ősz kategória bejegyzései

Végül “csak” tíz kilométer lett. Az én bokámmal.

Azért a biztonság kedvéért gumifáslit is viszek.

Ezt most tényleg csak azért, mert hülyén nézne ki, ha a 319 után rögtön a 317 következne. A pólót már rég át akartam alakítani, de még ma takarításhoz jó lesz.

Holnap viszont megint utazom, juhé.

Belefér a bokám egy másik lábbelibe is, mint a tegnapi! Milyen szerencse. Tegnap egyébként is olyan zuhéban jöttem haza, hogy a csizmám még mindig szárad.

Ma előreláthatólag nem ér ilyen pech, de azért (biztos, ami biztos) a táskámban van egy sál meg egy esernyő is.

Újabb hajnali indulás, újabb vakus fotó. Kékben, kardigánnal. A csizma a tegnapi, ennek a legjobb a talpbélése. A bokámat elnézve holnapután már biztosan másikat is fel tudok venni, addig meg vánszorgás…

…kérdezd meg tőle, hát a vodka hol marad?

A bokám még mindig kis cipóra emlékeztet, úgyhogy szerintem éppen ilyenkor kell alaposan kicsípnem magam, az angyalát.

Persze azt, hogy “kicsípem magam”, a saját kereteim között tessék érteni.

Még ha nem is feltűnő, ez a legdrágább kabátom, egy Promod bőrdzseki, ami a helyi boltokban egy szempillantás alatt elfogyott a méretemben, és végül afféle családi ajándékként hoztak nekem egyet Bécsből. Nem szoktam sem márkákról, sem “külfődről van” részletekről hencegni, ezt is csak azért említem meg, mert anno annyira jólesett.

Akárcsak a doktori védésemre ajándékként kapott Ayala Bar nyakék, amit most szintén felvettem.

Íme egy közeli a két főszereplőről:

A kis vasárnapi túra alatt gyönyörűségesen kificamítottam a bokámat, úgyhogy ma piszkosul nem volt kedvem (meg nagyrészt lehetőségem se), hogy a vénasszonyok nyarának utolsó rúgásaihoz öltözzek, amíg átsántikálok a boltba tejért. Csak a kényelem érdekelt, azon kívül semmi, így kaptam magamra ezt a nagy és bő polárruhát, amit már gondosan betettem egyszer az átalakítani valók kupacába. Na majd a következő fellépésén másként fog kinézni.

Sajnos, bár megúsztam fáslival, amíg le nem lohad a duzzanat, kizárólagosan csizmát tudok hordani, és még azokból is csak a bumfordibbakat…

Igen, hogy a nyuszikás viccet idézzem, én így szállok le a (városi túra)bicikliről.

Nos, ezt konkrétan az anyósomtól örököltem, aki a méretből ítélve valószínűleg a nyolcvanas évek végén hordhatta. Nem is szoktam sokszor felvenni, de mára jó ötletnek tűnt.

A kabát viszont a kedvenc átmeneti darabom, úgyhogy további összeállításokban is várható.

Szabad péntek nemszabad szombattal, én meg teljes bábuskai díszben, éktelen vigyorral tetyegetek-vetyegetek.

(A fotó ráadásul közvetlenül arckrémezés után készült. Gyanítom ugyan, hogy még tudnám fokozni, de egyelőre maradjunk ennyiben.)

Minél kókadtabb az időjárás, annál nagyobb a késztetés arra, hogy vasvillával hányjam magamra a piros holmikat. Néha ellenállok ennek a késztetésnek, néha pedig, mint alább is látható, nem.

Ehhez az öltözékhez nyilvánvalóan tízévesnek kéne lenni, na és. Remélem, legalább megmosolyogtatok vele az utcán néhány embert, az is valami.

Ezt a ruhát majdnem tíz éve varrtam, és még mindig elő-előmászik a szekrényből…

Megtaláltam a lakásunk egyetlen nemtarka felületét, ami egy szekrény. Nézzük, mi sül ki belőle.

A kép egyébként azt a címet is viselhetné, hogy “a mellényszezon kezdete”.

… már persze azt a részét leszámítva, hogy túlméretes háziruhában ténfergek itthon, és új helyszíneket próbálok keresni a selfie-jeimhez.

Egyelőre még mindig a teraszajtónál, aztán majd meglátjuk.

Azt hiszem, a címmel már mindent elmondtam. Én meg az útitáskám. Matchy-matchy.

Egy nap késésben vagyok, nem volt wifi. Mindenesetre tegnap, szombaton így néztem ki:

Rémes, de a jelek szerint akkor sikerül az egyik legjobb fotót összehoznom, mikor egy ferences kolostor vendégszobájában állok a fürdőajtó előtt, a fényképezőgép meg egy füzetlapnyi ablak párkányán van. Szégyen.

(Sajnos itthon minden falunk tarkabarka, ezért választottam helyszínnek a teraszajtót. Nem volt a legjobb ötlet.)

Díjnyertesen rossz fotó, de nincs időm másikat csinálni – vizsgáztatni, majd víkendezni megyek. Kétéltű ruházat mindkét célra, kékben meg barnában.

Ősszel a divatlapok mindig azzal vigasztalják a nőket, hogy a nyári ruhákat vastag harisnyával meg csizmával/bakanccsal, kardigánnal, sállal októberben, sőt még novemberben is fel lehet venni, ha valaki nagyon akarja.

Én általában nagyon szoktam akarni.

Ma többé-kevésbé sötétben indultam, teljesen sötétben érkeztem – nos, a lenti kép a legjobb érv amellett, miért nem használok vakut. Semminek sincs természetes színe, az én arcom meg úgy néz ki, mint egy álmosságtól feldagadt lapótya.

Mindegy, azért dokumentációnak itt van:

A színkombinációról meg itt egy nappali közeli, amin látható a sál, a pulcsi, a szoknya, a táska meg a sapka is.

Jelentős különbség.