Bár, ami azt illeti, ez már inkább nagybőgő. Ma van az év legrövidebb napja, én meg azzal ünneplem meg, hogy 11-től 16-ig vizsgáztatok máma. Ennek örömére pedig úgy ébredtem fel fél háromkor, hogy dajnnng, innentől kezdve te ébren vagy, szokjál hozzá.

Hát jó. Lássuk, Uramisten, mire megyünk mi ketten, mondta a pofa, miközben cséphadaróval püfölte a jégverésben a szőlőtőkéket. Fél háromtól ötig kimostam egy gépnyi ruhát (plusz szárító), beírtam a tegnapi vizsgák jegyeit*, aztán jobb híján körmöt lakkoztam**, mert az embernek mégiscsak adnia kell magára, neszpá. És azután visszaájultam.

Most szívesen állítanám azt, hogy fickós és vizsgáztatós kedvemben vagyok, de valójában átkozottul nem, és már előre várom, hogy a mai dolgozatokat is kijavítsam – nem azért, mert annyira vágyom a feladatra, hanem mert ha már az is megvan, decemberre bezárom a boltot, és talán még a munkahelyi leveleimet se nézem meg újévig.

* Annyira utálok javítani, hogy nem bírom halogatni, azonnalosan nekifekszem. Ezúttal már vizsga közben javítani kezdtem a kész dolgozatokat, és a buszon fejeztem be a többit. Még este be akartam írni a jegyeket, de aztán kiájultam, így hajnal lett belőle. Nem baj, az ilyenek jót tesznek a renomémnak, nem árt, ha a diákok aggódnak kissé, hogy a tanárnő sosem alszik, biztos vámpír.

** Az utóbbi időben csúnyán elhagytam azt a szokásomat, miszerint másfél euró áránál többet nem költök körömlakkra, de egyébként az euró is elhagyta azt a szokását, hogy háromszázötven forint, szóval alapvetően azsúrban vagyunk mink népek és pénzek. Már kábé fél éve, hogy rákaptam azokra az izékre, amiket úgy híjnak, hogy “gél hatású lakk”, mert ezekből egy réteg is elég a szokásos kettő helyett, pluszban gyorsabban száradnak. A közönség megnyugtatására viszont elmondanám, hogy továbbra is kínai bótokból szerzem be őket, nuku drogéria.