóta kijött.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/06/04 hüvelyk eská, macs, nyár, otthoncsücsü, tavasz

 

7/275 – Netovább, újratöltve

Már megint és sokadjára nincs jobb ötletem, mint hogy Csipike példáját kövessem, vagyis elharsogjam, hogy “eddig és netovább”, aztán példátlanul gonosz leszek összerakjam magam emberformájúra, és fejest ugorjak a feladataimba.

Annyira elegem van, hogy csak. Elegem van ebből a nyúlós-nyűgös, vacogós-nyafogós tavaszból, a távoktatásnak nevezett szörnyszülöttből, elegem van abból, hogy tutimegmondó kisiparosok dörgölik az orrom alá, ugyan miért ültem otthon két és fél hónapig, és elegem van abból is, hogy most már kimehetnék, de minek: a tavaszi félévvel nyűglődni nem szabad nekünk továbbra sem másként, csak zsebkendővégről és távlatosan, ami rengeteg fölösleges pluszmunkával és pluszmajréval jár tanárnak és hallgatónak egyaránt. Elegem van abból, hogy folyton prokrasztinálok, és sehogyse haladok a dolgaimmal (ja, itt üt be a pluszmajré), és még az olyan pötiproblémákból is elegem van, hogy március közepe óta alig hordok rendes cipőt, és teljesen elszokott tőlük a lábam.

Már megint nincs más megoldásom, mint dühöngeni egy sort, aztán összeharapni a fogam, és dérrel-dúrral megcsinálni mindent, amit kell. Rendes cipőben, akár van annak értelme az ittésmostban, akár nincs.

Leginkább nincs. Verné szájba enmagát a zuniverzum, teljesen le vagyok gatyásodva agyilag, és hosszú órákat töltök azzal, hogy mingyámingyá megcsinálom, és persze már régen megcsinálhattam volna ahelyett, hogy a hülye kiscicát simogatom,

meg hogy a hajnali órákon fölös horgolékokat gyártok halomba.

Gyerünk, igazi munka, engem azért tartanak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/06/01 hüvelyk újracucc, eská, macs, megaszondom, nyár, otthoncsücsü, tavasz

 

7/május

Valahogyan vissza kell térni valamifajta rendszerhez, úgyhogy tessék, itt a májusi galéria. Attól, hogy nem mentem sehová, még nem volt teljesen üres ez a hónap se.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/31 hüvelyk újracucc, eská, galéria, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/274 – Pirozs

Pirozspünközsd napja, melynek tiszteletére nagyjából februári itthoncsücsü öltözékben fogom tengetni munkás életemet. Ne számoljátok össze, hányszor mondtam már ezen a tavaszon, hogy fááááááázom.

A tegnapi nap még a délben bejelentettnél is jobban gajra ment, egy adott pontján ugyanis visszaszereztem a vasalódeszka fölötti uralmat, gatyába ráztam egy adag vásznat, és nekiláttam szabni. Nyilván a hátramozdítónak is meg kellett jelennie, ezt szokta:

A probléma amúgy ezúttal nem ő volt, hanem én, aki már úgy megszokta a nyafogóruhák szabásmintájának használatát, hogy álmából költve is tudja, hogy félbehajt, ráilleszt, nyissz. Ezúttal a nyissz után viszont valahogy nem úgy festettek a dolgok, ahogyan nekik kéne, úgyhogy elővettem a szabócentit (tudom, hiba, az elején kellett volna), és ekkor derült ki, hogy az anyag száznegyven széles, nem százötven. Eddig mindig százötven volt. A félbehajt-ráilleszt-nyissz százötven széles anyagra van inicializálva. Képzelhetitek érzéseimet úgy általában, különös tekintettel a világ hiábavalóságával kapcsolatosakat, kurvaéletretkeshalálfasza és más motívumok.

Ezután persze keserves brünnyögés következett, valamint a kiszabott izé kétségbeesett forgatása. Hogy a nyimnyámba tudnék én ebbe beletojni még tíz centit, hogy a szabásminta is megmaradjon, és a késztermékbe is beleférjen a megrendelő segge, mert persze ez itt nemrugis anyag, tehát még az az opció sem áll, hogy belegyömöszöli valahogy. Nyilván meg lesz oldva, én mindent megoldok valahogy, csak brünnyögés van hozzá meg nyivácskolás meg dupla annyi munka.

Úgyhogy most például ilyesmik vannak Felicia körül,

és végül majd minden fasza lesz meg egyedi meg csudaszép (francba a fölös álszerénységgel), de ez most épp annyira kellett nekem, mint ablakos tótnak a hanyattesés.

Befejezendőim és megcsinálandóim további listáján amúgy szakdolgozati bírálatok is vannak meg az elektronikus vizsgás dolgozatok meg egy fazék minestrone meg egy tepsi focaccia is a minestronéhoz. Innen szép nyerni, mi?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/31 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/273 – Füstbe

Roppantmód szájbacsűrt nap ez a mai, még csak a felénél tartok, de már fél tucat tervem ment gajra.

Az egyik a vasalóval volt összefüggésben.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/05/30 hüvelyk eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

7/272 – Nosztalgia

Ma reggel a fb, ami hajlamos arra, hogy szembesítse az embert azzal, vajon mit csinált tavaly nyáron (bár kampókezet, asszem, nem hord hozzá), egy hét évvel ezelőtti képet dobott fel nekem, ezt:

Elég jól emlékszem erre, elég jól. Éppen megérkeztünk Tamperébe, hogy aztán továbbrobogjunk Jyvaskylabe, és a két út közötti szünetben kitotyogtunk a Tammerkoski partjára, ahol éppen huszonhat fok volt, és fűben ülő finnek tömegei örvendeztek a nyárias melegnek. Mi totyogás közben bekószáltunk egy közértbe, vettünk magunknak kicsike sört, lapos kenyérkét meg egy kis krémsajtot és lazacot, aztán kitelepedtünk mi is a finnek közé a fűbe, és meguzsonnáztunk.

Akkoriban épp volt bajom elég: többé-kevésbé fölöslegesnek éreztem magam a munkahelyemen, és szegény voltam, mint a templom egere. Az utamat meg a sörömet meg a lazacos szendvicskémet is a Repülő Kutató fizette, aki néhány hajszállal kevésbé volt templomegér nálam, és leginkább azért utaztunk Jyvaskylabe, mert egy ösztöndíja részeként előadást kellett tartania nemzetközi vizekben*, mert ez is teljesítendő feltétel volt hozzá. Ő se volt a legjobb passzban, akkoriban éppen úgy festett a kariőrje, hogy csak melózik-melózik, mint a güzü, de alig jön rá visszajelzés. Szóval volt bajunk elég, de ez akkor ott nem számított. A múltból a legtöbbször afféle kimerevített pillanatképek maradnak meg “ez a boldogság” címke alatt, és nálam ezek a pillanatképek mindig valami kicsi és kevéssé reprezentatív, mondhatni jelentéktelen eseményhez kapcsolódnak. Az “életem legboldogabb pillanatai” nem a vaskos nagy élet-mérföldkövekhez kötődnek – ha össze akarnék rakni egy tízes listát, véletlenül sem kerülne bele az esküvőm vagy a diplomázásom vagy a doktori avatás vagy effélék. Ez a hét évvel ezelőtti uzsonnázás a Tammerkoski partján viszont talán igen.

Úgyhogy, ha már úgyis felültem a nosztalgiavonatra vagy -repülőre, előkotortam a szekrényből azt a cipőt meg kötényruhát, amit hét évvel ezelőtt hordtam, mert én tényleg alig dobok ki valamit, sem emléket, sem ruhát. Még akkor se, ha olyan csámpás, mint ez itt.

Holnap, ha igényelitek, a jyvaskylai iparművészeti múzeumba fogunk ellátogatni.

 

* Na az is emlékezetes volt. A RK megjelent az angol nyelvű ppt-ivel, az előadást bejelentő professzor pedig körülnézett a termen, aztán azt mondá ékes magyar nyelven: “Mivel a jelenlévők közül mindenki tud magyarul, úgy vélem, nincs akadálya, hogy magyarul tartsa meg az előadását”. Én ebben a pillanatban, kábé húsz szóból álló finn szókincsemmel, úgy éreztem magam, mint a Reichstag, “vuhh, és már végig is égett”.** Perkele.

** Ezt az EC egyik igazgatója mondta egy elszabadult pezsgős foci után mintegy véletlenül felgyúlt seprűről, és most persze ez is eszembe jutott hirtelen a nagy nosztalgia-árukapcsolás folyamatában.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/05/29 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz