A mai őtözködős terveim azonmódulag mentek a kukáéba, mihelyt megláttam az időjárást, ami éppen a tetőablakra cseperészett. “Hej, ha én ezt tudtam volna, köpönyeget hoztam volna!” Nos, ezúttal még épp idejében tudtam lecserélni mindent, ami huszonnyolc fokra és napsütésre volt betervezve – valami olyanra, ami megfelel zuhogó esőben és tizenhét fokban.
Mondtam én, amikor Bécsben kiturkáltam ezt a lebernyeget, hogy a lelket is ki fogom majd rétegezni belőle? Hát persze hogy mondtam.
Nyilván az “alkalmassági vizsgára robogok a hetes busszal” eseménynek muszáj egybeesnie a “pontosan tudom, melyik kardigánt akarom felvenni, de nem találom” pechhel. Plusz hétfő.
A diákjaimtól virágokat kaptam, magamtól egy újabb (ötödik!) pöttyöskét, a félévtől meg a szorgalmi időszak végét, tegnap írtam be az utolsó gyakorlati jegyeket. Mindeközben Visegrádon gyermekfuttató szezon volt (az a kép ott a sátrakkal meg íjászattal), a Bűnök Barlangjában ágyneműcsere, a RK spárgavacsorákat főzött, Maci meg… hát ő meg Maci. Galéria!
Mondhatnám, hogy mutassatok valakit, akinek kevésbé van kedve a szombat reggeli vizsgákhoz, mint nekem, de hát éppen tizenhét olyan személlyel ülök szemben egy tanteremben, akik azonnal jelentkeznének.
Én méla vagyok, nyomott, el vagyok havazva melóval, és nincs kedvem blogolni, ő meg puha, meleg, szőrös és elégedett. Inkább őt küldöm be.
És te, te hogy vagy?
A mai napra nekem nem az volt a tervem, hogy méhlegelőnek öltözve, enyhén űzött tekintettel nézzek a jövőbe*,
én kérem ma be akartam pendlizni a székesfőfaluba, hogy jóanyámmal találkozzam, aki éppen ott vált vonatot az érettségi találkozójára menet, és mi az efféle alkalmakat a Derby Sörözőben szoktuk abszolválni. Vonattól vonatig három óra, azalatt megbeszéljük a világ dolgait, és elismeréssel adózunk a hetvenes-nyolcvanas évek esztétikájának, ami vagyon a Derby Sörözőben, még mindig.
Terveimet az húzta keresztül, hogy én már a számokat sem ismerem, félrenéztem egy bírálat-leadási határidőt, és emiatt még azt az öt órát sem tudom megspórolni tanári életemből, amibe ez az időutazás kerülne. Pedig az éjjel is valami olyasfélét álmodtam, hogy filmforgatási helyszínekhez kellett gyűjtögetnem nyolcvanas években épült postákat, például azt ott Mátrakovácsháza felé a 65-ös úton, ahol egyszer egy irodalmi versenyre menet végignézhettük, hogy egy elégedetlen trencskós öregúr, akinek túl lassan intézték a táviratát, dühében elkezdte megrágni a postás néni karját.**
Apropó méhlegelő, a Repülő Kutatótól kaptam egy ilyen csomagocskát, ni:
A “Louka” állítólag azt jelenti, hogy “Meadow”, így kapcsolódunk mai témánkhoz. Nem tudom pontosan, a RK vagy a Manufaktura baszarintotta-e el a rendelést, de tusfürdő helyett sampont küldtek, én meg úgy gondoltam, ma lezuhanyzom vele. Ha selymes bundám nő tőle, hát így jártunk.
* A jövő nem elöl van, az egy közkeletű tévedés. A jövő ott van srévizavé balra, kicsit fent.
** Természetesen sose mentem irodalmi versenyre a 65-ös úton, ami egyébként is Siófok és Szekszárd között vezet, direkt megnéztem ébredés után. Ezek után természetesen megnéztem Mátrakovácsházát is. Na, olyan meg éppenséggel nem is létezik.
Ma még nem állok semmivel sehogy, és hajat is akarok mosni, de hát ezért csinálok én önfotót olyan napokon is, amikor aztán nem teszem be. Tegnap ebben a jelmezben vonultam el bodzavirág-szedőbe, mert ugyan a múlt héten bontottam fel egy 2018-as évjáratú szörpöt, de azért idén sem hanyagolhatjuk el. Fogjuk a neveltetésemre, hogy egy csomó mindennel az az álláspontom, egyszer kelljen, s jó, ha van.
QED.
Nemén: “És mondd, nem unatkozol azokon a hosszú buszutakon?”
Én: “…”
Baloldalt az őszi, jobboldalt a tavaszi félév.
Plusz még egyebek a hetemből, például némi Esztergom meg buszonhorgolás. Csiriz úr ezúttal nem képviselteti magát, de ne tessék aggódni, az egészsége gyöngy, és rengeteg fotó készült róla is, épp csak azok még nincsenek feltöltve Fapipára. Galéria!
(Ha nem vigyázok magamra, ebből is tradíció lesz ezeken a tájakon, hajnali kettőkor posztolni szombatról vasárnapra virradólag.)
Újabb vasárnapi finomvegyes, dokumentáció arról a hétről, amikor hirtelen kitavaszodott. Hétfőn még téli illatmécsest gyújtottam, köd volt, és spulnik törtek, szombaton meg már friss zöldborsót hoztunk a piacról.
Végre kegyes hozzánk az időjárás, megengedte, hogy belecibáljam magam a “negyven fölötti szentendrei asszony piacra megy” egyenruhába, ami farmerdzseki+buggyruha+csüngü kombinációt jelent. A felemás zokni (most már hat év gyűjtögetés után van belőle vagy ötven pár, alig maradt a készleteimben olyan zokni, ami nem felemás) meg a horgolt sapka (a hajam kriminális állapotban van, jövő héten fodrászhoz viszem) csak ráadás.
Úgy fest, most fogunk átrobogni a novemberből az augusztusba – amikor negyed kilenckor letotyogtam masszázsra, éppen az időjárásnak megfelelően voltam öltözve, visszafelé pedig már melegem volt.
Jaj, de mogorva fejem van nekem máma, mintha én magam lennék a Haragos, pedig nem – ez itt a címben ugyan úgy hangzik, mintha meseszereplőket emlegetnék, de ezek valódi igazi személynevek voltak a magyar nép viharos századainak egy igen régi felvonásából, konkrétan a tizenkettedikből. És én ma ezzel a címmel tartok majd előadást a gyakorlóiskolában, ahol tavaly a kökörről, az őnéről és a belörmészről meséltem a helyesírási verseny szünetében, tehát valamit mégiscsak jól csinálhatok, hogy visszahívtak. Ugyanoda. Ugyanazokhoz.
Jelen pillanatban ugyan sok mindenre érzem magam alkalmasnak, de előadást tartani csak mérsékelten. Ezt persze nem fogja tudni senki, csak én (meg most már ti is), mert mutassatok nekem emberfejeket fülekkel, és belendülök, mint a sárlavina. Cserébe az őtözködési modzsómat megint megette valami lúdvérc: úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban más sem volt rajtam, csak a bagolyhárpiás ruha, ami persze nem igaz, mert ez csak az ötödik jelenléte itt a blogon az elmúlt másfél hónapban, amióta megvarrtam. Őtözködős bloggertől persze ez is csúnya dolog, de abban már megegyeztünk szerintem néhányszor, hogy én úgyse vagyok igazi őtözködős blogger, úgyhogy a Rapülők dalszövege szerint cselekedtem, miszerint ha már semmi se jó, legalább dőlj hátra, és élvezd. Ennek szellemében megnéztem a textilbolt honlapján, hogy van-e még bagolyhárpiás anyag. Nem voltam túl optimista, abban a boltban úgy fogynak az anyagok, mint a cukor, ezt pedig én még tavaly novemberben szereztem be, de nagy meglepetésemre kiderült, hogy van még belőle egy csomó. Ezt én úgynevezett jelnek tekintettem, mely jel persze leginkább azt jelenti, hogy én vagyok Strigoniumban és környékén talán az egyetlen olyan nőszemély, akinek tetszik ez az anyag, de az ilyesmivel én vidáman együtt tudok élni. Úgyhogy vettem belőle további négy méterrel, ott egye meg a fene a világot.
Csak tudnám, mikor varrom meg, ebben a kuplerájban már most is több anyag van, mint amennyi időm nekem efféle világi hívságokra, meg amennyi szekrénytárhely van a már megvarrt holmiknak, meg amennyi energia van bennem ilyen merényletekre, meg egyáltalán.
Na sebaj, ezt a hidat is akkor gyújtjuk fel, ha majd odaértünk.
A jebezeusát neki, hogy május 18-án tíz fokban és bús cseperészésben kell nekem világgá menni. Olyan holmikat kellett elővakarnom, amiket igen nagy nyugalommal pakoltam el még márciusban, és amióta a fotót lőttem, előkotortam egy sálat is.
Újabb hat órakor indulás, juhé. Holnapra 11 fokot jövendöltek Esztergomba, ami minden képzeletet alulmúló szám május harmadik hetében. Mára csak 16-ot. Sok esővel.
Én is eléggé alulmúlt-formán érzem magam, mi tagadás.
Már megint az oviba megyek, az élet császáraihoz. Később majd persze ők is megszívják, szegénykéim.
Már megint olyan nap van, amikor inkább a macskát küldöm be magam helyett, mert aaannyira, de annyira elegem van már ebből a folyamatos fázásból meg esőből meg miabokámból, hogy azt én el nem mondhatom.
Lövésem sincs, mitől lettem ilyen rohadtul fázékony. A múltkor az üzemorvos tippje alapján nemcsak vérképet, de még pajzsmirigy-ultrahangot is csináltattam (én! aki csak akkor megy orvoshoz, ha viszik! mentővel!). Természetesen nem találtak semmit.
Nyugtassatok meg, hogy valamikor mégiscsak ki fog tavaszodni, mert a RK-val vetettem magamnak egy indigókék pöttyös ruhát is a zöld mellé, és annyi remek cuccom van húszfokos májusi napokra, mint Himnuszban a balsors. Ezzel szemben itt ülök picsogva egy pokróc alatt, a kenyér a konyhapulton kel egy másik pokróc alatt, és ha ez így megy tovább, új nyafogóruhákat kell varrnom magamnak, pedig ahhoz sincs semmi kedvem.
(Megint azt próbáljuk ki, vajon hány éjjeli bagoly olvassa ezt a blogot. Mivel mostanáig Eurovíziót néztem, semmi garancia nincs arra, hogy reggel emberi időben keljek, úgyhogy akár most is beblogolhatom a heti galériámat.)
A lerottyant állapotok bája, vagy hogyismondjuk. Az ember néha meglepő dolgokat talál turistavárosok legbelső belvárosaiban is, a saját hűtőjéről nem is beszélve, ahol mindig akad pár kallódó-vénülő zöldség, ezek meg egyszer csak összeállnak valamivé, amit hívjunk az egyszerűség kedvéért bibimbapnak. Galéria!
Már megint a helyesen felolvasós versenyre döngetek, hogy én legyek a lapocskásnéni, aki a zsűri tagjait hajkurássza. Eredetileg valami mást vettem volna fel, de Szt. Pancratius ezúttal is belefingott a nulláslisztbe (bár ezen miért is lennénk meglepődve, a csávó a legenda szerint 14 évesen mondta azt Diocletianusnak, hogy elefes).
Mielőtt rákérdeznétek: nem, nem az volt a tervem, hogy elegánsabb legyek, mint most itt. Sőt.
Mi tagadás, a kezdetektől egész szép ívet írtam le mostanáig hülyeruházkodás terén, és még nincs vége.
Ismeritek azt, amikor az ember nem tud mit csinálni jódolgában, mert lenne ugyan tennivalója, de semminek sem esik éppen tegnapelőttre a határideje? Na az van most. Ha nem így lenne, talán nem pizsiruhában ülnék a teraszon, amiatt zsörtölődve, hogy nem bírom felemelni innen a seggem, mert éppen aktuálisan nem muszáj rohanni éppen valahová.
Sebaj, holnap bepótolom. Mármint a rohanást. És holnapután is.
Csak tudnám, mi a nyavalyáért vagyok ilyen nyűgös és tehetetlen, amikor éppen túl jó dolgom van. Voltaképpen.
 | mák - 13/238 – Bökdös |
 | magyaroramegminden - 13/238 – Bökdös |
| mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
Minden nap más - mindennap más 