Asszem a tegnap mintegy kvintesszenciája volt ennek az idióta kolerás tavasznak az összes távolléti hülyeségével egyetemben, merthogy egész nap vizsgáztattam. A futonomon. Nyafogóruhában. És gyakran éppenséggel alva.
Mint ezt már mondtam egy párszor, a jelen vizsgaidőszak nagyjából annak bizonyítására lesz alkalmas, hogy egy teremnyi makimajom egy teremnyi írógépen ki tudja-e kopácsolni a Hamletet, ha elég időt adnak neki hozzá. Nagyjából ezt csináltam én az elektronikus vizsgához használt Unipoll-kérdőívekkel, mármint hogy addig kopácsoltam rajtuk, amíg összejöttek. Arra persze seholse volt garancia, nem cseszek-e el valamit tőből, de úgy tűnik, a zuniverzum ezúttal kegyes volt hozzám: az én oldalamról minden dolgozat révbe ért, és a fogadói oldalon is csak ketten lettek a körülmények áldozatai: egyiküknél egész napra elvették az utcában a villanyt, a másik meg bőgve írt nekem levelet, hogy kétszer fagyott le nála a net, és nem mentődtek el a mentőkék. No problem, írtam vissza mind a kettőnek, ez csak az első vizsgaidőpont volt a háromból, és nincs az a Gépben Lakozó Szellem, ami megakadályozhatná, hogy végül jegyet kapjanak tőlem.
Az elektronikus vizsgáztatás amúgy tényleg teljesen röhejes: időnként rápislogsz a statisztikákra, hogy hányan kezdtek el vizsgázni és mikor, aztán hogy hány perce fejezték be, közben meg időnként esetleg szundikálsz egyet (amit, ismerjük el, nem csinálnál a katedránál ülve), a végén pedig kijavítod az egész hóbelevancot. Ha elég jól raktad össze, nem is puskáznak többet, mint általában. (Én a puskázással és általában a vizsgázói becsületességgel kapcsolatban igen mérsékelten vagyok optimista, ami véleményem szerint igen józan gondolkodásmódra vall – bizonyos Cézár Gyula mondá, hogy aki nem reménykedik, nem is csalódhat soha.)
Úgyhogy tegnap szimultán vizsgáztattam, szundikáltam meg horgoltam összevissza,*
este pedig kijavítottam az összes dolgozatot, és most úgy állunk, hogy a diákok nyolcvan százaléka levizsgázott, és túléltük.
Bevallom, már minimum két hete fosok az egésztől, mint egy fostos bugybóka (az a búbos banka egyik igen szép népi neve, teljesen el vagyok ragadtatva tőle), úgyhogy most csak azt tudom mondani, hollárihó. Mázsás kövek gördültek le a szüvemről, és végre csinálhatok valami szépet és jót is ahelyett, hogy az Unipoll-kérdőívekkel baszakszom. Még mindig van egy csomó festékem, például.
Első lépésként viszont hirtelen fordulattal inkább kiporszívóztam a nagy kelimszőnyeget (Poci nyilván rögtön fejest ugrott a futon mögé)**, aztán bevágtam egy szatyorba, és elküldtem a Repülő Kutatóval a tisztítóba. Lesz itt még rend meg tisztaság, a kirelejzumát neki.
* Nekem Terveim vannak. Ha élünk, meg is látjátok, mik azok.
** De azóta kijött.
Dalbergia Retusa
2020/06/04 at 11:53
Azért abból a tekintetből látszik, hogy zen ide vagy oda, Po-Tzi senseinek még kell némi idő feldolgozni ezt a traumát.. 😀
mák
2020/06/04 at 12:13
És még fogok porszívózni, ő ezt nem is sejti…