Annyit fotóztam az elmúlt napokban, hogy csak hú meg ha. Az a gyanúm, nem ússzátok meg három fullgalériás bejegyzésen alul…
ősz kategória bejegyzései
9/54 – Milic
Csak hogy lássátok, még mindig megvagyok. Ez tegnap volt Tőketerebes és Kassa között, a szalánci vár alatt,
és én most már egészen boldogan hazamennék, hogy a macskáim között pöszmögve teljesen megszabaduljak a hételeji takonytól, de a Repülő Kutató csak annyi engedményt tett, hogy ma nem lesz muszáj felmásznom a Nagy-Milicre.
9/53 – Szilva
Ha már hazaértem, biztos írok bővebben is az őszölésről* (tegnap például egy olyan borvacsorán voltam, hogy nyolc palackos borsor volt hozzá, és megnézhettünk egy láda aszúszemet is), viszont most egyelőre maradjunk annyiban, hogy megvagyunk, és az évszak örömmel teríti lábunk elé gyimilcseit.
* Nyaralásnak mégse hívhatom, ugyebár.
9/52 – Konszepszijó
Épp egy erdőbényei víkendre csomagolok, esetleges kiránduláskákkal Kassára meg ahová a Repülő Kutató kénye-kedve és Emese elvisz minket. Azt még egyelőre nem tudom, hogy lesz-e érkezésem hétfőig bejegyzéseket írni, de mindenkit megnyugtatnék, a csomagoláshoz ezúttal is lenni nekem konszepszijó.
9/51 – Csupált
És akkor a csupáltforma nő a felfutott szemű harisnyában, 6×45 perc pofázás és 2×80 perc buszozás után, megállt a ház előtt, hogy lőjön magáról egy képet, de ekkor már nem gondolt semmire, csak a macskákra meg a vifonlevesére.
A háttérzene éppen Mike Oldfieldtól a To France.
Eská 9/4 – Az a rongyos régi
Rohadtul utálok beteg lenni. Nyűgös leszek tőle, nyafogós, és nincs semmire eszem, legfeljebb újabb sapkákat horgolni.
Szaharába homok, az.
9/50 – Harák
Ez még csak második napja tart, de én már olyan rohadtul unom, hogy holnap reggel akkor is ki fogok menni az ajtón, ha be van szegezve.
Gondolom, ha szopornyica volna, nem produkálnám az őszi takonykór összes klasszikus tünetét hőemelkedéstől a torokból távozó kis zöld létformákig. Plusz az ismerős nyűgösség, hogy miért én, miért most, miért.
9/49 – Neptun
Íme, a sorsüldözte vörös nő, a gyógymacskája meg a Neptun, mely utóbbin épp üzenetet ír a diákjainak, hogy a mai óra betegség miatt elmarad.
Lázas vagyok, de nem nagyon, és ugatok, mint egy kutya. Reményeim szerint holnapra lenyomom ezt az egészet Neocitránnal meg egyéb segédeszközökkel, de úgy kellett nekem most ez is, mint szar a zsebbe. (Bár, ha azért voltam olyan rettenetesen fáradt az elmúlt napokban, mert bujkált bennem valami, legalább van a kimerültségemre magyarázat, és nem is a legrosszabb.)
9/48 – Adag
Amikor a frissen festett-restaurált fejedből kinézel az ablakon, és meglepetésszerűen ott van alattad is egy nagy adag pipiros,
de olyan átkozottul fáradtnak érzed magad, hogy csak arra bírsz gondolni, péntektől őszi szüneted van.
Ez most valahogyan nem az én őszöm, és ez külön lehangol, mert általában az őszöket szeretem legislegjobban.
9/47 – Szöszmő
Van arra némi halvány esély, hogy végül mégiscsak összevakarom magam, és lesétálunk délután a szép napos városba, de ez igencsak kérdéses. Lusta vagyok, mint a fene.
A szőrösök piszkosul megörültek annak, hogy végre itthon döglöm, úgyhogy azonnal rám is telepedtek, mihelyst nekiláttam én horgolékokkal szöszmötélni. Előbb Poci,
aztán Maci.
Nektek is szép vasárnapot.
9/46 – 10×45
Ennyi percet pofáztam máma, és ha a Repülő Kutató nem ruccan el értem kocsival, még mindig hazafelé döcögnék.
Szóval lényegében csak azt kívántam jelezni, hogy megvagyok, és mára maradjunk is ennyiben.
Szaporulat a szekrényben – Finomfőzelék és vagyesfelvágott
Megmondom az őszintét, tényleg ilyesmik jöttek be nekem-új holmiként a gardróbba, nem egyéb. Eleve, miután nemesen és erkölcsösen szakítottam a Hádával, eccercsak ott találtam magam abban a csodás poszt-COVID világban, ahol lényegében minden turkáló kidöglött alólam Esztergomban, kivéve (na, ki lepődött meg ezen) a Hádát. Emellett ráadásul nem csak hogy egyetlen helyem maradt, de még az is afféle meh.
Igen szép és etikus megoldás lenne, hogy akkor nem járok sehová, most is több holmim van, mint kéne, de hát, a durva életbe, őtözös blogom van, és még ha többet is nyafogok mostanság a Fapapucs Futamról meg egyéb kellemetességekről, időnként kellenek nekem új cuccok, na. Úgyhogy az elmúlt másfél hétben háromszor is beténferegtem a Hádába, amíg volt negyedóra szünetem a busz előtt, aztán kijöttem dógokkal. Nem túl extrákkal, elég gyengus volt a felhozatal, de azért van mit beblogolnom. Hát akkor erisszük.
Item, 18-as méretű fura korallszín izé, vagy ruha, vagy tunika, valószínűleg jól átalakítom őtet. A márkája Dorothy Perkins (ez az én kilencvenes évek turkálóin szocializálódott lényem számára évekig kitartó minőséget jelent), a színe remek, a szabása röhejes, az anyaga viszont csuda finom, simogató trikotázs, szóval nem tudtam otthagyni.
A korall persze az a fotózhatatlan fajta szín, amivel hiába is próbálkozom. A ruha/tunika vállán meg ilyen röhejes masniizék vannak, nyilván ezek fognak röpülni leghamarabb.
Item, kettő darab körsál, az egyik nagyon tavaszi, a másik nagyon őszi, szódával mindkettő elmegy.
Item, egy sötétkék táska, mert ilyen még nem volt. Könnyű, pakolós, kicsit romos, de egy ideig kibírja.
Item, egy rozsdaszínű zebra. Erről, asszem, nem akarok többet beszélni. Majd felveszem, aztán együtt eldöntjük, mennyire volt hülye döntés, oké?
Item, egy sötétkék zsenília kardigán. Kezdek megvénülni, attól tartok.
Bár még mindig megfiatalodhatok, ha úgy gondolom. Esetleg megfiatalíthatom a kardigánt. Alapanyagom mindenesetre van hozzá.
Item, egy túlságosan is nagy szőrös-piros boleró. Erre sincs magyarázatom. Biztos valami agyrágó bogár volt.
Ezen kívül turkáltam egy lila jeggingst is, mert jeggingsből, ha feljön a ménkű nagy seggemre, sosem árt egy újabb. Ugyanakkor, ha láttatok már egy farmer cicanacit, láttátok az összeset, úgyhogy azt most nem vakarom elő.
Hát ez van, kedveszkéim, és előreláthatólag lesz még itt majd szőlő meg lágy kenyér, még akkor is, ha mostanra nagyjából csak mazsola meg kiflicsücsök jutott…
9/45 – Punkin
Minekutána tegnap teljesen legyalultam az agyam a nyelvi lektorálásnak hívott izével (korrektúra volt az, ne szépelegjünk), mára már tényleg nem jutott eszem semmire. A fejem tök, a zoknimon tök, viszont legalább megvan a heti nagybevásárlás meg a kétheti macskakaja. Ez is valami.
Igen, én bótban és buszon maszkban vagyok. Mindig. És egészen őszintén leszarom, ki mit gondol róla, a mai adatok után pláne.
9/44 – Továbbá
Lábrázást kapok, amikor valaki azzal kezdi a mondatot, hogy “Továbbá”. Na ott evezgetek éppen, a lábrázások és továbbák csendes tengerén, méla undorral vegyest kötelességtudat hullámai csapkodnak át rajtam, és megint úgy vagyok vele, mint Toldi Miklós, hogy addig ki sem akarok jönni ebből a nádasból, amíg ezt a fontos dolgomat el nem végzem.
Addig is nesztek egy kiváló minőségű kép a kukamatatókról. Csak annyit tudok mentségemre mondani, hogy épp valamikor hajnali négy körül voltunk, ők izgatottan mocorogtak, én meg nagyon röhögtem.
Igaz, ez utóbbit főként kínomban.
9/43 – Bóling
Már megint olyan éjszakám volt, hogy alvás, lik, alvás, Rammstein. Valahol a lik meg a Rammstein között aktivizálták magukat a szőrös disznók is, de gőzerővel: kukamatatás, Fapapucs Futam, bóling az ágy alatt, minden, ami belefér.
Ettől a héttől kezdve szerdán csak nyolckor indulok dógozóba,
és az az érzésem, meg is haltam volna valahol Kisoroszi magasságában, ha hatkor kellett volna. Holnap legalább az Úr különleges kegyelméből nincs tancsitancsi, holnapután se, viszont lektorálnom kell kilenc vagy tíz tanulmányt (nem mertem megszámolni). Szombaton persze reggeltől estig nyomom az ipart.
Nem tudom, merrefelé tartunk, de én már magnéziumot is eszem, mégis akkora őszi fáradtság van rajtam, hogy a fal adja a másikat. Jaj, jaj.
9/41 – Csekk
Fájdalomcsillapító, csekk, rendetlenség, csekk, alvó macska, csekk. Hé, világ, szerintem egyezzünk ki döntetlenben.
9/39 – Tukán
Nyakamban katicák, zoknimon tukánok, a fejemben sár, éjjel előszót írtam tanulmánykötethez, hajnalban iszonyú marhaságokat álmodtam, megyek ötször negyvenöt percet pofázni a legunalmasabb tantárgyból, amit nyakamba evett a fene. Közvetlenül a katicák mellé. Ja, és közben vérzem, mint a leszúrt disznó.
Ha a sors kicsit is kegyes hozzám, csak akkor fogok összeesni, amikor már hazaértem.
9/38 – Ist nur eine schmale Brücke
Ma volt annak napja, hogy kettőkor ébredtem, aztán mivel nem tudtam visszaaludni, háromkor hajat mostam, pacsmagokat pacsmagoltam magamra, majd kiájultam kicsinyég a futonon, még mindig vizes hajjal, és hülyeségeket álmodtam, míg fel nem vert a telefonom, hogy elérjem a hatos buszt. Most értem haza.
A tradícióknak megfelelően ezért nem kaptok bemutatót a fejemről, cserébe megcsodálhatjátok a turkálós táskát és sálat, amiket még szerdán újítottam be, de persze nem volt időm még beblogolni, és vasárnapig nem is lesz.
Pusztán a történelmi hűség kedvéért, ez az én ébresztőm a telefonon:
Most pedig képzeljétek el ezt négy óra, két darabban abszolvált alvás után.
Sorsom van nekem, bazmeg.
