ősz kategória bejegyzései

Épp ma egy éve, hogy délutáni álmomból a Repülő Kutató azzal ébresztett: “Drágám, találtam egy macskát a teraszon, most a mosókonyhában van”. Az első feladat az volt, hogy leellenőrizzem, mennyire az ő vagy az én fantáziám terméke ez az egész.* Természetesen ez a macska ezúttal igazi volt, ott ácsorgott a mosókonyhában, dorombolt, a fülén egy a mosógép mögül rákerült pösz, és én már akkor sejtettem, hogy a nyakunkon marad.

Azt már persze a legelső pillanatban hozzátettem, hogy “amennyiben semmi baja nincs”, de hát kiderült, hogy van, FIV-pozitív a drágám. Naná hogy nem jelentkezett senki érte, pedig látványosan jó állapotú, domesztikált, kipöszörőzött kandúr volt. Igen csúnyákat gondoltam arról, aki december végére feltehetőleg fellélegzett, jajdejó, végre elkallódott valahol az a dög.

Csak hát, ugye, kellett neki szereznünk valaminő lakhatást, mert Filoméla szobájában nem tarthattuk in aeternum. Mivel mi barlangi morcok vagyunk, és semminő kapcsolatunk nincsen beteg macskákat befogadó népekkel, rettenetes mennyiségű brainstorming után egyetlen dolgot tudtunk kikotlani: a RK marad a tulaja, de odaadjuk a mucut dajkaságba, mint egy Dickens-regényben. És mivel barlangi morcok vagyunk, akiknek semminő kapcsolata stb. stb., anyósom kapta meg Lócit, ahajt a teraszon túl az ikerház másik felében.

Az azóta eltelt tizenegy és fél hónap újólag bebizonyította, hogy anyósomnak olyan türelme van, mint Jóbnak, mert Lóci természetesen fujvást ide-oda pisilt a lakásban**, plusz nem volt olyan hónap, hogy ne kellett volna orvoshoz hurcolni válogatott nyavalyákkal, leginkább pityikélési gondokkal. Ez utóbbi novemberben kulminált egy kellemes hétvégi estén, kilenc után kicsivel, amikor kijárási tilalom közepette kellett éjjeli ügyeletes cicakórházat keresni, és hordozóba gyömöszölni az elesetten nyervogó tonnadonnát, akinek katéterezésre volt szüksége.***

A helyzet utána drámaian romlott, aztán drámaian javult – nem részletezném, mert minek, a lényeg az, hogy Lócinak a cicakórházban gyártottak a régi girbegurba helyett egy új, dizájnos húgyutat, természetesen királyi váltságdíjért cserébe.**** Aztán nyilván jött egy hólyaggyulladás meg a varratok meg antibiotikumok halomszám, mert minek egyszerűen, ha bonyolultan is lehet. Mindenesetre most Lóci újra a régi fickós szépségében tündököl, és neki is hoztunk lézerpointert Esztergomból, mert Lócinak fogyókúráznia kell, a testedzésre pedig kizárólag a piros pötty utáni rohangálás tudja rávenni.

Na szóval az elmúlt évben volt valami összességében jó is, nem csak morgás, nyivácskolás és magunk siratása. Mindemellett az a gyanúm, szokásomtól eltérően holnap valami évértékelőt is tartok, már ha nem zavar bele a szilveszteri lakoma gyártásának folyamata, én ugyanis megterveztem a menüt, és már most sütöm a savanyúkápis kenyeret meg abálom a crockpotban a barbecue-szószos virsliket, mert aki hülye, az az is marad.

* Pár hete a RK azzal dugta be a fejét hozzám a Bűnök Barlangjába egy délutáni szundika után (ezt kivételesen ő abszolválta, nem én), hogy “drágám, nem hoztál be a lakásba sok-sok kiscicát?” Megnyugtattam, hogy ezt csak álmodta, még mindig csak Marja Afanaszijevna és Maxim, a Kajla vannak nálunk, de meglepődni, azt nem lepődtem meg.

** Ezek ilyenek. Mihelyt érzik, hogy biztos a helyük, rögtön elkanászodnak. Maci mostanság fél hatkor már megjelenik reggeliért óbégatva, pedig az is milyen szende törleszke volt még az elején.

*** Mikor már elmúlt a pánik, és Lóci biztonságban alukált a cicakórházban, kínunkban azon röhögtünk, hogy az egészségügy jelen helyzetében valószínűleg a konyhapulton kéne megműtenünk magunkat a Fiskars Santokuval, ha valamelyikünket elkapná egy vakbélgyulladás, de Lóci bezzeg rögtön kapott helyet egy olyan kórházban, ahonnan naponta videókat küldtek nekünk arról, milyen édesen brünnyög a személyzetnek.

**** Ezen is röhögtünk. Lóci új pityikélője többe került, mint az új komód.