“Lábakat természetes állásba”, mint anyámék esküvőjén mondta a csoportképnél a fotós. Egyszer tényleg előkeresem nektek, csak hogy röhögjetek, a “természetes állásba” beigazgatott lábak láttán ugyanis mindig nehéz elhinni, hogy nem egy ortopédiai klinikáról érkezett a násznép.

Én sem onnan jövök, csak órát tartottam. És cserkészbecsszóra a fejemmel se történt semmi ijesztő, csak a képen lettem ilyen nemistudommilyen.

Ezen az órán általában Poci is részt szokott venni, ezúttal viszont ma reggel angolosan távozott, amikor dérrel-dúrral kiporszikáztam az egész kócerájt, és átrántottam mindenen a huzatot.

Istenkém, de szívesen beülnék ennek az egésznek a közepébe, és fittyet hánynék a világra, de a világ nem olyan, az a küszöb alatt is beszüremkedik.